Kérem, ha a magabiztos fellépésüket tekintjük, eszünk ágába nem jutna, pedig így van: a kormánymédia utat keres és tévelyeg. Hiába fölényeskedik minden sora, hiába puffognak a frázisok, hiába szabták bele egy monolitikus tömbbe, ami a kormány gránitszilárdságú erődje kéne legyen, nyoma nincs az egységes fellépésnek.

Improvizálnak.

Kapkodnak.

Hát igen, ugyanis egyedi, karrierista seggnyalókból igen nehéz fegyelmezett katonákat képezni, Szun Cének is csak másodjára sikerült ütőképes alakulattá formálnia a császár ágyasait (az első kísérletből csúnya kivégzések lettek). Ezek az ágyasok is fegyelmezetlenek még, hiába, nem szokták a rendet, fegyelmet, csak a kuplerájt. A kiképzéshez már túlkorosak, öreg kutya nem tanul új kunsztokat, marad a régi pitizés. Ráadásul Finkelstein is halott és a helyi pótlékai kicsit sem nevezhetőek profinak. Inkoherens, logikátlan az egész, élcsapatnak és acélpörölynek szánt lakájsajtó.

No, de ne csak beszéljünk a dolgokról, bizonyítsunk is!

Két napja osztatlan felzúdulást váltott ki a Ripost, mikor agresszív külsejű tüntetőkről közölt fényképeket a címlapján, akiknek felismerhető volt az arcuk, azzal a bensőséges ajánlással, hogy aki látja őket, hívja a rendőrséget. Hát, ez bizony több volt, mint bűn: hiba volt.

Miért is?

Mielőtt hisztériás rohamot kapnak az Origónál a tintakulik, jelezném: nem azt vitatom, hogy gyújtogatni randa dolog, bár arról el lehetne töprengeni, hogy 2006-ban személygépkocsik sora égett, nem két pad és pár szánkó. Lehetne elmélkedni az anyagi kár mértékén is, hiszen a biztosítások sok mindenre kiterjednek, de zavargások okozta károkat egyetlen biztosító sem térít meg. Egyáltalán, mélázhatnánk a dolgok mértékén, de van a problémának egy másik oldala is.

Egy jogi oldala.

A magyar törvények szerint senki sem bűnös a bíróság hatályos, jogerős ítéletéig, ezt rendes és tapasztalt újságíró tudja is, és nem nevezi így sem a gyanúsítottat, sem a vádlottat, mert még egy tapasztalatlan ügyvédbojtár is sikeresen kiperel egy ítélet előtti, elcsúszott bűnösözésért egy vastagabb kártérítést a lapból. Lehet haragudni olvasói részről, hogy „minek vannak jogai annak bűnözőnek, miért nem nevezhető meg”, csak sok értelme nincs, ugyanis egyfelől a törvény akkor is így fog szólni és akkor is vonatkozik a sajtóra, ha az megsérti (csak akkor le is sújt rá), másfelől meg nem is olyan nagy bolondság ez. Tessenek csak a móri, mészárlásba torkolló bankrablásra gondolni, ott még az ítélet is lehetővé tette, hogy bűnösnek nevezzék azokat, akikről végül kiderült, hogy ebben az ügyben ártatlanok. Értem én, hogy az aréna közönsége vért szeretne látni, vagy legalábbis halálos ítéleteket, a kivégzendők megnevezésével, csak ez nem gladiátorjáték, hanem igazságszolgáltatás kéne legyen.

A Ripost itt követte el az első jogi hibát: ítélkezett, holott az a bíróság dolga.

A másodikat ott, hogy a fotók kitakarás nélküli közlésével és a felszólítással megsértette az azokon szereplők jó hírhez való és egyéb személyiségi jogait, valamint a fél Polgári Törvénykönyvet, hely hiányában itt nem sorolok fel minden törvénysértést, de ez az eset sok jogász nedves álma lesz még, ha elkezdik majd tárgyalni. Persze, ahhoz az kell, hogy a sértettek adjanak be keresetet a Ripost ellen, ez vagy meglesz, vagy nem, meglátjuk.

Ezek eddig csak a tudatlanság és a szakmai tapasztalatlanság jelei. Most jön a szervezetlen kapkodás.

Ugyanis tegyük fel, valaki ül a kocsmában, olvassa a Ripostot, felnéz és meglátja, hogy az egyik fotó alanya épp előtte issza a sörét. Mint törvénytisztelő állampolgár, azonnal a telefonért nyúl, hívja a rendőrséget, és nagyon, nagyon elcsodálkozik, mikor finoman szólva is takarékra állítják. Magyarul, elküldik a fenébe a többi nyájas, betelefonáló olvasóval együtt. Árulásra gyanakszik a rendőrség berkein belül. Pedig nincs igaza: egyszerűen arról van szó, hogy a fotókon szereplőket nem körözik.

Nem szerepelnek a körözési listán.

Ami nyilvánosan megtekinthető a police.hu-n. 

Innentől kezdve a rendőrség csak abban az esetben intézkedhetne, ha a hívó bejelentést tenne, de nem tehet, mert ő is az újságból tudja, amit abban mondtak neki, ha nincs körözés és nincs épp folyamatban lévő vagy frissen felfedezett bűncselekmény, mihez kezdjenek?

