Hát kérem, hogy a végén kezdjem, egy energiakereskedő cég felfedezte a magyar jog Szent Grálját, vagy még inkább a bölcsek kövét, melynek haszna univerzális és mindenből aranyat lehet vele csinálni. A cég nevét le nem írom, mert nem hiányzik nekem is egy aranycsinálás, tessék utánanézni az Átlátszóban, ott Rádi Antónia kiváló írásában megtalálják.

Az írás szerint (https://orszagszerte.atlatszo.hu/tizmillios-fizetesi-meghagyas-facebook-kommentert-a-szentendrei-befektetotol/) ugyanis Facebook-kommentek miatt is követelhető tetszőleges összeg, éspedig bárkitől, valamint majdhogynem bármely alapon. Követelhető, más kérdés, hogy meg is kapható-e, de erről majd később. Először is lássuk a tényállást, tisztelt Bíróság!

Adott ez a bizonyos cég, melynek nem írom le a nevét, hogy ne küldjön nekem is sillabuszokat, ez egy olyféle ingatlanberuházást kíván eszközölni két irodaház építése révén, mely meglehet, károsan befolyásolná a világcsodának számító kisváros gyönyörű összképét. A „meglehet” kifejezés itt azt jelenti, hogy szerintem egészen biztosan, mások szerint is, azonban nem kizárt, hogy akad, akinek tetszene, ugyanis van az a pénz, vagy másféle előny, amiért tetszhet. Esztétikai alapon majdhogynem kizárt, habár az ízlés útjai kifürkészhetetlenek. No, mindegy is, azon szentendrei lakosok, akiknek nem tetszik, nekiálltak megvitatni ezt a kérdést a „Szentendre blogol” facebook-csoportban, mondtak mindenfélét, jó magyar szokás szerint, nem fogták be szájukat (jól is tették), csak azt nem tudták, hogy be nem fogott szájuk pörös lesz.

Márpedig az lett, mert egyikük a vita után nem sokkal a következő fizetési meghagyást kapta:

„Kötelezett a Facebook internetes portálon a Jogosult jó hírnevét sértő bejegyzéseket tett közzé, majd a Jogosult írásbeli felszólítása ellenére is további jogsértő bejegyzéseket tett közzé, amelyek alkalmasak voltak a Jogosult jó hírnevének a megsértésére, ezért a Jogosultnak sérelem díj iránti igénye keletkezett a kötelezettel szemben.”

Mármint ez az indoklás. És mennyi lenne az a sérelemdíj?

Az potom tízmillió forintocska.

Nincs a világnak az a magyar nyelvű Facebook-bejegyzése, ami ennyit érne, akkor sem, ha az van benne, hogy hol vagyon a Dárius kincse.

Mármost, akkor mi a helyzet? Kell fizetni, avagy sem?

Ne tessék megijedni, fizetni csak akkor kell, ha ügyetlenek vagyunk vagy nem ismerjük a magyar jogot. Hogy röviden elmagyarázzam a fizetési meghagyás lényegét, ez egy üzleti vitákban alkalmazott módszer, aminek sok a baja, a nyaka is véres, mert a követelő fél első körben nem kell, hogy bizonyítson, csak kitölt egy közjegyzői formanyomtatványt. Minimális költséggel. Ha a kötelezett 15 napon belül nem mond ellent a felszólításnak, már jöhet is a végrehajtó. Azonban, ha ellentmond, nem a végrehajtó jön, hanem perré alakul az eljárás, amiben már lehet védekezni, nyerni, veszíteni, mindent lehet, csak ügyvéd kell hozzá és jó vitézi resolutio. Ráadásul egy ilyen eljárásban a felperesnek, tehát a követelőnek kell bizonyítania a jogsérelmét: szóval, még manapság is attól függ a per kimenetele, hogyan aludt a tisztelt bíróság előző este, mit talál sérelemnek, mit nem.

A magyar bírói gyakorlatban mellesleg ilyen még nem nagyon fordult elő, mármint fizetési meghagyás efféle ügyekben, több okból is. A nyilvános, médiumokon keresztül zajló vitákat gyakran követi per, ez általában vagy a személyiségi jogok megsértésére vonatkozik, vagy, mint esetünkben, a jó hírnévhez való jog megsértésére, csak itt még eljárás sincs. A tízmilliós sérelmi díj – perben! - persze komolytalan, ilyen ügyekben pár százezret szokás maximum kiszabni, bár van kivétel, de nagyon ritka.

Mondjuk, én már láttam a saját szememmel bíróságot háromszázezret kiszabni, másodközlésért, oly módon, hogy az első közlést nem büntették, de nem is tárgyalták. Ugyanis ha tárgyalták volna, büntetni is kellett volna. De a gyakorlat, mondom, pár százezret mutat, nem tízmilliót. Viszont ez is csak per esetén elképzelhető, és korántsem biztos: nekem magamnak volt kilencmillióról induló sajtóperem, bizonyos neonáci úriember indította, mely évekig húzódott, töpörödött, zsugorodott, a végén el is tűnt, elsüllyedt a bírósági papírhegyben, amit generált. Csak sok időmet megette. Tehát sajtópert lehet épp kivárni is, csak elsüllyed magának, megnyerni is, amint nyertem volt Orosz Mihály Zoltán ellen annak idején – távolról sem bizonyos, miszerint a bíróság automatikusan a felperes javára ítél, az viszont bizonyos, hogy ha meg is nyeri, nem fog milliókat kapni.

