Mikor már a negyedik ismerős kérdi aggodalmasan, hogy szerintem kilép-e Magyarország az Európai Unióból, vagy kizárhatják-e, azt hiszem, itt az ideje, hogy kissé hátralépjünk, és nagyobb perspektívából szemlélve a képet megnyugodjunk. Nem, nem zárják ki. Most csak annyi történik, hogy Orbán Viktor legnagyobb meglepetésére a kereslet találkozott a kínálattal.

Ő kereste a konfliktust Brüsszelben, és most kivételesen el is érte: kocsmai nyelven ezt úgy mondjuk, hogy addig kérte a pofont, míg meg nem kapta. Illetve a pofon maga még nem csattant el, egyelőre csak lóg a levegőben, de most már reális a lehetősége, benne van a pakliban. Az szomorú, hogy ha elzúg a szélben, akkor sem ő kapja, hanem igazából mi, de sajnos ezt már csak nagyon udvarias, konfliktuskerülő visszakozással lehetne elkerülni, és arról, mint látni fogjuk, szó sem lehet.

Ráadásul az Unió sem akarna pont minket, Magyarország (és a saját) polgárait pofozni, de élő pajzsként állunk a valódi csibész és közötte. De lássuk, miért pont a mostani pedofíliát homo- és transzszexualitással összemosó törvény miatt fajult el ennyire a helyzet?

Erre a törvényre a módosított formájában semmi szükség nem volt. Az eredeti formája meg vállalható és szükséges lett volna, az tényleg a pedofil bűncselekményeket rendelte büntetni, a módosítások tették védhetetlenné Európában, tehát vizsgáljuk azt, miért kellett tehát módosítani?

Azért, kérem, mert választási kampány zajlik Magyarországon. Megjegyezném, 1990 óta mindegyik kampány durvább, aljasabb, mocskosabb volt az előzőnél, ez már most veri a korábbiakat, és majd’ egy évig fog tartani, tehát készüljünk fel a legrosszabbakra. Ráadásul a Fidesz pont az a párt, amelyiknél az országgyűlési választások keresztes háborúnak számítanak, teljes bűnbocsánattal, kampányügyekben még az apagyilkosnak is meg szoktak bocsátani, feltéve, hogy hasznát látják, náluk az ilyen kampány szó szerint mindent felülír (ez a gátlástalanság különben a sikerük egyik titka is). Rendben, bár mondjuk okos embernek a bármi áron elért siker nem biztos, hogy kellene, de ők ebben a kérdésben maximalisták.

És tanulnak a tapasztalataikból. A Fidesz választási kampányait (és belpolitikáját) a finkelsteini módszerek határozzák meg: egyszerű, érthető, negatív üzenetek ismételgetése orrvérzésig, gyűlöletcsoportok (mármint: a gyűlölet célpontjául szolgáló csoportok) kijelölése és állandó háborús hangulat. Van, aki szeret permanens csatazajban élni, kedvenc illata a puskaporé, bár a legtöbben nem vagyunk ilyenek.

A gyűlölet-célpontok – nem mindig csoportok, időnként egyes személyek is, például Soros György vagy Juncker – teszik lehetővé a negatív üzenetek állandó ismételgetését, sulykolását, ami aztán a hátán viszi a kampányt, egészen a célszalagig. Nem kell még félig sem igaz legyen a rágalomhadjárat, sőt: durvákat hazudni mindig olcsóbb és könnyebb, mint fáradságos nyomozással kideríteni bonyolult igazságokat mondjuk gazdasági vagy diplomáciai ügyekről, amiket aztán még külön el kéne magyarázni a szavazóknak. Erre a legszebb példa a qanonizmus, ami egyszerűen csak annyit mond a híveinek, miszerint:

„A gonosz elit pedofil és kannibál”

de nem bizonyítja rablómeséken kívül semmivel. Nem is kell: így is elhiszi, aki elhiszi. Különben pont a qanonizmus juttathatta eszébe a magyar kampányguruknak a pedofíliát, mint kampánytémát (és nagyon nem a Kaleta-ügy, amit feledni látszanak).

