Hát, ha azt vesszük, így sem jó meg úgy sem jó, de leginkább sehogyan sem jó. Mármint az álhír-helyzet. Úgy vagyunk mi ezekkel az álhírekkel, mint a mesebeli halász a dzsinnel, meg a három kívánsággal: kívánunk mi ezt is, azt is, aztán a végén az utolsóval örülünk, ha vissza tudjuk csinálni az eredeti, rossz helyzetet, úgy el- és túlkívántuk magunkat.

Mert az a helyzet, hogy nekem, aki azért jó pár éve hadakozok az álhírek ellen, most épp ünnepelnem kéne, esetleg felvonulnom örömömben, a Marseillaise-t énekelve, de legalábbis a Le Boudint, tekintve, hogy nem vagyok francia. Az ugyanis az Idegenlégió indulója. De valahogy nincs kedvem mégsem a Concorde téren defilírozni vagy Potriennel csókolózni boldogságomban, hanem azon töröm a fejemet, mi minden lehet még ebből. Arról van ugyanis szó, hogy Franciaország – kinek végre, kinek valahára, kinek örömére, kinek bánatára – de meghozta az álhír-ellenes törvényét. Az egyik szemem sír, a másik nevet csak, mert olyanra sikeredett, de olyanra... tényleg, milyenre is? Lássuk mit ír róla az MTI!

„Franciaország-parlament-média
A francia parlament elfogadta az álhírellenes szabályozást

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 2018. november 21., szerda (MTI) - A francia parlament véglegesen elfogadta azt a két törvényjavaslatot, amelyek célja választási időszakban „a tájékoztatási manipuláció” megakadályozása.

A tervezeteket a kormányzó Köztársaság lendületben és szövetségese, a centrista Modem terjesztette be és szavazta meg.
A szöveg szerint egy képviselő vagy elnökjelölt, valamint politikai párt a kijelölt bíróhoz fordulhat álhírek terjesztésének megakadályozását kérve egy adott választást megelőző három hónapban. A törvény átláthatóságra kötelezi az internetes közösségi oldalakat (Facebook, Twitter), amikor fizetett tartalmakat tesznek közzé.
A francia médiahatóság, az Audiovizuális Legfelsőbb Tanács ezentúl felfüggesztheti egy külföldi állam vagy annak befolyása alatt álló televízió sugárzási jogát, amennyiben az szándékosan olyan álhíreket terjeszt, amelyekkel akadályozza egy választás tisztességes jellegét.
Emmanuel Macron francia államfő az év elején jelentette be, hogy még az idén felül fogja vizsgálni a francia médiaszabályozást annak érdekében, hogy fellépjen a közösségi médiában terjengő álhírek ellen, amelyek megfogalmazása szerint veszélyeztetik a liberális demokráciákat.
Macron az álhírekkel kapcsolatosan egyértelműen az oroszországi székhelyű nemzetközi médiát, a franciául is sugárzó RT hírtelevíziót és a Sputnik híroldalt bírálta, és azzal vádolta meg, hogy róla is téves információkat terjesztettek, valamint azt állította, hogy „ez a propaganda oldalak ezrein jelent meg a közösségi oldalakon”.
A törvényjavaslatok megosztották a politikai pártokat és a szakértőket, akik szerint az álhírek terjesztését már az eddig érvényben lévő törvények is büntették.
Az ellenzéki jobb- és baloldali pártok nemmel szavaztak vagy tartózkodtak, mert szerintük az újabb szabályozás felesleges, és sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. Újságírói szervezetek pedig az esetleges cenzúra veszélyeire figyelmeztettek.
A legnagyobb vitát az álhírnek, azaz a fake news-nak a definíciója váltotta ki. Az új törvénybe végül az a megfogalmazás került be, hogy az álhírek olyan vádak vagy egy ténynek olyan pontatlan, illetve megtévesztő alkalmazásai, amelyek arra irányulnak, hogy megváltoztassák egy választás tisztességes jellegét. A kormány érvei olyannyira nem győzték meg a jobboldali többségű szenátust, hogy az vita nélkül elutasította a javaslatokat, amelyeket azután a kormánytöbbségű nemzetgyűlés megszavazott.” (MTI)

Hát, akkor megint ott tartunk, ahol a falu bolond pappal. Ez ugyanis nem álhír-ellenes törvény, hanem egy törvény, ami az álhírek egy részét büntetni rendeli. Az világos, hogy, mivel politikusok hozták, leginkább azzal foglalkozik, ami ennek az emberfajtának a legfontosabb, vagyis a választásokkal és azok befolyásolásával.

