Ma azzal fogunk foglalkozni, miféle erőviszonyok alakultak ki Jevgenyij Prigozsin tragikus, ám távolról sem váratlan halála után a Kreml falai között. Sok minden megváltozott, sok minden maradt, ahogy volt, de jelenleg az egyik legérdekesebb figura, aki fenntartja az egyensúlyt a hatalmi érdekcsoportok között, Viktor Zolotov, a Roszgvargyija parancsnoka.
A Kreml belpolitikájának kulcsa ez az egyensúly, aminek fenntartása megakadályozza, hogy bármelyik érdekcsoport vagy bojár-szövetség, oligarcha-klán túlzott hatalomra tegyen szert, és esetleg egy államcsínnyel is megpróbálkozhasson – amire épp elég példa akad az orosz történelemben. Putyin szándékosan játssza ki egymás ellen a klikkeket, és Prigozsin nem kis részben annak köszönhette vesztét, hogy komolyan vette a hatalmi játszmát, egyensúlyozás helyett cselekedni kezdett, ment a saját feje után. Arra is van példa, hogy ez a viselkedés célravezető volt – de most kudarcot vallott a lázadás. De térjünk vissza Zolotovhoz, akiről briliáns portrét közöl Andrej Percev a Riddle hasábjain.
Viktor Zolotov, a Roszgvargyija (Oroszország Nemzeti Gárdája) vezetője és Vlagyimir Putyin biztonsági őrségének korábbi parancsnoka lett Jevgenyij Prigozsin lázadásának egyik fő haszonélvezője. Az elnök engedélyezte, hogy Zolotov alakulata tankokat és nehézfegyvereket használjon. A Roszgvargyija továbbá felügyeli az úgynevezett „kormányzói PMC-k” (regionális fegyveres alakulatok) létrehozását és felügyeli azokat. Nem is olyan régen Zolotov „helyi” győzelmet aratott a formációjával konkuráló egyik biztonsági szerv, a Belügyminisztérium felett. A Roszgvargyija vezetőihez közel álló Alekszandr Hinstejn, az Állami Duma tagja arra panaszkodott, hogy a minisztérium a Roszgvargyija tagjait csábítja el, és a Grom különleges egységének mintájára próbál belőlük hasonló szervezetet létrehozni. Ennek következtében Vlagyimir Putyin személyesen helyezte át a Gromot, alárendelve azt a Roszgvargyijának. Ez ismét bizonyította Zolotov befolyását az elnökre és nézeteire.
Bár a Roszgvargyija vezetőjét Prigozsin pártfogói között tartották számon, a lázadás után megerősödött pozíciója azt mutatja, hogy Putyin nem gyanúsítja az őrség vezetőjét összeesküvésekkel és intrikákkal, illetve a Wagner-csoport alapítójának támogatásával. Valójában Zolotov alakulata a két hagyományos orosz biztonsági ügynökség: a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium alternatívájává nőtte ki magát. Egyrészt a Roszgvargyija tagjai támogathatják és erősíthetik a hadsereget és a belügyminisztériumot. Másrészt pedig szembe tudnak szállni velük egy esetleges lázadás esetén. Vlagyimir Putyin az utóbbi funkciót csak egy olyan ügynökségre bízhatná, amelynek élén egy hozzá nagyon közel álló személy áll.
A kilencvenes évek elején Viktor Zolotov, a szovjet KGB tagja, Oroszország első elnökének, Borisz Jelcinnek a biztonsági őre lett. Több híres Jelcin-fotón is szerepel. Zolotov ezután hasonló munkakörben került a szentpétervári polgármesteri hivatalba, és Anatolij Szobcsak polgármestert őrizte. Zolotov ott ismerkedett meg Vlagyimir Putyin alpolgármesterrel, aki a külkereskedelmi kapcsolatokat felügyelte a városvezetésben. Az egykori rendfenntartók hamar összebarátkoztak, összekötötte őket a cselgáncs iránti szeretet. Miután Szobcsak elvesztette a választást, Zolotovnak és Putyinnak új munkát kellett találnia: előbbi a szentpétervári „tekintélyes üzletember”, Roman Csepov biztonsági őreként kapott állást, míg utóbbi, mint maga is bevallja, taxisofőrként volt kénytelen dolgozni. Putyin végül felkapaszkodott a ranglétrán: meghívták a Kremlbe dolgozni, majd az FSZB vezetője, később pedig miniszterelnök lett.
