Mint tegnap megígértem, az amerikai titkosszolgálatok jelenlegi, szánandó állapota után ma az oroszokra kerítek sort. És holnap is: a birtokomba került anyag, vagyis a Dossier Center egyik elemzése olyan terjedelmes, hogy csak két részben érdemes közölni. Ugyanakkor annyira információ- és részletgazdag is, hogy bűn volna bármit kihagyni belőle – tehát akit érdekel a téma, az olvassa el a holnapi folytatást is.

(Képünk illusztráció)

Előre szólok: még így, két részben is „hosszú” lesz az írás, aki ezt nem kedveli, most hagyja abba az olvasást, mert sajnos tényeket, adatokat és információkat nem vagyok hajlandó meghúzni. Ebben a szakmában a pontosság alapkövetelmény. Ezen kívül tisztáznunk kell néhány alapfogalmat, mielőtt belevágunk. Most első sorban a GRU (és némiképp az FSZB) ügyeiről lesz szó, tehát jó ha világossá teszem, hogyan is néz ki az orosz szolgálatok struktúrája.

A GRU az Oroszországi Föderáció katonai hírszerző szolgálata, más néven a Felderítő Főcsoportfőnökség. Ezzel szemben az FSZB a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, ami elvileg az elhárítás lenne, de hozzá tartozik tücsök és bogár egyaránt, például a határőrizet, a terrorizmus elleni harc és a kábítószerügyek is, de foglalkozik a „közel-külföldön”, vagyis a volt Szovjetunió országaiban és a jelenlegi Oroszországgal határos államokban végzett tevékenységgel is – ami viszont ütközik az SZVR hatáskörével. Az a Külföldi Hírszerzési Szolgálat. Létezik még ezeken kívül az FSZO, ami a Szövetségi Védelmi Szolgálat, ez bár hivatalosan csak az állami vezetők biztonságáról gondoskodik, de a gyakorlatban mégis hírszerzők alkotják ennek is az állományát. Léteznek még egyéb orosz szolgálatok is, de ezek a legfontosabbak és legalapvetőbbek. A működésük koordinációja... hogy finoman fogalmazzak, távolról sem tökéletes, egyáltalán nem ritka, hogy egymás ellen is dolgoznak, de ez azért magyar szolgálatokkal is előfordult, például a nem kissé tragikomikus Migration Aid-ügyben.

Most, hogy világosak az alapfogalmak, térjünk rá a GRU aktuális helyzetének és tevékenységének ismertetésére. Ehhez vissza kell lapoznunk a naptárat 2022 őszére.

„Ellenünk valójában a NATO-blokk háborúzik, amelynek tagjai nehézfegyverekkel, lőszerrel, hírszerzési információkkal látják el a kijevi rezsimet, katonai szakembereket képeznek ki, részt vesznek a katonai műveletek tervezésében, és tömegpusztító fegyverek használatával zsarolnak”

– mondta Nyikolaj Patrusev, a Biztonsági Tanács (akkori) vezetője 2022 októberében, nyolc hónappal azután, hogy Oroszország megkezdte Ukrajna teljes körű invázióját. A Biztonsági Tanács 2022. február 21-i, már-már történelmi jelentőségű ülésének jegyzőkönyvében az „amerikaiak”, „Egyesült Államok” és „NATO” szavak több mint 80-szor hangzottak el, közvetlenül Ukrajna mellett, amelyet a Kreml három nappal később megtámadott. A Vlagyimir Putyin által indított háború az ő elképzelése szerint a Nyugat egésze ellen irányult, és Ukrajna csak az egyik front volt benne, bár a legforróbb.

Miközben az orosz harckocsik Kijev felé törtek, a hírszerző ügynökségek azt fontolgatták, hogyan terjeszthetik ki a Kreml ellenőrzését más országok fölé. Az FSZB például, mint a Dossier Center kiderítette, komolyan mérlegelte Moldova elfoglalásának lehetőségét – ez a terv azonban meghiúsult, mert az orosz csapatoknak nem sikerült elfoglalniuk a mikolajivi és odesszai területeket. A GRU-t viszont az árnyékfront – a Vlagyimir Putyin által az USA-val és Európával vívott titkos hibrid háború – megerősítésével bízták meg.

