Sokat töprenghet az ember azon, hogy mit is akar elérni Donald Trump, mármint azon kívül, hogy „újra naggyá tegye Amerikát”, nem mintha összement volna a mosásban, de nem lehet ezen eleget spekulálni, ugyanis az Egyesült Államok elnöke minden nap képes meglepni az embert. Most például kiderült, hogy játszi kedvében majdnem lerohanta Venezuelát.

Az tény, hogy Venezuelában nagyon nagy a baj, és még csak nem is látszik a megoldás: az ország a bolygó egyik legnagyobb olajtartalékán ül és éhezik. Hogy ezt hogyan tudták összehozni? Sokat köszönhetnek a néhai Chávez elnöknek ez ügyben, aki utópisztikus elképzelései alapján államosította az olajipart, elriasztotta a külföldi befektetőket, és gyakorlatilag az ország teljes potenciálját az olajiparra koncentrálta, mondván, hogy ami még kellhet nekik, megveszik külföldről. Ez igen szép idea, körülbelül így működnek az Emirátusok is, csak Venezuelában valahogy úgy alakult, hogy minimálisra csökkent a termelékenység, alig csurran-cseppen a korábbi hozam harmada az olajkutakból, finomítókból, közben 2015-ben hatalmasat zuhant is az olajár, és hát Venezuela, az egy lábon álló olajgigász erősen megtántorodott. A helyzet hónapról hónapra romlik, az elmaradt beruházások és karbantartások miatt a termelés csökkenése gyorsul. Már megjelentek olyan híresztelések, hogy az állami olajvállalat az exportvállalásainak a felét sem lesz képes teljesíteni. Amennyiben valóban ez a helyzet, akkor az olajpiacnak hirtelen komoly deficittel kell szembenéznie.

Chávez elnök még időben elhunyt, utódja, Nicolás Maduro ellen egymást érik a tüntetések, a katonaság már rég nem gumilövedéket használ a tiltakozók ellen, bár – hivatalosan - polgárháború még nincs, csak pokoli helyzet, nem véletlen, hogy még Magyarországra is próbálnak menekülni a békeszerető (és különben magyar származású) venezuelai polgárok.

A kialakult helyzet mellesleg az Egyesült Államoknak kedvez látszólag, ugyanis a kieső venezuelai olajtermelést az USA kútjai pótolják, melyeknek emiatt napi kitermelése vélhetően 1,3 millió hordóval bővül 2018-ban, közel napi 11,3 millió hordóra. Más kérdés, hogy az Egyesült Államokban ugyan növekszik az olajkitermelés, de az elszállításával gondok vannak, az ország belső vezetékrendszere és szállítási infrastruktúrája nem tud lépést tartani a növekvő olajkitermeléssel, vagyis a kitermelt olaj nagy része szó szerint beszorul határokon belülre. Tehát mégis szükség lenne globális szinten a könnyen szállítható venezuelai kőolajra.

Ezeknek a tényeknek ismeretében már egészen érdekesen néz ki az a tegnap nyilvánosságra került hír, miszerint Donald Trump Venezuela lerohanását tervezte. (http://huppa.hu/trump-az-egyszeru-megoldasokat-kedveli-lerohanta-volna-venezuelat/)

Azt mondják a lapok, és nincs okunk ebben kételkedni, miszerint tavaly augusztusban – miközben a Fehér Ház Ovális irodájában a venezuelai kormány ellen hozandó szankciókról egyeztettek – Donald Trump a munkatársai felé fordult és azt kérdezte: vajon nem lenne-e egyszerűbb, ha az Egyesült Államok lerohanná a gyorsan szétesőben lévő Venezuelát, amely zűrzavarával a térség biztonságát is fenyegeti?