Azonban túl kicsi lett volna a célpont, nincs túl sok aktív és bűncselekményt is elkövető pedofil. Ezer-ezerötszáz érdeklődőt találtak a nemrég leleplezett darkwebes csoportban, ez nem elég széles réteg. Többek között ezért is csapták hozzájuk a melegeket és a transzokat, de igazából másért is. Provokáció céljából.

Orbán Viktor már jó sok évvel ezelőtt szembehelyezkedett az Európai Unióval, ami ellenségképzés szempontjából nagyon jó ötletnek tűnt, ugyanis az Unió nagy, erős, lassú és nem igazán akar visszaütni. Jó ideig azt se hiszi el, hogy ütik, hiszen alig érzi azokat a szúnyogcsípéseket, amiket a magyar kormányfő megsemmisítő csapásnak nevez – itthon, a saját médiájában. A kormánymédiának persze nem sok köze van a valósághoz, egy párhuzamos világ híreiről szól, mondhatnánk, fikciós sajtó, ha létezne ilyen műfaj.

Ami eredetileg az IMF elleni kampány része volt, a „nem leszünk gyarmat” jelszava, az a mostani időkben, mikor Európa-szerte kis mini-Orbánok építgetik a maguk „szuverenista” útját a nemzetállami hatalomba, máig érvényes ideológia lett – a szuverenizmusnak ennél sokkal több gondolata nincs is. Azt szeretné, ha sok pénzt kapna ingyen és munka nélkül, melynek elköltésébe senkinek se legyen beleszólása, valamint azt, hogy saját nemzetállamának határain belül úgy sanyargathasson akárkit és bárkit, ahogy neki tetszik. Ennyiben közös Marine le Pen, Salvini, Giorgia Meloni, Mateusz Morawiecki, Janez Janša és a többi díszpinty gondolkodása Orbán Viktoréval – ez adja a közösségüket, de az erejüket már nem. Az azért nincs nekik, mert az ő csárdájukban mindenki dudás akar lenni, de ha lehet, minden pokoljárás nélkül, ebben a bandában mindenki vezér, itt nincsenek Nemecsek Ernők. Most is Meloni harcol Salvinivel az olasz jobboldal irányításáért, és nyerésre áll – nem tartják vissza a két felet a politikai küzdelemtől a még oly fennkölt és patetikus közös elvek. Viszont van még egy közös tulajdonsága a szuverenistáknak Európa-szerte: mind jobboldaliak.

Nem mind homofóbok, sőt: de az Unióban már vállalhatatlan álláspont is a homfóbia, transzfóbia. Tehát lássuk, hogyan okoskodhatott magában vagy Orbán vagy a kampánytanácsadója?

„A kampányt már nem lehet felépíteni a járványhelyzetre, építsük szokás szerint a gyűlöletcsoportokra. Most menekültek alig vannak, az utcákon nem látni őket, szóval másokat kell kinevezni ellenségnek, a pedofilok pont jók lesznek, azokat mindenki utálja. De tegyük melléjük a melegeket és a transzokat is, nálunk még él a homofób hagyomány, ha Nyugaton már kihalófélben is van, ez is voksot hoz a konyhára. Sőt, egy ilyen irányba módosított törvény pofon lesz az Uniónak, ott majd jól felháborodnak, követelik a visszavonását, ahogy a Stop Sorosét is követelték – majd három-négy év múlva vissza is vonjuk, de addig Magyarországon azt mondjuk, hogy megvédtük a törvényünket és legyőztük az Uniót. Diadal minden vonalon!”

És belevágtak.

A reakciók nagyjából az előre megjósoltak voltak, csak Orbán és a stábja azt felejtették el, hogy ők korábban ugyanezt a versenytáncot kényelmes parkettán adták elő, most viszont aknamezőn járják. Igen: a jogállamisági mechanizmus bevezetéséről van szó.

Hagyjuk most Mark Rutte meggondolatlan szavait „térdre kényszerítésről”, arról, hogy ha Magyarország nem vonja vissza a törvényt, akár el is hagyhatja az uniót, Rutte dühében pont azt tette, amit Orbán elvárt tőle: feladott egy magas labdát a vitában, amire Orbán adhatott egy dacos-büszke választ, követelhetett több tiszteletet a magyaroknak. No, nem az ülésteremben adta a választ, hanem a Facebook-oldalán. Hiszen a kampányról szól ez a történet.