2022 eleje óta a média szinte minden hónapban új incidensekről számolt be, a lengyelországi vasútvonalakon felszerelt videokameráktól kezdve a balti államokban található emlékművek elleni támadásokon át a DHL raktáraiban végrehajtott robbantások megszervezéséig. Az esetek többségével kapcsolatos vizsgálatok szigorúan titkosak, de az európai hatóságok egyre inkább azt állítják, hogy ez az incidenshullám a Kreml összehangolt támadása, amelyet gyakran a katonai hírszerzés segítségével hajtanak végre.

A szakértők már 2014-ben elkezdtek arról beszélni, hogy a Kreml hibrid háborút folytat Európa és az Egyesült Államok ellen. Az elmúlt években az orosz hírszerző szolgálatok fellépése a nemzetközi színtéren egyre agresszívabbá és nyíltabbá vált. Rendszeres kibertámadások kulcsfontosságú infrastruktúrák ellen, más országok választásaiba való beavatkozási kísérletek, sőt katonai puccskísérletek megszervezése is előfordult már.

Oroszország Ukrajnával való konfrontációjához hasonlóan ez a háború sem 2022 februárjában kezdődött, de a támadás új szintre emelte és operatív módosításokat hajtott végre benne. A GRU tisztjei már nem utaznak személyesen a küldetésekre, inkább a gyors pénzszerzésben érdekelt, titokban toborzott ügynökök révén tevékenykednek; a megrendelők és a végrehajtók között több közvetítői réteg van, akik mindegyike a művelet költségvetéséből fölözi le a maga részét. A szabotázs és a diverzió feladatköre kibővült: megjelentek egyrészt az Ukrajnát támogató konkrét csomópontok elleni csapások, másrészt – azok az akciók, amelyek a nyugati feszültség általános fokát hivatottak növelni. Az elkövetők nemcsak oroszok, hanem ukránok vagy általában más országok nem oroszul beszélő lakosai is lehetnek. A titkosszolgálat nem foglalkozik a békés áldozatokkal. A Dossier Center a Süddeutsche Zeitung és a WDR partnereivel közösen elemezte az ismert szabotázsügyeket, hogy megvizsgálja a GRU legújabb módszertanát.

Szabotázs vagy diverzió?

A „szabotázs” és a „diverzió” kifejezéseket általában szinonimaként használják, de ez nem teljesen helytálló. Eredeti jelentése szerint a szabotázs valamilyen rendszer normális működésének megakadályozását jelenti, gyakran belső emberek segítségével. 1944-ben az amerikai hírszerzés egy egész kötetnyi szabotázs-kiadványt adott ki a német vállalatok dolgozói számára, amely részletesen leírta, hogyan lehet megzavarni a tevékenységüket anélkül, hogy bármi törvénytelenséget követnének el. A Szovjetunió büntető törvénykönyvében volt egy cikkely az „ellenforradalmi szabotázsról”, amelynek a bolsevikok szerint a kulákok, volt gazdagok és más „osztályellenségek” voltak a felelősei. A katonai hírszerzés kontextusában a szabotázs olyan akciókat is jelent, amelyek fő célja az ellenség logisztikai vagy katonai manővereinek megakadályozása, terveinek megzavarása. A „diverzió” kifejezés ezzel szemben a figyelem elterelését jelenti valami fontosabbról. Kezdetben diverzió alatt az ellenség megzavarására és a csapás fő irányának elrejtésére irányuló manővereket vagy műveleteket értették, de aztán a szót elkezdték alkalmazni minden olyan intézkedésre, amelynek célja az ellenség fontos létesítményeinek megbénítása (a meghatározást ajánlom Huth Gergely főszerkesztő figyelmébe, aki engem, e sorok íróját nem átallott „bolsevik diverzánsnak” nevezni egyik írásos epeömlésében: láthatóan nincs tisztában a szó jelentésével). Mindaddig, amíg a GRU európai akcióinak céljai nem ismertek pontosan, nem lehet biztosan megmondani, hogy szabotázsról vagy diverzióról van-e szó. Valószínűleg, mint a Kreml legtöbb hibrid művelete esetében, többnyire a kettő keverékét látjuk.

A GRU lángra lobbantja Európát

A teljes körű háború kitörése után a GRU-n belül új egységet hoztak létre, amely teljes mértékben a nyugati szabotázsok és szabotázsakciók megszervezésére összpontosít. A csoportot Andrej Averjanov vezérőrnagy vezeti, a neve pedig SSD. Nagyon széles feladatkört látnak el.

