Előre jelzem, hogy mint már annyiszor, most sem lehet röviden megfogalmazni az aktuális világpolitikai helyzetet anélkül, hogy hazudna az ember, tehát ez az írás is „hosszú” lesz. Viszont legalább alapos. Ezekben a percekben kezdődött meg Rijádban az az amerikai–orosz külügyminiszteri szintű tárgyalás, amely esetleg a két fél megállapodásához vezethet az Ukrajna elleni orosz inváziót illetően.

(Képünk illusztráció)

Hangsúlyoznám: egy potenciálisan itt születő megállapodás csakis és kizárólag az Oroszországi Föderáció és az Amerikai Egyesült Államok között lesz hatályos, tehát Ukrajna és az Európai Unió – mivel részvételük és megkérdezésük nélkül jött létre a találkozó – érvénytelennek tekintik a rijádi eredményeket, már persze, amennyiben lesznek ilyenek. Az Európai Unió egyes vezetőinek tegnap esti, Párizsban tartott csúcstalálkozója majdnem teljesen kudarcot vallott: Ukrajna ugyan bírja teljes államszövetségünk támogatását (egyes kivételektől eltekintve, ilyen mondjuk Magyarország kormánya, de tőlünk nem is volt hivatalos senki a párizsi szerklire), azonban az Ukrajna számára feltétlenül szükséges biztonsági garanciákban képtelenek voltak megállapodni a magas tárgyaló felek. Meg az alacsonyak is.

Azt én most nem vagyok képes megmondani, mire jut az orosz és az amerikai delegáció Ukrajna kérdésében egymással, mivel rövid távú jóslást nem vállalok, de ne feledjük, hogy a rijádi tárgyalásoknak csak az egyik pontja szól a háborúról. Moszkvai források szerint az a másik deklarált céljuk, hogy sikerüljön elérni az Oroszország elleni szankciók felfüggesztését, valamint térjenek vissza az amerikai kőolaj- és gázkitermelő vállalatok az orosz piacra. Ez persze elképzelhetetlen valamiféle békeegyezmény nélkül, és az az alapkérdés, hogy miféle békét lehet kötni Ukrajnával – Ukrajna nélkül.

Természetesen semmifélét, de a Trump és Vance-féle külpolitika megpróbálhat rákényszeríteni Kijevre egy olyan előnytelen szerződést, ami gyakorlatilag az ukrán államiság végét is jelentheti, ha nem is azonnal és ebben a megfogalmazásban. Oroszország igényei világosak: a Kreml megismételte azon követelését, hogy Ukrajna további területeket engedjen át Kelet- és Dél-Ukrajnában Oroszországnak, és a jövőben oszlassa fel az ukrán hadsereget, miközben továbbra is azt üzeni, hogy nem hajlandó területi engedményeket tenni a jövőbeni béketárgyalások során.

Vaszilij Nebenzja, Oroszország állandó képviselője az Egyesült Nemzetek Szervezeténél (ENSZ) az ENSZ Biztonsági Tanácsának február 17-i ülésén kijelentette, hogy Ukrajna „visszavonhatatlanul elvesztette” a Krímet, a „donyecki és luhanszki népköztársaságokat” (a megszállt Donyecki és Luhanszki területekre utalva), valamint a Zaporizzsjai és Herszoni Területeket. Nebenzja célzott arra, hogy a béketárgyalásoknak „korrigálniuk” kellene a helyzetet ezeken a területeken, és Ukrajnának át kellene adnia a négy terület fennmaradó részeit, amelyeket jelenleg ellenőriz. Nebenzja azt is követelte, hogy Ukrajna a jövőben „demilitarizált” semleges állam legyen, és Ukrajna ne csatlakozzon semmilyen szövetséghez vagy biztonsági blokkhoz. Február 17-én Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elvetette annak lehetőségét, hogy Oroszország területi engedményeket tegyen a jövőbeni tárgyalások során.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2024 júniusában azt állította, hogy Ukrajnának vissza kell vonnia erőit Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon területéről és át kell adnia Oroszországnak minden megszállva maradt területet, tehát úgy tűnik, Nebenzja feleleveníti ezt a követelést a kétoldalú amerikai-orosz tárgyalások előtt. Keith Kellogg, az Egyesült Államok elnöki különmegbízottja Oroszország és Ukrajna ügyében február 15-én a müncheni biztonsági konferencián kijelentette, hogy Oroszországnak területi engedményeket kell tennie a tárgyalások során, Marco Rubio amerikai külügyminiszter pedig február 16-án megjegyezte, hogy Donald Trump amerikai elnök azt szeretné, ha a háború úgy érne véget, hogy „Ukrajna szuverenitása megmaradjon”.

