Szele Tamás: Fröccsöntött Sztálinok

2025. május 26. - Szele Tamás

Oroszosodik a magyar társadalom, alaposan oroszosodik, kinek végre, kinek valahára, kinek örömére, kinek bánatára. Példaképünk, a nagy Szovjetunió – jaj, bocsánat, egyelőre még Oroszországi Föderáció – természetesen előttünk jár elnyomás tekintetében is, de öles léptekkel loholunk a nyomában és be is fogjuk érni, elvtársak, be bizony.

(Képünk illusztráció)

Az egy dolog, hogy előttünk jár, valahol még természetes is hagyományait tekintve, de hol tart? Mert minálunk még júniusig tartanak a viták arról, kikre is lehet alkalmazni majd az „átláthatósági” törvényt, amiről Kocsis Máté egyelőre azt mondja, hogy „akinek nem inge, ne vegye magára”, csakhogy közben olyan inget szab, amit bárkire rá lehet adni. Ami ma van Moszkvában, az lesz holnap Budapesten. Erről szól a The Insiderben Olga Romanova mérhetetlenül elkeserítő tanulmánya, melyet a következőkben próbálok bemutatni saját megjegyzéseim kíséretében.

Az Igazságügyi Minisztérium a szentpétervári jogi fórumon a „külföldi ügynökök” azonnali büntetőjogi felelősségre vonása mellett szólalt fel, és egyúttal amellett is, hogy mentesítsék a büntetőjogi felelősség alól azokat, akik „az erkölcsi értékek védelme érdekében” követtek el bűncselekményeket. Az elnyomás térhódítása Oroszországban folyamatosan növekszik, amit a politikai bűncselekményekre vonatkozó paragrafusokkal kapcsolatos büntetőügyek számának többszörös növekedése is bizonyít. A hazaárulási ügyek száma például a háború kezdete óta megtízszereződött. A legújabb tendencia az, hogy nem csak az egyértelmű politikai álláspontot képviselő aktivistákat üldözik, hanem azokat is, akik eddig hallgattak, és nem szólaltak fel túlságosan egyértelműen a háború mellett, így egyébként is célkeresztbe kerültek. A nyílt tiltakozás a börtönbüntetés veszélyét hordozza magában, de a hatóságok elleni rejtett szabotázsra még mindig van lehetőség.

Az elnyomás kategóriái

A politikai és – többnyire – álpolitikai alapon indított büntetőeljárások nagyon hasonlítanak a moszkvai metró „Taganszkaja” megállójában álló Sztálint ábrázoló régi-új szoborhoz: szinte mindegyik ügy ugyanolyan, mint Joszif Visszárionovics idején volt, csak nem fajanszból készültek finom munkával, hanem fröccsöntött műanyagból. De sokaknak tetszenek, bár egyes, „különösen lelkes” emberek panaszkodnak, hogy silány a gyakorlat, jó lenne a még nagyobb szigor.*

*Jó a sztálini párhuzam, ugyanis ez a módszer egyszer már tökéletesen működött, most csak alkalmazni kell.

Viszont a mostani elnyomást nem lehet összehasonlítani a huszadik század harmincas éveinek elnyomásával. Az orosz jogalkalmazók, különösen az okosabbak, szeretik ismételgetni, hogy „a nyomozás egy kreatív folyamat”. Jelenleg az FSZB a fő „kreatív tényező”. A szolgálat kizárólagos jogot kapott a repressziók végrehajtására, és amikor úgy tűnik, hogy valamilyen ügyet a Nyomozó Bizottság vagy, ne adj’ Isten, a Belügyminisztérium bonyolít le, akkor is az FSZB áll a háttérben.

Természetesen az FSZB-t nem érdeklik a triviális rablások, nemi erőszakok, családon belüli gyilkosságok, lopások és kábítószer-ügyek. De amikor azokat az állampolgárokat, akik ellen nyomozás vagy bírósági folyik, esetleg már büntetésüket töltik, elküldik a háborúba, ezt mindig egyeztetik az FSZB-vel. Ez azonban elsősorban a tisztviselőkre és a volt rendfenntartókra vonatkozik. Az ok egyszerű – a gazdagok és a magas státuszú rabok szempontjából az ilyen toborzás egyfajta amnesztia, mert kényelmes hátországi zászlóaljakban fognak szolgálni.

