Dióhéjban akarom megírni azt, hogy mit is nevezünk Katargate-nek mostanában, mivel a magyar sajtó ismeri is, használja is ezt a fogalmat, hiszen fontos és aktuális, de teljes részletességgel még nem nagyon írták le, miről van szó. Épp ezért csak kókuszdióhéjban fog sikerülni, hiszen alapfogalmakat kell tisztázzak, így nagyon nyomatékosan kérem azokat, akik nem szeretik a hosszú írásokat, hogy itt hagyják abba az olvasást, és ne utólag reklamáljanak a terjedelme miatt.
(Képünk illusztráció)
Jó lenne természetesen minden részletet ismerni, de egyelőre nincs ember a világon, akinek ez sikerült volna, még a nyomozó hatóságok is tanácstalanul vakarják a fejüket egyes mozzanatok hallatán – én azt ismertetem, amit viszonylag biztosan tudhatunk, éspedig a The Insider összefoglalóját alapul véve mutatom be a helyzetet.
Még egy utolsó megjegyzés a terjedelemről: ha az ilyen ügyeket össze lehetne foglalni három mondatban, az előzményeikkel és hátterükkel együtt, és ez a három mondat tökéletesen le is írná őket, akkor annyiban foglalkozna velük az ember, csakhogy ez lehetetlen. A politikailag manipulált médiumok (például a magyar kormánymédia egésze) pont ezt használják ki: előzmények és háttér nélkül ismertetnek egy-egy hírt, így lehetséges, hogy náluk a tegnap általam elemzett Marine le Pen ártatlan bárányka, a gonosz brüsszeliták áldozata, akit sikkasztással rágalmaznak, holott – tényleg sikkasztott, nem is keveset. Csak azt ők már nem írják bele a hírbe, így az rövid lesz, érthető lesz és hazug is lesz, tömegeket vezet félre. Tehát ha valaki azt követeli, hogy bonyolult ügyeket röviden magyarázzon el a sajtó, az azt is követeli, hogy hazudjanak neki, mert sok esetben a rövidség egyenlő a tények elhallgatásával, ha ugyan nem a meghamisításukkal is. De lássuk végre a Katargate-et.
Március 31-én Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a nyomozó hatóságoknak elmondta, hogy vállalja a felelősséget a katonai-politikai kabinet üléséről kiszivárgott információkért. Egyik tanácsadóját és sajtótitkárát azzal gyanúsítják, hogy – állítólag személyes haszonszerzés céljából – egy olyan ország számára dolgoztak, amely a Hamász egyik támogatója. Netanjahu eközben azt állítja, hogy a vizsgálat „csak egy nagy blöff”, amelynek célja, hogy kiszorítsák hivatalából. Saját védelmében azzal érvel, hogy az egyik gyanúsított csak azért kapott pénzt amerikai lobbistákon keresztül, mert megbukott a Shin Bet biztonsági átvilágításán, és ezért nem kaphatott hivatalos fizetést a miniszterelnöki hivataltól. Röviddel a nyomozás megkezdése után a kormány elbocsátotta a Shin Bet vezetőjét – Netanjahu kritikusai szerint ez az intézkedés nem volt véletlen.
A Katar-ügy Izrael eddigi egyik legnagyobb horderejű politikai botrányának ígérkezik, különösen az ország Hamásszal folytatott háborúja miatt. Az egész Netanjahu miniszterelnök hivatala két, most már csak volt tisztviselőjének, Yonatan Urich tanácsadónak és Eli Feldstein sajtótitkárnak a letartóztatásával és kihallgatásával kezdődött. A Lahav 433, az izraeli rendőrség különleges egysége szerint – amelyet a Shin Bet biztonsági szolgálat is megerősített – a két izraeli tisztviselőt egy Katart képviselő amerikai lobbicég fizette a katari kormánynak nyújtott állítólagos PR-szolgáltatásokért.
A nyomozók úgy vélik, hogy a gyanúsítottak információkat szivárogtathattak ki újságíróknak, hogy segítsenek javítani a Katarról, mint az Izrael és a Hamász közötti tárgyalások közvetítőjéről kialakult képet. Azzal is gyanúsítják őket, hogy a kabinet üléseiről származó titkos információkat adtak át katari tisztviselőknek. Feldstein és Urich jelenleg házi őrizetben van.
A mostanában „ Katargate”-nek nevezett ügy gyanúsítottjainak listája tovább bővült. A listán szerepel a The Jerusalem Post főszerkesztője, Zvika Klein, Jay Footlik, Katar amerikai lobbistája, Gil Birger izraeli üzletember és Israel Einhorn politikai stratéga, a Likud egykori ügynöke és a Netanjahu család közeli munkatársa, aki a hírek szerint jelenleg Szerbiában bujkál.
A gyanúsítottakat a megvesztegetésen kívül adóügyi bűncselekményekkel és hűtlen kezeléssel is vádolják. Több neves izraeli újságírót is kihallgatott a rendőrség, bár mindannyiukat korlátozások nélkül szabadon engedték.
Március 31-én magát Netanjahu miniszterelnököt is kihallgatták az üggyel kapcsolatban – tanúként.
