Mint tudjuk, tegnapelőttről tegnapra virradó éjjel gyújtogatás történt a palágykomoróci, tehát kárpátaljai görögkatolikus templomban, melynek során két erősen magyarellenes feliratot is hagytak a falon az elkövetők. A sekrestye ajtaja súlyosan megsérült, de egyéb anyagi kár nem keletkezett és emberéletben sem esett kár, sőt, senki sem sérült meg. A tüzet a közelben járőröző ukrán határőrök észlelték, akik azonnal értesítették a tűzoltókat, ezért nem történt nagyobb baj. Az ügyben vizsgálat folyik.

(Képünk illusztráció)

Ennyit tudunk, nem többet, ugyanez a pár sor köszön vissza a magyar kormánymédiától az ukrán sajtóig mindenhol, ami részben érthető, hiszen az ukrán szolgálatok hírzárlatot rendeltek el a nyomozás érdekében, sőt, elvileg a helyszínen készült fotókat sem lenne szabad nyilvánosan terjeszteni, de azért minden felület tele van velük, ami elárul néhány részletet az elkövetőkről.

Első sorban azt, hogy nem az Ukrán Tudományos Akadémia filológusai között kell keresni őket. Sőt, az Orosz Tudományos Akadémiához sem lehet közük, ugyanis – mint arra Rácz András Facebook-bejegyzésében igen helyesen rámutatott – komoly járatlanságot árultak el a cirill betűk írásában. Nincs az az orosz vagy ukrán anyanyelvű ember, aki úgy írná le a „ja”, vagyis „Я” betűt, ahogy az a feliraton látható, a „zs”, vagyis „Ж” betű megformálásáról is látszik, hogy többször futottak neki, míg valahogyan sikerült, szóval úgy tűnik, hogy aki ezeket elkövette, nem nagy ismerője a cirill ábécének. Bár a hibás írásképet éppenséggel be lehetne tudni az erős italok mértéktelen élvezetének is: tehát vagy egy tajtrészeg, de cirill betűket ismerő gyújtogatóval van dolgunk, vagy egy józannal, aki azonban nem járatos ebben az írásrendszerben.

A célpont kiválasztása is komoly járatlanságot árul el úgy felekezeti, mint nemzetiségi ügyekben. Palágykomorócon három templom van, az egyik református, melyben első sorban magyarul, bár néha ukrán nyelven tartják az istentiszteletet, a másik nemrég nyílt és katolikus, a harmadik görögkatolikus (erről beszélünk most), melyben ugyan van magyar nyelvű szertartás is, de főként ukrán nyelven miséznek.

Ha valaki kifejezetten magyarellenes indulatból akart gyújtogatni, annak ideális célpontként a református templom kínálkozott volna, de a gyújtogatók mégis a másikat választották. Egyes hírek szerint korábban már letartóztattak egy férfit a református templom közelében, akinél „gyúlékony anyagot” találtak, de erről bővebbet nem tudunk, ami elképzelhető, hogy nem véletlen. Hiszen elég sokféle gyúlékony anyagot ismerünk, például az öngyújtóban lévő gáz is gyúlékony, az üvegben lévő pálinka is, de azért mégsem büntetendő az ilyen tárgy birtoklása. Szóval ez esetben nem tiszta a kép.

Ukrán részről érthető a hírzárlat: az SZBU el akar fojtani minden nacionalista és kisebbségellenes tevékenységet ebben a határ menti, fokozottan érzékeny régióban – ne feledjük, a településhez közel esik a kisszelmenci gyalogos határátkelő Szlovákia felé. Hiszen azért is járőröztek a határőrök.

A feliratok is, a gyújtogatás ténye is erős deja vu-érzést keltenek az ukrajnai helyzet ismerőiben: szó szerint ilyen szövegekkel találkoztunk egy 2021-es, már régóta felgöngyölített esetben, melynek során azonban igazoltan orosz ügynökök operáltak az ezt tartalmazó falragaszokkal. A gyújtogatás, mint módszer is ismerős – igen, a 2018-as támadásból, mely a KMKSZ beregszászi irodája ellen történt. Csakhogy ott is hiba van a kréta körül. Annak idején alaposan foglalkoztam az üggyel, vegyük csak elő újra!