Ez a helyzet sajtóper esetén.

Csak épp ez nem sajtóper.

Nem sajtóper, ugyanis az ilyen eljárás adott orgánum ellen indul, mely orgánumot a felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője vagy tulajdonosa képviseli. A második körben, mikor a bíróság már egyszer kimondta a jogsérelmet, indulhat kártérítési per a szerző ellen is, ugyanazon jogsérelem alapján, csakhogy ahhoz kell már egy hatályos ítélet. Viszont ennek birtokában már nincs szükség bizonyítási eljárásra, az igaz.

Tehát illető szépnevű cég esetünkben a Facebook felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője vagy tulajdonosa ellen kéne keresettel éljen, már abban az esetben, ha a Facebook sajtótermék volna, de nem is az. Szerkesztése sincs, nem, hogy főszerkesztője, maximum tulajdonosa lehet, aki ellen lehetséges keresetet beadni, ám csakis a kaliforniai Menlo Parkban, a cég telephelyén, az ott hatályos törvények szerint.

Jogi szempontból több szempontból is aggályos a helyzet, hiszen végső soron magánvélemény került hangoztatásra, melynek sértő volta eseti megítélés kérdése, igaz, hogy nagy nyilvánosság előtt történt, ámde mivel közügyről van szó, nem is lehet a véleményeket korlátozott nyilvánosság előtt kifejteni. Ha és amennyiben perre kerül a sor, amit nem hiszek, az alperes ügyvédjének helyében erre hivatkoznék.

A véleményszabadságra azért nem, mert az magától értetődő ilyen ügyben, amely konkrét kérdésről szól, és amely nem politikai világnézet kérdése. Ne keverjük a politikai nézetek hangoztatásának szabadságát az ilyen vélemények kinyilvánításával, ugyanis a második esetben gyakran még az is kérdéses, mi tekinthető politikának és mi köztörvényes bűncselekménynek: ez már szubjektív dolog, és erősen aláaknázott terület.

De ez most nem politika, hanem üzlet (bár megeszem az egeremet, ha a politika tudta és engedélye nélkül valósulhat meg egy nagy volumenű ingatlanberuházás).

És még mi ez?

Ez visszaélés a joggal, a szabályozás jellegével.

Hiszen semmi sem akadályoz senkit abban, hogy egy nyilvánosan elhangzó kijelentést, sőt, bármely kijelentést alkalmasnak találjon arra, hogy az sértse az ő jó hírhez való jogát, küldjön egy felszólítást a kijelentést tevőnek, miszerint tessék azonnal visszavonni, és amennyiben ez nem történik meg, egy nyomtatvány kitöltése útján követeljen tőle pár milliót. A másik fél meg, ha nem tiltakozik tizenöt napon belül, válhat földönfutóvá, hajléktalanná, mert a végrehajtó lefoglalja házát, lakását, ingó- és ingatlanságait.

Hát tessenek tiltakozni ilyen ügyekben mindig, hadd legyen per: azt már meg is lehet nyerni akár. Csak ügyvéd, ügyvéd, ügyvéd kévántatik hozzája.

Kiváló fegyver ez különben bárki kezében – jogban járatlanok halálra ijesztésére. Ha elég járatlanok, kifosztására, lehetetlenné, koldussá tételére is.

Ugyanis, vegyünk egy példát. Nekem mondjuk tetszik egy gyermekvers, mely Pityi Palkónak nem tetszik, és ebbéli véleményét a Facebookon közzé is teszi. Óvatosan jelzem neki egy kommentben, hogy nem értünk egyet, szerintem a versike ha nem is tökéletes, de semmikép sem rossz. Pityi Palkó felhorgad: micsoda? Ő nem ért a versekhez? Ő nem ért a gyermekekhez? Mit beszélek én őróla? Felszólít, hogy azonnal vonjam vissza a véleményemet. Én dafke sem vonom, hiszen nem változott: a következő postával meg már jön is a fizetési meghagyás pár millióról. Én tiltakozom, az ügyből per lesz, pár évig elszórakozunk a bíróságon, raboljuk egymás idejét is, a bíróságét is, a végén nem ítélik meg a keresetet, ám a perköltség a felperest terheli majd. Csak addig eltelik az a pár év.

Alkalmazható ez a szamárság a világon bármire vonatkoztatva, politikától pacalpörköltig, hogy csak a magyar közvéleményt nyomasztó súlyosabb botrányköveket említsem, nem véletlenül nevezem én bölcsek kövének, látszólag mindenből lehet vele aranyat csinálni, csak hamis lesz az az arany, és többe kerül, mint az igazi. Javasolnám a magyar bíróságoknak, azért nekik, mert a jogalkotóknak amúgy is hiába javasolnék bármit is, hogy az efféle eljárásokat nyirbálják, ahogy és ahol tudják, ha nem kívánják életük háromnegyedét üres szalma cséplésével tölteni: a leghelyesebb az lenne ugyan, ha már a fizetési meghagyást is keresethez kötnék.

Mert így bárki követelhet bárkitől bármennyit, ha van rá alapja, ha nincs.

Száz szónak is egy a vége: ne tessék fizetni, míg per nincs.

Hogy pedig per legyen, tessék tiltakozni.

Aki meg egy Facebook-bejegyzést tízmillióra taksál, az igencsak elvesztette arányérzékét.

Majd a bíróság beállítja neki.

Szele Tamás