Hölgyeim, uraim: a kormány megbukott. Ez nem jelenti azt, hogy ne zsarnokoskodhatna akár évekig is még, egyre nagyobb ellenszenv közepette: de a legutóbbi események alapján, melyek az MTVA székházában játszódtak le, tiszta lelkiismerettel elmondhatjuk: minden vitát, érvelést elvesztettek, feladtak, nem maradt nekik más, csak a nyers erőszak.

Megbuktak.

Nem, nem erkölcsi szempontból értem, az esetünkben vajmi keveset számítana, nagyon is politikai szempontból buktak ők meg. Ezekre már – ígérjenek vagy akár osztogassanak bármit is, ideértve Golkonda gyémántjait – ember nem szavaz, de még fideszes is kevés fog. A ma reggeli események megmutatták, milyen mértékben tojnak le minden véleményt, ami nem a sajátjuk. Ideértve a választókét is, sőt, főleg azt.

Megpróbálom röviden, sommásan összefoglalni, mi történt, hátha minden érdekelt fél megsértődik. Meg fognak, mert nem térek ki részletekre, hanem csak a lényegről próbálok képet alkotni: így aztán nem foglalkozom számadatokkal és Málcsi néni hősiességét sem fogom külön kiemelni, aki megosztotta a Facebookon, hogy „valaki főzzön teát a tüntetőknek”. Lássuk az eseményeket.

Tegnap délután nagy létszámú tüntetés zajlott Budapesten. A Hősök terétől indult és az Alkotmány utcában ért véget. Össz-ellenzékinek mondták, a felszólalók igen szép és tartalmas beszédekben fejtették ki ellenvéleményüket a kormány által hozott két új, vérlázító törvény kapcsán, sürgették a közös fellépést ellenük, elmondták: mindenkinek elege van. Aztán véget ért a rendezvény hivatalos része, és a több ezres – itt jön a csapda, mindenki más számot mond, és ha egy forrást elfogadok, a többi máglyán fog megégetni, eretnekségért - tehát a sok ezres tömeg elindult.

A rendezők azt kérték, hogy menjenek haza békében.

Mentek.

De nem haza és nem békében.

Hanem a jó messzire, Óbudára, a köztelevízió székházához.

Tény, ami tény, a közmédia olyan szinten vált elviselhetetlenné, hogy nem lett volna csoda, amennyiben több ezer spontán kritikus és esztéta akarta volna porig rombolni, de nem pusztán erről volt szó, illetve csak részben mentek azért, hogy tiltakozzanak a folyamatos, agymosó propaganda ellen. (Amit ráadásul még rosszul is művelnek – ha jól művelnék, nem lett volna tüntetés sem ellenük). A fő cél az volt, hogy a köztévében felolvassa valaki a tiltakozók öt pontos petícióját, mely főbb követeléseiket tartalmazza.

Mi ez az öt pont?

Követelik:

Azt hiszem, ezzel a kormány elfogult hívein kívül mindenki csak egyetérthet. És titokban talán még ők is.

Aha, mondja a jó politikai memóriával bíró olvasó, petíció, tévészékház, 2006-ban is így kezdődött!

Azonban most nem úgy folytatódott, mint akkor. Példának okáért nem volt tévéostrom. Könnygáz is kevés, egyáltalán, a tömeg létszámához és a rendőri készültség mértékéhez képest (most sem számháborúzunk!) aránytalanul kevés atrocitás esett.

Az nyilvánvaló volt, hogy ez a köztévé a büdös életben nem fogja első szóra ismertetni a petíciót, azonban az elképzelhető lett volna, hogy kinéznek az ablakon, meglátják, hányan állnak az épület előtt, kissé felzaklatott idegállapotban, átgondolják a közmédia kötelességeit és saját közelebbi, valamint távolabbi jövőjüket, és ezek után bölcs belátással élvén második szóra adnak egy perc adásidőt. Legfeljebb, ha nagyon nagy botrány lesz belőle, később arra hivatkoznak, hogy engedtek az erőszaknak.

Nem adtak adásidőt.

Nem is olvasta fel adásban senki a petíciót.

Mostanáig sem.

Eddig ez a 2006-os forgatókönyv szerint ment, de csak eddig. Nem indult meg a támadás, mikor a biztonságiak nemet mondtak, ehelyett a tömeggel tartó országgyűlési képviselők vállalták, hogy beviszik az öt pontot és beolvastatják. Őket ugyanis be kell engedni a magyar törvények szerint: az MTVA közintézmény.

Itt kezdődött az a nyomorult kutyakomédia, ami megmutatta, voltaképpen milyen szánalmasak a kormány zsoldosai. A képviselőket – közülük csak Szél Bernadettet és Hadházy Ákost emelném ki, ugyanis senki javára nem akarnék kampánytevékenységet végezni, ők viszont kihagyhatatlanok, Szél Bernadett azért, mert élő adásban közvetítette a történteket a Facebookon, Hadházy pedig kulcsszerepet játszott az eseményekben – beengedték és elkezdtek nekik halandzsázni.

