Nagy fába vágom ma a fejszémet, ugyanis átfogó geopolitikai elemzés következik az ISW egyik tanulmánya alapján (igen, hosszú lesz, ne tessenek panaszkodni, ezt nem lehet két mondatban megírni, aki mégis megteszi, az egyéb aljasságra is képes), de előtte tartozom egy kis szövegmagyarázattal, jelesül az általam használt kifejezésekkel kapcsolatban.

(Képünk illusztráció)

Az angol nyelvű szaksajtóban egyre jobban terjed az „Adversary Entente” kifejezés, mely alatt Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea (viszonylag laza) szövetségét értik. Magyarul viszont elég furcsán hangzana az „ellenséges antant”, főként az első világháborús terminológia miatt, ezért ezt a fogalmat a George W. Bush elnök által használt „Gonosz Tengelye” kifejezéssel helyettesítettem, bár a szövegben használom az „antant” szót is a laza, kevés körülírt kötelezettséggel járó, könnyen változó szövetségi rendszer értelmében, elvégre az eredeti Entente Cordiale, melyet még Nagy-Britannia kötött Franciaországgal valami ilyesmit jelentett. Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk, mi újság a latorállamok háza táján, milyen következtetéseket vonhatunk le az iráni eseményekkel kapcsolatos reakcióikból.

A Gonosz Tengelye nem reagált határozottan az izraeli-iráni háborúra Irán oldalán. Sem Oroszország, sem a Kínai Népköztársaság (KNK), sem Észak-Korea nem sietett Irán segítségére az iráni atomprogramot ért izraeli és amerikai csapások során, annak ellenére, hogy korábban mindegyikünek volt már kapcsolata, sőt szövetségi viszonya az Iszlám Köztársasággal. Az azonnali és kézzelfogható válasz hiánya Moszkva, Peking és Phenjan részéről várható volt, azonban kiemeli a közöttük fennálló szövetség létét meghatározó stratégiai árnyalatokat. Oroszország, a KNK, Irán és Észak-Korea nem tengelyként és nem is szilárd szövetségként működik együtt, hanem inkább mélyen opportunista és tranzakcionális partnerek, akik néhány fontos közös cél érdekében kiegyensúlyozatlan és folyamatosan változó stratégiai kapcsolódási pontokat alakítanak ki. Az izraeli-iráni háborúra adott válaszaik egyértelműen azt mutatják, hogy leginkább antantként működnek – azaz államok közötti, nem kötelező érvényű megállapodásként, amely gyakran vitás kérdéseket érint anélkül, hogy harci cselekmények esetén hivatalos ígéretet tennének fegyveres támogatásra, de nem zárják ki teljesen a katonai segítségnyújtás lehetőségét sem. A Gonosz Tengelyének összetartó alapelve az a cél, hogy kikezdje az Egyesült Államok vezette világrendet. Ezt a célt az antant minden egyes tagja a saját regionális érdekszférájában igyekszik elérni, bizonyos fokig a többiek segítségével, de azzal a szándékkal, hogy közös erőfeszítések révén globális hatást érjenek el. A veszélyek, amelyeket ez az antant az USA nemzetbiztonsági érdekeire jelent, továbbra is valósak és súlyosak, annak ellenére, hogy a tagok csak korlátozottan hajlandóak segíteni egymást, mivel opportunista együttműködésük közös célja az USA által vezetett világrend alapvető átalakítása oly módon, hogy Amerika szerepe, hatalma és befolyása drámaian csökkenjen.