Putyin nem felejtette el a társát, és felkérte Viktor Zolotovot, hogy csatlakozzon hozzá testőrként. Amikor Vlagyimir Putyint elnökké választották, Zolotov a Szövetségi Biztonsági Őrszolgálat (FSZO) helyettes vezetőjének beosztásában lett a biztonsági szolgálatának vezetője. A testőrök, élükön Zolotovval, hamarosan Vlagyimir Putyin kedvenc bizalmasai lettek. A 2010-es évek elején néhányukat előléptették: Alekszej Djumin védelmi miniszterhelyettes, majd a tulai régió kormányzója lett, Dmitrij Mironov belügyminiszter-helyettesként dolgozott és a jaroszlavi régiót irányította, míg Jevgenyij Zinicsev Kalinyingrád kormányzója, majd a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője lett. Zolotov tartja a kapcsolatot egykori beosztottjaival, és nyilvánosan is jelzi, hogy továbbra is baráti és szoros kapcsolatban állnak. Zolotov ugyanilyen kapcsolatot ápol Ramzan Kadirovval is, aki a Roszgvargyija vezérezredesi státuszát viseli: rendszeresen találkoznak, kölcsönösen magasztalják és jutalmazzák egymást. Zolotov családtagjai különböző vállalkozásokkal foglalkoznak, a mezőgazdaságtól az építőiparig, és fényűző ingatlanokkal rendelkeznek. Viktor Zolotov azonban nem nevezhető „rejtett oligarchának”: feltehetően megelégszik azzal, amit a Roszgvargyija vezetőjeként kaphat (persze nem csak és nem is annyira a fizetésével), és nem törekszik arra, hogy széles körű üzleti expanziót biztosítson családja számára. A nagy üzleti tétek hiánya miatt Zolotov kevésbé konfliktusra hajlamos Putyin körének főszereplőjeként: nincs oka harcolni a kör legtöbb tagja ellen, kivéve persze, ha azok rivális biztonsági vállalatokat vezetnek.
Vlagyimir Putyin 2013-ban nevezte ki Viktor Zolotovot a belügyminisztérium különleges alakulatainak parancsnokhelyettesévé, majd egy évvel később első miniszterhelyettesi ranggal parancsnokká léptette elő. Zolotovot 2015-ben hadseregtábornoki rangra léptették elő. Egy évvel később tovább emelkedett: a belügyi csapatokat külön struktúraként, Roszgvargyija néven különítették el. Az alakulatba az OMON (Különleges Rendészeti Erő) és a SOBR (Különleges Gyorshadtest), valamint számos más egység is bekerült. Teljesen természetes, hogy Viktor Zolotov vette át az irányítást. A Roszgvargyija vezetőjeként státusza a miniszterével vált egyenértékűvé. Így Zolotovnak a Roszgvargyija vezetőjeként csak egy felettese volt: az orosz elnök. Pozíciójának volt még egy fontos előnye: az ország Biztonsági Tanácsában való tagsággal járt. Ennek eredményeként Viktor Zolotov a hatalmi rendszer legtekintélyesebb testületébe került.
A Roszgvargyija megjelenése Putyin válasza volt a több ezer embert megmozgató tiltakozásokra. A struktúra feladata volt a tüntetések elfojtása, a stratégiailag fontos létesítmények őrzése, a szélsőségek elleni küzdelem és a fegyverek forgalmának ellenőrzése. Az önálló „őrző-védő egység” létrehozásával azonban Vlagyimir Putyinnak szélesebb körű tervei voltak, amelyek túlmutattak az utcai ellenzék elleni harcon. A „praetoriánusok” a „klasszikus” biztonsági ügynökségek – a Belügyminisztérium és a Védelmi Minisztérium – ellensúlyát képezték volna. Az orosz elnök nagy figyelmet fordít egy esetleges államcsíny megelőzésére: rendszeresen cserélgeti a tisztviselőket, kényelmes és megszokott pozícióból új és kényelmetlen pozícióba helyezi őket, újrarajzolja a hagyományos ügynökségek hatalmi határait, és versenyt teremt közöttük. A Roszgvargyija létrehozása fokozta a versenyt a bűnüldöző szervek között. Közismert tény, hogy a Belügyminisztérium emberei nem kedvelik különösebben az FSZB-t (és fordítva), valmaint mindkettőnek megvan a maga oka arra, hogy ne kedvelje a Védelmi Minisztériumot. Putyin a Roszgvargyija létrehozásával, amelynek élén Viktor Zolotov áll, aki rendkívül közel áll az elnökhöz, egy újabb elemmel egészítette ki ezt a „konfliktusháromszöget”.
Zolotov felfogta a feladatát, és elkezdett intrikákba, konfliktusokba keveredni a „versenytársakkal”. Köztudott, hogy barátságtalan kapcsolatokat ápol Szergej Sojgu védelmi miniszterrel, Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszterrel és Alekszandr Bortnyikovval, az FSZB vezetőjével. Az intrikák és konfliktusok légkörét tovább szították az állandó pletykák, amelyek szerint szükség esetén Djumin, Mironov és Zinicsev (azaz Zolotov emberei) állnának a biztonsági szervek élére. Ezek a pletykák azonban a mai napig nem váltak valóra. Vlagyimir Putyin a megbízható embereit felhasználva megosztotta és továbbra is megosztja a rendfenntartó erőket, így megtartva hatalmát felettük.