Ugyebár a petíció műfajilag a hírrovathoz tartozna, tehát az épületbe bejutott képviselőcsoport érthető módon egy hírszerkesztővel szeretett volna beszélni. Természetes kérés, mondhatni, elvégre mégsem kívánhattak ez ügyben a váci püspökkel találkozni.

Nem volt az az Isten, hogy hírszerkesztő közelébe kerüljenek. A kapcsolattartást, már amennyiben ez egyáltalán annak volt nevezhető, az MTVA biztonsági főnöke végezte egész idő alatt. Ő először leültette a képviselőket az ebédlőben, aztán azt mondta, „keresik az ügyeletes szerkesztőt”.

Nagyon kimehetett a kocsmába, és elég messze fekhet az a kocsma, mert mostanáig sem került meg.

Aztán a biztonsági főnök azzal érvelt, hogy „ez a rendeltetésszerű működés megzavarása”. A politikusok ugyanis elindulnak az épületben, keresni egy illetékest, a biztonsági vezető szerint ez közérdekű üzem megzavarásának minősült, de „ez nem fenyegetés”, mondta, hanem „egy tényre való figyelemfelhívás”.

És itt kezdődött a képviselők hosszú bolyongása az MTVA minószi labirintusában, nyomukban a Minotauroszként lihegő biztonsági főnökkel. Nem térhetek ki a szürreális éjszaka részleteire, tény, hogy a képviselők bent járták az óriási épület üres folyosóit, a tüntetők kint várakoztak a sikerre vagy kudarcra, annyit sikerült elérni, hogy egy kamerába beolvashatták a petíviót, de az adásba nem került – és hírszerkesztő sehol!

Mekkora szép nagy közmédia, és nincs benne egy árva hírszerkesztő.

Illetve, azt még elképzelhetőnek tartom, hogy a biztonsági főnök a valódi hírszerkesztő, legalábbis most, ugyanis végső soron ő mondta meg, mi kerülhet adásba és mi nem. Adás különben végig volt, zavartalanul (ebben is különbözik az eset a 2006-ostól), roppant érdekes beszélgetéseket hallhattunk például a keresztényüldözésről, és az időjárásról, mely számottevő és érzékelhetően fokozódik. Egy ember emlékezett meg arról, hogy itt történik valami: Mráz Ágoston Sámuel, aki reggel azt mondta: a migrációpárti erők randalíroznak. Érdekes szempontjai vannak ennek a Mráznak.

A hosszú út az éjszakában azzal ért véget, hogy a már Pap Dániel vezérigazgatót kereső képviselőket minden magyar jog sárba tiprásával kidobták az épületből. Hadházy Ákost meg is verték, de nem kicsit.

Ezek után – most jönnek csak az érdekes dolgok! - a biztonsági szolgálat lezárta a főbejárat kivételével az épület összes kapuját. Annyira lezárta, hogy amikor Hadházy megverése miatt rendőrt hívtak, a kiérkező járőr erősítést hívott, mert őket sem engedték be! Az erősítés úton van, de nem lenne csúnya, ha a biztonságiak megütköznének a Készenléti Rendőrséggel, mely jogosan lépne fel, hiszen a biztonságiak most törvénysértések sorozatát követték el.

Mellesleg a dulakodás során eltűnt Hadházy Ákos telefonja, melynek tartalmát nézetem szerint illetékes helyen már elemzik.

Eközben érkeznének dolgozni az MTVA alkalmazottai, de őket sem engedik be a biztonságiak, aminek következtében beállhat bizonyos zavar a műsorszolgáltatásban, kérdés persze, hogy ezt bárki észreveszi-e – máskor fel sem tűnne, ha akár egy hétre is lekapcsolnák a boltot, most azonban egy ország lesi a képernyőt, a petíció miatt, így a még bent tartózkodó műszak ízelítőt fog kapni abból, milyen is az, ha valakit túlórára köteleznek.

Az épület forgalmasabb lépcsőfordulóiban fegyveres őrök állnak, a képviselők egy része még bent van, az MTVA feljelentést nyújtott be ellenük – és lélek az ajtón se be, se ki. Körülbelül itt tartunk most.

Mi történt?

Az, hogy a kormány lábbal tiporta egyrészt még a magyar törvényeket is, másrészt a demokrácia alapszabályait, meg sem hajlandó hallgatni az ellenérveket, és képtelenség vitatkozni velük – ahhoz az kéne, hogy legalább szóba álljon az őt bírálókkal. De nem áll szóba, hanem csörgeti a rezes fringiáját.

Márpedig, ha valakivel nem lehet szóba állni, azzal nem is fognak. Ez a kormány elbukott, megengedem, még uralmon van, ott is marad, de az első adandó alkalommal elveszti hatalmát.

Ugyanis ezen az éjszakán elvesztette a belé vetett bizalmat.

Hogy mi lesz, nem vagyok megmondhatója.

De mocskosul érdekes idők jönnek.

Csak remélhetjük, hogy pusztán érdekesek lesznek, mocskosak nem.

Szele Tamás