Lavrov és Nebenzja is kategorikusan elutasította az európaiak részvételét a jövőbeli béketárgyalásokon, és azzal vádolták az európai országokat, hogy agresszívak Oroszországgal szemben. Nebenzya azt állította, hogy az Európai Unió (EU) országai és az Egyesült Királyság (UK) „képtelenek” bármilyen megállapodásra jutni Oroszországgal, és nem lehetnek részesei az ukrajnai háborúról szóló jövőbeli egyezményeknek. Nebenzya azzal vádolta az európai országokat, hogy „elvakítja” őket a ruszofóbia, és irreálisak a béketárgyalásokkal kapcsolatos igényeik. Lavrov megkérdőjelezte, hogy az európai országoknak miért kellene részt venniük a tárgyalásokon, majd arra célzott, hogy az európai vezetők csak azért akarják meghosszabbítani az ukrajnai háborút, hogy legyőzzék Oroszországot, és előkészítsenek egy jövőbeli háborút Oroszország és Európa között. Az orosz hatóságok korábban a NATO ellen összpontosították dezinformációs műveleteiket, azzal vádolva a szövetséget, hogy összeesküvést sző és egy jövőbeli háborút készít elő Oroszországgal. Az orosz vádak, miszerint az európai országok és tágabb értelemben az EU (implicit módon az USA-tól eltérően) agresszívan lép fel Oroszországgal szemben, figyelemre méltó információs fordulatot jelentenek, és valószínűleg a Kreml új erőfeszítéseit jelzik, hogy éket verjenek az USA és Európa közé, kihasználva a közelmúltbeli müncheni biztonsági konferencián megmutatkozó feszültségeket.

Mit szól ehhez az Oroszországi Föderáció készséges tárgyalópartnere, Donald Trump amerikai elnök? Nos, valószínűleg az évszázad árulásával próbálkozott meg az elmúlt napok folyamán, és távolról sem bizonyos, hogy egy kis változtatással nem fog sikert aratni sanda terve. Ez ügyben könnyebb dolgom van, mint a tárgyalások eredményeinek megsaccolása esetében, ugyanis már lezajlott eseményekről számolhatok be. Szóval akkor tekintsük, hogy milyen csellel kísérletezett Trump.

Lényegében véve arról van szó, hogy Trump védelmet ígért Ukrajnának, biztonsági garanciákat az ország ásványkincsiért cserébe, majd mielőtt megszületett volna az alku, visszavonta szavait, és Ukrajna nyersanyag-készleteinek felét le akarta foglalni gyakorlatilag örök időkre az Egyesült Államok bizonyos vállalkozói számára – az eddigi támogatásokért. Jövőbeli támogatást pedig nem ígért.

Ha valakit ez a jelenet arra emlékeztetne, amikor a tatárok elől menekülő Negyedik Bélát Harcias Frigyes nem csak túszul ejtette, kirabolta, de még váltságdíj fizetésére is kötelezte Hainburgban, az nem a véletlen műve. De lássuk a részleteket.

Donald Trump 500 milliárd dolláros váltságdíjat követelt Ukrajnától. Ez messze túlmutat az ország kulcsfontosságú ásványkincsei feletti amerikai ellenőrzésen. A kikötőktől és az infrastruktúrától kezdve az olajig és a gázig, valamint az ország tágabb erőforrásbázisáig mindenre kiterjed - írja a The Telegraph.

A Volodimir Zelenszkij asztalán egy hete landolt megállapodás feltételei Ukrajna gazdasági gyarmatosítását jelentik az USA által. Olyan jóvátételi terhet jelent, amely nem teljesíthető. A dokumentum megdöbbenést és pánikot keltett Kijevben.

A The Telegraph birtokába jutott a döntés előtti szerződés tervezetének „Privileged & Confidential” megjelöléssel ellátott, 2025. február 7-i keltezésű változata. A szerződés szerint az Egyesült Államoknak és Ukrajnának közös befektetési alapot kell létrehoznia annak biztosítására, hogy „a konfliktusban ellenséges felek ne részesüljenek Ukrajna újjáépítéséből”.