A háború kitörése még inkább előnyére vált Zolotovnak: a Biztonsági Tanács 2022. februári ülésén teljes mértékben támogatta a háború megindításának ötletét, és továbbra is Vlagyimir Putyin környezetének egyik fő „keselyűje”. Ennek egyik oka, hogy Roszgvargyijának köze volt Ukrajna lerohanásához, de ennél többről van szó. A védelmi miniszterrel ellentétben Zolotov megtartotta emberi és technikai erőforrásait, és könnyen támogathatja a háborút, akkor is, ha csak szavakban nyilatkozik. Súlyos kudarcok esetén a védelmi minisztert olyan kritikákkal sújtják, amelyek nem terjednek ki Zolotovra és Roszgvargyijára. Ezzel szemben a sikereket minden ügynökség, beleértve Zolotov struktúráját is, magáénak vallja.
Zolotov karrierje azonban majdnem derékéba tört: tavaly rossz lóra tett. Jevgenyij Prigozsin segítségével Zolotov és közeli környezete, nevezetesen Djumin és Ramzan Kadirov csecsenföldi vezető (a csecsen félkatonai alakulatok a Roszgvargyija részét képezik) agresszív kísérletet tett Szergej Sojgu védelmi miniszter megbuktatására. Prigozsin Djumin térségében üzletelt, és nyilvánvalóan kapcsolatban maradt vele. A kísérlet nem járt sikerrel: a Kreml nem engedett Prigozsin szóbeli zsarolásának, amelyben Sojgu menesztését követelte, és természetesen a lázadás után sem tartott ki Prigozsin mellett. Djumin részt vett a Prigozsinnal folytatott tárgyalásokon, Zolotov pedig nem adott okot arra, hogy kétségbe vonják lojalitását: a „helyes” oldalra állt, és nem támogatta a lázadást. Prigozsin halála után csak Djumin beszélt róla együttérzően. Viktor Zolotov és más magas rangú FSZO-tisztviselők hallgattak, míg Ramzan Kadirov tulajdonképpen megismételte Putyin megjegyzéseit „egy bonyolult sorsú emberről”. Ennek eredményeként az elnök új hatáskörökkel és jogosultságokkal járó ajándékokkal jutalmazta az egykori gárdafőnököt.
Az elnöki gárda és főnökük 2023 júliusára végleg megkapta a rendfenntartók státuszát, és szükség esetén más rendfenntartókkal kell harcolniuk. Nyilvánvaló, hogy a Roszgvargyijának nem azért van szüksége tankokra és nehézfegyverekre, hogy az utcán harcoljon az ellenzékkel, hanem hogy ellensúlyozza a hadsereget. A Belügyminisztérium ebben a hatalmi játszmában a leggyengébb szereplővé válik: amennyiben a kicsúszik a kezéből az irányítás, akár a „kormányzók PMC-it” is el lehet küldeni ellene harcolni.
Viktor Zolotov azonban még nem jutott el a szuper-rendfenntartó pozíciójáig: a Roszgvargyija nem kapott nehézfegyvereket, és valószínűleg a közeljövőben sem fog kapni, mivel ezekre a fegyverekre a hadseregnek nagyobb szüksége van a frontvonalon. Ugyanez igaz azokra a felszerelésekre is, amelyeket a hivatalos biztonsági erők elvettek a Wagner-csoporttól: a harckocsik és a Grad rakéta-sorozatvetők inkább a védelmi minisztériumhoz kerültek, mint Zolotov szervezetéhez. A regionális PMC-k sem szaporodnak gombamódra: a regionális költségvetéseknek többszörös kiadásokat kell elviselniük, miközben a bevételek nem nőnek. Vlagyimir Putyin hiányos előleget adott a gárda vezetőjének, és nem siet a struktúrájának megerősítésével. Az elnök tökéletesen tisztában van azzal, hogy a szupergárda előbb-utóbb megpróbálja majd ráerőltetni a saját szabályait, magára az elnökre is. Ezért Viktor Zolotov (valamint korábbi beosztottjai) teljes ellenőrzési jogot kapnak az összes biztonsági szerv felett. Putyin soha nem fog leállni az „oszd meg és uralkodj” okos szabályának alkalmazásával. De mindig szüksége lesz megbízható és megbízható emberekre, hogy a hatalmi érdekcsoportokat megijesszék, és rettegésben tartsák. Ez azt jelenti, hogy Putyinnak mindig szüksége lesz Viktor Zolotovra, aki tisztában van szerepe határaival, és igyekszik nem merészkedni túl rajtuk.
Mint láthatjuk, Putyin jelenleg Ukrajna ellen visel háborút, de Oroszország ellen fegyverkezik – ha felborul az a bizonyos hatalmi egyensúly, a különböző fegyveres testületek a különböző érdekcsoportok színeiben egymásnak fognak esni és erre tudatosan készülnek is.
Még az sem lehetetlen, hogy Ukrajnát is azért támadta meg Putyin, hogy egy ilyen hatalmi harcnak elejét vegye. De ebben nem lehetünk biztosak, abban viszont igen, hogy a világ legbizonytalanabb ülőalkalmatossága a cári trón.
Mint a fentiek mutatják: állandóan inog.
Szele Tamás
