Amitől tartottunk, bekövetkezett: a világgazdaság hajója megcélzott egy hatalmas jéghegyet és most teljes gőzzel feléje tartunk. Még azt sem mondhatjuk, hogy nem tudtunk erről a veszélyről, de sajnos a tisztek egyike megszállott jéghegyvadász, annak ellenére, hogy jéghegyre nem lehet vadászni, főleg nem kamikaze- stílusban. Ő vadászik, mi meg majd süllyedünk. Ne feledjünk azonban: nincs elég mentőcsónak sem a fedélzeten.
(Képünk illusztráció)
Természetesen Donald Trumpról beszélek, és az ő tegnap megindított vámháborújáról a világ ellen. Hogy hogyan kerül ebbe a történetbe Prokrusztész, Poszeidón fia, az attikai rabló, arról majd később, egyelőre lássuk, miről van szó.
Arról, hogy Trump elnök új vámtételeket vezetett be az Egyesült Államok és a világ összes többi országa között. Méghozzá vérlázítóan magasakat, gyakorlatilag rosszul jár mindenki, aki az USA-val kereskedik, annyi a különbség, hogy Kína jár a legrosszabbul a rá kiszabott 54 százalékos vámmal, de mögötte lovagolnak a többiek is: Kambodzsát 49 százalékos, Vietnamot 46 százalékos, Thaiföldet 36 százalékos, Tajvant 32 százalékos, Dél-Koreát 25 százalékos, Japánt 24 százalékos vámmal sújtották. Az Európai Unió „csak” 20 százalékot kapott, de a mi gazdaságunknak ez is rengeteg, Izrael 17 százalékot, viszont mit szóljon a gazdaságilag majdhogynem inaktív, polgárháborúban vergődő Szíria a maga 41 százalékához, a Falkland-szigetek ugyanennyihez és a francia tengeren túli társult terület, Saint Pierre és Miquelon az 50 (!) százalékos vámhoz?
Ha az előbb a világ összes országáról beszéltem, akkor tévedtem. A szabályozásból kimaradt a 35 lakosú Pitcairn-sziget, a csendes-óceáni Palau, és – lássunk csodát – az Oroszországi Föderáció, valamint Belarusz is. Ez utóbbi kettővel kapcsolatban a Fehér Ház azt a magyarázatot adta, hogy „velük úgysem folyik számottevő kereskedelem, rájuk a szankciók vonatkoznak”. (Mindettől függetlenül Oroszországgal igenis folytat az Egyesült Államok árucserét – és sokkal nagyobb volumenűt, mint mondjuk a Falkland-szigetekkel). Mintha lólábat látnék kilógni, vagy egyéb lószerszámot. De mivel indokolja Trump elnök az intézkedéseket? A teljes rendeletet nem tudom ide idézni, mert tizenöt gépelt oldal volna, de egyes részeit bemutatom.
„Én, Donald J. Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, úgy találom, hogy az alapvető körülmények, beleértve a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainkban a kölcsönösség hiányát, az eltérő vámtételeket és nem vámjellegű akadályokat, valamint az Egyesült Államok kereskedelmi partnereinek a hazai béreket és fogyasztást visszaszorító gazdaságpolitikáját, amelyet az Egyesült Államok nagy és tartós éves áruforgalmi deficitje jelez, szokatlan és rendkívüli fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára és gazdaságára. A fenyegetés forrása részben vagy egészben az Egyesült Államokon kívül, a legfontosabb kereskedelmi partnerek belföldi gazdaságpolitikájában és a globális kereskedelmi rendszer strukturális egyensúlytalanságaiban keresendő. E fenyegetés tekintetében nemzeti vészhelyzetet hirdetek ki.”
Ej, de ismerős valahonnan ez a „nemzeti vészhelyzet”...
„2025. január 20-án aláírtam az America First Trade Policy elnöki memorandumot, amelyben utasítom kormányomat, hogy vizsgálja meg országunk nagy és tartós éves áruforgalmi hiányának okait, beleértve az ilyen hiányból eredő gazdasági és nemzetbiztonsági következményeket és kockázatokat, valamint vizsgálja meg és azonosítsa a más országok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatait. 2025. február 13-án pedig elfogadtam a „Kölcsönös kereskedelem és vámok” című elnöki memorandumot, amely kereskedelmi partnereink nem kölcsönös kereskedelmi gyakorlatának további felülvizsgálatát irányozta elő, és megállapította a nem kölcsönös gyakorlat és a kereskedelmi hiány közötti kapcsolatot. 2025. április 1-jén megkaptam e vizsgálatok végleges eredményeit, és a mai napon ezen eredmények alapján teszek lépéseket.
