Forgókínpad

Forgókínpad

Népirtás, jogi következményekkel

2023. augusztus 08. - Szele Tamás

A népirtás igen visszataszító dolog, ezért is szokták többnyire letagadni. Mármint, amíg lehet. Aztán jönnek a mindenféle katonák, sajtómunkások meg politológusok, aki lerántják a leplet a tömeggyilkosságokról, és akkor már minden hiába. Más a helyzet abban az esetben, amikor a népirtás elkövetője, esetünkben az Oroszországi Föderáció előre jelezte, mire készül.

orosz_nepirtas1_augusztus_8.jpg

Ilyenkor ugyanis a bizonyítási eljárás sokkal könnyebb, egyszerűbb, és előbb vagy utóbb a vétkesek mindenképpen bíróság elé kerülnek, ha csak nem találja meg az a nagy ország valamiképpen annak a módját, hogy elhagyja a Föld bolygót mindenestől. Nekünk az a dolgunk, hogy ne felejtsünk el semmit. Ezt annak kapcsán írom, hogy – mint a Foreign Policy beszámol róla a Raoul Wallenberg Intézet és a Newlines Institute legújabb tanulmánya bizonyítottnak találja, hogy Oroszország népirtást folytat Ukrajnában. Mielőtt azonban rátérnék magára a tárgyra, kivonatosan ismertetnék (nem először) egy tavaly tavasszal a RIA Novosztyin megjelent írást bizonyos Tyimofej Szergejcev filmproducer tollából, hogy megnyugtassam vele azokat a vatnik lelkeket, akik ezt az állítást rágalomnak nevezik. Lássuk, miket írt ez a hírhedett Szergejcev.

Nincs szükségünk egy náci, banderista Ukrajnára, Oroszország ellenségére és a Nyugat eszközére Oroszország elpusztításához. Ma a denazifikáció kérdése gyakorlati síkra terelődött.
Teljes lusztrációt kell végezni. Meg kell szüntetni és be kell tiltani minden olyan szervezetet, amely a nácizmus gyakorlatához kötődik. A felső vezetésen kívül azonban az emberek tömegeinek jelentős része is bűnös, akik passzív nácik, a nácizmus kollaboránsai. Támogatták ugyanis a náci kormányt. A lakosság ezen részének igazságos büntetése csak úgy lehetséges, mint a náci rendszer elleni igazságos háború elkerülhetetlen terheinek viselése, amelyet a lehető legkíméletesebben és diszkréten,
a civilek ellen vívnak.
A denazifikációt csak a győztes hajthatja végre, ami feltételezi (1) a denazifikációs folyamat feletti feltétlen ellenőrzését, és (2) a hatalmat, hogy ezt az ellenőrzést biztosítsa. Ebben a tekintetben a denazifikált ország nem lehet szuverén. A denazifikáló állam – Oroszország – nem tud a denazifikáció liberális megközelítéséből kiindulni. A denazifikáló ideológiáját a denazifikáción átesett bűnös fél nem vitathatja.
A denazifikáció elkerülhetetlenül
ukrán-mentesítés lesz – a történelmi Malorosszia és Novorosszia területein élő lakosság önazonosságának, orosz etnikai összetevője nagymértékű mesterséges felhígításának elutasítása, amelyet a szovjet hatóságok kezdtek el.”

Ha ez nem felhívás népirtásra, akkor nem tudom, mi lehet az: mivel Ukrajnában egyáltalán nem él több szélsőjobboldali, mint a világ többi országában, igaz, kevesebb sem, a szerző külön felhívja a figyelmet az ukrán-mentesítésre és a civil lakosság elleni harcra. Ezt még megírni is emberiesség elleni bűncselekmény volt, végrehajtani meg főleg.

Akkor most azt nézzük, mit mond a Foreign Policyben Azeem Ibrahim, a New Lines Institute for Strategy and Policy vezetője?

A népirtásról szóló egyezmény alapvető célja a megelőzés, ahogyan azt a címe, „Egyezmény a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről” is tükrözi, és ahogyan azt az I. cikk kifejezetten előírja. A Nemzetközi Bíróság (ICJ) 2007-ben megállapította, hogy az államnak a népirtás megelőzésére vonatkozó felelőssége és az ezzel párhuzamos cselekvési kötelezettsége abban a pillanatban lép életbe, amikor az állam tudomást szerez, vagy tudomást kellett volna szereznie a népirtás bekövetkezésének komoly veszélyéről. Ez a megelőzési kötelezettség túlmutat az állam területi határain, és mindenütt érvényesül, ahol az állam megfelelően tud cselekedni.

