Jó, én is olvastam Csokonait, és tudom, hogy nem a kiadó riad, hanem Tihanynak leánya, mely kiszáll szent hegye közül. Hogy miként bír egy hegy közül kiszállni, az még kérdés, de Csokonainak keze ügyében lehetett a csikóbőrös kulacsocskája, ami sok mindenre magyarázatot ad, kérem tisztelettel. Most viszont javasolnám, hogy legyen a tihanyi ekhó közintézmény.

Javasolnám, egyúttal azért is, hogy ez úton pótoljuk a sajtót, mint jelenséget és üzletágat. Az elmúlt hetek viharai érdekes tanulsággal jártak: tessék nekem elhinni, nem írhat az ember jót. Mindig akad majd valaki, bármiről is legyen szó, aki nem ért egyet a véleményünkkel, ez speciel nem is baj, ez az emberi természethez tartozik, de mostanság olyan mértékben gyalázzák az embert, hogy attól jobb kocsmákban nem a bicska nyílna ki, hanem a hullaszállító ajtaja.

Nem, nem köthető politikai oldalhoz. Ó régi szép idők, aranjuezi szép napok, mikor, ha valaki a magyar nyelv alapszabályait is semmibe véve gyalázkodott, tudhattuk róla, hogy a szélsőjobb küldte, vagy legalábbis onnan tévedt az emberlakta vidékre. Ma már szelíd, levendulaillatú nagymamák is szétanyázzák az embert és megígérik, hogy eljönnek az akasztásunkra, biztos, ami biztos, mert a saját szemükkel szeretnék látni. És távolról sem csak szélsőjobboldaliak. Elég, ha azt gondolják, mást gondolunk, mint ők.

Ennek a diszkrepanciának a megoldására ugyan már nagyon régen kitalálták a kardot, pallost és hadifejszét, valamint a láncos buzogányt, melyek mind-mind kiváló ellenszerei a ránk támadó agresszivitásnak, de hát éljünk bölcs önmérséklettel, mégsem járhatunk térdig vérben, csak, mert a magyar társadalom szó szerint idegbeteg lett, és bárki kínhalállal büntetné, ha akár a legapróbb dologban is eltér a véleményünk az övétől.

Abszurd, de nem lehet agyoncsapni valakit csak azért, mert ha tehetné, ő csapna agyon minket, ezt írásba is adja, megerősíti és majdhogynem jogi nyilatkozatot tesz szándékairól – ez még mindig kevés ahhoz, hogy egyáltalán csak felképelje az ember.

Nekem az lenne a véleményem, hogy forradalmi megoldáshoz kell fordulnunk.

Mivel a vélemény és ellenvélemény kifejtésére manapság a legelterjedtebb eszköz a sajtó, és pont ezzel az eszközzel a legelégedetlenebb mindenki, erre van a legtöbb panasz, javasolnám, hogy Magyarország területén

szüntessünk meg minden sajtóorgánumot és a sajtót, mint intézményt.

A hírek forgalma amúgy is felesleges, az megoldható az MTI útján (erre törekszik a kormány is, sőt, voltaképpen manapság már úgy vesszük észre, mi a fontos, hogy mi nem szerepel az MTI-ben), a nézetek ütköztetése vagy egyáltalán kinyilvánítása pedig a közönség reakcióiból ítélve sértő is mindenkire nézvést, aki csak bekommentel.

Hagyjuk a fenébe, polgártársak.

Ne legyen sajtó.

De hogy mégis mindenki mondhassa el a véleményét, akár hangosan is, és ennek dacára se alakuljanak ki konfliktusok, javasolnám, hogy minden magyar állampolgár kapjon napi tíz perc online összeköttetést a tihanyi visszhanggal.

Annak kiabálhat, ameddig belé nem feketedik vagy be nem reked.

És mivel csak a saját hangját fogja visszahallani, remélhetőleg önmagával nem fog késhegyre menő vitát folytatni és nem fenyegeti meg saját magát életveszélyesen.

Vagy ha mégis megteszi: ott is jól van.

Mondom én: ennek az országnak nem sajtó kell.

Hanem tízmillió saját visszhang.

Legfeljebb eljön majd a Kánaán és minden magyar állampolgár biztos lehet benne, hogy ő a legokosabb a világon, hiszen nem mond neki ellent senki.

Szép lesz, jó lesz, ez köll nekünk.

Online visszhang.

Az ötlet összpárti támogatására számítok, egyébként.

Mert politikusunk sincs olyan, aki mást akarna hallani, mint a saját hangját.

Na, abbahagyom.

Ezek képesek, és tényleg bevezetik.

Szele Tamás