Most miért? Csak annak az elítélt Ivan Gyenyiszovicsnak lehet, Orbán Viktornak nem? Csak, mert miniszterelnök? Igenis lehet, kérem. Neki is meg kell írni egy napját, jár neki annyi, amennyi egy akármilyen orosz fegyencnek! Időben is, elbánásban is. Megérdemli a törődést, azt hogy foglalkozzanak már egyszer vele is. Úgy istenigazából, a lelkével, a világával.

Viktor Győzovics, bocsánat, Orbán Viktor korán kelt. Korán, mert tudta, aznap sok dolga lesz, de azért is, mert már évek óta alvászavarral küszködik. A gondok, kérem, a gondok... galambocskáim, el sem tudjátok képzelni, mennyi mindennel kell törődnie egy miniszterelnöknek. Felkelt, töltött egy féldecit – az erős ital biztonsággal, önbizalommal töltötte el, és nem utolsósorban megakadályozta, hogy borotválkozás közben megvágja magát. Hiába, meg-megrezdül a kéz, a rengeteg munka, stressz... Azért a reggeli kávét sem hagyta ki, és utána, rántotta közben belenézett a sajtószemlébe.

Na, igen, a vasárnapi országértékelő. Orbán kicsit elmosolyodott: ha valamit, hát ezt csakis sikernek lehet nevezni. Ez a hét pont mindent megold, aki elégedetlenkedni mer, az ezentúl már nem csak az ő ellensége lesz, hanem a népé, sőt, az emberiségé is. Valóságos sztálini alkotmány, Betartani őket? Majd meglátjuk. Annyira csak, amennyire épp lehet. Vagy semennyire. Hát nem elég az, hogy elhangzottak? Mikor a sajtószemlében az Indexhez ért – hamar odaért, a saját sajtója olvasatlanul került a papírkosárba, olvasható kormánypárti médium épp úgy nincs, mint proletár humor, Lenin elvtársnak igaza volt ebben, csak rohadt burzsuj firkászok vannak – először elégedetten bólogatott: jó az összefoglaló. Pontosnak mondható. Adjon Isten ezer ilyen becsületes ellenséget. Aztán kiszólt a komornyiknak, aki ellátja a titkári teendőket is:

- Aljosa! Nézd már meg nekem az interneten, mi volt a gyermekszülési világrekord?

- Azonnal, Viktor Győzovics, ki is nyomtassam?

- Nyomtasd, galambocskám, utálom a képernyőt.

Két perc múlva előtte volt az írás, az is az Indexről, de négy évvel ezelőtti. (https://index.hu/tudomany/til/2015/01/21/fergeteges_fertilitas/?fbclid=IwAR2OXLtgU5Qn9RW-HKCz4aAxNv87Nw1F5SHWYuUlXcr2xq0lamsy0QzbdLQ)

„A – vitatott – rekordtartó egy Feodor Vasziljev nevű férfi és egyes források szerint Valentyina, más források szerint ismeretlen nevű felesége, aki összesen 69 gyereket szült. Ez szinte lehetetlennek tűnik, mivel egy gyerekkel számolva több mint 51 éven keresztül kellett volna folyamatosan terhesnek lennie.

A brutális szám úgy jött ki, hogy az asszony

16 ikret;

7 hármas ikret;

és 4 négyes ikret

szült 1725 és 1765 között, azaz negyven év alatt. A 69 gyerekből 67 élte túl a csecsemőkort. És ez csak Vasziljev úr első felesége volt. Az ikrek nemzését elősegítő génekkel ellátott férfinak második feleségétől hat ikre, és két hármas ikre született, 18 gyereke nyolc szülésből. Ezzel összesen 87 gyereknek lett az apja.”

Elsápadt. Nyolcvanhét gyerek is lehetséges! Persze, Oroszországban, a Nagy Földön minden van, ez is megeshet. Csak rendszer ne legyen belőle, mert az maga lenne az államcsőd. Persze, így is államcsődöt jelentene a hét pont betartása, de ki tartja be? Mindenesetre feljegyezte magának a szalvétára: „Index bedarálása után az archívumát töröltetni, mint a többit!”

Akkor mi van mára? - morfondírozott a Tisza íróasztala mögött. Ja igen, fontos a Lőrinc búzahízlaldája. Vagy gabonapetrencélője. Vagy amit a búzával csinálnak, na, feldolgozzák. Rég volt már, mikor ráért ő ilyeneket tudni. Annak lesz a megnyitója, az fontos, nagyon fontos. És délután?

Ja, délután meg este jön a Pompeo. Az meg kellemetlen lesz, ha nem is olyan fontos, mint a gabonaistálló vagy mi. Azokban az ügyekben egyedül nem is dönthet, előtte telefonálni kell. Utálta ezeket a moszkvai hívásokat. Mindig úgy érezte magát, mint mezítlábas muzsik, kezében a kucsmájával, amint a bojárt instállja, de hát ha nem akar bajt, így kell viselkedni. No, de előbb jön a Lőrinc pajtája, és az tényleg fontosabb, abban pénz van.

