Nem bírok szabadulni a magyarországi putyinisták problémájától: igaz, nem is hagyják, annyit szemtelenkednek. De kapják rá bőven a muníciót, néha nem is Moszkvától, hanem bizony Budapesttől. A volt és jövendő magyar miniszterelnök nincs teljesen tisztában a felelősségével és a tettei súlyával: illetve, ha mégis tisztában van, akkor nagy a baj.

Ma másról szerettem volna írni, de az a téma várhat egy napot (az orosz nyelv „átnevezéséről” lett volna szó Ukrajnában, de annak úgyis olyan az eredeti forrása, hogy csak én olvasom a szakmából eredetiben), amit viszont tapasztalok, nem várhat. Éspedig azt tapasztalom, hogy Orbán Viktor vagy elveszítette összes józan eszét és diplomáciai érzékét, vagy igen mocskos játszmába avatta magát, de az országot is, amihez nincs joga.

Sorban menjünk végig a történet elemein, hogy láthatóvá váljék a folyamat. Tehát: az orosz csapatok kivonulása után a Kijevhez közel fekvő (majdhogynem elővárosának számító) Bucsában bestiális tömeggyilkosság nyomait találták meg a bevonuló ukrán alakulatok: egyes áldozatok már hetek óta hevertek az utcán, hátrakötözött kézzel végezték ki őket, másokra egy tömegsírban bukkantak. Körülbelül 320 bucsai lakos tűnt el, most folyik a holttestek azonosítása. Kínzás, mészárlás, nemi erőszak zajlott ott heteken keresztül, egyre több részletre derül fény, már ismerjük a gyilkosok egyik parancsnokát, sőt, néhányat az elkövetők közül is.

Egyedül és kizárólag a Kreml médiája tagad, és terjeszti azt a képtelen, saját magának is ellentmondó legendát, miszerint nem volt semmiféle tömeggyilkosság, „a felvételeken látható holttestek élnek” sőt, „a bevonuló ukrán alakulatok mészárolták le őket hogy az oroszokra foghassák a rémtettet”. Tehát, nincsenek halottak, de azok, akik nincsenek, az ukránok áldozatai... hazudni, kérem tudni kell, vagy legalábbis tudni kéne, pláne egy olyan gyakorlott intézménynek, mint az orosz állam, ami már sok száz éve űzi ezt a sportot.

A Kreml állításait sokan cáfolták már, egy másik lapban én magam is, de valljuk is meg: nincs épelméjű felnőtt ember, aki hitelt adna ezeknek a következetlen, elemista szintű hazugságoknak.

Kivéve Orbán Viktort.

Nem tudom, miért érzi kötelességének, hogy eljátssza a drámai szendét, Putyin alfelébe neki már nincs visszatérés, Magyarország egyszer s mindenkorra a „barátságtalan országok” közé került a Kreml listáján, most már végérvényesen a másik csapatban játszik, de talán a megszokás, talán valami egyéb mégis arra készteti, hogy minden emberi jóérzés dacára kételkedjen a bucsai szörnyűség megtörténtében.

Azzal kezdte, hogy a nemzetközi sajtótájékoztatóján kerülte a témát, mikor Putyinnal folytatott beszélgetéséről ejtett szót: de ez kevés lehetett a Kremlnek, mert már másnap hírben pontosította a TASZSZ, miszerint bizony volt erről szó őközöttük.

„Moszkva, április 6./TASZSZ/. Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében elvi értékelést adott az ukrajnai Bucsában történt provokációról – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.

„Vlagyimir Putyin tájékoztatta a miniszterelnököt az orosz és az ukrán képviselők közötti tárgyalásokon kialakult helyzetről, valamint elvi értékelést adott a kijevi rezsim durva és cinikus provokációjáról Buka városában” – közölték.” (TASZSZ)

Erre egy ideig nem is válaszolt, majd, mikor már még Kaczynski is szemorvoshoz küldte, amennyiben nem látja, mi történt Bucsában, nagy durcásan bár, de szóvivője útján elítélte a tömeggyilkosságot. Illetve, a szóvivő úgy tett, mintha mindig is elítélték volna. Kár, hogy ennek az elítélésnek nincs nyoma sehol.