A jelenlegi elnyomási struktúrában talán csak ez a „kegyelmi” lehetőség nevezhető újításnak. Az összes többi pedig a régi, rossz gyakorlat része, amit nem felejtettek el. Az FSZB nem talált fel semmi újat, minden eszköze és munkamódszere megvolt már a harmincas években is. Olga Romanova és Andrej Taraszov ügyvéd fel is állította a célcsoportok analógia-rendszerét (a hangsúlyt az elnyomás indokaira helyezték, nem pedig az esetek jogi minősítésére). Miről van szó?

1. Konkrét személyek és szervezetek elnyomásáról. Az 1930-as években – Trockij, Buharin, az ortodox egyház, és gyakorlatilag minden vallási felekezet forgott veszélyben. Ma – Navalnij FBK-ja, a Golosz, a Meduza, a Memorial, Jehova tanúi állnak a célkeresztben.

Vegyünk három példát a körülbelül három-négyszáz ilyen esetből:

Ott van Tatjana Felgengauer esete, aki ellen szisztematikus lejárató kampányt folytatnak – több büntetőeljárással, távollétében ellene kiadott letartóztatási paranccsal „idegen ügynökké” minősítéssel, és egy újabb büntetőeljárással a terrorizmus igazolása miatt;

Grigorij Melkonjanc esete – ő az egyik legjobb példa arra, hogy a formális jogi logikától függetlenül a célba vett személy és az általa képviselt Golosz-szervezet köré építik az ügyet. Öt év börtönbüntetést kapott „nemkívánatosnak ítélt külföldi vagy nemzetközi nem kormányzati szervezet tevékenységének szervezése miatt az Oroszországi Föderáció területén”.

A „nagy FBK-ügy” keretében legalább 60 ember ellen folyik eljárás, mint nemkívánatos szervezet tagjai ellen: ők Navalnij munkatársai, újságírók, FBK-adományozók, az utóbbiak esetében a kisebb összegek is számítanak. 2024-ben 21 embert tartóztattak le és 26-ot bírságoltak meg az FBK-hoz vagy Alekszej Navalnijhoz köthető „szimbólumok használata” miatt; 2025-ben már több bírságot is kiszabtak hasonló indoklással. (Az FBK eredetileg Navalnij korrupcióellenes szervezete volt).

2. Visszatérő vádak. Az 1930-1940-es években gyakori vád volt a szovjetellenes agitáció és propaganda, a szovjethatalom rágalmazása, a polgári életforma dicsőítése, Kirov gyilkosai magatartásának mentegetése, anarchizmus, terrorizmus cselekménye és akár mentalitásként való megjelenése is. Ma ilyenek az „LMBT-propaganda”, a „hadsereg lejáratása”, „álhírek” terjesztése az Oroszországi Föderáció fegyveres erőiről, a terrorizmus „mentegetése”, maga a terrorizmus, a gyűlöletkeltés, „a nácizmus rehabilitálása”.

Példák:

Anna Ganina jekatyerinburgi ápolónőt egyetlen háborúellenes megjegyzésért ítélték el, melyet az Odnoklassnyiki közösségi oldalon tett.

Vlagyimir Rumjancev Vologdából – mások háborúellenes anyagainak újraközlése, megosztása miatt állt bíróság elé, bár nem ő volt a szerzőjük.

A „Gelman-ügy” is hasonló volt – ebben házkutatások, kihallgatások zajlottak, nyomásgyakorlás történt a művészeti, különösen a képzőművészeti közösség egészére, mint „államellenes osztályra”.

Még nem bizonyos, de könnyen meglehet, hogy a vidéki régiók kapnak majd olyan, az 1937. július 30-i NKVD-parancshoz hasonló utasításokat, amelyek meghatározzák az elnyomás mértékét, pl. a moszkvai területről akkor 5000 embert kellett az I. kategóriás hazaárulók közül letartóztatni (őket kivégezték) és 10 000 került a II. kategóriába (akik a gulágra mentek). Akkoriban ez a parancs is titkos volt, csak a kilencvenes években került a nyilvánosság elé. Egyszer majd meglátjuk a jelenlegi „hazaárulási kvótákat” is.*

*Csak megjegyezném, hogy annak idején a román Securitate is hasonló negyedéves, féléves tervek alapján dolgozott, és ha nem jött össze elég „hazaáruló”, hát termeltek, akárkit ki lehetett nevezni ilyennek, bármiért.