A Gonosz Tengelyének egyik tagja sem számolt azzal, hogy az Izrael-Irán háború idején rövid távú katonai beavatkozásra kerüljön sor Irán érdekében. Kezdetben mind Moszkva, mind Peking úgy reagált az Irán elleni izraeli csapásokra, hogy sablonos diplomáciai nyilatkozatokat adott ki Irán támogatásáról és Izrael elítéléséről. Észak-Korea néhány nappal a háború kezdete után hasonlóan kiszámítható nyilatkozatot adott ki, majd mindhárman elítélték az Egyesült Államokat az iráni nukleáris létesítményekre mért június 23-i csapásai miatt. Ezek a lagymatag elmarasztalások jelentették az antant Iránnak nyújtott összes azonnali támogatását. Sem Oroszországot, sem a KNK-t, sem Észak-Koreát nem kötelezi semmi arra, hogy aktívan Irán védelmére keljen. A 2025. januájában aláírt orosz-iráni stratégiai partnerségi megállapodásból feltűnően hiányzik egy kölcsönös védelmi záradék, hasonlóan ahhoz, amelyet Oroszország Észak-Koreával kötött, valószínűleg azért, mert Moszkva attól félt, hogy elkötelezi magát egy olyan közel-keleti konfliktusba való belekeveredés mellett, mint amilyenre júniusban került sor. A KNK-Irán kapcsolat mindig is sokkal inkább gazdasági és kvázi-ideológiai partnerség volt, mint katonai.

Oroszország és a KNK azonnali válaszlépéseit Irán esetében erősen korlátozták az izraeli-iráni háborútól független politikai-diplomáciai realitások. Oroszország reakcióit a diplomáciai fórumokon tett retorikai megnyílvánulásokra korlátozta, részben a Trump-kormányzattal fennálló kapcsolatainak kényes volta miatt, mivel igyekezett meggyőzni Donald Trump amerikai elnököt, hogy szüntesse be az Ukrajnának nyújtott támogatást. Vlagyimir Putyin orosz elnök az Iránon belüli amerikai-izraeli feszültségeket próbálta a saját céljaira felhasználni, először az atomalku során, majd magának az izraeli-iráni háborúnak az időszakában, azáltal, hogy alkalmas és egyenrangú tárgyalópartnernek tüntette fel magát Trump előtt. Putyin a közel-keleti konfliktust arra próbálta felhasználni, hogy javítsa az Egyesült Államokkal való kapcsolatát – annak érdekében, hogy engedményeket szerezzen Ukrajna ügyében. Oroszország Irán anyagi támogatására való hajlandóságát valószínűleg az Izraellel és az Arab-öböl menti államokkal fenntartott kapcsolatai is korlátozták. Körülbelül 1,3 millió orosz anyanyelvű lakos él Izraelben, amit Putyin is elismert, amikor június 23-án azt állította, hogy Oroszország „semleges marad” az izraeli-iráni háborúban. A KNK szoros gazdasági kapcsolatokat tart fenn Izraellel és Irán regionális ellenlábasaival az Öböl-államokban, ami miatt Peking hagyományosan korlátozza az Iránnak nyújtott támogatását. Oroszország és a KNK valószínűleg szintén nem kívánja látni vagy lehetővé tenni, netán elősegíteni Irán nukleáris fegyverkezését, így az iráni atomprogramban okozott kár sok szempontból mindkét ország szempontjából ennek az érdeknek kedvezett.

A Gonosz Tengelyének katonai fellépését és beavatkozását az egyes tagok nemzeti érdekei is korlátozzák. Az Irán érdekében történő azonnali és kézzelfogható katonai beavatkozás egyértelműen nem volt Oroszország, a KNK vagy Észak-Korea saját érdeke. A hosszabb távú beavatkozás azonban jobban megfelelhet az antant egyes tagjai számára. Az iráni rezsim destabilizálása vagy rendszerváltás nagyon kellemetlen kimenetelű lenne az ő szempontjukból, különösen Oroszország és a KNK számára volna kínos. Moszkvának és Pekingnek nem kívánatos egy fontos partner elvesztésével és egy közel-keleti konfliktus regionális következményeivel foglalkozni, és valószínűleg lépéseket tesznek ennek megakadályozására. Oroszország küldhet Iránnak nemzetbiztonsági és megfigyelési eszközöket, ahogyan azt 2022-ben a Mahsa Amini-tüntetések idején tette. Moszkva az orosz fegyveres erők vezérkari főigazgatóságának (GRU) ügynökeit is elküldheti, hogy segítsék Teheránt a kémelhárításban és a humán hírszerzési műveletekben, mivel Irán számol a Moszad nyilvánvaló bejutásával nukleáris programjába és biztonsági erőibe. Oroszország azonban csak akkor fog ilyen típusú segítséget nyújtani Iránnak, ha elfogadhatónak ítéli az ezzel járó kockázatot. A jelentések szerint a KNK a tűzszünet után ismeretlen számú föld-levegő rakétát adott el Iránnak a készletei feltöltésére, amiért olajjal fizettek. Ez azt mutatja, hogy hajlandó megerősíteni Irán biztonságát a jövőbeni támadások ellen, de nem kockáztatja a konfliktusba való közvetlen beavatkozást.