A Ripost egész egyszerűen elfelejtette, hogy ő nem hatóság és nem áll jogában körözést kiadni. A rendőri szervek pedig, amelyek most eléggé elfoglaltak amúgy is, valószínűleg sok szeretettel emlegetik a címlap névtelen szerzőjének és úgy általában a szerkesztőség vezetőinek kedves, nőnemű felmenőit, kik verejtékes munkával keresik kenyerüket úton, illetve útfélen, mármint az emlegetés szerint.

Ezt el tetszettek cseszni.

Ezt hívom szervezetlenségnek, kapkodásnak: elhiszem, hogy az amatőr, akinek az oldalt köszönhetjük, felháborodott a fotókon, elhiszem, hogy rendőrt akart hívni. Elhiszem, hogy vakon hisz abban a propagandában, amit ő maga hazudik: sok ilyen ember van mindkét oldalon, sokan vannak, akiknek nem az a fontos, igaz-e valami, csak a szöveg politikai hatása, eredménye számít nekik. Csak az ilyeneket furkósbottal kell elverni a sajtótól. Szóval, elhiszek én sok mindent, csak azt nem értem, hogy mi a fenéért nem nézték meg a körözési listát? Vagy azért, mert senkit sem érdekelt, vagy azért, mert olyan amatőrök dolgoznak a Ripostnál, olyan szakmai antitalentumok, hogy nem is tudnak ennek a létezéséről.

Micike vagy Pistike gyakornok elképzelte, hogy tömegesen rendőrt hívat és ezt majd honorálják neki. Fogják is: sajtóperrel, valószínűleg nem csak a megjelenített személyek adnak majd munkát a bíróságnak, hanem a rendőrség is jelezni fogja hivatalos úton a rosszallását.

Menjünk tovább.

Most jön a szervezetlenség másik szintje, az önellentmondás. A mai Magyar Idők nagyot, jólesőt sápítozik egy Kossuth téri krétafeliraton (mely szerintem időjárási okokból már nem látható), ami úgy szól vagy szólt volna, miszerint: „Kötelet nekik!”. Én ezt sem pártolom, ne kötelet, hanem nyilvános bírósági tárgyalást, és teljes kivizsgálást kívánok a magyar törvények szerint és azok szellemében, de Csépányi mester, az írás szerzője megborzadt a két szótól.

„Nekik mindent szabad?

Kíváncsiak lennénk mit szól ehhez a felkavaró felirathoz és a rendőrökre támadó, kukákat borogató, gyújtogató és közben a rászoruló gyerekeknek szánt ajándékokat fosztogató vandálokhoz a közösségi oldalán, a budapesti tüntetést éljenző Sargentini asszony?

Élünk a gyanúperrel, hogy semmit, hisz jól tudjuk, hogy kik, illetve ki állhat a tüntetések hátterében.”

Och, sivalkodik az az ő érzékeny lelke. Az a csipkefinomságú. És, tegyük hozzá, amnéziás: ugyanazon a Kossuth téren, ugyanazon a szent vagy szentségtelen helyen, 2006-ban, ahol akkor még fák álltak, listák virítottak a fák törzsén. Nem egy, nem két helyen, listák a lámpaoszlopokon is, rajtuk bírók, jogászok, újságírók nevével, lakcímével, telefonszámával, abból a célból, hogy történjen már velük valami kellemetlen, esetleg végzetes is. Nem általánosságban kívánták azt a kötelet, mint most: hanem nagyon is név szerint, lakcímeket is megadva. Csépányi mester erről vagy megfeledkezik, de amnéziás ember ne menjen újságírónak, vagy esetleg van mentsége, mert erről egyáltalán nem is tud, de ezt csak abban az esetben lehet elfogadni, ha az időtájt vagy nem volt még életben vagy nagyon serdületlen kisgyermek volt. Elmondható tehát: aki nem emlékszik arra, mi történt tizenkét évvel ezelőtt, azt csak az menti, ha ő maga tizenkét év körüli. És akkortájt született. Esetleg fiatalabb.

Erre látok lehetőséget, az írás szintjét és minőségét tekintve.

Azonban van orgánum, amely emlékszik 2006-ra, nagyon is jól, és ez a 888. A faszagyerekek egyik főfaszája, vagy hogy is mondjam ezt magyarosan, azt a veszélyt tartja lehetségesnek, miszerint:

„Levelet küldtek a jobbikosoknak: hozzanak árpádsávos zászlót és ismételjék meg 2006-ot!”

Ki is fejti az állítólagos titkos üzenetet, amihez természetesen ő azért hozzáfért, annyira nem titkos, ugyebár. Nem elemezném, ugyanis olvasat kérdése, mit jelent. Én a Jobbiktól semmi jóra nem számítok, meglátjuk, hova állnak majd (szerintem a végén mégiscsak a kormány mellé), de meglátjuk. Nem erről van szó.

Arról van szó, hogy akkor most mi a helyzet a nagy, „meghatározó”, egységes kormánymédiával: emlékszik 2006-ra vagy nem emlékszik?

Esetleg, mikor kedvük van, igen, mikor nincs kedvük, nem?

A Magyar Idők nem emlékszik, a 888 emlékszik.

Rendben van, ez is lehetséges, csak akkor ne nevezzük őket egységesnek.

Itt se koncepció, se irányítás (a másik oldalon sincs, de ott soha nem is volt és igény sem lenne rá, meg nem is tömörítették egy monolitba, hiszen független), itt szánalmas amatőrök kapkodnak és mondanak egymásnak is ellent.

Hát ilyen ez a kormánypárti sajtóleviatán.

Egységes?

Na, ne tessék röhögtetni.

Maximum kétséges.

Szele Tamás