A megállapodás az „Ukrajna erőforrásaihoz kapcsolódó gazdasági értékre” vonatkozik, beleértve az „ásványkincseket, olaj- és gázforrásokat, kikötőket, egyéb infrastruktúrát (megállapodás szerint)”, de nem világos, hogy mi mindenre terjedhet még ki. „E megállapodásra New York állam törvényei vonatkoznak, tekintet nélkül a jogszabályok esetleges ütközésére” – áll a dokumentumban.

Az Egyesült Államok megkapja Ukrajna nyersanyag-kitermelésből származó bevételeinek 50%-át, valamint „minden új, harmadik félnek kiadott engedély pénzügyi értékének 50%-át” az erőforrások jövőbeni hasznosítása esetében. Az Egyesült Államok javára „zálogjogot állapítanak meg ezekre a bevételekre”. „Ez a záradék azt jelenti, hogy »előbb fizessetek nekünk, aztán etessétek meg a gyerekeiteket«” – nyilatkozta egy, a tárgyalásokhoz közel álló forrás.

A záradék kimondja, hogy „minden jövőbeni engedély esetében az Egyesült Államoknak elővásárlási joga lesz az exportálható ásványkincsek megvásárlására”. Washington szuverén mentességet kap, és szinte teljes ellenőrzést szerez Ukrajna nyersanyag- és erőforrás-gazdaságának nagy része felett.

Az Alap „kizárólagos jogot kap a módszer, a kiválasztási kritériumok, a feltételek és a feltételek meghatározására” minden jövőbeli engedély és projekt esetében. Úgy tűnik, hogy ezt magánjogászok fogalmazták meg, nem pedig az USA állami vagy kereskedelmi minisztériuma.

Zelenszkij elnök először maga vetette fel az ötletet, hogy az USA közvetlen részesedést kapjon Ukrajna ritkaföldfém- és kritikus ásványkincseiből a Trump Towerben tett szeptemberi látogatása során, a további fegyverszállítások megkönnyítésének reményében.

Számításai szerint ez arra ösztönözné az amerikai vállalatokat, hogy a helyszínen végezzenek feltárási műveleteket, és ezzel olyan politikai akadályokat hozna létre, amelyek visszatartanák Vlagyimir Putyint az újabb támadástól.

Egyes ásványi nyersanyagmedencék a kelet-ukrajnai frontvonal közelében vagy az oroszok által megszállt területeken vannak. Hangsúlyozta annak veszélyét, hogy a titán, a volfrám, az urán, a grafit és a ritkaföldfémek stratégiai tartalékai orosz kézbe kerülhetnek. „Ha megállapodásról beszélünk, akkor kössünk megállapodást” – mondta.

Valószínűleg nem számított arra, hogy olyan feltételekkel fog szembesülni, amelyeket egyébként a háborúkban legyőzött, agresszor államokra szabnak. Ezek súlyosabbak, mint a Németországra és Japánra 1945-ös vereségük után kiszabott pénzügyi szankciók. Más kérdés, hogy végül mindkét ország nettó kedvezményezettje lett a győztes szövetségesek gazdaságpolitikájának.

Ha elfogadják, Trump követelései Ukrajna GDP-jének nagyobb részét tennék ki, mint a Németországra a versailles-i szerződésben kiszabott, majd az 1921-es londoni konferencián és az 1924-es Dawes-tervben csökkentett jóvátételi kötelezettség.

Donald Trump a Fox Newsnak azt mondta, hogy Ukrajna „lényegében beleegyezett” 500 milliárd dollár átadásába. „Rendkívül értékes forrásokkal rendelkeznek a ritkaföldfémek, az olaj és a gáz, valamint más nyersanyagok tekintetében” – mondta. Sőt, tovább ment ennél és azt nyilatkozta, miszerint:

„Lehet, hogy üzletet kötnek velünk. Lehet, hogy nem. Lehet, hogy egy nap oroszok lesznek, az is lehet, hogy soha nem lesznek oroszok. De én vissza akarom kapni ezt a pénzt.”