Külön jogi kategória a hazaárulás – a 30-as évek klasszikusa. Csak 2022 óta (és ez már a háború kezdete) csaknem tízszeresére nőtt a hazaárulásért kiszabott ítéletek száma. A háború kezdete óta 792 embert vontak felelősségre hazaárulással kapcsolatos paragrafusok alapján, és csak tavaly 359 embert ítéltek el.

Az indokok között szerepel az Ukrajnának nyújtott (akár csekély összegű) pénzügyi támogatás, az orosz csapatok mozgásáról szóló információk átadása (gyakran öntudatlanul is, például ha SMS-t küldött a vádlott egy Németországban élő barátjának a következő szöveggel: „Épp hazafelé vezetek, és egy harckocsi-oszlop akadályozza a forgalmat”), „külföldi államok képviselőivel való kapcsolatfelvételi kísérlet”, háborúellenes akciókban való részvétel vagy háborúellenes információk terjesztése. És egyre több ilyen ügyet indítanak provokációk eredményeként: internetes levelezésekről van szó, amelyekben ukránoknak vagy háborúellenes oroszoknak álcázott FSZB-tisztek provokálják az „államellenes kijelentéseket”.

2023. január elsején hatályba lépett az Oroszországi Föderáció büntető törvénykönyvének 275.1. cikke a „Bizalmas alapon történő együttműködésről külföldi állammal, nemzetközi vagy külföldi szervezettel”. Az első elítélt személy Nika Novak csitai újságíró volt (4 év börtön), akit azzal vádoltak, hogy „bizalmas alapon” együttműködött egy külföldi szervezettel, olyan anyagok átadása révén, amelyek a nyomozás szerint lejáratták az orosz hadsereget és hatóságokat.

A nyomozás azt állította, hogy Nika Novak cselekedeteinek célja az oroszországi társadalmi-politikai helyzet bomlasztása volt a specoperacija időszakában. Az ügyet, mint általában, lezárták, de úgy tűnik, hogy a benne felhasznált bizonyítékok a Radio Liberty forrásaiból származó kiadványok voltak. Nika Novakon az sem segített, hogy letartóztatásának idejére megváltoztatta politikai nézeteit. Az „árulók és kémek” csoportja gyorsan bővül, már nemcsak újságírók és tudósok (akik hagyományosan „titkokat adnak el Kínának”), hanem taxisofőrök, futárok, bolti eladók, diákok is lehetnek köztük – egyszóval bárki.*

*Hasonló, Ukrajnával folytatott „bizalmas alapú együttműködéssel” vádolnak most jó néhány kormányzati szempontból kényelmetlen embert, legalábbis a kormánymédiában, csakhogy azt felejtették el, hogy Magyarországnak – egyelőre! – még nincs ilyen törvénye, szóval meg kell hozni üstöllést. Gombhoz a kabátot, kérem szépen, gombhoz a kabátot.

3. Kockázati csoportok. Ezekbe tartoznak például a tizenéves aktivisták vagy etnikai ukránok, a krími tatárok, a baskírok, az alacsony társadalmi státuszú melegek – a harmincas években is és ma is.

Az FSZB beszámolt arról, hogy a sztavropoli régióban megelőztek bizonyos, rendőrök ellen tervezett támadásokat, amelyeket május 9-re készített elő egy fiatalkorúakból álló csoport. Kilenc helyi lakost vettek őrizetbe, akik közül nyolc tizenéves volt. A nyomozás állítása szerint egy bizonyos Andropovszkij kerületbeli lakos a Telegram segítségével csatlakozott egy „nemzetközi terrorista szervezethez”, és nyolc másik környékbeli lakost vont be ebbe, akik közül heten kiskorúak voltak.

Állítólag azt tervezték, hogy a Sztavropoli Terület egyik településén rendőrtiszteket támadnak meg a győzelemnapi ünnepségek során. Tulajdonképpen egy „felderítési és megelőzési műveletről” volt szó esetükben. Nagyon hasonló eset történt két nyizsnyij novgorodi tinédzserrel, akiket egyenként két és fél év börtönbüntetésre ítéltek középiskolai igazgatójuk feljelentése alapján, egy Hitler és Putyin portréit tartalmazó videó miatt, amelyet összesen 26 ember nézett meg.

Az ukrán nemzetiségűeket fenyegető kockázatról annyit, hogy csak 2025 áprilisában 27 ukrajnai születésű személy került fel a terroristák és szélsőségesek orosz listájára. Az új „terroristák” száma tavaly év eleje óta megduplázódott, főként az ukránok tömeges listázása miatt.