Még magam is kételkedve fogadtam ezek után Zelenszkij elnök megjegyzését, miszerint:

„Volodimir Zelenszkijt arról kérdezték, hogy mi volt az a rossz, amelyet semmi más nem tudott felülmúlni az elmúlt napokban, amikor vezető európai politikusokkal beszélt telefonon, elmesélte,

egyikük nemrég bizonyítékokat követelt tőle arra, hogy a Bucsában végrehajtott tömeggyilkosságot, amelyet orosz katonák követtek el, nem csak előre megrendezték.

Volodimir Zelenszkij azt nem volt hajlandó elárulni, hogy ki az, a kérdésre azonban, hogy valamelyik EU-tagország kormányfőjéről van-e szó, igennel felelt.” (Népszava)

Abban nem kételkedtem, hogy Zelenszkij igazat mond, abban reménykedtem, hogy talán mégsem Orbán volt ez a kőbunkó.

De bizony ő volt. Mint a Telex mai írásából kiderül:

„Orbán Viktor bizonyítékot kért arra, hogy az orosz hadsereg Bucsában végzett háborús bűntette, a bucsai vérengzés nem megrendezett jelenet. Ezért meghívom a magyar újságírókat, hogy látogassanak el Bucsába és a kijevi régió többi helyszínére – írta a Twitteren Anton Gerascsenko ukrán belügyminiszeri tanácsadó, aki keddre hívta meg a magyar újságírókat a bucsai vérengzés helyszínére.” (Telex)

Akkor viszont nincs mese, lehullt a lepel. Belepusztulna ez az ember, ha legalább egyszer nem hozna szégyent az országára? Minden bizonnyal bele, más magyarázatot nem látok a viselkedésére. Azonban ez sok mindent megmagyaráz, és itt érünk el a magyar putyinista fanatikusokhoz.

Ugyanis a hét vége folyamán a feltétlenül kormánypárti Hír TV két műsorban is igyekezett Kreml-párti propagandát hinteni, márpedig ha a kormány televíziója ezt teszi, akkor nem bízhatunk abban, hogy a kormány maga nem gondolkodik ugyanígy – de legalábbis az bizonyos, hogy a Hír TV a büdös életben nem mert volna szembe menni a kormány álláspontjával.

Ehhez képest mit láttunk? Mint a 444 írja:

„Komoly hadpolitikai elemezgetésbe bonyolódtak a kormány és a Fidesz fizetett elemzői a Hír TV szombati beszélgetős műsorában, a Vezércikkben, amit Apáti Bence balett-táncos vezetett.

Vendég volt Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány egyik igazgatója és Dézsy Zoltán, az Elment az Öszöd című nagy sikerű film rendezője – két ismert katonapolitikai szakértő – , valamint Lánczi Tamás, Navracsics Tibor egykori kabinetfőnöke, Schmidt Mária egykori és Habony Árpád örökös mindenese, a Figyelő volt főszerkesztője, aki jelenleg az MTVA online igazgatóságát vezeti.

Lánczinak nem tetszik az ukrán hozzáállás ebben a háborúban, szerinte bár elvileg Ukrajna az áldozat, ehhez képest olyan fenyegető hangnemben beszél, hogy minden igaz magyar zsebében attól kinyílik a bicska. Az elemző-tanácsadó furcsállja, hogy Ukrajnának pont az 1945-ben megtépázott magyar sereg (!) fegyvereire van szüksége, és minden áron be akarja cibálni a háborúba Magyarországot.

A civil áldozatokkal kapcsolatban az elemző azt mondta, nagyon sokat dezinformálnak az ukránok – a valódi háborúval párhuzamosan információs háború is zajlik –, ezért érdemes óvatosnak lenni, mielőtt az ember ítéletet mond a történtekről.” (444)

Nocsak. Senki sem szólt Lánczinak, hogy mi most a másik válogatottban játszunk? Vagy ellenkezőleg: tudta ő, de arról szóltak neki, hogy meg van bundázva a meccs és alkalomadtán leadjuk a passzt az orosz csatárnak? Az lenne az utolsó tévedésünk. De ezzel nem ért véget a moszkovita propaganda-hétvége: másnap este jött a Sajtóklub, amiben a közismert Bayer Zsolt nekiszögezte a kérdést a megjelenteknek:

„Félve, de fölteszem azt a kérdést, nem kizárva, de azért a gondolkodás jogát megtartva: ti biztosak vagytok benne, hogy ezt az oroszok csinálták?”

Innentől a Média1-et idézem:

„Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője erre úgy válaszolt, „Nem, nem vagyok biztos, mert én innen nem tudom megítélni, a médiának pedig nem hiszek, főleg nem a nemzetközi médiának”.