Csak hát az álhír nem pusztán ennyi. Most tehát Galliában tilos mondjuk Macronról zöldeket írni vagy nyilatkozni, ha azok a zöldségek nem bizonyíthatóan igazak, illetve ha azok bizonyíthatóan hazugságok és bizonyíthatóan egy idegen állam által finanszírozott orgánumban jelennek meg, a választások befolyásolása céljából – de például vígan írhat, mondhat bárki bármit például az oltásellenességről vagy fejthet ki mindenféle rasszista propagandát, terjeszthet bármely kisebbségről olyan hazugságot, amilyent csak akar, hiszen az a választásokat nem befolyásolja. Legfeljebb zavargások lesznek belőle – de ha nem a választások napján törnek ki, hát lelke rajta.

Persze, ez sem teljesen így van, van Franciaországban is sajtótörvény, mármint ezen az álhír-törvényen kívül is, ott is büntetik a fake newst, csak ezzel a mostani jogszabállyal bevezették az álhír egy teljesen hamis, rossz jogi értelmezését, meghatározását.

Na jó, akkor segítsünk a francia törvényhozóknak, mert pont ránk van szükségük: mi hogy határoznánk meg az álhírt?

Három lényeges pontban különbözik a mi meghatározásunk a franciákétól: az az első, hogy a valóságtartalom nem kell egyértelműen hamis legyen egy álhírben: lehet az pontatlan vagy megtévesztő is. Az álhír-oldalakon gyakori, hogy egy intézkedéshez vagy egy valós eseményhez teljesen hamis magyarázatot fűznek – ilyen például az, ha történik egy bűncselekmény, és random mellécsapnak néhány fotót az „elkövetőkről”, pillanatnyi érdek szerint. Aztán, ha rákeres az ember a képre, kiderül, hogy három évvel korábbiak, mint maga a bűneset. Vagy a tegnapi példa: végigsöpört a magyar nyelvű Facebookon egy körözés egy ellenszenves fotóval, mely szerint a képen látható fickót egy tizenegy éves kislány ellen elkövetett nemi erőszak miatt körözik.

Körözik is. A nemi erőszak is megtörtént, sajnos. Csak épp nem tegnap, hanem október 18-án. És nem Magyarországon, hanem Bukarest határában. Az áldozat meg nem tizenegy, hanem huszonegy éves. A többi stimmel.

És ezer ilyen akad. Szóval, magában az alaphírben lehet épp némi magva az igazságnak: de attól még álhír az, ha rendesen megforgatják hazugságban, aztán kisütik.

A második különbség a széles körben való terjesztés. A jog gyakorlatától eltérőn nem azt vizsgálnám, hány embernek van módja hozzáférni az álhírhez, ez a közösségi oldalak világában nem járható út, mert ha nyílt a megosztás, több milliárdnak akár. Azonban ha Biri néne, a gang hírharangja kiírja a saját Facebook-oldalára, hogy látta a Pistit éjjel beosonni a Marcsihoz, az nem álhír, ugyanis ezt leginkább ki olvashatja? Biri néne ismerősei. Esetleg még a szomszédság, de ez akkor is a polgári jog keretébe tartozik, jó hírnévhez való jog megsértése, köznyelven: pletyka. Lehet még rágalmazás, de álhír nem. Az álhírhez az kell, hogy bizonyos szférán túl is terjedjen. Csak aki nem ismeri Pistit meg Marcsit, azt ez nem érdekli – így hát az álhír alapvetően közérdeklődésre számot tartó témákban terjed, ám mivel ezeket képtelenség volna felsorolni vagy meghatározni, maradjunk a „széles körben terjedésnél” és ezt a széles kört határozzuk meg kétezer fő elérhetőségében (ennyi szokott lenni egy gyengébb napon egy átlagos újságcikk olvasottsága. Erősebb napon akár százezer is lehet.) És hát az álhírnek pont az a célja, hogy minél inkább elterjedjen, tehát ez a momentum kihagyhatatlan a meghatározásából.

