Törököt fogtam, nem ereszt – szabadulnék én az álhír-oldalaktól és politikai szélhámosoktól, írnék mindenféle szépről és jóról, már ha lenne ilyesmi a környéken, de nem lehet, nem engednek a svindlerek. Mintha csak egy nagy gordiuszi csomóba, gombolyagba gabalyodott volna az ország, minden mindennel összefügg, ha itt meghúzom, amott szorul...

Vagyis harag és részrehajlás nélkül, ahogy Tacitus írja az Annalesekben. (Kezdő kommenthuszárok számára figyelmeztetés: nem az Análisokban és nem a Kanálisokban: az Annalesekben, ez a szerző történelmi munkái bizonyos részének a címe). Hát megpróbálom így, de ne tessék hibáztatni, ha ki-kicsúszik a kezem alól pár erősebb kifejezés. Mert előreláthatólag ki fog.

Akkor itt és most oszlassunk el egy alapvető félreértést. Én nem kultúrharcolok, és nincs sem ideológiám, sem haduram, sem világforradalmam vagy bármi hasonlóm. Úgy vagyok evvel, mint Ady volt: gyakrabban hajt a korcsma gőze, mint a Szentlélek, viszont ha valaki beleszól a munkámba vagy irányítgatni próbál, annak letöröm a derekát.

Látszólag érthetetlen és felháborító. Azonban, ha jobban megnézzük: tényleg az, csak épp ellenkezőleg. Szóval, igen érdekes világ lesz nemsokára a Nyugati téren, amit ráadásul korábban Marxról neveztek el, és abban az időben senki sem gondolta volna, hogy vallási ellentétek helyszíne lesz. Már, ha lesz, mert egyelőre csak a lehetőség van meg erre.

Itt van nekünk ez a Pistikénk, bocsánat, Viktorkánk, és kérem, kedves család, nem kéne mindig kiengedni a házból, mert ahányszor kimegy a térre, annyiszor művel valami marhaságot. Értem, hogy míg levegőn van, addig sem otthon tombol, de mégis, javasolnám a szobafogságot, legalábbis egy időre, különösen a tegnapi, temesvári beszéde után, mert mindenkinek jobb lesz így.

- Jó napot, Hacsek, mi volt magával, hogy pár hete nem láttam, hála Istennek?

- Hagyja csak, Sajókám, elkaptam a másodfokú córeszt.

- De már meggyógyult?

- Nem, viszont már nem akut.

- Akkor múlik?

- Dehogy múlik. Most már krónikus.

Kérem, így alakult, rossz hírrel ne sokat teketóriázzunk: az Egyesült Királyságban nagy többséggel győzött a Konzervatív Párt az előrehozott választásokon. Johnson tizenkilencre lapot kért és most nyert: az ország pedig nem torpant meg a szakadék felé vezető lejtőn, hanem gázt adott. Ennek sok következménye lesz és egyik sem kellemes – de lássuk a részleteket.

Sztahanovi műszak volt tegnap a Törvénykombinátban, bocsánat, a Parlamentben, csak úgy gördültek ki egymás után a futószalagról az új törvények, csillogva-villogva sorjáztak – mondjuk a minőségi ellenőrzés ilyenkor elmarad, elvtársak, hogy meglegyen a darabszám a terv túlteljesítéséhez, de hát valamit valamiért, vagy mennyiség, vagy minőség.

Itt állok, kérem, egy nagyon nagy fa tövében, és készülök belévágni a fejszémet, pedig azt se látom, hol van ennek a teteje. Szóval, sok lesz most a feltételes mód, a kételkedés, a logikázgatás, és kevés a következtetés, de azért nem érdektelen, miképpen próbálja az ember a mai világban a sok bába, bocsánat, hírforrás között meglelni a gyermeket vagyis a valóságot.

Tüntetés volt tegnap, szép, nagy, alapos tüntetés, és most emiatt nagyon nehéz az én dolgom. Ugyanis az egyik politikai oldal azt várná, hogy megénekeljem a Győzedelmes Forradalmat, a másik, hogy jelentéktelen csoportosulást emlegessek, a harmadik, hogy neki tulajdonítsam a kormány „meghátrálását”, a negyedik... na, szóval ebben az országban csak győztesek élnek.

(Fotó: szinhaz.org)