Ez nagy kötelezettség a szerződő államok részéről, és gyakran nem tettek eleget ennek, leginkább Ruandában és Boszniában. Oroszország Ukrajna elleni folyamatban lévő inváziója azonban egyértelmű kihívást jelent a népirtás elleni egyezmény aláírói számára – akik közé maga Oroszország is tartozik –, hogy tegyenek a népirtás megelőzése érdekében. Az ukrajnai népirtás veszélye tavaly brutálisan egyértelmű volt; ma az inváziót nem csak potenciális népirtásként, hanem folyamatban lévő népirtásként kell értékelni, amelynek bizonyítékait a New Lines Institute-ban és a Raoul Wallenberg Központban nemrégiben készült új jelentés részletesen ismerteti, és arra a következtetésre jut, hogy az Orosz Föderáció aktívan elrendelte a népirtást Ukrajnában.

Az ukránok történelmi gyötrelmek időszakát élik. Bucsában 2022 tavaszán egy jól dokumentált mészárlás történt. Ugyanebben az évben ukrán gyerekek ezreit hurcolták Oroszországba kényszer-örökbefogadás céljából, hogy megakadályozzák az egységes identitású csoporttá való egyesülésüket. Bár ezek a bűncselekmények széles körben elismertek, Oroszország minden tagadási igyekezete ellenére, az ICJ-nél az ilyen jogi kötelezettség megteremtéséhez szükséges bizonyítási színvonal nagyon magas, arányos a bűncselekmény súlyosságával, és szilárd jogi érvekre van szükség ahhoz, hogy a bizonyítékokat a vonatkozó cikkek jogi szövegéhez kapcsolják.

Látva a szükségét annak, hogy a bizonyítékokat a jogi szempontból elfogadható színvonalon kell összeállítani, 2022 májusában a New Lines Institute és a Raoul Wallenberg Központ független jogi vizsgálata alapos bizonyítékot talált arra, hogy Oroszország „népirtásra való közvetlen és nyilvános felbujtást” és „atrocitások sorozatát” követte el, ami „az ukrán népcsoport részleges vagy teljes elpusztítására irányuló szándékra” enged következtetni. Oroszország szándéka egyértelmű volt az olyan kifejezések használatából, mint a „de-nazifikáció”, „de-satanizálás”, és az ukránok egzisztenciális fenyegetésként való beállítása, amivel megpróbálta igazolni az ukrán nép elismert, önálló csoportként való elpusztítását.

Oroszország továbbra is a „vádaskodás tükrözésének” stratégiáját alkalmazza, amely a népirtásra való uszítás gyakori történelmi taktikája. Ez a módszer azt jelenti, hogy az elkövető az áldozatokat vádolja az atrocitások kitervelésével vagy elkövetésével, és így az áldozatok elleni erőszakot megelőző akciónak állítja be. A két legbefolyásosabb, államilag ellenőrzött médiahálózat, az RT (korábban Russia Today) és a Szputnyik jelentős szerepet játszott az ukrán nemzet elleni népirtásra való uszítás elősegítésében. Vezető szerkesztőik és műsorvezetőik – köztük az RT főszerkesztője, Margarita Szimonjan és a műsorvezető Vlagyimir Szolovjov – rendszeresen használják platformjaikat káros üzenetek és narratívák terjesztésére, például azt állítva, hogy az ukránok valójában az ördög által megszállt oroszok, és ha nem sikerül őket kiűzni,
„annyit ölünk meg belőletek, amennyit csak kell. Megölünk 1 milliót vagy 5 milliót, kiirthatjuk akár mindannyiótokat is”.

Figyelemre méltó, hogy ezek a médiaszervezetek nem korlátozták propagandájukat az oroszul beszélőkre. Több nyelven sugároznak, ezzel kiterjesztve hatókörüket a globális közönségre, és lehetővé téve számukra, hogy alakítsák a nemzetközi szemléletet. Az uszításnak ez a nemzetközi terjesztése egyedülálló kihívást jelent, és a korábbi népirtások során alkalmazott propagandastratégiák jelentős fejlődését jelenti. A kevésbé hagyományos médiaforrások – köztük a Telegram, egy Oroszországban és azon túl is széles körben használt közösségi médiaplatform – az uszítás terjesztésének elsődleges helyszíneivé váltak. Magas rangú orosz tisztviselők, mint például Dmitrij Medvegyev, több millió követővel rendelkező aktív csatornákat tartanak fenn, amelyeken rutinszerűen sugározzák a megsemmisítésre buzdító és dehumanizáló nyelvezetet.