A munkatársak egy idő után már kaptak levegőt, és megpróbálták elmagyarázni a POTUS-nak, hogy ez nem így megy. Hogy egy ilyen lépésnek következményei vannak, Venezuela kormányát nagyjából minden szomszédja és az ország teljes népe utálja, de ha hirtelen elfoglalják, és megjelenik a térségben egy nagy, ütőképes hadsereg, mely az Egyesült Államoké, az összes környező állam fellázad a katonai jelenlét ellen, és még jó, ha csak a támogatásukat veszíti el Trump kormányzata, mert rosszabb esetben indíthatnak átfogó támadást is a megszálló erők ellen. Amit ugyan az amerikai erők röhögve visszavernek, sőt, a támadók országait is elfoglalhatják éppen, viszont ez már világméretű konfliktusba torkollhatna.

Donald Trumpot a hírek szerint nem győzte meg Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó érvelése és – az AP szerint – nem sokkal később felhozta a témát Juan Manuel Santos kolumbiai elnöknek is. Ezt az amerikai hírügynökség állítása szerint két, szintén neve elhallgatását kérő kolumbiai kormányzati tisztségviselő is megerősítette. Tavaly szeptemberben a Politico című lap is tudósított arról, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakának margóján tartott egyik magánvacsorán – amelyen négy latin-amerikai ország vezetői vettek részt – az amerikai elnök ismét előhozta Venezuela lerohanásának tervét, de hozzátette: „a munkatársaim azt mondták, hogy erről ne beszéljek”. A vacsora után Trump minden egyes latin-amerikai vezetőtől külön megtudakolta, vajon biztosak-e abban, hogy nem akarják a venezuelai helyzet katonai megoldását, mire mindegyiküktől azt a választ kapta, hogy „igen, biztosak vagyunk benne”.

Még jó, hogy nem akarták. De lássuk csak geopolitikai szempontból hogyan is nézne ki a világ?

Kelet-Ázsiában adott a Koreai-félsziget válsággóca, aminek pacifikálásáért papíron mindenki mindent megtesz, a valóságban senki nem tesz semmit, illetve semmi jót. Kínával nagyon rossz az Egyesült Államok viszonya, a Sárga-tenger maga egy hatalmas konfliktusforrás. A Közel-Kelet lángokban áll, és most nem csak a szíriai polgárháborúról van szó, hanem az alakuló iráni atomzsarolásról is, melyben szintén nem kis szerepet játszik az ottani kőolajtermelés. Európában a Baltikum egy emberként tart egy orosz támadástól, Skandinávia fegyverkezik, ugyanezen okból, mindeközben Donald Trump azt fontolgatja a Washington Post szerint, hogy kivonja az amerikai csapatokat első körben Németországból, másodikban egész Európából.

Merthogy America first.

A Pentagon enyhén szólva is nemtetszését fejezte ki, és akkor finoman fogalmaztam azt a helyzetet, mikor vélhetően egyszerre harminc sokcsillagos tábornok ordít kórusban, a nyakán kidagadó erekkel, minden angol szótárt megszégyenítő szókinccsel a káromkodások terén.

Afrikában erősödik a kínai jelenlét, mármint a katonai: egyelőre komoly erők összpontosításáról nincs szó, de ott vannak és ott is maradnak.

Két kontinensen nincs még háborús góc: Dél-Amerikában és Ausztráliában.

De erről nem Trump elnök tehet, ő, mint látjuk, Dél-Amerikával megpróbálkozott.

Kíváncsi vagyok, mi szépet és jót fog kitalálni Ausztráliának, mert hogy fog, az hétszentség.

Mi ebből a tanulság?

A jelek szerint Trump elnök épp most gondoskodik azokról a problémákról, melyeknek megoldását majd az Egyesült Államoktól kéne várja a világ: ám az egyáltalán nem biztos, hogy a nagyhatalom képes is lesz megoldani őket, míg a mostani vezetés irányítja.

Vegye már el valaki tőle a térképet meg az ólomkatonákat!

És a kollégáitól is.

Szele Tamás