Trump azt mondta, hogy az USA eddig 300 milliárd dollárt költött a háborúra, és hozzátette, hogy „hülyeség” lenne még többet szállítani. Valójában a kongresszus által elfogadott öt támogató csomag összesen 175 milliárd dollárt tesz ki, amelyből 70 milliárd dollárt az Egyesült Államokban költöttek fegyvergyártásra. Ennek egy része humanitárius segélyek formájában érkezett, de nagy része kölcsön, amit vissza kell fizetni.

Trump tehát ócska, faluvégi uzsorásként egyfelől háromszor akkora tartozást emleget, mint amennyi pénzről egyáltalán valaha is szó volt, másrészt ezt viszont be is akarja hajtani, minden ellenszolgáltatás nélkül. Az összeg azonban nem az Egyesült Államok kasszáját, hanem a projektben részt vevő vállalkozókat gyarapítaná.

Az Ukrajna nyersanyagvagyonáról szóló narratíva szürreálissá vált. Egy 26 billió dolláros számot emlegetnek az ásványi és szénhidrogénkészletek összértékére vonatkozóan. Az összeg egyszerűen fiktív.

Ukrajna nem tud belátható időn belül megbirkózni az 500 milliárd dolláros követeléssel, eltekintve attól a tágabb kérdéstől, hogy tisztességes-e így bánni egy agresszió áldozatául esett nemzettel, miután három éven át hatalmas áldozatok árán tartotta a frontot a demokráciák védelmében. Feltehetjük a kérdést, hogy ki tartozik valójában kinek?

Ámde most jön ennek a drámának a következő jelenete, a müncheni szín.

Minden év február közepén politikusok, diplomaták és katonai vezetők gyűlnek össze a bajor fővárosban a Müncheni Biztonsági Konferenciára (MSC). Bár ez a világ legrangosabb biztonsági fóruma, az elmúlt évtizedekben mindössze két alkalommal fordult elő, hogy a müncheni beszédek befolyásolták a világ eseményeinek menetét.

Az első ilyen rendezvényt 2007-ben tartották. Azon jelentette be Putyin, hogy megkezdi a kialakult világrend lerombolását, és azt is, hogy a kelet-európai államokat vissza akarja terelni Moszkva ellenőrzése alá. Akkoriban kevesen vették komolyan a beszédét, de ma már egy új korszak kezdetének tartják, amely végül a jelenlegi helyzethez vezetett.

A második ilyen történelmi jelentőségű beszéd az amerikai alelnök 2025-ös müncheni beszéde volt, amelyben J.D. Vance bejelentette az Egyesült Államok és Európa közötti értékszövetség végét, és a szélsőjobboldali erők oldalán avatkozott be az európai politikába. Putyin 18 évvel ezelőtti fenyegetéseivel ellentétben Vance-t nagyon komolyan vették.

Az USA idén külön forgatókönyvet készített Ukrajna számára.

Miközben Európa próbált magához térni a sokkból és megvitatta Vance vállalhatatlan, provokatív követeléseit, az amerikaiak ultimátumot adtak Volodimir Zelenszkijnek.

A civilizált nemzetközi kapcsolatok szabályaival ellentétben Washington azt követelte, hogy Ukrajna írja alá az ukrán altalajkincsek elosztásáról szóló megállapodást – minden további módosítás nélkül – noha előre tudták, hogy a javasolt szöveg mostani formájában Ukrajna számára elfogadhatatlan. Ráadásul a dokumentum kidolgozása során egyre több lett a vállalhatatlan elem, és ezzel párhuzamosan az amerikai oldalról egyre nagyobb lett a nyomás.

Így nem jött be az amerikaiak számítása, hogy a biztonsági nehézségek és a közelgő béketárgyalások miatt Kijev bármilyen feltételbe beleegyezik.

Ezek után valami még váratlanabb dolog történt.

A „maximális nyomásgyakorlás rendszere” egy ponton leállt, és a párbeszéd úgy folytatódott, mintha mi sem történt volna. Ráadásul az Egyesült Államokból érkező, az Oroszországgal folytatott tárgyalásokra vonatkozó jelzések meglehetősen pozitívnak bizonyultak.

Ráadásul közvetve Ukrajna is profitálhat a Münchenben bejelentett szakításból Európával. J. D. Vance beszéde olyan figyelmeztető jel lett, amely még azokat az európai fővárosokat is „felébresztette”, amelyek eddig inkább nem akarták észrevenni a kontinensre leselkedő fenyegetést.

