Forgókínpad

Forgókínpad

Sivalkodjatok!

2018. október 12. - Szele Tamás

Bocsánat, utálom ezt a kifejezést, aljasnak, lenézőnek érzem – csak nincs jobb szó arra, ami most a 888-nál (és általában a kormánymédiában) történik a közösségi oldalak kapcsán. Azért is illik ide különben, mert a 888 rovatcímnek használja – mármint akkor, amikor épp nem maga sivalkodik, mint a pengős malac. Ráadásul – mondjuk ki – hazug alapon.

Nagy dolog ám hazugsággal vádolni valakit, a civilizációnk jelentős része épül arra, hogy ha a pofánkba lódít valaki egy ordas nagy misztifikációt, hiába tudja ő, hogy nem mond igazat és hiába tudjuk mi is, mégis úgy teszünk, mintha elhinnénk, legfeljebb gondolunk, amit akarunk: a kormány fanatikus híveként jegyzett lap valószínűleg ebben a magatartásban bízik most is. Hiába bízik, ekkora hazugságtól már leszakad a födém.

Történt ugyanis még tegnap, az esti órákban, hogy drámai hangú szerkesztőségi állásfoglalás jelent meg a „faszagyerekek lapjában” - így hívja magát az említett médium, vagyis a 888. Én nem tennék hozzá semmit, el sem veszek belőle, azt tartom, ez a maga egységében, csonkítatlanul szép, így érzékelhetjük a tragikus mélységeit, idézem az elejétől a végéig, szó szerint. (https://888.hu/article-torlessel-fenyegeti-a-888-at-a-facebook#)

faszagyerek.png

Törléssel fenyegeti a 888-at a Facebook

2018. október 11. 18:26

A 888.hu szerkesztőségének állásfoglalása.


Érdekes telefont kaptunk a nap folyamán. Ki nem találnátok, hogy ki hívott minket.

A Facebooktól keresték szerkesztőségünket.

Mint valami zsaroló, telefonon jelentkeztek be, és megfenyegettek minket.

A Facebook bosszúra készül a 888 ellen.

Bosszúra készülnek, mert feltettük a kérdést: Orbán vagy Macron?

Bosszúra készülnek, mert a nyilvánossághoz fordultunk.

Bosszúra készülnek, mert azt hirdetjük, hogy ELÉG a cenzúrából.

Úgy látszik nem tetszett a gondolatrendőröknek, hogy több országos tévéadó kamerája előtt szembesítettük őket elnyomó cenzúrájukkal.

Ezért most bosszút akarnak állni. El akarják hallgattatni a 888-at.

Azért, mert ragaszkodunk a véleményszabadságunkhoz az Orbán vs. Macron kérdésében. Megkérdeztük az embereket, hogy milyen Európát képzelnek el, milyen Európát szeretnének a jövőben. Az Orbán-féle Európát, ahol a gyermekeket és a családokat részesítik előnyben, vagy a Macron-féle Európát, ami az illegális bevándorlást erőlteti.

Mikor törölték oldalunkról a jól ismert „Tessék választani” c. képet, a nyilvánossághoz fordultunk. Ezért akarnak most bosszút állni.

Mint valami zsaroló, telefonon jelentkeztek be.

Elmondták, hogy egy hét alatt 8 gondolatbűnt követtünk el.

Még egy ilyen, és kivégzik az oldalt.

Képzeljük el a helyzetet, mint valami gyermekrabló zsaroló, aki azzal fenyeget, hogy kivégzi a gyermekünket, ha tovább pofázunk.

A gondolatszabadság dzsihadistái fenyegetik a jobboldal hangját.

De mi ezt nem fogjuk hagyni. Minket nem lehet elhallgattatni.

Mindenkit kérünk, hogy ha bekövetkezik a kivégzés álljon az igazság pártjára!

Elég volt a gondolatszabadság dzsihadistáiból!”

Akkor most emésszük kicsit. Azt mondja „a 888 csapata”, tehát nem egyik vagy másik munkatárs, hogy felhívták őket. Ez nem lehetett kis feladat, igényelhetett némi nyomozói munkát, ugyanis az impresszumukban nincs telefonszám. Tehát, ha beszélt is valaki valakivel, akkor azt valamelyik munkatárs magántelefonszámát tárcsázva tette.

De ki beszélt (ha egyáltalán volt hívás)?

Mert ismerek én rengeteg embert, akiket ideig-óráig letiltottak, én is jártam már így, sőt, dolgoztam lapnál, aminek az oldalát örökre letiltotta a Facebook egy rosszul választott fotó miatt: soha, senkit nem hívtak fel tiltás előtt telefonon.

Kivel beszélt, kicsoda?

Munkahipotézisként fogadjuk el, hogy mindegy, a 888 melyik munkatársa vette fel a kagylót (pedig nem az), de ki hívta őt vagy őket?

Mark Zuckerberg, személyesen?

Vagy maga a Facebook, úgy általában?

Testületileg? Piszok nagy kórus lehetett.

Azt állítani, hogy „felhívott a Facebook” olyan, mintha azt mondanám: „felhívott a Kínai Népköztársaság”. Hívhat a követség, hívhat a követ, extrém esetben felhívhat Hszi Csin-ping is, ha nincs jobb dolga – de maga Kína nem hívhat, mert maga Kína, amint maga a Facebook is, fogalom.

