Kérem tisztelettel, sűrű napunk volt tegnap sajtóügyi szempontból, reggel az Index hozta rá a frászt mindenkire, boncolandó okokból (és erre a boncolásra sort is kerítünk), ezzel egy időben a villámeszű Kovács Zoltánnak is voltak meglátásai az online sajtóval kapcsolatban, majd a Parlamentből megtudhattuk, hogy a Századvéget a sajtószabadság okából szüntették meg.

Tehát akkor vegyük először is az Indexet. Az ő helyzetük különösen áldatlan, nem tudom, van-e eleven olvasó, aki nem ismeri (olyan viszont sok akad, aki nem érti, hiába magyaráztam már el), írtam is róluk, mikor bajba kerültek (http://huppa.hu/szele-tamas-az-index-csataja/). Nos, tegnap a délelőtti órákban egyszer csak eltűnt a lap főoldala, helyette egy rejtelmes üzenet jelent meg, miszerint „Sajnos az oldal jelenleg nem érhető el. Igyekszünk minél előbb, változatlan formában újra elérhetővé tenni az Indexet, és továbbra is függetlenül tájékoztatni minden olvasónkat. Szíves türelmüket és megértésüket kérjük, jelenleg nincs másik_”

Volt, aki a szívéhez kapott, volt, aki felhorgadt, én magam annyit mondtam, hogy ha ez az, aminek nézem – tehát a lap leállítása – akkor ki-ki kezdheti keresgélni a bicskát illetve a barna nadrágot, vérmérséklet szerint, de mire bármi is előkerült volna (na jó, az én bicskám mindig kéznél van), az Index visszaállt eredeti formájában. A szerkesztőség magyarázattal is szolgált: új útra lépnek, közösségi adományok formájában gyűjtenek pénzt a függetlenségük érdekében, és ez alkalommal csak bemutatták, milyen lenne a lap leállítása. Demonstrálták, mi az, amitől csak egy paraszthajszál választ el minket.

Anélkül, hogy részletekbe mennék, első gondolatom – a szolidáris öröm után – az volt, hogy én ezt azért másképp csináltam volna, de ők tudják. Sőt, most is így gondolom. Volt részem elégszer abban, hogy lapot szüntetnek meg alólam menet közben, tapasztalt hadastyán vagyok én, dolgoztam én már épp elég helyen, alólam lőtték már ki a Kurírt is. Nem vagyok képes megmondani, hogy ha akkor tudtuk volna, mi vár ránk, mi nem tettünk volna valami hasonlót: bár nyomtatott lap esetében ez nem látszott volna annyira, de megjelenhettünk volna blank, üres oldalakkal, az már nagyobbat üt. No, de az szinte napra pontosan húsz éve volt, és mi szebbek, jobbak, fiatalabbak és ártatlanabbak voltunk. Az Index gyűjtése ebben a pillanatban 29 067 000 forinton áll, szóval sikeresnek mondható, csak drukkolni tudok nekik, hajrá, hölgyek-urak – csak vigyázzatok rá, nehogy lenyúlják ezt is.

És ne egy helyen költsétek el.

Az adásszünet azonban megmutatott pár apróságot. Éspedig azt, hogy váratlan helyzetekre a magyar társadalom képtelen szervezetten reagálni. A maradék független sajtó – a 444-et kivéve, de ők, nem véletlenül, kiváló viszonyt ápolnak az Indexszel – simán elhitte, hogy kormánybeavatkozásról van szó. Ami bizony azt jelenti, hogy senkinek nincsenek olyan jó lapközi kapcsolatai, amilyeneket például a fékezhetetlen agyvelejű Kovács Zoltán feltétez rólunk. Ellenben a kormánymédia is csúfosan leszerepelt, az Origo példának okáért saját magának adott egy hatalmas parasztlengőt, ugyanis heves ünneplésbe kezdett, mondanom sem kell, időnap előtt. Reakciójukat nem reprodukálnám írásban, akit érdekel, olvassa el (http://www.origo.hu/itthon/20181001-index-nem-elerheto.html), bár annyit kiemelnék, miszerint azt mondták:

„A balliberális testvérlapokon keresztül már próbálják úgy beállítani, mint egy előre eltervezett marketing akciót, aminek keretében a katasztrofális helyzetben lévő Index pénzgyűjtő kampányt indít, de ez annyira szánalmas és kontraproduktív marketing ötlet, hogy nyilvánvalóan nem igaz.”

Hát, szeretnének ők olyan szánalmasak és kontraproduktívok lenni, hogy arra a közönség egy nap alatt huszonkilenc milliót adjon. De az a vonat már elment, nincs nekik olyan olvasottságuk, hogy akár egy milla összejönne... na jó, de kinek volna gusztusa megszüntetni az Origót? Egyáltalán: hozzáérni? Bottal sem, uraim, bottal sem piszkáljuk a trágyadombot.

Azért egy momentum nagyon érdekelne. Ha a média is ilyen rosszul szervezett – mindkét oldalon, mint a jelek mutatják, felejtsük el az összeesküvés-elméleteket – mi lehet a szolgálatoknál?

