Mint tudjuk, Keleten semmi sem egyszerű és minden lehetséges, kivéve, ha a Közel-Keletről van szó, mert ott még a mindennél is több elképzelhető. Jelenleg például Izrael legerősebb szövetségese (bár csak alkalmi) a Gázai Övezetben egy beduin rablóvezér, akiről részletes portrét közöl Jurij Macarszkij a The Insiderben – van olyan érdekes figura Abu Shabab, mint Arábiai Lawrence volt és legalább annyira veszélyes is.

(Képünk illusztráció)

Mint Macarszkij írja, egy Izrael-barát „radikális iszlamistákból” álló csoport tevékenykedik a Hamász vonalai mögött a Gázai Övezetben. Vezetőjét, Jasszer Abu Shababot a Hamász és más Izrael-ellenes erők árulónak bélyegezték. Sokáig tagadta, hogy bármilyen kapcsolata lenne Izraellel, de aztán váratlanul elismerte, hogy akcióit a zsidó állam haderejével hangolja össze. A jelenlegi gázai háború előtt Abu Shabab magát és körét radikális muszlimokként mutatta be, akik szembefordultak a Hamásszal, mert az nem elég vallásos. Túlzott jámborságuk még az ISIS-szel való kapcsolat vádját is felvetette. Ez azonban nem akadályozta meg az önjelölt dzsihadistákat abban, hogy ne Irán vagy Katar, hanem Izrael oldalára álljanak - amelynek vezetése szinte bármire hajlandó a Hamász felszámolása érdekében. Az Izrael-barát iszlám radikálisok őszinteségével kapcsolatban azonban továbbra is komoly kétségek merülnek fel.

Nem elég szentek

... „Amikor azt hiszik, hogy senki sem figyel vagy hallja őket, akkor dohányoznak, káromkodnak, sőt, még a nőkről is beszélnek” – mondta egy gázai lakos, aki felsorolta, hogy szerinte mik a Hamász harcosainak legrosszabb tulajdonságai.

Az ilyen viselkedés – a dohányzás, a káromkodás és a szexről folytatott kendőzetlen beszéd – sérti azokat a szigorú iszlám szabályokat, amelyek betartására a Hamász tagjai állítólag elkötelezték magukat. A csoport neve végül is arabul az „Iszlám Ellenállási Mozgalom” rövidítése.

De már a 2000-es évek közepe óta, amikor a Hamász átvette az irányítást a Gázai Övezet felett, kritikák érik a vallási buzgalom hiánya miatt. Valójában a palesztin parlamenti választásokon való részvételét – amely 2006-ban a csoport első (és igen véres) lépését jelentette a hatalom átvétele felé – iszlámellenesnek és a Korán és a Szunna szigorú értelmezésével ellentétesnek ítélték a vallási szempontóbl keményvonalas körök.

A radikálisok azt is ellenezték, hogy a Hamász nem hajlandó fenntartani az Izraellel szembeni állandó hadiállapotot. Kritizálták a csoportot, amiért tárgyalásokat folytatott az izraeliekkel, amiért nem volt hajlandó azonnal bevezetni a saría törvénykezést Gázában, és amiért szerintük az alapító dokumentumokban túlzott figyelmet fordítottak a nők jogaira.

A radikálisok pontosan felismerték a Hamász népszerűségének forrását Gáza lakossága körében – az agresszív Izrael-ellenes retorikát és a vallási értékekre való gyakori hivatkozást –, és egyszerűen átvették ezeket a témaköröket, a végletekig fokozva a jelszavak ellenségességét és a vallásosság látszatát.

Ehhez képest a Hamász kezdett kevésbé Izrael-ellenesnek és a muszlim érdekek védelme iránt kevésbé elkötelezettnek tűnni. Az olyan radikálisabb szalafista csoportok vezetőinek nyilatkozataiban, mint a Dzsais al-Umma, a Hamászt még mindig muszlim szervezetként ábrázolják, de olyan csoportként, amely eltévelyedett és eltávolodott az igazi iszlám elvektől.

Az ellenzéki radikális csoportoknak és szervezeteknek lehetett volna esélyük arra, hogy komoly riválisai legyenek a Hamásznak Gázában, de ideológiai vezetőik nem találták meg egymással a közös hangot, ami azt jelenti, hogy a térség számtalan szétszórt sejtje továbbra is fragmentált maradt. A probléma nem feltétlenül vallási természetű volt.

Inkább az az egyszerű tény jelentette a fő akadályt, hogy e csoportok jelentős része a radikális iszlámot csupán bűnszervezetek álcájaként használta. Például egész beduin klánok, amelyek generációk óta jelentős pénzeket kerestek fegyverek és más, nem éppen legális áruk csempészésével, dzsihadistáknak nyilvánították magukat, nem sokkal azután, hogy a Hamász elkezdte felszámolni a csempészetet Gázában.

