Kérem, hol vágtatnak az események, zúgva, bőgve törik át a gátat, el akarják nyelni az egész világot, hol meg csak úgy csordogálnak csendesen, a maguk medrében. A pár nappal ezelőtti vihar csitulni látszik, tiltakozások még bőven vannak, demonstrációk már kevésbé: aztán ennek akad, aki örül, akad, aki nem. Sőt, továbbmegyek: olyan is akad, aki nem tudja, minek örüljön.

A tüntetéseket és az öt pontot különösen fogadta a kormánymédia: általában megpróbáltak úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, akkor is, ha az ablakuk alatt hömpölygött (vagy csak sétált) a tömeg, habár nem történt volna semmi, ha az MTVA átveszi azokat a pontokat és nem játssza el, hogy az ő székházuk az Elvarázsolt Kastély. Beolvashatták volna éjjel háromkor is, bajuk sem eshetett volna, ha logikusan nézzük a dolgot, ugyanis a tiltakozók csak azt követelték, hogy olvassák be, azt nem említették, hogy milyen kommentárral vagy milyen szövegkörnyezetben tegyék. Nyugodtan mondhattak volna olyanokat, még ha nem is lett volna igaz, hogy „mi csak az erőszaknak engedtünk” vagy „nem értünk egyet ezekkel a követelésekkel, de kötelességünkhöz híven mégis tájékoztatjuk nézőinket” - igen ám, csak épp ehhez sajtómunkás kellett volna, és nem biztonsági őr. Emlékszünk jól, a szerkesztőt napokig keresték, hogy még most se legyen meg (igencsak világgá szaladhatott), én ebből arra következtettem, hogy az MTVA műsorait igazából a biztonsági őrök szerkesztik, és ez így derült ki, de a legutóbbi húzásuk sem volt kevésbé csodálatos: átvettek Tordai Bencétől és a Párbeszédtől egy pen-drive-ot, rajta az öt ponttal, illetve az annak felolvasását tartalmazó felvétellel, homályosan utalgattak rá, miszerint vagy adásba kerül, vagy sem, mert náluk szerkesztői szabadság van (ezért vannak a szerkesztők szabadságon, ezért nem találják őket!), és aztán – nem került adásba. Helyette összeesküvés-elméletet hallhattunk Tóth Eriktől, aki a Nézőpont Intézet képviseletében elmagyarázta a nagyérdeműnek, miszerint több napos spontán tiltakozás nincs, ami több napos, azt már szerveznie kell valakiknek.

Ejnye már.

Sőt, bejnye is.

Hát a 2006-os táborozás a Kossuth téren és a Parlament körberondítása sem volt spontán ezek szerint? Pedig nekünk azt mondták akkor, hogy a magyar nép szabadságszeretetében költözött oda és azok ott nem bérencek, zsoldosok vagy pártkatonák, hanem a nép egyszerű fiai, mi több hősök.

Azokat is szervezték?

És tessék mondani, kicsoda?

No, de ezek után még meg is indokolták, miért nem volt szó a hírműsorban arról a dologról, amiről végig beszéltek. Azért, mert a felvétel

„semmi olyat nem tartalmazott, amit ne mutattak volna már be több helyen, vagy ne hangzott volna el a tüntetéseken”.

Hát, kedves elvtársak, ez olyan, mint az Anti-Dühring esete: azt is majd' mindenki olvasta egy időben, de ki olvasta a Dühringet? Senki (mondjuk, megsúgom, nem is lett volna érdemes, Karl Eugen Dühring többek között a politikai antiszemitizmus megalapítójának is vallotta magát), de ha egy egész kötet valaminek a cáfolatáról szól, akkor Engels elvtárs igazán megmutathatta volna azt a valamit. Ahogy az MTVA is, ha már műsorblokkjában beismerte a tüntetések tényét.

Vidéken még zűrösebb a helyzet: míg a Tolnai Népújság és online verziója, a TEOL pontos, szikár, tárgyszerű tudósítást közölt a Szekszárdon lezajlott tüntetésről, mi több, az öt pontot is változtatás nélkül közölték, és nem lett semmi baja sem a szerkesztőnek, sem a szerzőnek, addig a Szekszárdtól nem is olyan távoli Kaposváron meg felmondott Bogdán Erik, a Kaposvarmost.hu munkatársa, aki ugyan nem tudósított az ottani demonstrációról, de – akart volna. És emiatt üvöltöző veszekedésbe keveredett főszerkesztőjével, aki úgy gondolta, Bogdán szerint, hogy „nem készül beszámoló a demonstrációról, ha készül, akkor csakis azután, miután azt megbeszélték a városvezetéssel”.

Ez már a sajtó súlyos kézi vezérlését jelenti, de mi történt? Bogdán kolléga kiment az eseményre, átadta „Facebook-ügyeletét” (először hallom ezt a kifejezést magyar sajtóban, de ha náluk van ilyen, akkor van), megtekintette a történteket, feltételezem, fotózott is, hangfelvételt is készített, visszament – és már nem volt hozzáférése a szerkesztőségi rendszerhez. Mint mondta: „a városvezetés - mint később kiderült, a főszerkesztő beleegyezése nélkül - megvonta tőlem a hozzáférést az oldal felületeihez”. Szerda reggel felmondott, mert így nem lehet újságot írni.

Hát nem is. De mit látunk?

Azt, hogy a hírszerkesztés a kormánysajtóban mintha a szerkesztők kezéből átcsúszna alkalmatlan, avatatlan kezekbe, városi vezetők, biztonsági főnökök mondják meg, mi kerülhet a lapba vagy adásba, olyanok, akik kicsit sem értenek a szakmához, nincsenek tisztában még a saját lehetőségeikkel sem, fogalmuk nincs nem, hogy a szerkesztésről, de a harangöntésről sem, és a Hajdúságról is csak akkor, ha ott élnek.