Észak-Korea a legelszigeteltebb a Gonosz Tengelyének tagjai közül, és emiatt talán a leghajlandóbb arra, hogy Irán segítségére siessen, amikor Teherán megpróbálja újjáépíteni nukleáris és ballisztikus rakétaprogramját, ha Irán vagy a Tengely egy másik tagja képes arra, hogy ezt Phenjan számára kifizetődővé tegye. Észak-Koreának már megalapozott múltja van az Iránnal való együttműködésben – Phenjan vélhetően segített az iráni nukleáris létesítmények alatti alagutak építésében, és évtizedek óta támogatja Irán ballisztikusrakéta-fejlesztését. Észak-Koreának ráadásul szinte semmi szüksége arra, hogy egyensúlyozzon Irán és Izrael, valamint az Arab-öböl menti államok között, és már most is a világ legszigorúbb szankciórendszerének hatálya alatt áll, így a Phenjan által Teheránnak nyújtott támogatásra vonatkozó korlátozások valószínűleg inkább a hazai lehetőségekkel kapcsolatos aggodalmakból, mint külső nyomásból erednek majd. Észak-Korea nagymértékben támogatja Oroszországot személyi állományával és technológiájával, és továbbra sem világos, hogy e realitásokat figyelembe véve milyen mértékű azonnali segítséget tudna nyújtani Iránnak.

Az izraeli-iráni háború rávilágított az alapvető egyenlőtlenségekre a Gonosz Tengelyén belül, és fokozta azokat, megteremtve ezzel a stratégiai egyensúly esetleges újbóli megteremtésének feltételeit. Oroszországnak a háború kitörésére adott jelentéktelen válasza kihangsúlyozza azt a tényt, hogy Oroszországnak nincs ugyanolyan mértékben szüksége Iránra az ukrajnai háborúja miatt, mint 2022 és 2024 között. Irán katonai támogatása Oroszország ukrajnai háborúja számára kulcsfontosságú volt a teljes körű inváziót követő orosz harci műveletek fenntartásához, de Oroszország a korábban Iránból importált termékek nagy részének előállítását honosította, és ezt követően sokkal inkább kezdett függővé válni Észak-Koreától. Az orosz-iráni együttműködés az oroszországi Tatárföldön található Alabuga különleges gazdasági övezetben (ASEZ) lehetővé tette, hogy Oroszország megkezdje az iráni eredetű Shahed drónok hazai tömeggyártását olyan mennyiségben, hogy az orosz erők csak 2025 júniusában 5337 Shahed típusú drónt tudtak indítani Ukrajna ellen.Oroszország emellett gondosan felhalmozza ballisztikus rakétáit és felpörgeti a lőszergyártást, így már nincs szüksége iráni ballisztikusrakéta-szállításokra. A 12 napos izraeli-iráni háború elhanyagolható hatással lesz az ukrajnai harcokra, ami ismét hangsúlyozza, hogy Moszkva 2025-től kezdve egyre kevésbé támaszkodik Teheránra.

Észak-Korea sok tekintetben kiszorította Iránt Oroszország legfőbb védelmi partnereként – ez a tény különösen nyilvánvaló az izraeli-iráni háborút követően. A Multilaterális Szankciókat Megfigyelő Csoport (MSMT) jelentése szerint Észak-Korea 2025 májusának végéig 9 millió tüzérségi lövedéket, közel 15 000 katonát és legalább 100 ballisztikus rakétát küldött Oroszországnak.A CNN július 2-án egy ukrán hírszerzési értékelést ismertetett, amely szerint Észak-Korea további 25 000-30 000 katonát tervez Oroszországba küldeni az elkövetkező hónapokban. Oroszország konkrétan kiképzést nyújt az észak-koreai csapatok számára az iráni eredetű Shahed drónok gyártására és működtetésére, cserébe Phenjan Ukrajna elleni támogatásáért.

