Hát kérem, kollégáim megígérték volt, hogy meg fogom magyarázni a koreai helyzetet, ám legyen. Hogy aztán semmi garanciát nem vállalok ezért a levesért, ami még fő, sőt, azt sem tudom, mi lesz belőle, az egy dolog, de az ígéret szép szó, betartjuk. Akkor tessék végig is olvasni, mert különben egy szó nem sok, annyit sem fognak érteni belőle.

Ugye, ez egy leves. Én este jöttem vissza szülővárosomból, Nagyváradról, ahol sokféle levest ettem, de ez a valami leginkább csorbára emlékeztet. Csorba az a zöldségleves, amibe az ember mindent belétesz, ami a keze ügyébe akad, aztán olajat és ecetet. A legjobb pacallal.

Meg húsgombóccal.

Meg mindennel.

Nos, akkor nézzük meg a vizet. Mert abban főzzük a levest. Hát, ez bizony a Sárga-tenger vize, nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a Koreai-félsziget időjárása jobban hasonlít Skóciáéra vagy egy tetszés szerinti balti országra, mint mondjuk Vietnamra, ami Indokína. Szóval, ha nem tetszettek véletlenül olvasni: amennyiben ott háború lészen, olyan lesz az, mintha nálunk lenne.

Úgy tessenek elképzelni.

Akkor most nézzük a hagymát. Azt Kim Dzsongunnak nevezik, és távolról sem hülye, bár szörnyeteg. Elég művelt ember, Kínában és Svájcban tanult, tökéletesen tisztában van azzal, hogy az a társadalmi rend, ami fenn kell tartson, életképtelen. Ő előre menekül, próbálja menteni az életszínvonalát, csodálnám, ha a végére sikerülne, Kelet-Ázsiában nem a kegyelem és a jogállamiság az általánosan elfogadott magatartás. Ajhszin Dzsioro Pu Ji, az utolsó kínai császár is igen szerencsés volt, hogy virágkertészként végezhette, bár azért lenyomott laza huszon-pár évet egy átnevelő táborban, melynek hasznát láthatjuk is: egy pocsék császárból sikerült még pocsékabb kertészt csinálni.

Ja, ez már az olaj: Kína. Hát ők mit keresnek ott?

Talán azt, hogy mindig is ott voltak. A koreai történelem átka a kínai befolyás, de mondjuk erről Belső-Mongólia vagy Hszincsian-Ujgur tartomány is sokat beszélhetne, most Tibetet hagyjuk is, azt az elnyomást inkább egy más tanulmányban szeretném elemezni, de amikor egy lámának nem szabad tibetiül olvasni a Kah-Jurt... érdekelne, mi a csoda lesz a halottakkal, ugyanis a Halottaskönyvet speciel csakis tibeti nyelven szabad a haldokló fülébe suttogni. Mondjuk nem tudom, ehhez a lófejű Tangrim isten mit szól, de erősen meglepődnék, ha kínai nyelven szólna.

Meg esetleg a tizenegy fejű Mandzsusrinak is lehetne véleménye, elvégre ő a bölcsesség istene, de nem Pekingé.

De hát mit akar Peking?

Peking piacot és munkaerőt akar, valamint mindezt olcsón, és egy ütközőállamot a virágzó kapitalista Dél-Korea és a Jalu folyó között. A legkevésbé azt akarja, hogy a saját erőit kelljen bevetnie Panmindzsontól délre, ugyanis azt a háborúban már megtette, és majdnem hetven százalékos veszteséget szenvedett: mármint a gyalogság. Az egyesített szovjet és kínai légierő nyolcvan százalék felettit – erre mondják, hogy vadász, te tényleg szopni jöttél ide, a Sabrék zuhanórepülésben megkerülték a MiG-15-ösöket, melyeket kizárólag ráérő szovjet és kínai magánemberek vezettek, szabadidejükben, mint tudjuk.

Mit akar Amerika?