Jön a harmadik eltérés: a terjedéshez a hírt forgalmazó médiumon kívül valaki másnak is anyagi, politikai, illetve egyéb érdeke fűződik.

Hát igen: a forgalmazó médiumnak mindenképpen érdeke a terjedés, sőt, tévedhet is: a hírversenyben mindenki kergeti a minél nagyobb szenzációt, azért a sajtót, mármint a valódit nem lehet büntetni, hogy nem ad mást, csak, mi lényege. Más kérdés, hogy tévedhet is. Tetszenek emlékezni, Nelson Mandela vagy Bud Spencer hányszor haltak meg pár évvel ezelőtt a sajtóban... na, az annak volt köszönhető, hogy valamelyik, egyébként és általában megbízható hírügynökség elhitt egy álhírt, és a tisztának gondolt forrásból már mindenki továbbadta. Ezek tévedések, ilyen azért ritkán van.

De mit szóljunk ahhoz, hogy ma reggel a Fem3cafe-online azzal riogat, miszerint elhunyt Bródy János? (http://fem3cafe-online.com/itt-hagyott-minket-brody-janos-a-delutani-orakban-jelentettek-be-halalat/?fbclid=IwAR0n6oZYO-24PvHpB6a8KSHhVY19FqOLrjPEupZklPhg8TrHFvuFh2pRi9I)

Ez bizony hazugság, álhír a javából, csakis az oldal forgalmának növelését szolgálja, Bródy János él, semmi baja nincs. Tehát itt megfigyelhetjük az anyagi érdek szerepét – de kinek érdeke még a rémhír terjedése?

Természetesen az oldal hirdetőinek.

Ide tartoznak a politikai álhírek is, azok sem pusztán a közlő orgánum forgalmát növelik – de fontoljuk meg, a politikai álhírek nagy része nem pusztán egy választás eredményét kívánja befolyásolni, szép is volna, hanem magát a közgondolkodást! Sajnos, magasabb céljaik vannak a gumitalpúaknak, mint a pillanatnyi politikai siker, hosszabb távon gondolkodnak. Erre jó példa a látszólag politikamentes oltásellenesség vagy a Magyar Idők hírhedett „kulturális” sorozata, amik az életünket szeretnék gyökeresen felforgatni. Nekik már nem egy választás a tét.

Egyszóval: szép a francia törvény, igen szép, csak nem jó és szabatos meghatározás híján nem is teljes. Lehetett volna még csiszolni, ha akarták volna, csak nem is nagyon akarták.

Miért fontos az álhír pontos meghatározása?

Azért, mert különben úgy meghatározzák nekünk, hogy arról koldulunk.

A kormánysajtó valósággal tobzódik az „álhír” kifejezés használatában, az Origón például a kereső 164 cikket ad ki, csak náluk. Meg sem számoltam a Magyar Időkben vagy a 888-on, vagy a Pesti Srácokban, vagy... még folytathatnám, de kifutok a terjedelemből, szóval náluk álhír az a hír, ami igaz ugyan, csak nem a kormány mondta tollba. És nem álhír az, ami hazugság, de felülről jött.

Félek, ha a francia példát követve lesz magyar álhír-törvény is, abba majd ők írják a meghatározást.

Na, az lesz csak az álhír-paradicsom, valóságos mesevilág!

Minden napra sok mese.

Kell a törvény, nagyon kell ebben az ügyben: de jó törvény kell.

A rossz törvénynél ugyanis még a törvényen kívüli állapot is jobb.

Szele Tamás