Jó, azt írják: „A Facebooktól keresték szerkesztőségünket.” Névtelenül?

Két dolgot kérnék: az egyik a beszélgetés felvétele, ezt újságíró ilyen hívás esetén mindig elkészíti, legfeljebb vagy felhasználja, vagy nem, erről csak faszagyerekek feledkeznek meg. A másik, amit tessék bemutatni: a telefonszám.

Ugyanis a dolgok logikájából következik, hogy a világ kerekén most a 888 az egyetlen cég, amelynek megvan a Facebook privát telefonszáma.

Na, ne tessék azt mondani, hogy nem mentették el.

Azt se, hogy rejtett volt.

Ennyire nem tollas a hátunk.

Röviden, pontosan: vagy valami telefonbetyár ökörködött, és ez a jobb eset, vagy nem volt ott, kérem, semmiféle hívás. Persze, ezt lehet még fokozni, lehet vitatkozni velem, mert 1. hogy bizonyítom be állításomat, miszerint nem volt hívás, ha azt sem tudom, kit hívtak, 2. a 888 bármikor szüneteltetheti a Facebook-oldalát pár napra, egy hétre, hogy aztán diadalmasan térjen vissza „Legyőztük a cenzorokat!” csatakiáltással. Hogy szó sem volt sem letiltásról, sem győzelemről, azt már megint nekem kéne bebizonyítanom, ők állítanak, bátran, merészen, bele a vakvilágba és aki nem hiszi, járhat utána.

Ha van valami, ami biztos ezen a világon, az az, hogy a Facebook nem telefonál törlés előtt, nem figyelmeztet, nem is tárgyal, nem is fenyeget. Az, ha olyanja van, töröl, és kész. Ha a faszagyerekek egyáltalán beszéltek valakivel, amiben erősen kételkedem, az nem a közösségi odal volt, de nem is az ő egyik képviselőjük.

Persze, az Origo azonnal melléjük állt (http://www.origo.hu/itthon/20181011-fenyegeti-a-888at-a-facebook.html), és rátett egy lapát jelzős szerkezetet valamint lehetetlen állítást a szépen alakuló szemtédombra.

...telefonon kereste meg őket a közösségi oldal egyik ügynöke, és megfenyegette a jobboldali portált, mivel számításaik szerint egy hét alatt nyolc „gondolatbűnt” követtek el. A Facebook „képviselője” azzal próbálta megregulázni a jobboldali portált, hogy ha még egy ilyen előfordul, törlik a 888.hu Facebook-oldalát.

A Soros György pénzelte Correctiv német médiavállalat egyébként tavaly szerződött a Facebookkal, hogy segít nekik az internetes, úgymond álhírek „leleplezésében”, ami persze azt jelenti, hogy olyan híreket „leplez le” a cenzúrahivatal, amelyek ellentétesek a bevándorláspárti milliárdos érdekeivel.

Ennek érdekében Soros 2017-ben és idén is 100 ezer eurót utalt át nekik.”

Ja, meg még emlegetik Apáti Bence és Bencsik András letiltását, mint példa nélkül álló eseteket, melyek annyira példa nélkül állnak, hogy az illető urak nincsenek is letiltva.

Urak, mi van? Ti tényleg azt hiszitek, hogy százezer euróba kerül a Correctiv vagy a Facebook, garázsvásár volt, és Soros ezért a nevetséges összegért megvette? Ti gazdasági zsenik, ennek a közösségi oldalnak több, mint kétmilliárd felhasználója van, százezer euró Zuckerbergnek villamospénz, ennyivel küldi gyufáért a kifutófiút! A Facebook aránytalanul nagyobb Sorosnál, ne marháskodjunk már, tényleg nem tudtok számolni sem?

Mert írni, azt nem tudtok, de az eddig is így volt. Hogy vészeltétek át az elemit?

Nyugodjunk meg, foglaljuk össze.

A 888-at tegnap vagy felhívta valaki, vagy nem, és vagy megfenyegette, vagy nem. Ami biztos, hogy ha volt is hívás, az nem a Facebook képviselőjétől jött.

Az arányoktól és a realitástól elszakadt médium most épp hazudja lefele a csillagot az égről, hogy a saját jelentőségét hangsúlyozza: olyan ez, mintha én azt állítanám, hogy valamelyik külpolitikai írásom után felhívott Trump elnök, esetleg Kim Dzsongun, és megfenyegettek. Eddig még ilyen hívást nem kaptam, pedig hülyézem őket eleget, de tudom, mi fáj a 888-nak – igen, a reakció hiánya. Ismerjük a klasszikus idézetet:

Mi ez? Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Én már szart érek?!”

Nem, Bástya elvtárs, nem, 888 – azt sem!

Ebbe bele kell nyugodni, ez történelmileg így alakult, mi most egy igazi, saját, magyar fejlesztésű álhírt láttunk.

Ami szinte saját magát leplezi le, csak a legfanatikusabb hívek képesek elhinni.

Egy tanácsom volna a 888 faszagyerekeinek: sivalkodjatok!

Egész jól áll nektek.

És baromi szórakoztató is.

 


Szele Tamás

süti beállítások módosítása