Kérem, rövid leszek és megtévesztő: az amerikai választásokon mindenki győzött. Mondjuk leginkább Amerika, hála az Égnek, de voltaképpen az összes résztvevő győzelemmel dicsekedhet és dicsekszik is. Trump szerintem már szervezi a diadalmenetét, csak rögös lesz annak az útja: Amerika eddig legkülönösebb elnöke elbúcsúzhat a teljhatalomtól.

Hogy is van ez? Egyszerűen.

Az Egyesült Államokban Kongresszusnak hívják az Országgyűlést. Ez két részből áll: a Képviselőházból és a Szenátusból, mondhatni kétkamarás, arra is utalhatnánk, hogy hasonlít a brit rendszerre, de nem utalunk, mert tiszteljük Washington tábornok emlékét és ez neki nagyon nem tetszene. Mármost a törvények és nagy horderejű döntések úgy születnek, hogy a Képviselőházban megalkotják, megszerkesztik őket, így születik egy javaslat, ezt a Szenátus kell elfogadja vagy elutasítsa. Ha elfogadja, az elnök is alá kell írja, és akkor érvénybe lép – azonban nem az elnök aláírása dönt el mindent, ha valamit nem ír alá sehogyan sem, akkor összeül újra a Kongresszus, tehát mindkét ház, szavaznak, és nagy többség esetén az elnök nélkül is törvény lehet a javaslatból.

Ez egy igen okos rendszer, amit úgy találtak ki az Alapító Atyák (és utódaik), hogy még véletlenül is igen nehéz lehessen vele visszaélni – gyakorlatilag csak akkor történhet ilyen, ha egyazon párt adja a Képviselőház, a Szenátus (vagyis együtt: a Kongresszus) többségét és az elnököt is. Ez az amerikai megfelelője a magyar kétharmadnak, ez az a helyzet, amiben „semmi sem lehetetlen”. Csakhogy ilyen nagyon ritkán alakul ki természetes úton, hiszen az emberek sokfélék, a véleményük még inkább az, és Amerikában nem tréfálnak a törvényeikkel, betartják őket. Igen ám, de az elmúlt két, lázálomszerű évben mégis republikánus volt a kongresszusi többség is, az elnök is – és egymást érték a lehetetlenségek.

Nos: ennek mától vége van. Amerika felébredt rémálmaiból, kinyitotta a szemét és kezd nyújtózkodni: nem, nem bukott meg Trump elnök, nem is bukhatott volna, hiszen a rendszer ezt nem engedi meg, de elveszítette hatalma legnagyobb részét. És most már egészen biztosan számíthat a felelősségre vonások sorozatára.

Tehát lássuk, hogy alakultak a félidős választás eredményei? (ilyenkor nem az egész kongresszust választják újra).

A Képviselőházban az utolsó eredmények szerint behozhatatlan, 220-198-as demokrata többség alakult ki. Ezzel szemben a 100 tagú Szenátusban a republikánusok őrzik többségüket, éspedig 51-44 arányban, tehát ha valami csoda folytán még négy helyhez jutnának most a demokraták, akkor sem kerülhetnének többségbe (igen, tudok számolni, négyet mondtam, ugyanis Mississippi államban, a helyi törvények miatt 50% plusz egy szavazat kellett volna a voksolás érvényességéhez, ami nem volt meg, így ott újra ki kell írni a választást).

Mit jelent ez? Azt, hogy véget ért Trump elnök és a Republikánus Párt abszolút hatalma. Nem, nem buktak meg, erről szó sincs: ám most már nem tehetnek azt, amit akarnak. A republikánus túlhatalom ellen amúgy sem lett volna megoldás egy demokrata túlhatalom – Amerika ne legyen pártérdekek játékszere, ne dobálják egymásnak a pártok ezt a világhatalmat, mint óvodások a labdát. Az Egyesült Államoknak, éppúgy, mint az egész világnak, az az érdeke, hogy józan és mértékletes, bölcs és belátó, kiegyensúlyozott vezetése legyen, ami felöleli a politikai paletta mindkét oldalát.

(Fotó: Getty Images)

Trump elnök – természetesen – hatalmas győzelemről beszél a Twitteren, még ha igen szűkszavúan is, de erőt kellett vegyen magán, és telefonon gratulálnia kellett Nancy Pelosinak, az új demokrata házelnöknek. Megtette, a híradások nem számolnak be arról, csikorgott-e közben a foga, de ne is találgassuk: szerintem csikorgott.

Nancy Pelosi a demokrata választóknak tartott győzelmi beszédében szintén diadalt emleget, csak ő kicsit több joggal:

„Nektek köszönhetően hatalmas sikert arattunk. Nektek köszönhetően holnap új időszak kezdődik Amerikában. Jegyezzétek meg, hogy milyen érzés. Jegyezzétek meg, hogy milyen érzés képesnek lenni a győzelemre.”