Úgy tűnik, Irán most a KNK-ból várja a korábban Oroszországtól kapott támogatást. Egyes iráni tisztviselők elégedetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy Oroszország nem reagál az Irán elleni izraeli és amerikai támadásokra, különösen ha figyelembe vesszük, hogy Irán 2022 óta kitartóan támogatja Oroszországot. Meg nem nevezett iráni források június 23-án, Abbász Araghcsi iráni külügyminiszter moszkvai látogatása kapcsán a Reutersnek azt mondták, hogy az iráni vezetést „nem hatotta meg”, hogy Oroszország nem támogatta Iránt az izraeli és amerikai csapásokat követően. Ali Motahari volt iráni parlamenti alelnök június 30-án az X-en arról panaszkodott, hogy Oroszország Törökországnak és Szaúd-Arábiának is biztosított Sz–400-as légvédelmi rendszereket, de Iránnak nem adott ugyanilyeneket annak ellenére, hogy Teherán drónokat szállított Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz. Motahari gúnyosan megjegyezte: „Ez az a fajta stratégiai együttműködés Iránnal, amiről Putyin úr beszél”. Irán régóta könyörgött Oroszországnak magasabb szintű és modernebb platformokért, mint például az Sz–400-as légvédelmi rendszerekért és a Szu–35-ös vadászgépekért, de Oroszország soha nem biztosította ezeket az eszközöket. 2024 októberében az Oroszország által Iránnak az izraeli-iráni háború előtt biztosított fegyverrendszerek nagyon keveset segítettek Irán védelmi képességeinek növelésében – Izrael egyszerűen megsemmisítette az Iránnak Oroszország által biztosított Sz–300-as légvédelmi rendszerek nagy részét.

Tekintettel az orosz válasz elégtelenségére, úgy tűnik, Irán Kínához fordul, mint előnyösebb védelmi partnerhez. A Middle East Eye névtelen forrásokra hivatkozva július 8-án arról számolt be, hogy Irán a június 24-i izraeli-iráni tűzszünetet követően olajszállítmányokért cserébe kínai felszíni-levegő rakétaütegeket kapott. Ez jelentős fordulatot jelentene a Kína és Irán kapcsolatában, mivel a Kína 2005 óta nem szállított fegyvereket Iránnak. A Kína által Iránnak a tűzszünet után nyújtott támogatás azonban túlmutathat a rakétaütegeken. Az Iráni Fegyveres Erők vezérkarához tartozó Defa Press június 29-én közzétett egy cikket, amelyben felszólította Iránt, hogy vásároljon a Kínában gyártott Chengdu J–10 többfunkciós harci repülőgépeket az iráni légvédelem „hatékonyabb” megóvása és az ellenséggel való szembeszállás érdekében. Aziz Nasir Zadeh iráni védelmi miniszter állítólag felvetette a J–10-esek KNK-tól való beszerzésének kérdését a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) védelmi minisztereinek június 26-i találkozójára tett látogatása során. Oroszország nem szállított Iránnak Szu–35-ös vadászrepülőgépeket, amint azt fentebb láthattuk, és a Szu–35-ösök Ukrajnában alulteljesítettek egy, az izraeli haderőnél jóval kevésbé ütőképes légierővel szemben. Irán talán a fejlettebb J–10-esek felé fordul ahelyett, hogy tovább folytatná a Szu–35-ösök beszerzését, különösen mivel Oroszország egyértelműen megbízhatatlan partnernek bizonyult. A Kínai Népköztársaság viszont technológiailag fejlett ország, és nem vív háborút (mint Oroszország Ukrajnában), ami vonzóbb és elérhetőbb védelmi partnerré teheti Teherán számára. Az, hogy Irán megkapta a KNK föld-levegő rakétaütegeket, azt jelezheti, hogy a KNK a jövőben fontolóra veheti J–10-esek küldését Iránnak, ami jelentős változást és kiegyensúlyozódást jelentene a háromoldalú Oroszország-Irán-KNK kapcsolatrendszerben. Mindazonáltala KNK egyelőre nem jelezte, hogy hajlandó lenne J–10-eseket szállítani Iránnak.