Egyelőre Index-ügyben itt tartunk, lássuk Kovács Zoltánt. Aki interjút adott az utolérhetetlen (vagy inkább sánta kutyánál is könnyebben utolérhető) Magyar Időknek (https://magyaridok.hu/belfold/a-rombolas-lehetett-sargentiniek-celja-3531065/), és sajtóügyekben is megnyilatkozott. Hát édes úr, jó márki, tudja mit? Én nem értek a horgászathoz, és ennek okából nem is írok szakcikket e témakörben, ön nem ért a sajtóhoz, de kicsit sem, mi lenne, ha nem osztaná az észt róla? Azt mondja a bölcs kádi, hogy a kormány aszimmetrikus médiatérben dolgozik, jelentsen ez bármit. Sőt:

„Magukat függetlennek nevező médiumok pattantak ki a semmiből, gondolok itt az Átlátszóra, a G7-re és a Direct36-ra. Ezeknek az internetes oldalaknak semmi közük az újságíráshoz, semmiféle olyan formátummal nem rendelkeznek, ami lehetővé tenné, hogy az olvasottságukból adódóan bevételük legyen. Az ezeken az oldalakon megjelenő írásokat nem újságírók, hanem politikai aktivisták készítik, akiknek elfogultságuk fiatal koruk ellenére is nyomon követhető évekre visszamenőleg. Bevételi forrásaik árulják el valós énjüket: az Átlátszó például egy Soros-blog. Egyértelmű politikai eszközként a bosszút és a lejáratást szolgálják. Az aszimmetriát erősíti, hogy egy nemzetközi hálózat részeként működnek. Sargentini képviselő asszony a magyar kormánnyal való hivatalos kapcsolatfelvétel helyett ezeket a médiumokat kereste fel, illetve azokat az NGO-kat, amelyek az említett aszimmetrikus médiatér aktív résztvevői.”

Akkor most Zolika szépen beveszi a gyógyszerét, és felkapja a muszájdzsekit. Megyünk a gumiszobácskába. Mi az, hogy az Átlátszó „a semmiből pattant elő”, kicsiny média-analfabéta? 2011-ben alapították! De ő maga is vitázott vele 2016-ban, mikor is szerinte a semmiben volt, nem is létezett. (https://blog.atlatszo.hu/2015/01/kovacs-zoltan-nemzetkozi-kormanyszovivo-szappanopera-castingon-itt-a-vagatlan-felvetel/)

Hogy is van ez? Ja úgy, hogy mindig azt mondjuk, ami a pillanatnyi érdekünk és bízunk a magyar választó politikai feledékenységében. A G7 és a Direkt36 sem most született (az utóbbi 2015-ben), de Kovács azért reméli, hogy ezt a szemenszedett hazugságot eladhatja a népnek, mert tudja, hogy a kormánymédia olvasói nem olvassák a másik oldalt.

Fő, hogy tegnap még nem volt semmi.

Illetve Sötét és Semmi voltak, meg ő vala: kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.

Ígérem, ha a Sötétségről és a Semmiről szeretnék tájékozódni, először Kovács úrhoz fordulok, mint szakértőhöz.

Na, hagyjuk is őt, menjünk tovább. Ritka dolog egy lapot a sajtószabadság nevében megszüntetni, olyan, mint a békéért harcolni vagy a szüzességért szeretkezni, de Magyarországon ez is megesett, méghozzá Cseresnyés Péter államtitkár szerint, aki Mellár Tamás kérdésére (mely a Századvég megszüntetésére vonatkozott) azt a választ bírta adni, miszerint:

„Magyarországon sajtószabadság van, minden cikket, tanulmányt szabadon kiadhat egy szerkesztőbizottság, vagy mondhatja rá, hogy nem foglalkozik vele.”

Melyik szerkesztőbizottság, jó államtitkárom, derék hadfi, melyik, amelyiket feloszlattak?

„Nálunk nincsenek olyan kimondatlan kérdések, tabutémák, amiket nem ismerhetne meg az, aki tájékozódni akar.”

Nincsenek bizony, kérem. Csak van, ami iránt nem túl egészséges érdeklődni. Mint a régi viccben:

Én meg azt, hol is a Századvég?

Jó, a betiltott lapszám terjed a neten, de úgy általában, mégis: hova lett hivatalosan? Betiltották a sajtószabadság nevében?

Ja, a tűzoltókat pedig fel fogják szerelni a legkorszerűbb napalmvetőkkel, fecskendők helyett.

Igen, mint Bradburyben.

Akkor lássuk, hogy mit látunk?

Látjuk a kormány kétségbeesett kísérleteit, hogy rágalomhadjáratot indítson néhány – tíznél is kevesebb – független sajtóorgánum ellen. El is indult már ez a háború, csak a sikerében nem lehetnek biztosak, elvégre piszok nehéz mozsárágyúval lőni verébre, illetve lőni könnyű, találni nem egyszerű.

Látjuk, hogy ennek ellenére a független sajtónak még sosem volt ilyen nehéz a dolga.

Ezek voltak ma a front hírei, haditudósításunkat folytatjuk, de elnézést, jön egy srapnel...

Elkerült.

Ez most még el.

Szele Tamás