A két állatfajnak sok köze nincs egymáshoz, még Kínában sem, illetve maximum annyi, hogy Hszi Csin-ping ugyanabban a közmondásban emlegette őket: de vigyázzunk a kínai hasonlatokkal, arrafelé semmi sem azt jelenti, amit jelent, ebben a történetben pedig van még egy csavar is pluszban a várhatón kívül. És most nem egy kedves állatmesét fogunk olvasni.

No, de mit mondott a Középső Birodalom kommunista császára, a Párt Fia, a Menny Elvtársa? Azt mondta – éspedig a korrupció elleni harc kapcsán – miszerint

„A tigriseket és a legyeket is elkapjuk.”

Hűha, mondja erre a naiv, egységsugarú magyar választó, ez az, így kell, így kéne, Kínában tudják a frankót, lám, válogatás nélkül bárkit letartóztatnak, ha korrupt, kérlelhetetlen a Párt ökle, lesújt, becsukták, ha kellett a filmcsillag színésznőt, Fan Bingbinget, be is hajtottak rajta százharminc millió dollár adóhátralékot, sőt, a múlt héten korrupció miatt lekapcsolták az Interpol kínai állampolgárságú igazgatóját is.

Nincs kegyelem, nincs korrupció, éljen a nagy Kína!

Kérem, hozzon valaki repülősót, mielőtt elalélna az egységsugarú választó a kéjhömpölytől, és utána szeretnék megnyugtatni mindenkit: ugyan már. Kínában tényleg könyörtelen harc folyik, csak éppen nem a korrupció ellen, hanem részint a Kínai Kommunista Párton belül, részint a lakosság tökéletes elnyomása érdekében.

A „korrupció” csak egy varázsszó, mint a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején a „revizionizmus” vagy „antiimperializmus”, nyugodtan mondhatnának helyette bármit: lényegében arról van szó, hogy Hszi Csin-ping elérte az abszolút hatalmat és most megszilárdítja. De tízezer évre. Ennek része a már két-három éve tartó korrupcióellenes kampány is.

No, de hát egyébként nincsen Kínában korrupció? Hej, dehogy nincs, még csak ott van igazán! Annyira van, annyira átszövi a társadalmat, hogy már általános, beépült pár ezer év alatt a kultúrába, a mindennapi viselkedésbe, mindenbe. Ha az ember kínaival megy találkozni, illik ajándékot vigyen, minél fontosabb a találkozó, annál értékesebbet. A hétköznapi dolgokhoz elég a vörös, szerencsehozó jelekkel ellátott édesség, a komolyabb ügyekhez már több dukál. Ez egyszerűen része a kínai életnek, ha valakitől akarunk valamit, szívességet teszünk neki, helyi kifejezéssel élve „ott vakarjuk meg, ahol a legjobban viszket”, és biztosak lehetünk abban, hogy viszonozni fogja. A teljes kínai kapcsolati rendszer ilyesmikből áll – de már legalább háromezer éve. Ez persze még nem korrupció, viszont a melegágya annak. Ajándékozhatok ugyanis egy doboz édességet is a párttitkárnak, ha mondjuk vasművet akarok építeni a városban, és ajándékozhatok egy olasz sportkocsit is. Az most mindegy is, miféle az a vasmű: ha édességet adok, akkor lehet, hogy kapok engedélyt az építésére, ha sportkocsit, akkor biztos.

Ha meg semmit, akkor nem lesz ott vasmű a büdös életben soha.

Csak az édesség még kedveskedés, udvariasság, a sportkocsi már korrupció. De ha a kínai szerveknek úgy tetszik, tekinthetik a dolgokat fordítva is: lehet korrupció az édesség elfogadásából és tekinthetik udvariassági gesztusnak a sportkocsi átadását. Persze, ez két dologtól függ: az első, hogy ők maguk mit és mennyit kaptak tőlünk, a második, hogy mit akarnak velünk, mi a céljuk.

Így hát az utolsó gyári munkástól a multimilliárdosig bárki kerülhet a korrupcióellenes szervek célkeresztjébe Kínában – tulajdonképpen még csak le sem tagadhatja a forgalmat, azt, hogy adott vagy kapott, a rövidesen mindenkire kiterjedő pontrendszer az utolsó fenig nyilvántartja a vagyoni helyzetét. A térfigyelő kamerák segítségével minden lépése követhető, tehát semmi akadálya a vádemeléseknek bárki ellen. Mert, mondom: ha úgy akarják, korrupció lehet a hétköznapi élet bármelyik, egyébként megszokott gesztusa is.

Most nem mennék bele Fan Bingbing adócsalási ügyébe, nem kétlem, hogy volt valami nála, zörgött a bokor, de abban bizonyos vagyok, hogy a világhírű filmszínésznőt okkal tüntették el: meg akarták mutatni, hogy Kína számára nincs kivétel, nincs védett személy, akit el akarnak kapni, azt elkapják.

A tigriseket is, a legyeket is.