A maffiaszervezetek hirtelen „dzsihadizálása” elsősorban azt a célt szolgálta, hogy legitimálja őket a palesztin közvélemény szemében - a tegnapi bűnözőknek a vallási harcosok dicsfényét adta. Elvégre az iszlám katonájaként szolgálni, akit Allah arra szólított fel, hogy titokban fegyvereket szállítson földalatti alagutakon keresztül a szent dzsihád támogatására, sokkal nemesebbnek hangzik, mint egyszerűen egy csempészbanda tagjaként tevékenykedni.

Természetesen nem minden gázai dzsihádista volt maffiózó vagy szélhámos. Rengeteg valódi radikális volt – és még mindig van – közöttük. Elég csak a Gázában élő olasz aktivista, Vittorio Arrigoni 2011-es meggyilkolására emlékeznünk, akit a nyíltan iszlámellenes viselkedésén (amely magában foglalta a nyilvános alkoholfogyasztást is) felháborodott szalafisták öltek meg. De rengeteg olyan maffiaszerű alakulat is létezik, amelyek csak úgy tesznek, mintha vallási indíttatásúak lennének.

A Hamász ellentéte

Az egyik ilyen csoport az a frakció, amelyet egy fiatal beduin, Jasszer Abu Shabab vezet, aki éppen a múlt hónapban vált nemzetközileg ismertté, miután Avigdor Lieberman volt izraeli védelmi miniszter nyilvánosan megnevezte őt egy Izrael-barát – sőt, a zsidó állam által finanszírozott – gázai milícia vezetőjeként.

Magáról Abu Shababról keveset tudni. Arab források a dzsihadistává vált bandita iskolapéldájaként írják le. Médiajelentések szerint egykor fegyver- és kábítószercsempészettel foglalkozó bűnszövetkezetet vezetett, amely később dzsihadista csoporttá alakult át.

Ez a csoport a Gázai Övezetben és a szomszédos egyiptomi Sínai-félszigeten működött, többek között abban az időszakban, amikor a Sínai-félsziget nagy része az ISIS ellenőrzése alatt állt. Ez olyan vádakat eredményezett, hogy az Abu Shabab vagy az ISIS tagja volt, vagy legalábbis szorosan kötődött a radikális mozgalomhoz.

Muhammad Shehada, az Európai Külkapcsolatok Tanácsának gázai származású szakértője szerint Abu Shabab a Hamász október 7-i terrortámadásának idején kábítószer-csempészetért kiszabott börtönbüntetését töltötte Gázában. Shehada szerint a fiatal beduin ma egy legalább 300 fős milíciát vezet, és kényes feladatokat hajt végre Izrael számára, többek között felderítést végez a Hamász vonalai mögött, menekülttáborokat szervez, és nemzetközi segélyraktárakból ellopott humanitárius segélyekkel látja el ezeket a táborokat.

Lehetséges, hogy Shehada, aki nyíltan Izrael-ellenes nézeteket vall, egyszerűen csak megpróbálja démonizálni a zsidó államot oly módon, hogy azzal vádolja, miszerint együttműködik egy ISIS-szel összeköttetésben lévő bűnözővel. A hónap elején azonban maga Abu Shabab is részben megerősíteni látszott Shehada állításait. Egy izraeli arab nyelvű rádióállomásnak adott interjúban (már az a tény, hogy egy gázai fegyveres szóba állt izraeli újságírókkal, sokat elmond) Abu Shabab elismerte, hogy összehangolja csoportja tevékenységét az izraeli hadsereggel.

Abu Shabab ugyanakkor tagadja, hogy bármilyen kapcsolatban állna az ISIS-szel, vagy hogy fegyvereket és pénzt kapna Izraeltől. Izraelt – ahogy ő fogalmaz – helyzeti szövetségesnek tekinti a Hamász elleni háborúban, és kijelenti, hogy kész harcolni a Gázai Övezet Hamász uralma alóli felszabadításáért „az izraeliekkel vagy nélkülük”.

Érdemes megjegyezni, hogy Abu Shabab korábban ragaszkodott ahhoz, hogy nincs kapcsolata Izraellel, és nem tart fenn kapcsolatot a zsidó állam képviselőivel. Még június elején is azt állította, hogy soha nem működött együtt az izraeliekkel – bár hozzátette azt a megjegyzést, hogy a jövőben esetleg velük közösen fog fellépni.

Az, hogy Izrael az Abu Shabab csoportját választotta proxyjának, valószínűleg nem véletlen. Ha igazak azok a jelentések, amelyek szerint a fiatal beduin mintegy 300 harcost irányít, akkor frakciója a legnagyobb Hamász-ellenes erők egyike lenne Gázában.

Összehasonlításképpen, a fent említett szalafista csoport, a Dzsais al-Umma mindössze néhány tucat tagból áll – de még nekik is sikerült a Hamász ellenőrzésén kívül maradniuk, ellenállva mind az erőszaknak, mind a meggyőzésnek. Ráadásul Abu Shabab emberei Rafah határvárosában, a Gázai Övezet legdélebbi szélén tevékenykednek, ami most a háború elsődleges színterét jelenti.