Ezek közül néhány egészen konkrét és közvetlenül a katonai műveletekhez kapcsolódik. A GRU figyelemmel kíséri és megpróbálja szabotálni az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, az ukrán katonák kiképzését és rehabilitációját Európában, Európa védelmi képességének megerősítését, valamint viszályt próbálnak szítani a NATO-országok között.

Például 2024. május 3-án Berlinben több mint három napig égett a Diehl Group egyik gyára. A kombinát egy olyan védelmi konszern britokában állt, amelynek termékeit Ukrajnába szállítják. A helyi elhárítás úgy véli, hogy a gyárat Oroszország megbízásából gyújtották fel tapasztalt szakemberek. A cseh és a lengyel kormány pedig az ország vasútvonalain elkövetett szabotázzsal vádolta Moszkvát: a cél nyilvánvalóan az volt, hogy megakadályozzák az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Martin Kupka cseh közlekedési miniszter szerint a Kreml az elmúlt több mint két évben több ezer kísérletet tett arra, hogy megzavarja a vasúti szolgáltatásokat Európában.

A Kreml európai agresszív tevékenységének azonban szélesebb körű politikai céljai vannak. Ahogy Darius Jauniškis, a litván hírszerző ügynökség, a DGB vezetője a Suddeutsche Zeitungnak adott interjújában elmondta, Oroszország a támadásokkal az európai közvéleményt és döntéshozatalt akarja befolyásolni, gyengítve az Ukrajna iránti társadalmi támogatottságot és az Ukrajnának segítséget nyújtani akaró politikusok megítélését.

Az ilyen akciók nem szabotázsra, hanem terrorizmusra hasonlítanak a maguk nemében, és csak a véletlennek köszönhetően kerülték el eddig a tömeggyilkosság szintjét. Például 2024 áprilisában Varsóban felgyújtottak egy üzletet. A lengyel nyomozás őrizetbe vett az ügyben egy fehérorosz állampolgárt, aki feltehetően oroszországi utasításra cselekedett. Litvániában 2024. május 9-én éjjel egy, a GRU által beszervezett tinédzser felgyújtott egy helyi Ikeát. A nyomozók szerint 10 000 eurót és egy BMW személygépkocsit ígértek neki egy teljesített akcióért. Ugyanez a tinédzser ezután Varsóba ment, ahol a New York Times szerint részt vett a legnagyobb varsói bevásárlóközpontban pusztító gyújtogatásban. Ugyanebben az időben Csehországban egy másik gyújtogatási kísérletet is meghiúsítottak, egy buszpályaudvaron, ehhez az akcióhoz az orosz szolgálatoknak sikerült beszervezniük egy latin-amerikait.

Mint az Associated Press 2025 márciusában kiszámolta, a teljes körű európai invázió kezdete óta már 59 különböző olyan incidens történt, amelyet a bűnüldöző szervek a Kreml provokációinak minősítettek. Ezek között nemcsak gyújtogatások, robbantások és vandalizmus, hanem kibertámadások, propaganda terjesztése, sőt merényletek szervezésére tett kísérletek is szerepelnek.

Az egyik legmerészebb próbálkozás az Armin Papperger, a német Rheinmetall konszern vezetője elleni merényletre vonatkozó leleplezett terv volt, de a CNN forrásai szerint a merénylet csak egy volt a nyugati hadiipari gyártók vezetői elleni merényletkísérletek közül. A GRU „halállistája” a jelek szerint elég hosszú. A bérgyilkosnak állást még az OCCRP újságíróinak is javasolták, akik felvették a kapcsolatot a végrehajtókat toborzó botokkal. A Dossier Center arról is tud, hogy a GRU aktívan keresi azoknak az Oroszországot elhagyó újságíróknak a címét, akik a Putyin-rezsimről publikálnak tudósításokat. Különösen egy lettországi orosz újságíró ellen készültek több alkalommal is merényletre.

Az ukrán hadsereg szerint a GRU provokációinak világosabb felforgató céljai is lehetnek:

„A középkorban színészek és mutatványosok léptek fel a piacon, miközben a zsebmetszők kirabolták a közönséget. Ugyanez az elv érvényes ma is: míg a felforgató terrorcselekményeket könnyen irányítható személyek hajtják végre, addig a háttérben sokkal inkább stratégiai tevékenységek zajlanak: destabilizációs törekvések, politikai korrupció és hírszerzési műveletek. A cél a terrorista támadás megszervezése közvetítőkön keresztül, a célállam erőforrás-ráfordításra kényszerítése, ellenségkép kialakítása és a társadalom további destabilizálása. A káosz figyelemelterelésként szolgál, lehetővé téve, hogy más műveletek észrevétlenül maradjanak.”

A szabotázs másik funkciója Európában a biztonsági rendszerek nagyszabású tesztelése és a lehetőségek határainak fokozatos feszegetése. Vlagyimir Putyin a belpolitikában és a nemzetközi színtéren is inkább lassú tűzön főzi a békát: nem tesz hirtelen mozdulatokat, inkább fokozatosan növeli az agresszió mértékét. Így a biztonsági szolgálatok képesek elérni a köztes célokat anélkül, hogy túlzott reakciót váltanának ki az európai országokból. Azon dolgoznak, hogy feltárják a Nyugat biztonságának sebezhető pontjait, beavatkoznak az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokba, káoszt és szorongást keltenek a társadalomban, de nem lépik át a nyílt támadás határát, amelyre Európának katonailag kellene válaszolnia. Jelenleg ez a folyamat még nem zárult le, és az eszkaláció folytatódhat. Mint a korábban már idézett Darius Jauniškis mondta:

„Például beszivároghatnak egy NATO-országba. Valami nagyon rosszat tesznek, embereket ölnek vagy valami hasonló dolgot művelnek, és utána csak úgy hazamennek. A különleges szolgálatoknak és a rendőrségnek nagyon nehéz lenne bebizonyítani, hogy Oroszország áll az akció mögött. És a NATO-megállapodás ötödik cikkelyének (amely a kölcsönös védelemről szól a szövetség valamelyik tagja elleni támadás esetén) beindítása nagyon nehéz és veszélyes.”

A hatalmi vertikum és a szervezet parancsnoki lánca

A GRU szabotázsműveleteinek irányítási struktúrája nem sokban különbözik a Kreml más országok politikájába való beavatkozásának egyéb projektjeitől. A hierarchia csúcsán Vlagyimir Putyin és a Biztonsági Tanács áll. A legmagasabb rangú tisztviselők valószínűleg nem avatkoznak bele az ilyen vagy amolyan műveletek részleteibe, de ők azok, akik meghatározzák a munka általános irányát, és feladatokat határoznak meg az agresszió fokozására vagy éppen ellenkezőleg, csökkentésére. Egy ilyen fontos témában nem lehet amatőr módon eljárni. A Dossier Center szerint nemcsak a GRU, hanem az FSZB is kap szabotázzsal kapcsolatos feladatokat.

Andrej Averjanov, a GRU Különleges Tevékenységek Szolgálatának vezetője közli a prioritásokat a beosztottjaival, ők pedig felvázolják azokat a legközelebbi ügynökeiknek. A szabotázsműveletekben általában 2-7 további köztes láncszem van a tisztek és a közvetlen végrehajtók között. Ez azért van így, hogy a műveletet nehezebb legyen nyomon követni.

Az ismert SSD-tisztek között, akik műveleteket vezetnek, szerepel Gyenyisz Szmoljanyinov ezredes, valamint kollégája, Vlagyimir Lipcsenko és Jurij Szizov, akinek személyazonosságát az ukrán biztonsági szolgálatok fedték fel, miután 2024-ben – május 9-én terrortámadásokat próbált szervezni Kijevben, valamint Litvániában és Lengyelországban.

Amint az Szmoljanyinov dokumentumainak elemzéséből és néhány más, a Dossier Center által ismert esetből kiderül, egy hírszerző tisztnek általában 3-5 kulcsügynöke van, akikkel rendszeres kapcsolatot tartanak – ezek a koordinátorok. Mindegyikük a saját hálózatát kezeli, azok pedig a saját embereiket kapcsolják össze, és így tovább. Egy hírszerző tiszt maga is kigondolhat bizonyos műveleteket, és feladatokat adhat ügynökeinek – a parancsnoki lánc pedig továbbadja azokat a végrehajtóknak. Vannak más példák is: Szmoljanyinov dokumentumai például azt mutatják, hogy különböző ügynökök egyszerre javasolnak ötleteket hasonló témákban. Valószínűleg ő adja meg nekik az általános irányvonalat, ők viszont konkrét terveket dolgoznak ki és terjesztenek elő jóváhagyásra. Az is előfordul, hogy a fellelkesült helyi ügynökök maguktól végeznek el bizonyos műveleteket, és utólag kérnek érte fizetséget.