Az, hogy a Gonosz Tengelye nem reagált sem koherens, sem hatékony módon az Izrael-Irán háborúra, nem jelenti azt, hogy ez az országcsoport és kapcsolatrendszer elhanyagolható lenne az USA nemzeti érdekei szempontjából. Az antantot a stratégiai rugalmasságra és az egyensúly helyreállítására való hajlam teszi olyan erővé a nemzetközi színtéren, amellyel számolni kell. Az antant együttműködése Ukrajnában jelenleg a legerősebb példa arra, hogy az antant mire képes. Oroszország észak-koreai csapatokat képez ki arra, hogy iráni eredetű, Kínából származó alkatrészekből készült drónokat gyártsanak és üzemeltessenek, miközben ezeket az iráni drónokat arra használja, hogy terrorhadjáratot folytasson az európai kontinensen. A KNK, Irán és Észak-Korea mind közvetlen bűnrészesek Oroszország ukrajnai háborújában. A közreműködés hatásai azonban messze túlmutatnak az ukrajnai csatatéren, és érintik az egyes ellenfelek regionális befolyási övezeteit. Az izraeli-iráni háború megerősítheti Irán együttműködését Észak-Koreával – ez az eredmény jelentős biztonsági következményekkel járhat mind a Közel-Keletre, mind a Koreai-félszigetre nézve. Számos észak-koreai megfigyelő nemrégiben megjegyezte, hogy az izraeli-iráni háború jelentősen megerősítette Phenjan nukleáris szerepvállalását, és megerősítette Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort abban, hogy az észak-koreai atomprogram fenntartása az egyetlen módja annak, hogy biztosítsa Észak-Korea jövőjét. Tekintettel arra, hogy Észak-Korea milyen alaposan részt vállal az iráni atomprogram kiépítésében, lehetséges, hogy Irán viszonozza ezt azzal, hogy segíti Észak-Korea hazai nuklearizációját, cserébe Észak-Korea segítségéért az izraeli és amerikai csapások utáni újjáépítésben. A KNK intenzívebb részvétele Irán katonai képességeinek újjáépítésében szintén drámai változást jelentene az antant-kapcsolatokban, bár még túl korai lenne ilyen jelentős változásokat prognosztizálni a KNK-Irán kapcsolatokban. Irán Oroszországgal ápolt kapcsolata kevésbé biztonságossá tette Európát, és Iránnak a KNK és potenciálisan Észak-Korea felé való fordulása hasonló regionális hatást érhet el mind a Közel-Keleten, mind az ázsiai-csendes-óceáni térségben.

Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a Gonosz Tengelye egy olyasféle haramiabanda, amiben még a betyárbecsület sem kötelező, és ha tehetnék, egymás torkát is elvágnák, de ez idő szerint méág egymásra vannak utalva. Még annyira sem egységesek, mint a második világháború tengelyhatalmai voltak, pedig akkoriban a Harmadik Birodalom őszinte és alig leplezett ellenszenvvel tárgyalt japán szövetségeseivel, akik szintén nem rajongtak német partnereikért, de a közös érdek miatt mégis támogatták egymást – Moszkva és Teherán viszonylatában még ennyiről sem beszélhetünk. Peking és Teherán sem üldögél kéz a kézben nyárestén a pagonyban, szerelmes szótlanságba burkolózva, Peking és Moszva viszonya is a kölcsönös bizalmatlanságra épül, Phenjan pedig mindenkit kihasznál és őt is mindenki kihasználja. Hiába bömbölik a szavak – és csakis a szavak – szintjén, hogy jön az ő többpólusú Új Világrendjük, melynek majd senki és semmi nem állhat ellen, a gyakorlatban még egymást sem támogatják.

A szó nem szó, az ígéret nem ígéret, a szövetség nem szövetség.

Ezek akarnak Új Világrendet bevezetni? Még egy rendetlenséghez is tehetségtelenek.

Szele Tamás