Ezek az emberek merev, hierarchikus struktúrában gondolkodnak, egysíkúan, körömszakadtáig ragaszkodnak a rossz döntéseikhez, és hát nem az ő körmök szakad belé, sajnos, hanem a nekik kiszolgáltatott sajtómunkásoké. Ahol újságírók kezébe került az ügy, és nem nacsalnyikokéba, ott profi módon kezelték a helyzetet és nem is lett semmi baj, mint a szekszárdi példa mutatja.

Nacsalnyikok is vannak, ezek szerint baginnyikok is – kiváló alkalmat nyújtott a tüntetés-sorozat arra, hogy letegye a hűségesküjét a kormány előtt az is, aki még eddig nem tette meg, sőt, talán nem is várták tőle, de fontosnak érzett egy kis helyezkedést. Így tett a Bagi-Nacsa páros is, Bagi Iván a Ripostnak nyilatkozva azt mondta:

„Ami itt történt, az olyan, mintha betörnének az ember otthonába (...) Sajnos azt kell mondanom az ilyen politikusokra, hogy nem jobbak, mint egy lázadó suhanc az iskolában kicsengetés után. (...) Szörnyű, hogy az ellenzék az emberek legalantasabb ösztöneire utazik (...) Most mit mondjak, féltem kimenni, és inkább behúzódtam az épületbe. Hétfő délelőtt itt politikusok futkároztak..., este meg arra vártam, hogy a fiatalokból álló társaság odébbálljon.”

Nacsa Olivér pedig a Facebookon nyilatkozott meg a Ripost szerint (https://ripost.hu/cikk-tuntetes-mtva-nacsa-oliver-bagi-ivan-rendorseg-felelem-terror):

„Mi most akkor megpróbálunk Kult30 adást csinálni az M5 csatornán, mert félreértés ne essék, ez egy munkahely, ahol emberek próbálnak dolgozni és tenni azért, hogy esetleg a kereskedelmi televíziókkal szemben egy kis kultúrát csepegtessenek polgártársaink életébe, hogy ne a való világ és az éjjel-nappal Budapest jelentse a „magaskultúrát” a jövő nemzedéke számára...”

Hát, azért érzek némi szakadékot, sőt, mondhatatlan űrt is az Éjjel-nappal Budapest, a Való Világ, a Kult30 és teszem azt Kant Immánuel vagy T. S. Eliot költészete között, a Kult30 talán mégis közelebb esik az előbbiekhez, mint az utóbbiakhoz, kevés benne a kategorikus imperatívusz, mint mákos tekercsben az önindukció. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy nem ez a műsor fogja átvinni a magyar kultúrát fogában tartva a túlsó partra, ahogy azt Nagy László írná.

Viszont, hogy az idézett versnél maradjunk, a két humorista most dúlt hitének tényleg káromkodásból állított katedrálist. Kissé egyszerűbb, de találó gondolattal: ezek addig utánozták Orbánt, míg Orbánná változtak.

Közben mindannyiunk közismert bayerzsocája, aki a „káromkodásból katedrális” műfaj egyik legavatottabb magyar építőmestere, épp Békemenetet szervez, illetve nem biztos, hogy szervez, ugyanis saját blogján ezt bejelentette, és át is vette tőle a Tolna megyei Fidesz-csoport a felszólítást, csak aztán le is vette hamar – leszólhattak nekik a központból, hogy Zsoca mester indulatból írt, nem ésszel, és nem lesz semmiféle menet, érdeklődés hiányában elmarad.

Pilhál György a Magyar Időkben ünnepli, miszerint „hazamentek a legények”, ő úgy látja, vége is a tiltakozásoknak, a sértegetéseknek viszont nem: Hadházyt lódoktornak nevezi, Szél Bernadettet segédszínésznőnek, amivel valószínűleg nagyon nagy sikert aratna egynémely sarki kocsmákban, bár távolról sem mindegyikben.

Aranyat érhet a hír a kormánymédiának, hogy a Parlament előtt valami elmeháborodott festékkel öntötte le Kossuth Lajos szobrát – valószínűleg abban is fizették a provokátort, akinek a Tizenkét Pontról épp úgy nem lehet fogalma, mint az Ötről.

A realitás azonban az, hogy nincs még vége semminek, holnap megtartják a Békemenetet is, csak épp a Kétfarkúak tartják, és előre készülök az épületes eseményre – közben pedig érik az általános sztrájk. Sztrájkelőkészítő bizottságot hoz létre a szakszervezetek egy része – tudta meg az Index. (https://index.hu/gazdasag/2018/12/19/sztrajkelokeszito_bizottsagot_hoztak_letre_a_szakszervezetek/)

„A szakszervezetek szerdán egyeztettek, ez alapján született az a döntés, hogy sztrájkelőkészítő bizottságot hoz létre a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) egyes tagszervezetei. A szakszervezeti szövetségek és a szakszervezetek arra is felszólítják a tagjaikat, hogy vegyenek részt a pénteki, Kossuth térre tervezett tüntetésen, amelynek célja, hogy Áder János ne írja alá a munka törvénykönyvének parlament által elfogadott módosítását, azaz az úgynevezett túlóratörvényt.”

Január második felében – hiszen a szervezés is időbe telik – leállhat az ország.

Ez jobban fog fájni a kormánynak, mint minden tüntetés.

Hát, itt tartunk most. Biztonsági őrök szerkesztenek, bayerzsocák menetelnek, Kossuthokat lefestenek, minden kiskakas a szemétdombja tetején kukorékol – de „földünkön az idő érik, zajtalanul és félelmesen.”

Ha meg majd beérik, meglátjuk, mit terem.

Szele Tamás