Kérem, én fel vagyok háborodva. Kérem, itt sürgősen tenni kell valamit, ez így nem maradhat, súlyos felelőtlenséggel kezeljük mi ezt a türbét. Kérem, itt van ez a csodás türbentyű, a Gül Babáé, szebb és nagyobb is, mint újkorában volt, és, kérem, nincs üzemeltetője. Ettől még üzemel, de üzemeltetője, az nincs neki. Hát nincs derék ember széles e honban, aki gondjaiba venné?

(Fotó: Index)

A hír voltaképpen rövid és egyszerű: a napi.hu talált rá az uniós közbeszerzési értesítőben. Hogy miért az uniósban, azt nehezen tudom értelmezni, mondjuk Magyarország még uniós tagállam, Törökország meg valószínűleg nem is lesz, de azt nem tartom kizártnak, hogy magát az üzemeltetést kívánják uniós alapokból fizetni, azért kellett ott meghirdetni. Annyiról van szó, hogy üzemeltetőt keresnek a türbe számára, négy évre és nem tovább. Lássuk a leírást! (https://ted.europa.eu/TED/notice/udl?uri=TED:NOTICE:569245-2018:TEXT:HU:HTML&src=0)

„A közbeszerzés ismertetése:

A Gül Baba Türbéjének - 4897m2 ingatlan (hrsz.13431/1; 13431/3), helységlista szerinti összes hasznos területe 982,24 m2, továbbá közforgalom számára nyitott aszfaltozott zsákutca 317 m2 (hrsz.13431/2) - komplex üzemeltetési és karbantartási feladatainak ellátása a műszaki leírás szerint:

— általános építőmesteri munkák

— általános épületgépészeti tevékenységek (fűtési, hűtési és HMV előállító rendszer, berendezések karbantartása; párásító, csobogó rendszer karbantartása; öntözőrendszer karbantartása; konyhatechnológiai gépek, berendezések karbantartása;)

— elektromos rendszer karbantartása (erősáramú rendszerek, fázisjavító berendezések, UPS, épületautomatika, biztonsági világítás, gyengeáramú rendszerek karbantartása)

— klíma, légtechnikai rendszerek karbantartása

— környezet fenntartási munkák (kertészeti munkák)

— takarítási feladatok

— biztonsági rendszerek és felvonó karbantartása

— vagyonvédelmi feladatok

— gondnok/karbantartó

Park területe: kb. 3000 m2

A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentum műszaki leírása tartalmazza.”

Ez meglehetősen szabályszerűnek tűnik. De hát nincs gazdája annak a már nem is olyan kicsiny keleti csodának? Amiben átadás után még kiállítást is rendeztek? Miképpen lehetséges az?

Csak az kérdez ilyent, aki nem érti a Kelet csodáit és finom misztikumát. Van is neki gazdája meg nincs is. Egyszóval, azt tudjuk, hogy a türbe rekonstrukciója – finoman fogalmaztam, gyakorlatilag teljes átépítésről volt szó, még körbe is építették az épületet, ami így most már teljesen másképp néz ki, mint az eredeti, szerény síremlék - mintegy 2,5 milliárd forintba került, amihez Törökország hárommillió euróval (930 millió forinttal) járult hozzá. A műemlék működtetője a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány, amely működését a kormány 2019-ben 695 millió forinttal, 2018-ban pedig 714 millióval támogatta.

De hát akkor van gazdája, vagy nem? Nem egészen van, de nem is egészen nincs. A síremléket és a hozzá tartozó kertet a magyar kormány 2017 decemberében a külügyminisztérium vagyonkezelésébe adta, az meg működtetőjeként a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt jelölte meg. Idáig tiszta, és meg is kaptám már a működtetési költséget. Tehát eredetileg a külügyé volt a létesítmény, tulajdonképpen most is az övék, csak az alapítvány működteti. Kiadták nékik gebinbe.

Akkor lássuk, micsodás természetű ez az alapítvány? (https://www.napi.hu/ingatlan/meg-nincs-uzemeltetoje-a-gul-baba-turbejenek.675746.html)

„Az alapítvány célja a Gül Baba türbéje és környezete kiemelkedő kulturális értékként történő megőrzése és az azzal kapcsolatos egyes közművelődési feladatok ellátása. A Gül Baba türbéje és környezete kiemelkedő értékeinek fenntartása, megőrzése, hasznosítása és üzemeltetése, valamint a magyar-török kulturális kapcsolatok ápolása - derül ki a bírósági nyilvántartásból. Az alapítvány kuratóriumának török és magyar tagjai 2018 februárjától: Adnan Polat, Suat Gokhan Karakus, Rahói Zsuzsanna, Szalai István és Bán-Czifra Gabriella.” (Napi.hu)