A gyűlöletbeszéd és az uszítás ilyen szélesebb körű terjesztése a közösségi médiaplatformokon keresztül képes nagyszámú embert mozgósítani a népirtó akciókban való részvételre vagy azok támogatására. Hozzájárul továbbá a gyűlöletkeltő retorika normalizálásához, ami tovább tompíthatja a közfelfogást a helyzet súlyosságával és az ukrán népcsoportra gyakorolt lehetséges következményekkel szemben. Ez a jelentés tovább erősíti azt az állítást, hogy Oroszország közvetlenül és nyilvánosan népirtásra buzdít, és ezzel megsérti a népirtási egyezmény III. cikkének c) pontját. Az elemzés tartalmazza a gyűlöletbeszéd, a történelmi revizionizmus és az ultranacionalista narratívák terjesztésének eseteit, valamint az ukrán népcsoport orosz állami szereplők általi dehumanizálását.

Az említett jelentés elismerte, hogy Ukrajnában fennáll a népirtás komoly veszélye, ami ennek megfelelően kiváltotta valamennyi állam jogi kötelezettségét a népirtás megelőzésére. A múlt héten egy új jelentés komor aktualitást közölt. Új jogi érvelésünk a felbujtáson túl a népirtás tényleges elkövetésének kérdésére, a népirtási egyezmény III. cikke szerinti külön bűncselekményekre is kiterjed. A bemutatott bizonyítékok arra a következtetésre kényszerítenek bennünket, hogy az Orosz Föderáció nemcsak felbujtást, hanem népirtást is elkövetett.

Ez az új jelentés, amelyet Dr. Kristina Hook, az orosz–ukrán kapcsolatok szakértője és konfliktuskezelési szakértő vezetett, módszertanilag összhangban van a 2022. májusi vizsgálattal, és azt ellenőrzött, nyílt forrásból származó anyagokkal frissíti, miközben elismeri a helyszínen kialakult helyzetet. Az Oroszországi Föderáció nem tett jelentős kísérletet arra, hogy véget vessen Ukrajna törvénytelen megszállásának, vagy megszüntesse az ukrán nemzet elleni nyilvános uszítását. Éppen ellenkezőleg, a mostani jelentés a szisztematikus atrocitások eszkalálódott mintáját azonosítja, amely túlnyomóan arra utal, hogy Oroszország folyamatos népirtást követ el az ukrán népcsoport ellen, megsértve ezzel a népirtási egyezményt.

A népirtási egyezmény egyértelmű jogi kötelezettséget ró minden részes államra, így Oroszországra is, hogy megakadályozza a népirtást, amint annak komoly veszélye felmerül, vagy megállítsa azt, amint az kibontakozik. A 2022. májusi jelentés már aktiválta ezeket az állami kötelezettségeket, mivel véglegesen megállapította, hogy fennáll a népirtás jelentős kockázata, és ezzel kiváltotta a megelőzési kötelezettséget.

A 2022. február 24. és 2023. június 23. közötti időszakban „az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) 9083 meggyilkolt civilt regisztrált” – áll a jelentésben. Az előzetes halálos áldozatok száma az ukrán nemzeti csoporton belül már most jelentősen meghaladja az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum 1000 civil halálos áldozatra vonatkozó szabványát, így megfelel a „tömeggyilkosság” definíciójának, annak ellenére, hogy valószínűleg alulbecsüli az áldozatok valódi számát.

Ebből bizony per lesz, nagy, nemzetközi per, és a felelősöket el fogják ítélni. Ez a jelentés azért fontos, mert elkészült, és alapja lehet az eljárásnak a Nemzetközi Bíróságon: a háború egyszer véget ér, így vagy úgy, a határok kinyílnak és a bűnösök nem bujkálhatnak örökké a biztonságosnak vélt, zárt Oroszországban. Még ha győzne is a Kreml – amire jelenleg nem sok esély látszik – akkor is érvényben lesznek ellenük az elfogatóparancsok, a felelősségre vonást csak abban az esetben kerülhetik el, ha az Oroszországi Föderáció elfoglalja az egész világot, bár ez kissé nagy falat volna annak a hadseregnek, ami három nap alatt akart eljutni Kijevbe, és ehhez képest most, 531 nappal később is a Donbásszban és Zaporizzsjában hadakoznak. Mindenesetre az orosz vezetésnek jó oka van arra, hogy ne megnyerni akarja a háborút – az a mostani eszközökkel nagyon nehéz is lenne – hanem elhúzni, minél tovább.

Minden szabadlábon töltött nap ajándék nekik: a béke számukra a bíróságot és a büntetést jelentené.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása