Ma reggel az a hír, hogy nincs nagyon sok rossz hír. Bár így is akad elég, harminckilenc új fertőzöttet találtak és sajnos egy brit állampolgár el is hunyt az éjszaka folyamán – nyugalmasabb időkben ez hónapokra adna munkát a sajtónak, de most rezignáltan beérjük azzal, hogy közöljük a hivatalos adatokat. Már ameddig közölhetjük, mert meglehet, rövidesen az is tilos lesz.

Akkor most nem szavazták meg, kérem, mármint a felhatalmazási törvényt, mely esetnek számos és teljesen lényegtelen következménye van, ugyanis mindenképpen meg fogják szavazni, csak egy hét késéssel. Ámde nem volt tanulság nélkül való a tegnapi nap, a szemfüles ember sokat tanulhatott online, ha figyelmesen követte a híreket.

Lássuk, mi a helyzet a felhatalmazási törvény körül, mert a jelek arra mutatnak, hogy a rossz hírek özönében valahogy mindenki pártpolitikai kérdésnek hiszi, holott épp a pártpolitika végét jelenti ennek a javaslatnak az elfogadása – sok egyéb mellett. És a közönség szokás szerint hajlamos a leegyszerűsített, hazug propagandát előnyben részesíteni a bonyolult tényekkel szemben.

Figyelem, disztópikus tartalom következik, optimisták kérem, kerüljék. Szóval, azért ez a cím, mert pár napja írtam én egy ilyen című kis dolgozatot a járvány utáni világról, csak azóta sokat ment a világ hátrafelé, meg érdemes említeni pár dolgot, amit akkor nem érintettem – szóval, folytatom a jövőbe révedést.

Akkor, ugye, hétfőn felgyújtják a Reichstagot, ez már benne van a programban, aztán jönnek a szokásos folyományok. Diktatúra, rendeleti kormányzás és valószínűleg sürgősen nyitunk pár uránbányát kényszermunka céljából.

Míg az emberiség legjobb elméi éjt nappallá téve fáradoznak azon, hogy kiutat találjanak a koronavírus-járvány okozta válságból és mentsük, ami menthető, Magyarországon természetesen sikerült megoldani a kérdést, szintén természetesen a konyhaasztal sarkán vagy a sufniban, erről nincsenek pontosabb adataim. Bár gyanús, hogy moszkvai ötlet alapján.

Akkor nézzük, mi is volt tegnap. Már azon kívül, hogy jelképes fordulópontjához érkezett a mostani rendszer története, ennyien még sosem találgatták ugyanis mintegy fél órán keresztül, mi a csodát beszél a miniszterelnök, és este meg legalább ugyanannyian rémültek meg a katonai akciócsoport megjelenésétől egyes vállalatoknál.

Cseppben a tenger, mondanám, ha nem ellenkező volna a helyzet: épp a tengerben van egy csepp, egy budapesti fiatal és egyelőre fogalmunk sincs arról, hogy kerül ki belőle. De nincs egyedül, sok magyar – és nem magyar – állampolgárt érinthet a kérdés világszerte, szóval érdemes továbbgondolni a dolgot, mert bármelyikünk lehet családja, barátai révén rövidesen érdekelt ilyen ügyekben.

Amint látom, elég sokak elméje megmozdult a jelen helyzetben, többen is eltöprengtek azon a nem épp szalmaszálnyi kérdésen, hogy mi lesz a világgal a járvány után. Magam is megtettem, nagy kár, hogy megtette Bogár László is: annyi rendes ember van a világon, miért pont neki kellett? Azért, amiért a rendes és rendetlen embereknek általában: mert ebből él.

Szóval akkor most helyzet van, mától bezártak az iskolák, otthonról dolgozik, aki tud és mindenki ül a fenekén. Ez nem kis változást okoz majd az életünkben, de – szükség van rá. Viszont az okos ember azt is tudja, hogy ennek egyszer vége lesz, és akkor újra kell kezdeni mindent, ott, ahol abbahagytuk. Hát, ez azért nem lesz olyan egyszerű.