A nyomozati alapelv az, hogy „ha megvan az emberünk, lesz hozzá paragrafus is”. Vannak „alapvetően ellenséges” emberek – akik megfélemlítése csupán a rendszer képességeinek, technikai eszközeinek és azok megfelelő alkalmazásának kérdése. A legelterjedtebb példák manapság az egyszerű posztolók és kommentelők elleni ügyek.*

*Ezért is óvnék mindenkit a meggondolatlan hozzászólásoktól. Nekem már mindegy, én már úgyis az ördögé vagyok, de mást nem szeretnék magammal rántani a pokolba.

Az elnyomás módszerei

Az elnyomó mechanizmus néhány más részlete is fontos. Például kampányok kialakítása figyelhető meg. Az 1-es, 2-es vagy 3-as kategóriákba eső vádak koholása előtt egy nagy feltűnést keltő első ügyet indítanak, általában véletlenszerűen. És leggyakrabban több kísérletet is tesznek a polgárok „felvilágosítására” és megfélemlítésére. Például ismert Nagyezsda Bujanova gyermekorvos híres esete – brutális, értelmetlen, bizonyítatlan történtről van szó, amely nagyrészt a moszkvai Jurij Kohovec ügyéből származik.

Ő 2022-ben a Radio Liberty utcai szavazásán tett egy háborúellenes megjegyzést, ami egy büntetőeljárás alapjává vált. 2024 áprilisában a moszkvai Osztankinszkij kerületi bíróság bűnösnek találta az orosz hadsereg akcióiról szóló „álhírek” terjesztésében, és öt év kényszermunkára ítélte.

Ugyanazon év szeptemberében azonban a moszkvai városi bíróság az ügyészség fellebbezése nyomán az ítéletet öt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre változtatta. Kohovec nem számított az ítélet szigorítására, és a tárgyaláson a személyes holmija nélkül jelent meg, csakhogy a verdikt után közvetlenül, még a tárgyalóteremben őrizetbe vették. Nyilvánvaló, hogy az első – „enyhe” – ítéletet megkönnyebbüléssel vette tudomásul, ezt észrevették a hatóságok, így újabb „tisztázásra” volt szükség a súlyosbításhoz – ebből alakult ki, ehhez volt szükséges a másodlagos Bujanova-ügy.*

*Bujanova gyermekorvosnő volt, akit azzal vádoltak, hogy egy kisfiú előtt, akinek az apja a specoperacijában esett el, szidta az elhunytat. A tárgyaláson a jó memóriával megáldott kisgyerek egész szakaszokat mondott fel a Büntető Törvénykönyvből. Ráadásul a bekamerázott orvosi rendelő felvételén nyoma sem volt annak, amivel vádolták. Elítélték.

Pontosan ugyanezt a konstrukciót követi a múlt heti nagy „könyvkiadó-ügy” amelyben eddig tíz embert tartóztattak le. Ez a második nyilvános kísérlet arra, hogy „megmutassák” a közvéleménynek a „nemzetközi LMBT közösségben” való részvétel veszélyét.

Az első kísérlet Andrej Kotov kisvállalkozó, a moszkvai Men Travel cég igazgatójának esete volt, akit tavaly novemberben tartóztattak le azzal a váddal, hogy egy szélsőséges szervezet – vagyis a „nemzetközi LMBT-közösség” – tevékenységét koordinálta és abban részt is vett. Úgy tűnik, Andrej Kotovot az előzetes letartóztatási központban öngyilkosságba kergették, de azért szerveztek volna egy kirakatpert is (látható, hogy némi fejetlenség uralkodik az FSZB-n belül).

A sztálini években a passzivitás, a bolsevik elvek hiánya, az ellenség iránti szimpátia, az osztálylényeg elrejtése a „titkolózás” már nem a semleges, polgári magatartás része volt, hanem fenyegetést jelentett mindenki számára, akire rá lehetett fogni. Az elnyomás, a repressziók jövőbeli indokai a tétlenség és az elégtelen lojalitás lesznek.*

*Hogyan is írta Radnóti? „Ki néma volt netán, s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest”.

Bűn lesz tehát a rendszer iránti hűség elégtelen bizonyítása. Ez az új büntetőjogi kategóriák potenciális növekedését jelenti: ítélet jár majd a hallgatásért, a „rendszer támogatásának megtagadásáért”, az „álságos panaszkodásért”. Ilyen vádak már most is kialakulóban vannak a „gazdasági” vagy „belügyi” ügyek részeként.*

*Lelkesedjünk, a szentségit, lelkesedjünk, mert vége annak, aki nem tapsol. Mint a régi viccben, mikor Rákosi inkognitóban moziba megy, a filmhíradó elején feltűnik a vásznon, az egész mozi felállva tapsol, ő szerényen hallgat, de egyszer csak oldalba böki a szomszédja: „Tapsolj, kopasz, különben elvisz az ÁVH!”

Például azok a videobloggerek és stand-up komikusok, akik nem fejezték ki nyíltan az „specoperacija” támogatását, pénzügyi ellenőrzéseket kapnak vagy megtagadják tőlük a tárhelybérletet. Ez a „hallgatás kriminalizálásának” egy új típusa.

Mi a teendő azokkal, akik nem politikusok és nem is ellenzékiek?

Már most is veszélyben vannak a posztok, kommentek, reposztok, like-ok a tiltott közösségi hálózatokon. Gondot okozhatnak az adományok (különösen az ismert „külföldi ügynökök/szélsőségesek” számára). Büntetendő lehet a részvétel mindenféle gyűléseken, akár még a lakógyűléseken is. De vádat emelhetnek bárki ellen, aki „rossz” szervezetnél, cégnél dolgozik vagy dolgozott valaha is, esetleg kapcsolatot tart fenn a „nem megfelelő” emberekkel.

Ami még viszonylag biztonságos maradt, az a tiltott források VPN-en keresztüli passzív olvasása, ez még nem kerül külön a személyi aktába, de a telefonok ellenőrzésekor (az országhatáron vagy házkutatások során) okot ad arra, hogy más bűncselekmények után kutassanak. A fogvatartottaknak szóló levelek írása is viszonylag kockázatmentes: eddig nem jegyeztek fel büntetőeljárást emiatt.

Az autoriter rezsimekben, ahol a nyílt tiltakozás lehetetlen, a mindennapi, csendes ellenállás kerül előtérbe. Ez nem szerveződik jelszavak és kiáltványok köré, de belülről marja eszét a hatalmat. A régi orosz falvakban ez a munka imitálása, szabotálása, a csendes irónia, a terményszállítás késleltetése, az ál-engedelmesség volt. Ma ez a formális lojalitás valódi elkötelezettség nélkül, a „proaktív” magatartás megtagadása, az elszámoltathatóság eltorzítása, a társadalmi-politikai akciókhoz való csatlakozás óvatos megtagadása. Ez a magatartás láthatatlan, de ez az, amely az erkölcsi választás egyetlen lehetőségévé válik egy olyan környezetben, ahol minden más tett büntetőeljáráshoz vezet.

Az ellenállás nem cselekedet lesz, hanem életmód

A demokratikus országokban szankcionált vétségek – az adófizetés elmulasztása, a feladat teljesítésének elmaradása, a polgári engedetlenség – mostantól a hallgatólagos ellenállás egyik formájává válnak. Ez önmagában még nem tiltakozás, de mindenképpen az elnyomásban való részvétel megtagadása.

Errefelé tartunk tehát. Sokan próbálnak jó előre igazodni a közelgő, oroszos rendhez, autokráciához, számításaim szerint jövő hónapban meghozzák majd az „átláthatósági törvényt”, esetleg még hoznak mellé pár hasonlót, de az igazi cudar világ csak nyár végére vagy ősz elejére fog beköszönteni, részint a társadalmi tehetetlenség, részint a július 14-től augusztus 22-ig tartó nyári ítélkezési szünet miatt. Viszont az igazodni kívánóknak nem lesz szerencséjük: akármennyire is harsogják majd a kormány álláspontját, akármilyen fórumon, akármennyire is bizonygatják a lojalitásukat, épp ezzel fogják felhívni magukra a figyelmet, és mivel a most szabott ing – amint mondtam is – mindenkire illik, ha úgy akarják, könnyen lehet épp belőlük az első pár áldozat. Hiszen eleinte Sztálin terrorja is inkább a közvetlen környezetében, a pártvezetésben pusztított, persze egy idő után mindenhova elért.

Csisztkaszag van a levegőben, a sztálini tisztogatások fanyar bűzét hozzák a hűs szibériai légtömegek Magyarországra. Készüljünk fel a fentiekben vázolt viszonyokra.

Mert ha nem készülünk, akkor is eljönnek.

Már úton is vannak.

Batsányival szólva: