Mikor már a negyedik ismerős kérdi aggodalmasan, hogy szerintem kilép-e Magyarország az Európai Unióból, vagy kizárhatják-e, azt hiszem, itt az ideje, hogy kissé hátralépjünk, és nagyobb perspektívából szemlélve a képet megnyugodjunk. Nem, nem zárják ki. Most csak annyi történik, hogy Orbán Viktor legnagyobb meglepetésére a kereslet találkozott a kínálattal.
Kérem, én már alig várom. Én már annyira készülök rá. Erősítsék meg magukat, aki szereti a CÖF-öt, igyon egy féldecit, aki nem, az főleg, mert szüksége lesz rá, örömhírt hozok: október 23-án újra lesz Magyarországon Békemenet! Mármint, ha eső és járvány nem lesz. Mert ha lesz, akkor nem lesz. Ha nem lesz: lesz. Ez ennyire egyszerű. Ünnepeljünk, magyarok!
Aki most nagyívű, avatott elemzést vár a tegnapi mérkőzésről, az csalódni fog: igen, kiváló meccset láttunk, egy magát messze felülmúló magyar és magát alulmúló német csapat között, az eredmény pedig mindkét fél érdemei szerint született. Csakhogy, amint elnézem, pont a játék az, ami a legkevésbé számított tegnap – na jó, a közönségnek meg a játékosoknak igen, a politikának viszont már más volt fontos.
Egyre szomorúbb hullámokat vet a múlt héten elfogadott „pedofiltörvény”, melyet az utolsó pillanatban sikerült meleg- és transzellenes törvénnyé alakítani – ami eddig csak nézetkülönbség volt, lassan szimbolikus harc lett (hiszen kampányban vagyunk), és átterelődött a politika mezejéről a focipályákra, minek következtében ki fogják venni Arany Jánost a tantervből, ha minden így megy tovább.
Kérem tisztelettel – mondaná a boldogult Torgyán doktor, Isten nyugtassa – egy félreértést kell eloszlassunk ma. Egy nagy, általános félreértést, egy „vezércikk” kapcsán, amit úgy látszik, rosszul értelmezett az olvasóközönség egyik része is, másik része is, sőt, maga a szerzője is azt gondolja, hogy publicisztikát írt, holott ez egyszerűen szabadvers.
Folytatódik a 234-es toronyszámú Királytigris páncélos ügye, melyről tegnap számoltunk be ezeken a hasábokon, és ha tegnap foglalkoztam vele, ma illik beszámolnom a fejleményekről is, mert vannak. Nagyon is vannak, az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen, ugyanis sok száz komment hatására Dr. Vinnai Győző elnézést kért. Igen érdekesen tette.
Tegnap este találtam írni egy olyant, miszerint a magyar politikai gondolkodás legnagyobb baja az, hogy aki farkasvakságban szenved, csak feketében és fehérben látja a világot, az akkor sem fogja kirakni a bűvöskockát, ha megfeszül kínjában. Itt is egy példa az ilyen monokróm gondolkodásra, ritka szép eset, sokat hüledeztem rajta.
Ez most hosszú is lesz, bonyolult is, aki nem kedveli a szellemi kihívást, nézze inkább helyette a Teletubbykat, így hét végén az is időtöltésnek számít – aki viszont mégis velem tart, azt arra kérem, hogy míg olvas, tegye félre velem együtt politikai rokon- és ellenszenveit, de még a saját helyzetét is felejtse el, és nézzük tárgyilagosan az ügyet.
Békén hagynám én Orbán Viktort, csak épp ő nem nyugszik. Sőt, mint be fogom mutatni, egy rá igen jellemző, gyerekes viselkedési spirálba kezd csúszni, rántja is magával az egész kormányt, pártot, kormánymédiát, szóval kifejezetten tematizált, kellemetlen időknek nézünk elébe és nem látok belőlük kiutat.
Ha valaki megpróbál megszabadulni a honi pártpolitika nyűgétől és nyilaitól, valamint az elmúlt napokban monotonná váló szexuális identitáskereséstől, mely úgy elöntötte a magyar sajtót, mint egy mocsár, és véletlenül fontos kérdésekre keresné a választ, például arra, miben állapodott meg tegnap Biden és Putyin – az rosszul jár.