A Dossier által megismert esetek alapján a koordinátor általában a biztonsági szolgálatokhoz vagy a bűnüldöző szervekhez szorosan kapcsolódó személy, például egy veterán vagy egy érintett társadalmi szervezet tagja. Ő megtalálja azokat a vállalkozókat, akik a kívánt feladatokra szakosodtak.

A szabotázs esetében ezek lehetnek a bűnözői világból származó személyek vagy nyíltan Kreml-párti aktivisták, akik valaha Európában éltek, és ott kapcsolati hálót tartanak fenn. Az operátorok a közösségi hálózatokon és az üzenetküldő szolgáltatásokon keresztül is toborozhatnak szabotázst elkövetőket.

A GRU tisztjei a kockázatok csökkentése érdekében Oroszországból irányítják a műveleteket. Korábban a szabotázst végző v/h 29155, az SSD-be beolvadt csoport operatív tisztjei rendszerint maguk utaztak Európába elvégezni a műveleteket. Ez több tucat tiszt leleplezéséhez vezetett a személyzet tagjai közül. Ezenkívül a Szkripal-ügy és a teljes körű invázió után az orosz nagykövetségekről tömegesen kiutasították a „beépített” GRU-t, és a nyugati bűnüldöző szervek ébersége megnőtt. Ezért a GRU most távolról és több közvetítőn keresztül működik. A koordinátorok is gyakran Oroszországban vannak, de az operátorok Európába utazhatnak, hogy a helyszínen irányítsák a közvetlen végrehajtókat.

A végrehajtókat feláldozhatónak tekintik, míg a koordinátorok és az operátorok a legértékesebb személyi állományt jelentik ebben a rendszerben. Az ilyen ügynökökért verseny folyik mind a GRU-n belüli különböző csoportok között, mind a GRU és az FSZB között. Előfordul, hogy ugyanaz az operátor először az egyik koordinátorral működik együtt, majd átmegy egy másikhoz, vagy egyszerre többnek is dolgozik. Ez veszélyt jelent a hírszerzés szempontjából, mert ha az illető lebukik, egyszerre több különböző műveletet is elárulhat.

Az ilyen „kettős koordinátor” egyik ismert példája Jan Marsalek pénzember és csapata, amely – mint a bírósági tárgyalásokból kiderült – az FSZB és a GRU számára is végzett feladatokat. Miután Németországban büntetőeljárást kezdeményeztek ellene, és Oroszországba menekült, Jan Marsalek felbérelte a bolgár Orlin Ruszevet, aki az Egyesült Királyságban élt. Marsalek ebben a rendszerben koordinátorként, Ruszev pedig operátorként tevékenykedett. Angliában Ruszev elkezdett egy olyan csapatot összeállítani, amely kémtevékenységet folytatott az orosz titkosszolgálatok érdekében. A csoportba hamisított okmányokkal rendelkező bolgár állampolgárokat vontak be, akik Európát járva követték a célpontokat, adatokat gyűjtöttek és továbbították azokat Moszkvába. Ruszev csoportja az Egyesült Királyságban, Németországban, Ausztriában és Spanyolországban tevékenykedett, és kültéri megfigyeléseket végzett, többek között újságírók ellen is. Amikor a kémeknél házkutatást tartottak, több száz telefont, lehallgató berendezést és hamis dokumentumokat találtak náluk. A nyomozás gyanúja szerint a csoport nemcsak hírszerzési feladatokat látott el, hanem „aktív intézkedéseket” is előkészített: a megfélemlítéstől az esetleges merényletkísérletekig. A legtöbb ilyen tevékenységet az FSZB érdekében végezték, de a Marsalek-Ruszev csoport jelentései többször említik a GRU feladatait is.

Eddig tartott az írás első része, a végkövetkeztetést inkább holnap vonnám le – egyelőre legyen elég annyi, hogy míg az amerikai gumitalpúak kirívóan dilettáns vezetésük miatt vannak most bajban, orosz társaik élete sem leányálom. Ők ugyan szervezetként még működő- és ütőképesek, de módszereik gyökeres átalakuláson mentek keresztül, és nem bizonyos, hogy a javukra változtak.

Ha ezt Stirlitz látná, erősen csóválná a fejét.

Szele Tamás