Elmerengett: még egy féldeci? Nem, mégsem: emberek előtt kell beszélnie. Észrevennék talán.

A kocsiban már kezdett magára találni. Nem lesz itt semmi baj, lezavarja ezt a megnyitót, ahogy az összes többit is, mit neki egy nyamvadt siló! A nemzetiszínű szalagot egy mozdulattal vágta át, a pódiumon meg már eszébe jutott a pontos kifejezés is. Gabonakeményítő-üzem! Ez az! De minek kell a gabonát keményíteni? Nem mindegy? Annak, hogy pénz legyen belőle. A beszédet már hiba és röhögés nélkül mondta el: (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/magyarorszag-epul-ujabb-merfoldko-az-elelmiszeriparban)

„A magyar élelmiszeripar újabb mérföldköve... egy teljesen más dimenzióba léphet a gabonafeldolgozás az országban... Jó, ha nem csak számokból tudom, de láthatom is, ahogy épül Magyarország... sok ilyen vállalatra lesz szükségünk a jövőben, bátor és vállalkozó szellemű cégekre... adnánk az ország más városaiba és más falvaiba is, ha lenne több terv és több vállalkozószellem”.

Naná, az is hozzám kerülne végül, amit máshova adnánk, ahogy ez is – gondolta, de nem mondta ki. Még jó, hogy Visontán meg tudtak ebédelni, az sem rabolta az időt Budán. Az irodájába lépve jókedvűen szólt oda Aljosának:

- Ljosenyka, rakj ki egy búzás fotót a Facebook-oldalamra a népnek, mert igen jó kedvem van, aztán hívd fel nekem a Gazdát!

Amint leült, elpárolgott a jó kedély. Nem lesz ez egy sima hívás. De tévedett: a Gazda jó kedvében volt.

- Vlagyimir Vlagyimirovics, elnézésedért esdeklek, hogy drága idődet rabolom, de bátyuska, ma jön hozzám az az átok amerikai Pompeo.

- Tudom én azt, Viktor Győzovics, hogyne tudnám, galambocskám, itt van nekem a naptáramban, ezer szerencséd, hogy magad hívtál, ha én kellett volna rád csörögjek, szorulnál, tudom, Istenem! No, mit akarsz?

- Vlagyimir Vlagyimirovics, az a kérdés, ő mit akar éntőlem.

- De Viktor Győzovics, ennyire hülye nem lehetsz, meg is küldte neked a kérdéseket, nem olvastad el? Pedig angolul küldte!

- Rég volt az már, goszpogyin, mikor én Oxfordban inaskodtam, meg aztán minek is olvastam volna, nem elég, ha te olvasod? Látsz te mindent, ezer szemed van tenéked - égen, földön, föld alatt!

- Az már igaz, Viktor Győzovics. Akkor figyelj, mologyec, mert csak egyszer mondom el. Mindent megígérsz neki, amit csak szeretne.

- A gázvételt is?

- Azt is, galambocskám, legfeljebb majd nem tartjuk be. De nagyon szép amerikai rakétarendszereket vehetsz majd nekem tőlük. A Huaweiről meg mondjál, amit akarsz, úgyis az lesz, amit akarok.

- Értem, goszpogyin. És a civilek? Előttem civilekkel találkozik!

- Szard le a civileket, Vityenka, Pompeo elmegy, ők ott maradnak, akkor csukod le őket, amikor akarom, annyit sem számít a szavuk, mint farkasordítás a tajgában.

- Akkor így lesz, goszpogyin.

- Így legyen, Vityenka, csak ügyesen, ahogy szoktad.

- Örömest igyekszünk! - adta meg a cári fenségnek kijáró tiszteletet a hagyományos köszöntéssel.

Aztán megtörölte a homlokát. Ezektől a beszélgetésektől mindig kiveri a hideg veríték. Muszáj volt innia valamit:

- Ljosenyka, hozz valami erőset!

- Parancsolj, Viktor Győzovics.

- Mi volt ez? - kérdezte, miután egyből felhajtotta.

- Szto gram vodka, Viktor Győzovics. Serkenti az emlékezetedet!

Végső soron a tárgyalások simán lementek, hiszen csak mosolyogni és bólogatni kellett. Meg a végén vacsorázni, a Petikére előrelátóan felkötötték a partedlit, úgyhogy nem ette le magát nagyon, Pompeo is sietett, nem volt semmi baj.

Még egy erős ital, és irány az ágy. Azért most már maga töltötte ki a kisüstit, és elmerengett: sokkal biztosabb a keze, mint délben vagy reggel volt. Kiszólt:

- Ljosenyka, lefekszem. Halál fia, aki felkölt.

- Várj csak, Viktor Győzovics, elalvás előtt még olvasok egy kicsit neked.

- Olvass, Ljosenyka, azt mindig szeretem. Ma mit olvasol?

- Ma Alekszandr Szolzsenyicintől olvassuk az „Ivan Gyenyiszovics egy napja” című történetet.

- Miért ezt?

- Emlékeztetőül, Viktor Győzovics, emlékeztetőül ezt is. Nehogy még megfeledkezz a Gulágról...

Szele Tamás