Egész érdekes névsor. Adnan Polat neve ismerős lehet, ő az a török üzletember, akit állandóan Orbán Viktor társaságában látnak, állandóan, de főleg a meccseken, és napelemekben is utazik. Azért kicsit túl sokat van együtt a kormányfővel. Rahói Zsuzsanna volt Rogán tanácsadója is, egy tavalyi hír viszont már miniszterelnöki főtanácsadónak nevezi, Bán-Czifra Gabriella a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a törökösen hangzó nevű Küküm kabinetfőnöke, Suat Gökhan Karakus pedig török üzletember, Adnan Polat köréhez tartozik. Gökhan volt az egyik ügyvezetője az isztambuli magyar kereskedőháznak, melyet Polat cége üzemeltetett. Ő vezeti az AMX HS Real Estate Management Hungary Kft-t, és vezette az AMX Nador House Kft-t – mindkét cég a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz is köthető ingatlanügyletekben érdekelt. Szalai István neve túl gyakori ahhoz, hogy biztosat mondhassak felőle, de ugyanúgy hívják, mint az időközben megszűnt Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egyik volt igazgatóját.

Nem mondom, díszes társaság, sok pénz csöröghet a zsebükben, nem kevés piaszter nyomhatja az erszényüket – de meg kell vallani, akármilyen bölcs férfiak és asszonyok, egyiküket sem tudom elképzelni kertészkedés vagy épületgépészkedés közben, amint épp karban tartják a klímát. Azt olyan emberre kell bízni, aki ért is hozzá. Látott már ásót is, csavarhúzót is közelről. Tán még fogott is.

Az ám, érthető volna minden, ha a hirdetést az alapítvány adja fel! Ha ők keresnek üzemeltető céget. Melyet a rájuk bízott szép kerek összegecskékből fizetnek. Csakhogy nem ők hirdettek, hanem a Küküm.

Tehát akkor, jogi szempontból leszögezhetjük:

Mondtam én, hogy ezek már Kelet titkai. Úgy nincs gazdája a türbének, hogy kettő is van, és most keresnek valakit, aki gondját is viselje, de az illetőt a Küküm fizeti, nehogy az alapítványnak kerüljön pénzébe. Abba a pénzébe, amit már ki is utaltak nekik. Vagyis hát: közpénzébe, közpénzünkbe.

Azt a legbölcsebb kádi sem tudná megmondani, ezek szerint mi a dolga az alapítványnak, azon kívül, hogy pénzt rak el, de én fontolgatom, hogy megalapítom a Naszreddin Hodzsa Bt.-t, bár csak januárban lehet most már bejegyeztetni, és elvállalom magam az üzemeltetést.

Aztán zsebreteszem én is a pénzt, amúgy, magyarosan, törökösen, és én se fogok semmit tenni.

Eszembe jut ugyanis erről az egészről egy régi Naszreddin Hodzsa-történet:

Történt pedig egyszer, ó, igazhitűek, hogy a mérhetetlenül nagy tiszteletű bokharai emír vásárolt egy igen bölcs szamarat, meg is tanította mindenféle produkcióra. Valóságos cirkuszi szamár volt. Hanem arra sétál Naszreddin Hodzsa, s igen lenézi:

- Ugyan, mit tud ez? Semmit.
- Hát mit tudjon, hogy tiszteld?
- Olvasni tudjon!
- Az nem lehet.
- Már hogy ne lehetne?
- Miért, te meg tudod tanítani?
- Meg én, azért vagyok hodzsa. De hét évbe telik és előre kell fizess érte száz aranyat!

Üzlet megköttetik, Naszreddin otthon beköti a szamarat az istállóba. A felesége, Güldzsán nekiesik:

- Te bolond! Sosem fog ez a szamár olvasni!
- Persze, hogy nem fog, lelkem pálmaligete. De itt a száz arany.
- És? Hét év múlva az emír tüzes karóba húzat, ha a szamár nem olvas!
- Güldzsán, szívem oázisa, hét év nagy idő. Azalatt vagy megdöglik az emír, vagy megdöglik a szamár. Legrosszabb esetben én...

Hát, valahogy ilyenformán képzelem én a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány működését, de főleg könyvelését is. Ha nem is hét, de négy év nagy idő, sok minden történhet azalatt.

Vagy az emír dobja fel a talpát, vagy a szamár, amit rájuk bíztak. Legrosszabb esetben ők.

Sőt, ha négy év múltán minden marad, emír is, szamár is, és ők sem tudnak semmit felmutatni, ebben a mi Bokharánkban amúgy sem húzzák őket tüzes karóba.

Legfeljebb kapnak újabb négy évre megbízatást. Hiszen igen jeles személyek.

Így kell a pénzt türbe csalni.

Szele Tamás