Az ügy iratai szerint Manuel Ochsenreiter, a szélsőjobbos Zuerst újság munkatársa rendelte meg az akciót Moszkva utasítására, és ő fizette ki a három, Kreml-barát szélsőjobboldali csoporthoz köthető lengyelt, akiket megbízott a kivitelezéssel. A megrendelés szerint a provokatív akciót úgy kellett végrehajtani, hogy az ukrán szélsőségesek támadásának tűnjön a magyar kisebbség ellen. A német újságíró azt kérte a lengyelektől, hogy küldjenek neki bizonyító erejű videót a felgyújtott irodáról a Telegram üzenetküldő alkalmazásán keresztül. Amikor megkapta a videót a kiégett iroda kormos homlokzatáról, válaszul ezt írta vissza: „Több mint elegendő”. Három nappal később a német újságíró a berlini repülőtéren találkozott az egyik lengyellel, Michal Prokopowiczcsal akinek egy könyv lapjai közé rejtve 1000 eurót adott át (500 eurót már korábban elküldött neki Lengyelországba szintén egy könyvbe rejtve).

Csakhogy a pénzből a két valódi elkövető, Adrian M. és Tomasz S. összesen csak kétszáz-kétszáz eurót látott, ugyanis a dörzsölt Prokopowicz lenyelte a többit, ráadásul Prokopowicz ezzel a két ostobával, akik még az arcukat sem takarták el a térfigyelő kamerák elől (azért is buktak meg) a Falanga nevű lengyel szélsőjobboldali szervezetben találkozott.

Mármost, ha egy lengyel nacionalista, akkor kiket utál a legjobban?

Elsősorban az oroszokat és a németeket.

Ezért tűnhetett bombabiztos tervnek, hogy Moszkva utasításait a német Ochsenreiter közvetítse, aki ráadásul az egyik AfD-s képviselő, Markus Frohnmaier asszisztense volt. A Bundestagban csak nem fognak nyomozni...

Csak de. Nyomoztak.

Különben Ochsenreitert a lengyel Mateusz Piskorski hozta össze Prokopowiczcsal, márpedig Piskorski és Ochsenreiter közös érdekeltsége az „Eurázsiai Tanulmányok Németországi Központja” nevű szervezet, amit 2016-ban alapítottak, és ami egyenes összeköttetésben áll az eurázsiai gondolat főatyuskájával, Alekszandr Duginnal.

Tökéletesen vissza lehetett követni az utasítás szolgálati útját, alulról felfelé: Adrian M. és Tomasz S. kapták Prokopowicztól, Prokopowicz kapta Ochsenreitertől, Ochsenreiter meg az eurázsiai vonalon Moszkvától. Az egész akció azon bukott meg, hogy két nem túl okos közkatona lusta volt símaszkot húzni munka közben.

Ez történt tehát 2018-ban, azóta az akkori gyújtogatók már le is ülhették a büntetésüket, bár Ochsenreiter későbbi sorsa sem érdektelen: ő ugyanis a kerekedő vihar elől Moszkvába menekült, ahol is 2021 augusztusában elhunyt, ahogy az nagy és kellemetlen idők tanújához illik is – a biztonság kedvéért, nehogy véletlenül túl beszédessé váljon egyszer. Ennyit mindenki megtehet a Rogyináért. Azonban a búcsúztatóját maga Alekszandr Geljevics Dugin mondta, aki azért a legnagyobb tekintélynek számít a nemzetközi szélsőjobboldal köreiben. Idézem, szó szerint:

„Kiváló barátom, Manuel Ochsenreiter elhunyt. Ez egy igazi csapás. Lélekben fiam volt ő. 4 évvel ezelőtt nyerte el a keresztség szentségét az ortodox egyház rítusa szerint. Részt vettem a szertartáson. A halála sokkoló. Alig találok szavakat, hogy kifejezzem a gyászomat.
Manuellel mindenütt találkoztam, ahol a fontos frontvonalak húzódtak – Teheránban, Bejrútban, Moszkvában, Donyeckben, a Krímben, Damaszkuszban, de Freiburgban, Berlinben, Bécsben is. Igazi harcos volt. Kiválasztotta a táborát, és a végsőkig kitartott mellette. Kiadóm volt ő, barátom, fiam.
Meggyőződéses német hazafi volt. Bátor és merész. Feláldozta az életét a többpólusú eszméért. A nyílt társadalom és az atlantizmus ellensége volt. Ő a Legnagyobb Európát, Eurázsiát, a Pluriversumot választotta.
Mindannyiunk egyik legjobbját veszítettük el. A lelkek pótolhatatlanok. A hősök lelke még inkább. A veszteség – veszteség. És a bánatot nem lehet gyógyítani. Nem is szabad gyógyítani.
– Manuel Ochsenreiter?
– Jelen!”