Ezt talán Amerikától kéne megkérdezni, mert pillanatnyilag úgy tűnik, fogalma sincs. Adott egy generózus ajánlat egy hatalmas Marshall-segélyre, amit azonban Kína nem szívesen lát, hogy is látná szívesen, hiszen a marxista állam sokkal jobban szeretné maga kizsákmányolni az észak-koreai proletariátust, mint ezt a burzsujokra hagyni – pedig hát a burzsoázia arra az egyre szokott vigyázni, hogy a proletariátus legalább életben maradjon – és ezt nem minden, magát szocialistának nevező rendszerről mondhatjuk el. Egyelőre előállt az az abszurd helyzet, miszerint Észak-Korea akkora nyomorba jutott, hogy tűzzel-vassal tiltakozik az amerikai segély ellen.

Mit akar Japán és Oroszország?

Köszönjük: csak a legrosszabbakat. Ennek a két államnak, főként a Szent Oroszhonnak az az érdeke, hogy a válság minél tovább fennálljon, sőt, Moszkva szempontjából bármi jó, csak baj legyen és ne a Közel-Keleten, ugyanis az a valódi gyújtópont.

Mit akarnak a koreaiak?

Békét és kimcsit mindenkinek, ahogy a Sztalkerben mondanák.

Nos, látjuk, mi a helyzet. Ezt még súlyosbítsuk annyival, hogy Phenjan felrobbantotta egyik nukleáris kísérleti terepét – van még nekik négy – de oly módon, hogy minden Geiger-Müller számlálót és dozimétert elvettek a tudósítóktól. Innentől kezdve kérdéses, hogy ott volt-e egyáltalán nukleáris fegyver, atommáglya vagy egyszerűen csak felrobbantottunk egy hegyet, ami már amúgy sem érezte jól magát.

Ez viszont Párvati hatásköre. (Tibeti istennő, Siva egyik saktíja, én vigyáznék vele, mert ugyan a Hegyek Lánya, de a másik megjelenési formája Káli, a Kíméletlen, a Pusztító...)

Ebbe a teadélutánba robbantotta bele a Trump nevű Alapos Kalapos, miszerint mégsem akar találkozni Kim Dzsongunnal, aki hála a Jade Császárnak (és Pekingnek, ahol a távirányítóját tartják, a Vangfucsin vége felé, sré vizavi, az Országos Népi Gyűlésben, két sarokkal a Tienanmen tér előtt) egyáltalán nem válaszolt.

A jelek arra mutatnak azonban, hogy a Trump nevű Alapos Kalaposnak nincs is szüksége válaszra.

Elveszekszik magában is.

Ezenközben már nem csak veszekszik, hanem békül is, szóval világosan látható, hogy ő sem hülye, hanem igenis üzletember, és hát a pekingi vámszerződések miatt ugrál úgy ez a szegény Kim Dzsongun is, ő is, mint a marionettbáb.

Emellé még vegyük, hogy mégis mindenki tárgyalni akarna, sőt, Kim Dzsongun tegnap meg is tette, leültek Panmindzsonban megint Mun Dzseinnel – gondolom, pókerezni, ősi játék a Silla fejedelemség idejéből. Mely fejedelemség a kínai források szerint szintén nem dúskált az anyagi javakban...

Nos, summa summarum, mi a helyzet?

Most az a helyzet, hogy Kína nem akarja a megegyezést, de mégis, de mégsem, de izé. És a kislányok hisztikéznek, hogy a kettőből kit ne hívjanak meg a babazsúrra. Fajlagosan sok zsebkendőcske fogy.

A kislányokat Trumpnak és Kim Dzsongunnak hívják, mellesleg.

A Szív Királynőt Hszi Csin-pingnek.

Mondjam udvariasabban? Mondom:

„A Patkány felénél fordul a Tél, de mozdíthatatlan szándékú az Ég”.

Ennek ugyan semmi értelme, de Sao Kan-csie írta, a Nagy Alkímista.

Magyarul: függesszük tekintetünket a Tajsan hegyére és figyeljük a benzináremelést meg a forint bedőlését, aztán ha ez mind sikerült, elértük a Tökéletességet.

Egy biztos: én vagyok a Majomkirály.

Ennek így semmi értelme...

De van.

Szele Tamás