Azonban a CBS-nek adott interjújában már nagyon érett, megfontolt politikusként vázolja szándékait. (https://index.hu/kulfold/2018/11/06/a_2018-as_amerikai_felidos_valasztas/akkor_ez_is_eldolt_nem_indul_eljaras_trump_ellen/)

 „Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata frakcióvezetője - és leendő házelnök - még a választási eredmények beérkezése előtt szögezte le, hogy „a választók békét akarnak”, és csakis akkor indítják meg a Donald Trump elmozdítására irányuló - a demokraták egy jelentős kisebbsége által követelt - eljárást (az impeachment-et), ha azt a Mueller-vizsgálat megállapításai indokolttá teszik, és a republikánus frakció is támogatja.” (Index)

Ez mit jelent?

Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy „fogom a füledet (vagy mást), Donald, és ha rossz leszel, megcsavarom!”

Hagyjuk meg a semmi diadalittas ünneplését a republikánusok elvakult híveinek, itt most körülbelül olyan helyzet alakult ki, mint Obama elnök második ciklusának kezdetén, mikor is az elnök demokrata volt ugyan, de a Kongresszus többsége republikánus, így az elnök akarhatott sok mindent, csak keresztül nem vihette a szándékait. Mondjuk Obama elnökről sem mondhatjuk, hogy minden ötlete kifogástalan volt, ember volt ő is, nem isten, de – legalább volt világképe, doktrínája, elképzelése. Trumpnak nincs: ő pillanatnyi indulatok mentén irányította az amerikai politikát.

Ő maga mondta saját magáról:

„Sok ember… a lépéseit kiszámítja. Én nem számítom ki a lépéseimet előre. Teljes mértékben kiszámíthatatlanok a lépéseim.”

Na, ez az, amit megunt Amerika, pontosan így nem lehet világhatalmat vezetni.

Trump nagyobbat vesztett, mint amekkorát nyert – számára a tét dupla volt, vagy semmi, vagy az abszolút hatalomra volt szüksége, teljes többségre minden téren és fórumon, vagy semmire, így aztán akárhogyan is megnyerte a Szenátust, a Képviselőház nélkül „béna kacsa” lesz, elveszíti azt a teljhatalmat, aminek gyakorlása politikájának lényege. Nyerni a demokraták nyertek, akik így magához térítik Amerikát – mint Nancy Pelosi mondotta is:

„Pártom képviselői azon iparkodnak majd, hogy helyreálljon a fékek és ellensúlyok alkotmányban is rögzített rendszere.”

Trump kétévi szabotázsa, az alkotmányos rendszer leépítése íme, kárba veszett. Amerika nem hagyta magát.

Milyen világ jön?

Kiegyensúlyozottabb, remélhetőleg nyugalmasabb, kiszámíthatóbb. Egy olyan amerikai kormányzat, amely meggondolja – és megvitatja! - mit cselekszik, amely nem megy bele diplomáciai kalandokba feleslegesen és amely tekintettel van a tetteinek következményeire is, kizárólag üdvös befolyást gyakorolhat az egész bolygó közviszonyaira. Véget érhet talán még a mindennél fontosabb és veszélyesebb védővám-háború, nem elképzelhetetlen, hogy a Kongresszus nyomására végre valóban ellenőrzik Kim Dzsongun kicsiny, életveszélyes játékszereit, az orosz befolyás is tért veszít, bár ebbe a Kreml nem fog azonnal belenyugodni, elfogadható megegyezés születhet Kínával és az Európai Unióval is.

A mostani választás nagy vesztesei: az alt-right mozgalom és az álhírgyárak. Ezeknek működése és támogatása a trumpi egyeduralom nélkül elképzelhetetlen. Richard B. Spencer, Milo Yiannopoulos és a többi tarka egyéniség, politikai kalandor visszamászik majd ugyanabba a csatornába, amiből előbújt, és ökleit rágva, könnyek között emlékeznek majd a szép napokra, mikor a Fehér Házban lógathatták a lábukat tanácsadóként. Az álhírgyárak elnöki és állami támogatás híján lassan – mondom, lassan, hiszen Moszkva még továbbra is finanszírozni fogja őket! - teret, hitelt veszítenek. Ők is a helyükre kerülnek majd: Barnum cirkuszába, ahová valók.

Elnök úr: ez nagy bukta volt.

A Trump-rezsim „aranykora” véget ért.

Eddig fake-ek voltak, most újra fékek lesznek.

És ellensúlyok.

Tegnap, a választások előtt azzal zártam írásomat: Isten áldja Amerikát!

Meghallgatásra találtam.

Megáldotta.

Szele Tamás