Meg kell, kérem, a szívnek szakadni, bár tudtommal Dugin soha életében nem járt Teheránban, Bejrútban, Damaszkuszban vagy egyáltalán a Közel-Keleten, de bizonyára a költői szabadság eszközével élt. Mindenesetre ezt a gyújtogatást a magyar propagandamédia azóta is következetesen az „ukrán nacionalisták” számlájára írja, annak ellenére, hogy világos és jól dokumentált bizonyítékaink vannak arról, hogy egy elrontott FSZB-akció volt.

Azonban mutat hasonlóságot a mostani esettel. Az elkövetők már 2018-ban is alacsony képzettségű és intelligenciájú, úgynevezett „eldobható” szabotőrök voltak, akiket még kiképezni sem volt érdemes, aprópénzért dolgoztak és le is buktak óvatlanságuk miatt: ne feledjük, az orosz szolgálatok mostanság tömegével toborozzák az ilyeneket Ukrajnában is, Európában is, nagy pénzeket ígérnek nekik, de még kicsit is ritkán kapnak, és bukás esetén azonnal magukra hagyják őket – mivel pedig a megbízóikról semmit sem tudnak, általában csak egy Telegram-fiók utasításait követik, gond nélkül oda lehet őket dobni, senkit sem tudnak leleplezni orosz oldalról. Most is ilyenekkel lehet dolgunk, annyi különbséggel, hogy a mostaniaknak szerencséjük volt: nem hallani sem helyi térfigyelő kamerák felvételeiről, sem körözésekről, ami azt mutatja, hogy vagy nem voltak kamerák – egy templomudvaron minek lettek volna? – vagy a gyújotgatók most már felvették a símaszkot.

Ahogy egy általam kóklernek tartott „biztonságpolitikai szakértő” mondaná: „Kezd kirajzolódni a mintázat”. De hát nem is mintázat ez, világos, hogy így leginkább az oroszok dolgoznak.

Előttünk világos, de a magyar miniszterelnök előtt valamiért nem. Mint Orbán Viktor írta:

„Kényszersorozás, emberölés, templomgyújtogatás, uszítás, megfélemlítés. Ez mind a mieinkkel, a magyarokkal történik Kárpátalján. Nem fogjuk hagyni, számíthattok ránk!”

Örömmel üdvözölném a magyar kormányfő szavait, ha ez azt jelentené, hogy a kárpátaljai magyar kisebbséget (és ukrán többséget is) meg kívánja védeni a templomokat és irodákat gyújtogató orosz titkosszolgálati tevékenységtől.

De természetesen nem ezt jelenti.

Itt és most ez csak egy újabb stációja egy erősen ukránellenes kampánynak, ami Orbán eredendően Zelenszkij-ellenes érzelmeiből táplálkozhat és amelynek legújabb fázisa az erősen amatőr magyar hírszerzők kárpátaljai lebukásával kezdődött, majd a különböző ukrán és magyar gumitalpúak és nem gumitalpúak kiutasításával folytatódott, csúcspontját talán Sebestyén József tisztázatlan halála jelentette volna, de biztos, ami biztos, hozzácsaptak még egy templomgyújtogatást is, hadd nyíljon ki minden bicska minden zsebben. A kormánymédia orbánumai bosszúért lihegnek, jóllehet ők maguk is tudják, hogy nem ukrán nacionalizmusról hanem orosz titkosszolgálati akciókról van szó. Az ukrán nacionalizmus egyébként régebben tényleg létezett Kárpátalján, de már nagyon hosszú ideje megfékezték. De hát a kormánymédiát például a beregszászi gyújtogatás esetében csak én magam legalább háromszor-négyszer cáfoltam meg, és mégis máig hajtogatják a saját (félre)magyarázatukat. Mintha a falnak beszélne az ember.

Rendben van, de mindez mire jó?

Magyarország Ukrajnának nem ellenfele sem politikai, sem katonai értelemben, de még gazdaságilag sem: nagyon más ligában játsszunk, egy nálunk négyszer népesebb és sokkal nagyobb, természeti erőforrásokban bővelkedő ország mellett labdába sem rúghatunk.