(Kép: 24.hu)

És itt érünk el a szintén bonyolultnak tűnő Meng Hung-vej-ügyhöz. Mint ismeretes, az Interpol (egyik) elnöke, aki nem mellesleg másodállásban 2004 óta Kína közbiztonságért felelős miniszterhelyettese, eltűnt a pekingi őszben, el, mint madártoll a Jangce örvényeiben... Utoljára a pekingi repülőtéren látták, ahonnét egy különös, kést ábrázoló emotikont küldött a feleségének, azóta se kép, se hang. Az Interpol hivatalos formában rákérdezett a kínai szerveknél, mi történt, a Kínai Kommunista Párt Központi Fegyelmi és Ellenőrző Bizottsága pedig némi, Kínában udvariasnak számító késéssel közölte, hogy ja, persze, náluk van, letartóztatták korrupció miatt. Azóta már a lemondólevele is megérkezett az Interpolhoz.

Hát, ájuldozna az egységsugarú polgár, hogy még egy Interpol-elnök is lehet korrupt... hogy mik vannak...

Azt nem tudom, Meng Hung-vej korrupt volt-e avagy sem, de azt tudom, hogy nem ez volt vele a baj.

Meng mestert nem azért csukták le, mert elfogadott valamit, hanem azért, mert nem fogatott el valakiket.

Kudarcot vallott.

Egyébként amúgy sem állt jól a szénája, Pekingben a biztonsági szolgálatokért valamikor felelős Csou Jung-kang embereként tartották számon, akit azonban még 2015-ben letartóztattak és életfogytiglanra ítéltek, de Meng ezt még valahogy túlélte. Abba bukott bele, hogy nem végezte el a rárótt feladatot.

Ez pedig nem lett volna más, mint annyi, hogy az Interpol egyik vezetőjeként a külföldre menekült kínai – és nem kínai, nem han nemzetiségű, csak kínai állampolgárságú – politikai emigránsokat rendőri úton toloncoltassa vissza Hszi Csin-ping birodalmába.

Az egy dolog, hogy a mi fogalmaink szerint az Interpol egyáltalán nem erre való, de pekingi észjárás szerint használható erre. Mármost, amíg „csak” volt pártfunkcionáriusokat juttatott a kínai igazságszolgáltatás kezére, nem is volt semmi baj. A baj akkor kezdődött, mikor az Interpol vörös körözési listájára felkerült Dolkun Iszá neve, aki a terrorizált ujgur kisebbség egyik aktivistája. És a büdös életben nem követett el semmiféle köztörvényes bűncselekményt.

Őt már nem fogták el az Interpol körözése alapján, bár így, ahogy most belenézek abba a bizonyos vörös listába, a kínai körözöttek lajstromát még ma reggel is két tibeti vezeti, akiket „bűnös összeesküvéssel” (is) vádolnak – aztán ez lehet szervezett rablás is, lehet ellenzékiség is.

Egyszóval, ha Meng Hung-vej nem utazik Pekingbe, akkor is meggyűlt volna a baja, legfeljebb magával az Interpollal (velük szemben valamivel több esélye lett volna, legalább engedték volna védekezni) és nem a Kínai Kommunista Párt Központi Fegyelmi és Ellenőrző Bizottságával.

Szó nincs itt korrupció elleni harcról, kérem.

Itt arról van szó, hogy Peking ügynöke lebukott, és Peking most haragszik rá ezért.

A korrupciónak maximum ürügyként van szerepe a történetben, kedves egységsugarú választók, akik úgy rajongtok a szigorú korrupcióellenes intézkedésekért. A szomorú valóság az, hogy a gyakorlatban – és a totális vagy azzá váló államokban – épp a korrupció elleni hivatalok korrumpálódnak a leggyorsabban.

Ne tapsoljunk a különböző szigorú intézkedéseknek, ha egyébként nem sokat tudunk a hátterükről: könnyen meglehet, hogy egészen másért foganatosítják őket, mint amit róluk állítanak.

Kínában meg főleg.

A kínai kultúra különösen hajlamos a lapidáris fogalmazásra, rövid, találónak tűnő gondolatokra, ilyenek voltak annak idején Mao ce-tung Kis Vörös Könyvecskéjében is, melytől Nyugaton egész fiatal csoportok ájuldoztak, hogy „milyen forradalmi, milyen lényegre törő”. Na ja, hogyne – csak éppen azért volt ilyen egyszerű, hogy az egységsugarú vörösgárdista is értse, illetve hogy azt lehessen belemagyarázni, amit éppen a helyzet kíván. A Nagy Proletár Kulturális Forradalom meg nem a kínai munkásosztály mozgalma volt, hanem Mao elvtársé, az egyeduralom megtartása és megerősítése érdekében.

Na, most ugyanígy ájuldoznak páran minálunk a korrupcióellenes harc kínai eredményei láttán.

Eredmények kétségtelenül vannak, győzelmek is, hogyne, csak ezeket nem a korrupció, hanem a párton belüli ellenzék és a nemzetiségek, valamint a demokrata másként gondolkodók ellen vívott harcban aratják.

Szóval így tessenek örömködni.

Kínában most a világ legkeményebb, ráadásul digitális eszközökre támaszkodó totális államának a megerősítése zajlik.

És elkapják, akinek ez nem tetszik, sőt, a saját emberüket is megbüntetik, ha kudarcot vall az elkapásban.

Elkapnak mindenkit.

A tigrist is, a legyet is.

Szele Tamás