Az amerikai sajtóban péntek este jelentek meg az Ukrajnával szemben Münchenben megfogalmazott amerikai követelésekről szóló információk, amelyek elsőre teljes képtelenségnek tűntek.

Arról volt szó, hogy az amerikai fél azt követeli Zelenszkijtől, hogy azonnal írja alá az altalajforrások elosztásáról szóló stratégiai dokumentumot, amelynek tervezetét csak két nappal korábban, szerdán látták először Kijevben . A nemzetközi kapcsolatokban azonban a megállapodások ilyen gyorsaságú megkötése irreális, és mivel gazdasági, kormányközi megállapodásokról van szó, ez még elméletben is lehetetlen.

Ráadásul Volodimir Zelenszkij közvetlenül németországi útja előtt azt mondta, hogy ez a megállapodás előzetes változata, és hogy Münchenben szándékában áll ellenjavaslatokat tenni az amerikaiaknak – de nem kívánja változtatás nélkül aláírni a dokumentumot.

Az amerikai kijelentéseket, miszerint Zelenszkijt Münchenben várják a dokumentum aláírására, Kijevben kezdetben szóvirágnak fogták fel. Kiderült azonban, hogy az amerikaiak komolyan gondolták. Ezért Münchenben szigorú feltételt szabtak Ukrajnának: ha találkozni akarnak Vance-szel és tárgyalni vele a béke főbb irányvonalairól – írják alá a dokumentumot. Azonnal.

Azt mondták a helyszínen au ukrán delegációnak: „Egyelőre nem mondjuk le a Zelenszkij-Vance találkozót, de estig elhalasztjuk. Hét órájuk van arra, hogy megállapodjanak a változtatásokról. És ha nem sikerül, akkor nincs miről beszélnünk”.

Ráadásul az adott helyzetben az USA nem volt hajlandó változtatni a feltételeken. Az egyik forrás szerint, miután Ukrajna kompromisszumot keresve átadta az amerikaiaknak a megállapodás átdolgozott változatát, azok válaszul minden kulcsfontosságú módosítást töröltek, és lényegében azt a feltételt szabták Ukrajnának, hogy vagy aláírja, amit adtak, vagy megszakad a tárgyalás.

És nem lesz találkozó Vance-szel. Mert találkozó csak aláírással „egybekötve” lehetséges.

Tekintettel arra, hogy Trump már korábban – amikor felhívta Putyint – megmutatta, hogy kész tárgyalni az oroszokkal anélkül, hogy a lépéseket egyeztetné Ukrajnával – ezt a zsarolást nem lehetett másként felfogni, mint a béketárgyalások veszélyeztetését... A stratégia azonban nem vált be. Zelenszkij nem volt hajlandó aláírni a müncheni dokumentumot abban a formában, amelyhez a Fehér Ház ragaszkodott.

Ezután újabb meglepetés várta az ukrán delegációt.

Az amerikai tárgyalók részéről a durvasággal határos keménység mintegy varázsütésre eltűnt, és helyette konstruktív hozzáállás jelent meg. A Vance-szel folytatott tárgyalások minden aláírás nélkül is lezajlottak, és nem jártak egyelőre negatív következményekkel.

Akkor tehát mégis minden rendben? Nem, semmi sincs rendben. Ugyanis nincs okunk feltételezni, hogy Trump letett gyarmatosító terveiről, legfeljebb kicsit változtat majd rajtuk. Ugyanis minden ukrán tárgyalópartner hangsúlyozza, hogy Ukrajna nem utasítja el mereven és elvi alapon a megállapodást, és érdekelt a munka folytatásában, mert a kritikák ellenére az amerikai nagytőke Ukrajnába vonzásának gondolata valóban pozitív, és egyfajta „kiegészítő” biztonsági garanciaként szolgál.

Hivatalosan Zelenszkij és Vance megállapodtak a projekt véglegesítésében.

Viszont azt jogilag elfogadható formába kell hozni. Joggal feltételezhető, hogy a dokumentumot jelenlegi formájában nem az amerikai kormány jogászai, hanem „magánszemélyek” készítették, akik nem ismerik a kormányközi megállapodások és a kereskedelmi dokumentumok közötti különbséget.