Tehát az a magyar ellenzéki oldalon gyakran elhangzó, faék-egyszerűségű és szerintem velejéig hamis elmélet, mely szerint „Orbán vissza akarja kapni Kárpátalját” nélkülöz minden realitást: egészen egyszerűen még ha meg is kapná a területet egy orosz győzelem esetén (de miért adnának nekünk az oroszok akár csak egy négyzetméter földet is, a két szép szemünkért? Mert más miatt nem nagyon tehetnék, és nem arról híresek, hogy bármit is feladnak, amit elfoglaltak..) az olyan terheket róna Magyarországra, amibe bele is roppannánk. Nem is szólva az ilyen módon hozzánk kerülő, körülbelül egymillió, valószínűleg roppant elégedetlen ukránról. Még Orbán Viktor sem törekedhet ekkora ostobaságra.

Azonban az nagyon is érdeke, hogy Kijevvel látványosan rossz legyen a hivatalos Budapest viszonya. Ne feledjük: a 2026-os választási kampány már zajlik és valamire fel kell építeni. Az egyik tervezett pillére a homofóbia lett volna, de ez a Pride-on ország-világ előtt nagy recsegések közepette kidőlt. A másik az EU-ellenesség, NATO-ellenesség és Moszkva-barátság, de ezeket sem gondolnám feltétlenül és minden honi körökben népszerűnek, sőt, meg merném kockáztatni, hogy a magyar nép nagy többsége pártolja az uniós tagságunkat. Marad a harmadik pillér, az ukrán-ellenesség, Zelenszkij-ellenesség, ami szépen rímel az oroszbarátságra, most már csak ezt lehet erősíteni, minden hullámhosszon és csatornán, reggel és este. Erre jó a mostani kampány is, bár a templomgyújtogatás mintha „szorgalmi feladatnak” tűnne, de ennek is meglehet a maga oka. Éppen most, a délelőtti órákban érkezett a hír, hogy az Európai Unió péntek reggel elfogadta az Oroszország elleni 18. szankciós csomagot. Amihez viszont az kellett, hogy Robert Fico visszavonja vétóját – a moszkvai logika elhelyezhetett egy vérlázítónak szánt cselekményt a biztonság kedvéért a szavazás előtt, aminek az lehetett a célja, hogy ha nincs szlovák vétó, legalább magyar legyen.

De nem lett, Magyarország is megszavazta a szankciókat.

Akkor most mi lesz?

Prognózisom az, hogy a gyújtogatókat napokon belül el fogja kapni az SZBU, és nem tudnak majd belőlük sok értelmes információt kiszedni. Nem lesz kiből, hiszen valószínűleg „eldobható szabotőrökről” van szó, megkapják a maguk jó pár évét, és ezzel Ukrajna túl is lendül az ügyön, Magyarországon viszont továbbra is folytatódik majd a kormánymédia rágalomhadjárata, hiszen a Fidesz csakis negatív kampányra képes (és a negatív politikai érzelmek mindig hevesebbek a pozitívaknál), ezek az események pedig kiválóan alkalmasak a manipulációra, befolyásolásra, ráadásul az orosz források is felerősítik a propagandát.

Valószínű, hogy még a mostaniaknál is hajmeresztőbb hírekre számíthatunk, legyenek azok túllihegettek vagy akár egyenesen koholtak is, sem a kormánysajtó, sem az orosz befolyásoló médiumok nem fogják majd vissza magukat, nem fognak ragaszkodni a mértéktartó tárgyilagossághoz. A tényekhez sem: esetünkben abszolút nem az számít nekik, mi az igazság, hanem az, hogy miben hisz a közönség.

A közönség pedig mindig a színes, szagos, tiritarka és vérfagyasztó bóvliban fog hinni, mert imádja az erős indulatokat. És nem fogja fel, hogy a hír nem vásári portéka, amiből azt vesszük meg, ami nekünk tetszik.

Nem lehet véletlen, hogy ez a gyújtogatásról szóló hír épp ugyanannyira „információhiányos”, mint Sebestyén József esete: teret kell hagyni a találgatásoknak, érzelmi manipulációknak a propagandamédiában.

A kialakulófélben lévő viszonyok semmi jóval nem kecsegtetnek – de nincs eszközünk a helyzet megjavítására.

Csak bénultan nézhetjük a gyülekező viharfellegeket.

Szele Tamás