A nagy és tartós éves amerikai áruforgalmi deficit a gyártási bázisunk kiüresedéséhez vezetett; gátolta a fejlett hazai gyártási kapacitás növelésének képességét; aláásta a kritikus ellátási láncokat; és védelmi-ipari bázisunkat külföldi ellenfelektől függővé tette. A nagy és tartós éves amerikai áruforgalmi hiányt jelentős részben a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainkban a kölcsönösség hiánya okozza. Ezt a helyzetet az eltérő vámtételek és nem vámjellegű akadályok bizonyítják, amelyek megnehezítik az amerikai gyártók számára, hogy termékeiket a külföldi piacokon értékesítsék. Ezt bizonyítja az Egyesült Államok kulcsfontosságú kereskedelmi partnereinek gazdaságpolitikája is, amennyiben azok elnyomják az amerikai béreket és fogyasztást, és ezáltal az amerikai export iránti keresletet, miközben mesterségesen növelik áruik versenyképességét a globális piacokon. Ezek a körülmények okozták azt a nemzeti vészhelyzetet, amelyet ez a rendelet enyhíteni és megoldani hivatott.”
Na jó, hagyjuk a halandzsát, fordítsuk le magyarra. Az Trump bánata, hogy a világ sok országa kevesebb amerikai árut vásárol annál, mint amennyi saját árut elad az Egyesült Államoknak. Ezért a vámháború: ettől azt az eredményt várja, hogy mivel csökken a behozatal, az USA-n belül megnő a hazai termelés, hiszen az árucikkekre ezentúl is lesz igény, ez munkahelyeket teremt és azok az államok, amelyek ragaszkodnak a velük folytatott külkereskedelemhez, hatalmas vámokkal fogják támogatni Washington államkasszáját.
Rendben, de hogy számolták ki, melyik országra hány százalékos legyen a vám? Mert a számok elég különösen néznek ki... Erre James Surowiecki jött rá elsőként, aki pénzügyi szakértő és szakíró, a The Atlantic és a The New Yorker munkatársa. Eredményét az X-en publikálta:
„Most derült ki számomra, hogy honnan jönnek ezek a fiktív tarifák. Valójában nem számolták ki a vámtarifák és a nem vámjellegű akadályok mértékét, ahogy azt állítják. Ehelyett minden egyes ország esetében egyszerűen vették az amerikai kereskedelmi hiányt az adott országgal szemben, és elosztották az adott ország USA felé irányuló exportjával.Nincs ennek semmilyen »üzenete«. A vámok, amelyeket Trump Latin-Amerikára vet ki, alacsonyak, mert a latin-amerikai országokkal szembeni kereskedelmi hiány kicsi, míg az ázsiai országokra kivetett vámok magasak, mert a velük szembeni kereskedelmi hiány nagy. Ez csak az általuk használt képlet (kereskedelmi hiány/import) függvénye.”
Ehhez csak két dolgot kell hozzátenni: a végső tarifákhoz az eredményt elosztották kettővel, Trump „nagylelkűsége” miatt, és azt, ami így kijött, hozzáadták az eddigi vámkulcshoz. Másfelől meg ennek a számítási módszernek az alkalmazását a Fehér Ház is megerősítette.
A kialakuló helyzetet egy fiktív példával érzékeltetném. Tegyük fel, hogy mi egy kicsiny nanonéziai szigetország, Santa Lopiccula polgárai vagyunk. Hazánk kies, éghajlata számottevő, ám földje nem dús, épp csak annyi élelmet tudunk megtermelni, amennyit el is fogyasztunk. Ásványkincseink nincsenek, lakosságunk kis létszámú, tulajdonképpen tengerparton kívül csak hegyeink vannak, a hegyekben meg rossz minőségű szikla. Nem márvány, hanem afféle malomkőnek való. Épp ezért fő termékünk a malomkő. Évente körülbelül két hajórakomány malomkövet vagyunk képesek előállítani, ezt az Egyesült Államok cégeinek adjuk el, hogy ők mihez kezdenek vele, az már az ő dolguk, mi a befolyó összeget technológiai cikkekre fordítjuk, ebből épült a vízierőmű, ebből vásárolja az ország a hűtőszekrénytől az okostelefonig az összes szükséges műszaki holmit. Nem nagy a bevétel, de nem is vagyunk rá sokan, szegényesen ugyan, de megélünk. Két hajórakomány malomkőből tudunk venni egy hajórakomány bizgentyűt, kütyüt és herkentyűhergelőt.
Mármost a jelen szabályozás azt mondja, hogy ez az áruforgalom minimális, ezért büntetést érdemlünk, megemelik a vámtarifát: ha nem termelünk tízes nagyságrendekkel több malomkövet, ezentúl a vámok miatt ugyanazért a két hajórakomány áruért már csak fél rakomány bizgentyű érkezik. Sőt, örüljünk, hogy Trump nagylelkű, mert ha nem volna az, járhatna alig negyed rakomány is.
És most ez az elnök azt várja, hogy hatalmas, ünnepi luaut rendezzünk neki hálából. Hát, nem tülekednek a főtéren a fűszoknyás, hulatáncos lányok.
Mi ennek az egésznek az értelme?
Azt nem lesz egyszerű megmondani, bár láttam rá néhány kísérletet a magyar kormánymédiában, olyan is volt, ami egyenesen azt állította: megérdemeljük a válságot – persze, mert nem ismerte az eddigi valós vámtarifákat, és vakon hitelt adott Trump fentebbi módon kikalkulált, hamis mérőszámainak. Nos, így jutunk el Prokrusztészhez.
Trump azt akarja tehát, hogy növekedjen az Egyesült Államokban a belföldi termelés és a kivitel, mindenki vegyen meg mindent tőlük a lehető legmagasabb áron, ha szüksége van az árucikkre, ha nem, ezzel szemben ők minél olcsóbban kapjanak minél kevesebb holmit külföldről, és akkor helyreáll az egyenlőség és arányosság, vagy az, amit ő így hív.
A történelem első egyenlőség-helyreállító intézkedéscsomagját egy bizonyos Prokrusztész nevű attikai haramiavezért vezette be, ugyanis nem egyszerűen kirabolta az utazókat és kereskedőket, hanem ki is egyenlítette őket, oly módon, hogy áldozatait az ágyába fektette és megkínozta. Ha az áldozat magas termetű volt és kilógott az ágyból, akkor levágott belőle annyit, hogy beleférjen, ha alacsony volt, csigával addig nyújtotta míg az ággyal azonos hosszúságú nem lett. A szabványba ráadásul senki sem fért bele pontosan, mert titokban két ágyat használt. A kezelést természetesen senki sem élte túl, de Attikának azon a táján teljes egyenlőség uralkodott, már ami a testmagasságot illette és senki sem panaszkodott a viszonyokra, mert ez nem szokása az elhunytaknak. Prokrusztész üzlete úgy ért véget, hogy arra járt Thézeusz is, aki maga is Poszeidóntól származott, de nem ölelte keblére féltestvérét, hanem befektette a saját ágyába és őt is halálra egyenlítette. Amiből az a tanulság, hogy minden rablás véget ér egyszer. Ez a mostani is – mert ez rablás, nem egyéb.
Az nem is kérdés, hogy Trumpnak ebből a mostani húzásából minimum gazdasági világválság következik, de örüljünk, ha ennyivel megússzuk. Ugyanis egy ekkora egyensúly-eltolódás már a globális ellátási láncokat is veszélyezteti és előidézheti az eredetileg amerikai piacra szánt kínai áruk dömpingszerű megjelenését az európai piacon, miáltal az európai gazdaság gyengülhet meg akár halálosan is. Mindenesetre annak nagy az esélye, hogy ebből a hajtűkanyarból még a legépebben Kína kerülhet ki, de nem anélkül, hogy kárt tegyen a többi ország gazdaságában. Felbomolhatnak a politikai és katonai szövetségek is: miért legyen barátságos az Egyesült Államokkal bárki, ha tudja, hogy csak ki szeretnék használni, de cserébe meg sem védik?
„Lewis Bornheim szerint a válság olyan helyzet, melyben a körülményeknek egy előzőleg elviselhető együttese egy újabb tényező megjelenésével hirtelen teljesen elviselhetetlenné válik.”
– írja Michael Crichton az Androméda-törzsben. Idén januárban új tényező jelent meg a világpolitika színterén: az a jelenség, amit Trump 2.0-nak, az „újratöltött Trumpnak hívunk.
A körülmények előzőleg is alig elviselhető együttese azonnal majdnem teljesen elviselhetetlenné vált. Elmondható tehát, hogy válság van. És lesz is, sokáig. Ameddig ez a tényező fennáll.
Szele Tamás