Egy müncheni sajtótájékoztatón Zelenszkij azt mondta, hogy a dokumentumban konkrétumokra van szükség a biztonsági garanciákról, „még akkor is, ha ez csak egy memorandum”. Valóban, a felek megvitatták azt a lehetőséget, hogy a megállapodást szándéknyilatkozat formájában írják alá, nem pedig jogilag kötelező érvényű dokumentumként.

Itt azonban egy új kihívás merül fel: az amerikai fél azt szeretné, ha a megállapodás tartalmazná Ukrajna kötelezettségeinek körét. Ez alapvetően megváltoztatja a státuszát – az ilyen megállapodások ratifikációhoz kötöttek.

Vajon átmehet-e a Verhovna Radán egy olyan kormányközi megállapodás, amelyben Ukrajna az altalaj jelentős részét egy bonyolult struktúrán keresztül, egy „független”, kereskedelmi irányítás alatt álló alapon keresztül engedi át? Ehhez a dokumentumnak legalább olyan biztonsági kötelezettségvállalásokra van szüksége az amerikai kormány részéről, amelyek legyőzik az ellenérveket – és ilyenek nincsenek. Szóval megint ott tartunk, hogy csak Ukrajnának lennének kötelezettségei, az Egyesült Államoknak nem. A jelenlegi állapotot azonban Vance hajlamos „megkötött szándéknyilatkozat utáninak” tekinteni, amiről ugyan szó sincs, de neki így kényelmes.

Miért?

Azért mert – hogy térjünk vissza a mai tárgyalásokhoz – ha most egy nagyon hátrányos békére kényszerítik Ukrajnát, mely az összes orosz követelések teljesítésével járna (bár tulajdonképpen még a negyedük is több lenne, mint elég az ukrán nemzet és kultúra teljes megsemmisítéséhez), akkor Trump megbízottja megjelenhet Kijevben és hivatkozhat arra, hogy Washingtonnal szándéknyilatkozatot kötött a kitermelésről az ukrán kormány. Hogy az előző volt, és addigra már orosz bábkomány lesz Kijevben? Az Washingtont nem érdekli. Oda neki az ásványkincseket, éspedig ingyen, mert az ő számításai szerint azok járnak. Tehát még csak nem is szükséges a nyersanyagok gyarmatosításához a független Ukrajna támogatása, elég ha létezik bármilyen ukrán állam, akár Moszkva vazallusaként is, csak a szerződésben jogalany lehessen és elődjének jogutódja.

Egyelőre itt tartunk. Rijádban ma megjelent orosz részről Lavrov külügyminiszter, Usakov elnöki tanácsadó és a nemzetközi csúcsdiplomáciában viszonylag új, de a Harvardon és a Stanfordon végzett Dmitrijev gazdasági szakértő, azonban a külföldi hírszerzést irányító és korábban az orosz delegáció tagjaként emlegetett Nariskin nem érkezett meg, nem tudni, mi okból. Az Egyesült Államokat Marco Rubio külügyminiszter, Mike Walz nemzetbiztonsági tanácsadó és Steve Witkoff közel-keleti elnöki különmegbízott képviseli a találkozón.

És ezek fognak most dönteni:

1. Ukrajnáról

2. Az Európai Unióról

3. A világgazdaságról és az Oroszországi Föderációt sújtó szankciók sorsáról.

Lapzártáig annyi hír érkezett, az is Moszkvából és nem Rijádból, hogy Peszkov kormányszóvivő szerint a Kreml nem ellenzi Ukrajna európai uniós tagságát, de szigorúan elzárkózik NATO-tagságának engedélyezésétől. Nem kell mondanom, hogy egy uniós tag, ám oroszbarát Ukrajna feleslegessé tenné Magyarország jelenlegi „trójai faló” szerepét Brüsszelben. További eredményekkel jelenleg – magyar idő szerint délben – nem szolgálhatok, de tekintettel a fentiekre, csodálnám, ha egyhamar megszületnének, és azt még jobban, ha Donald Trumpon és Vlagyimir Putyinon kívül bárki számára is kedvezőek lennének.

Ha Donald Trump szerint ez a diplomácia, akkor erős földmozgásokra lehet számítani Mount Vernon környékén. Ott van ugyanis eltemetve George Washington.

És most forog a sírjában.

Szele Tamás