Úgy vélte, borzasztó, ha ártatlan civileket ölnek, de annyi hazugság van, hogy „nagyon óvatosnak kell lenni”. A beszélgetés későbbi részében Bencsik még azt is elmondta, hogy „Az embernek van egy olyan érzése, hogy majd egyszer azért jó lenne kideríteni, hogy tulajdonképpen ki támadott meg kit, és kinek mi a célja ezzel a háborúval”.

Bayer erre hangsúlyozta, hogy „láttunk már brutalitást az oroszoktól”, viszont ha az a kérdés, hogy kinek volna ez az érdeke, szerinte nem az oroszoknak. Ezzel Gajdics Ottó is egyetértett, szerinte az oroszoknak nem a civilek vannak az útjukban.” (Média1)

Azt még valahogy megérteném, ha Bencsik nem hinne a saját médiájuknak, elvégre ő csinálja és azt hiszi, hogy minden más médiát is hazugságokból meg talpnyalásból raknak össze. De Bencsik politikai éleslátását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy pár éven belül ez már a harmadik kapitális mellélövése: az első egy jegyzet volt arról, hogy a koronavírus által okozott megbetegedés nem súlyosabb a náthánál és a járvány körüli „hisztériát” a sorosista sajtó kelti (három nap múlva bevezették a karantént és a kijárási tilalmakat), a másik az, amikor ugyanebben a műsorban az afganisztáni hatalomátvételkor a tálibokat „az ötvenhatos pesti srácokhoz” hasonlította, és közölte, hogy „ma este Kabulban mindenki boldogan ünnepel”, ez meg a legújabb. Különben meg, ha Bencsik nem hisz a médiának, miért él belőle? Mert megéri neki?

Gajdicsot már elő sem veszem, nem is érdemes. A „Sajtóklub” című műsort nyugodtan át lehetne nevezni „Csengetett, Milord?”-ra, senki észre nem venné a különbséget: ülnek a lakájok, inasok egy bevilágított konyhában és marhaságokat beszélnek az uraságékról.

Csakhogy ezek a „jótollúak” nem mernének ilyeneket mondani maguktól. Szeretnének ők, hogyne, tizenkét év alatt felépítették a maguk párhuzamos világát, sok-sok belső szabállyal, melyeknek egyike, hogy Putyint csak imádni szabad és Oroszország a világ vezető állama minden tekintetben (vesd össze: „Nincs a földön gazdagabb, szebb ország...”, ha valaki nem ismeri, kérje meg egyik vagy másik Sajtóklub-szereplőt, hogy vegye fel a munkásőr-egyenruháját és énekelje el neki), és ez a világ majdnem összedőlt attól, hogy szembekerültünk a cár atyuskával, bár korábban már az is megrázta, hogy a magyar kormány kommunikációja nem vette át a híveik között igen elterjedt járványtagadást.

De akármennyire is szeretnék leborulva imádni ezek a lakájok Putyint, nem mernének róla egy jó szót se mondani, ha nem éreznék maguk mögött a kormányfő nemhivatalos támogatását. Akkor tehát bizony színlelés, pávatánc, hogy a magyar kormány az Unió álláspontját fogadja el – látszólag egyetért, hogyne, bólogat, de lesi az alkalmat, hogyan táncoljon ki a bálteremből, kicsit henteregni az istálló mocskos szalmáján a brutális kocsissal.

Akkor viszont nem értem, mit csodálok én azon, mikor bombával, lefejezéssel fenyegetnek a magyar putyinisták, miért nem értem, honnan kerültek elő ennyien? Itt voltak ezek mindig is, sosem gondolták meg mit beszélnek, mert nem is gondolkoznak. Hisznek, ami nagy erő, de az értelemnél annyival gyengébb, hogy azon mindig kicsorbul a hit. Viszont a gondolkodás csak önálló embernek való, aki képes döntéseket hozni. A gyengének, jellemtelennek megfelel a vakhit, a babonaság, a kultusz is.

A magyar putyinizmust – mint fentebb láthattuk – épp a moszkvai propagandát évek óta terjesztő kormánymédia táplálja, azt meg természetesen a kormány fizeti.

Ez a kormány, ami Nyugatra engedelmeskedik, de bizony Keletre kacérkodik, arra is lép félre, ha teheti.

Hogy ebből a félrelépésből majd miféle szörnyek születnek, az meg nem lehet még mondani: de Európa biztos nem fogja a nevére venni őket.

Szele Tamás