A Hamász ellenőrzése alatt álló gázai Forradalmi Bíróság letartóztatási parancsot adott ki Abu Shabab ellen, hazaárulással, ellenséges szervekkel való együttműködéssel, illegális fegyveres csoport létrehozásával és lázadással vádolva őt. A bírák július 12-ig adtak neki időt, hogy feladja magát a Hamásznak, és úgy tűnik, hogy ügyét távollétében fogják tárgyalni.

Szinte elképzelhetetlen, hogy Jasszer Abu Shababot megfélemlíti a bíróság ultimátuma, és önként megadja magát a Hamász kényére-kedvére. A Hamász nyilvánvalóan már nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjon neki. Nem sikerült – és valószínűleg nem is fog sikerülni – megfordítania a háború menetét a Gázai Övezetben, amelynek nagy része már izraeli katonai ellenőrzés alatt áll. És Izraelnek esze ágában sincs leállni. Benjamin Netanjahu miniszterelnök továbbra is kitart amellett, hogy a harcok addig folytatódnak, amíg a Hamász teljesen meg nem szűnik.

Ami a régió közigazgatási jövőjét illeti, miután ez a cél megvalósult, az izraeli hatóságok a jelek szerint még nem döntöttek véglegesen a terveikról. A palesztinok szomszédos arab országokba való erőszakos deportálásának szándéka egyelőre nem nyerte el a közel-keleti kormányok támogatását, még ha az ötletet nem is vetették el teljesen. Mindenesetre az övezet valószínűleg továbbra is túlnyomórészt arab és szilárdan Izrael-ellenes marad – és ez az a terület, ahol egy Abu Shababhoz hasonló személy hasznosnak bizonyulhat. Elméletileg Izrael megbízhatná őt vagy valakit a köréből azzal, hogy hozzon létre egy új, Hamász utáni közigazgatást a Gázai Övezetben.

Elvégre az izraelieknek jelentős tapasztalata van az arab partnerek által vezetett kormányok – sőt hadseregek – felépítésében. A legszemléletesebb példa Dél-Libanon hosszú megszállása, ahol az izraeliek által ellenőrzött területen sikeresen működtek a korábbi kormányzati intézmények és biztonsági erők.

Társutas, nem szövetséges

Abu Shabab esetében a kockázatok mégis jelentősek, és itt elsősorban a hírnévvel kapcsolatos aggályokról van szó. A humanitárius segélyek fosztogatásában való részvétele miatt még a saját családja is kitagadta őt, mi több, az élelmiszer- és gyógyszerlopást „megbocsáthatatlan bűncselekménynek” nevezték.

Ráadásul Abu Shababra minden tagadása ellenére sokan még mindig úgy tekintenek, mint olyan személyre, aki az ISIS-szel és Izraellel is egyarán kapcsolatban áll. Az arab világ nagy részében ezt nem tekintik ellentmondásnak – köszönhetően a széles körben elfogadott összeesküvés-elméleteknek, amelyek az ISIS-t egy Izrael által finanszírozott arabellenes összeesküvés részeként állítják be. Egyesek még azt is állítják, hogy az ISIS angol betűszó az Izraeli Titkos Hírszerző Szolgálat rövidítése.

Más szóval, nem valószínű, hogy Jasszer Abu Shababnak bármilyen komoly pozíciót fognak felajánlani, még akkor sem, ha Gázában új kormányzat alakul. Úgy tűnik, hogy ő és Izrael csupán helyzeti szövetségesek, akiket semmi más nem köt össze, mint a közös ellenség: a Hamász.

Egyébként a Hamász elődjét – a Muzulmán Testvériség palesztin ágát – Izrael az 1970-es években éppen ilyen szituációs szövetségesnek tekintette a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) elleni harcban, amely akkoriban Izrael fő ellensége volt. Akkoriban a PLO szilárdan szekuláris volt, és a palesztinokat nem szent háborúra, hanem egy független nemzetállam létrehozására igyekezett mozgósítani. A Muzulmán Testvériség a maga részéről kimaradt a politikából, inkább mecsetek és könyvtárak építésére összpontosított. Az izraeli tisztviselők úgy gondolták, hogy nagyszerű ötlet lenne a palesztinok figyelmét a nacionalizmusról a vallás felé terelni, ezért évekig tartózkodtak attól, hogy bármilyen módon korlátozzák a Testvériség tevékenységét.

Nem sokkal később, miután a PLO legaktívabb tagjai közül sokakat letartóztattak vagy száműzetésbe kényszerítettek, a Muzulmán Testvériség megváltoztatta a politikával kapcsolatos álláspontját, és a palesztin területek legfőbb Izrael-ellenes erejévé vált. Netanjahu szinte biztosan tisztában van ezzel a történettel, ezért nem valószínű, hogy hagyja Abu Shabab csoportját túlságosan elkényelmesedni. Persze erről is csak akkor lehetne szó, ha megvalósulnak a Hamász teljes megsemmisítésére vonatkozó tervei.

Abu Shabab sorsa még nem dőlt el: visszamehet rablóvezérnek, maradhat milíciafőnök és válhat belőle politikai tényező.

Mindenesetre érdekes, sötét és kétes alak. Ne veszítsük szem elől.

Szele Tamás