Igazából senki sem akarja eltávolítani Magyarországot az Unióból, benne is marad, ha a saját kormánya ki nem lépteti. Még Ursula von der Leyen is hangsúlyozta:

„A magyar EU-tagságnak pontosan tízmillió oka van, hiszen közel ennyien élnek Magyarországon.”

De akkor mindent le kell nyeljen az Unió, amit a magyar kormány művel?

Nem. Van lehetőség szankciókra, de erről írtam az elején, hogy ez lenne az a pofon, amit mi, a lakosság kapunk a kormány helyett. Ugyanis, hogy a HVG Eurológusát idézzem:

„Az viszont egy valóban létező lehetőség, hogy a történtek meggyőznek még néhány vonakodó uniós tagállamot, hogy ajánlásokat szavazzanak meg a hetes cikk szerinti eljárásban a magyar kormány számára. (…) Az eljárásrend szerint nem lenne elég annak a 17 tagállamnak a támogatása az ajánlásokhoz, amelyek a héten aláírták a Magyarországot elítélő két nyilatkozatot, de ez már elég kritikus tömeg ahhoz, hogy több támogatót gyűjtsenek. A nyomásgyakorlás szempontjából ezeknek az ajánlásoknak nagy jelentősége lenne, mert végre egyértelműen kinyilvánítanák, mit várnak el Magyarországtól ahhoz, hogy ismét az európai demokráciák sorába tartozzon. Ahhoz viszont már elég a 17 ország, hogy jóváhagyja az uniós támogatások felfüggesztését, ha az Európai Parlament nyomására az Európai Bizottság az ősszel elindítja az uniós támogatások felfüggesztésével járó jogállamisági mechanizmus első eljárását.” (HVG)

Ez katasztrofális következményekkel járhatna a magyar gazdaságra és életszínvonalra nézve, és ha sokáig tartana, márpedig a választások miatt nem lehet egyhamar feladni a vitatott álláspontot, óhatatlanul felmerülne a kormányban:

„Miért legyünk mi tagjai az Európai Uniónak, ha nem kapunk tőlük pénzt és ajándékokat?”

Az olyasmik, hogy munkaerő szabad áramlása, vámunió, hasonló dolgok inkább csak az istenadta népet érdeklik – és azt is csak most, egy viszonylag, de csak viszonylag elviselhető gazdasági helyzetben. Ha ősztől valóban felfüggesztenének minden uniós támogatást, egy kis propaganda segítségével nyugodtan közkeletűvé lehetne tenni azt a vélekedést, hogy a gonosz Brüsszel „diktálni akart” a büszke és független, szuverén Magyarországnak, de mi nem hagytuk és most ezért „harcol” velünk. A romló életszínvonal az Unió bűne, tehát – akarunk mi tagjai lenni egy ilyen rosszindulatú, sőt perverz „birodalomnak”? Naná, hogy nem.

A kormány nyugodtan kiléphetne belőle, jogában áll. Ha most kezdeményeznének a kérdésről ügydöntő népszavazást (aminek azért megvannak a feltételei), az elsöpörne egy ilyen kormánydöntést, de ha mondjuk jövő márciusban – és ha megvonnának minden uniós támogatást az országtól addig – már könnyen meglehet, hogy egy népszavazás is a kormányt támogatná.

Ezt viszont az Unió sem így akarja, sőt, egyáltalán nem akarja, tehát nincs más megoldás: egyelőre tűrnie kell a cinikus zsarolást. Sőt, még fizetnie is.

Mi pedig egészen egyszerűen túszok vagyunk Orbán játékában, és ez egy nagyon kellemetlen szerep. Ki kéne találni valamit, ami a vétkes állami vezetőt bünteti és nem a gyakran félrevezetett népét. Kultúrállamokban ezt úgy hívják, hogy „választás”, és meg lehet bukni rajta, de hadd legyenek kétségeim afelől, hogy ez nálunk is megeshetne.

Reméljük, igen.

Viszont a kérdésre, ami miatt ezt megírtam az a válasz, hogy nem. Magyarországot nem lehet kizárni az Európai Unióból.

De magától sajnos kiléphet.

És ha ez megtörténik, az Orbán Viktor manipulációs politikájának legnagyobb (és utolsó) diadala lesz.

Szele Tamás