Katari pénzek és a kiszivárgott titkos információk
Izrael álláspontja Katarral kapcsolatban ambivalens, akárcsak maguknak a katari emíreknek a tettei. Szuverenitásának és gazdasági befolyásának megőrzése érdekében Katar olyan stratégiát dolgozott ki, amely sok szempontból egyedülálló a Közel-Keleten: nem csatlakozik egyetlen konkrét blokkhoz sem, hanem minden féllel jó kapcsolatokat ápol, és arra törekszik, hogy a régió kulcsfontosságú szereplői számára nélkülözhetetlenné tegye magát. Katar jól érti a soft power fogalmát, és ügyesen használja is azt, számos ország elitjével épít kapcsolatot. Katari alapítványok fektetnek be amerikai egyetemekbe. A 2010-es évek elején Katar megvásárolta a Paris Saint-Germain futballklubot. 2022-ben ez az ország adott otthont a FIFA világbajnokságnak.
Ugyanakkor azonban Katar aktív szereplője a muszlim világnak. Izraelben nyíltan a közel-keleti terrorizmus támogatójaként emlegetik. „Három dolgot kell megérteni és megjegyezni, amikor a „Katargate”-ről van szó – függetlenül attól, hogy hány PR-trükkel próbálnak megetetni” – írta Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök.
„Először is, Katar a Hamász mögött álló hajtóerő. Másodszor, a miniszterelnök tanácsadói Katarnak dolgoztak, nem nekünk. Harmadszor, mindez egy olyan háború idején történt, amelyben a gyermekeink harcolnak”.
Az elmúlt években Katar finanszírozta a közel-keleti szunnita terrorszervezetek többségét, köztük a Muzulmán Testvériséget és a Hayat Tahrir al-Shamot. A Hamász úgynevezett politikai szárnyának székhelye Katar fővárosában, Dohában van. Katar menedéket és védelmet nyújtott a Hamász vezetőinek, Iszmail Haníjének (akivel Izrael 2024. július 31-én Teheránban végzett) és Khaled Maszálnak (aki még mindig él és Katarban tartózkodik).
Katar 2012 és 2021 között 1,3 milliárd dollár értékű segélyt nyújtott a Gázai Övezetnek. A pénzeket névlegesen építkezésekre, egészségügyi ellátásra, mezőgazdaságra, a rászoruló családok támogatására és a Hamász vezette kormány bérére szánták. A valóságban a pénz nagy részét a Hamász katonai infrastruktúrájának kiépítésére és az Izrael elleni támadás előkészítésére költötték. A Hamász finanszírozása 2023. október 7-ig folytatódott. Valójában Katar – Irán mellett – a Hamász Izrael elleni háborújának egyik fő támogatója volt.
Katar puha hatalmának egyik alappillére az Al Jazeera, az arab világ legnagyobb médiakonglomerátuma. A katari hatóságok teljes ellenőrzése alatt álló Al Jazeera pánarab és iszlamista-fundamentalista szerkesztői álláspontot képvisel. Más szóval, Katar nagy összegeket fektet abba, hogy az arab világot a hagyományos iszlám értékei köré egyesítse.
A csatorna befolyása a Közel-Keleten óriási – többször bizonyította, hogy képes emberek tíz-, sőt százezreit az utcára vinni a régió különböző országaiban. Ugyanakkor szinte minden arab ország kormányát élesen bírálja – kivéve természetesen Katar vezetését. Ennek eredményeként az Al Jazeera hivatalosan be van tiltva Jordániában, Egyiptomban, Kuvaitban, Bahreinben, Szaúd-Arábiában, sőt még a Palesztin Hatóság területén is.
Az Al Jazeera különösen aktívan működik a Gázai Övezetben, ahol sajtóigazolványokat és „Sajtó” feliratú golyóálló mellényeket osztogat a Hamász fegyvereseinek, és de facto Hamász-párti propagandát folytat. A hálózat 2025 januárjában és februárjában a túszszabadítási ceremóniák élő közvetítéseinek producere volt, és ezzel jelentős szolgáltatást nyújtott a Hamásznak.
A Hamásszal folytatott tárgyalások részleteinek átadása Katarnak – amely közvetítőként szolgál ezeken a tárgyalásokon – gyengíthette volna Izrael tárgyalási pozícióját. Elméletileg Katar akár az izraeli biztonsági kabinet hírszerzési információit is átadhatta volna a Hamásznak. Más szóval, ha a gyanúsítottak állítólagos tettei valóban megtörténtek, akkor veszélyeztethették Izrael nemzetbiztonságát.
Ugyanakkor Katar arra törekszik, hogy továbbra is az Egyesült Államok kulcsfontosságú partnere maradjon a Közel-Keleten. E cél elérése érdekében a dohai kormánynak el kell oszlatnia minden gyanút azzal kapcsolatban, hogy együttműködik a Hamásszal.
Katar – nem ellenséges állam?
Furcsa módon Netanjahu maga nem lát problémát Katarral szemben – még a Gázai Övezetnek nyújtott háború előtti katari segélyt is jóváhagyta. „Katar egy bonyolult állam, de nem ellenséges” – mondta a miniszterelnök, még akkor is, amikor a Katargate-botrány már javában zajlott. Egy héttel Netanjahu kihallgatása után vált ismertté, hogy a miniszterelnök teljes mértékben kiállt egykori munkatársai mellett, és maga vállalta a felelősséget a biztonsági kabinet üléséről kiszivárgott információkért. Ezt követően a gyanú egy részét feloldották Feldstein és Urich ellen, és mindkettőjüket házi őrizetbe helyezték. Netanjahu a „Qatargate”-et nem nevezi egyébnek, mint „egy nagy blöffnek”, amelynek célja a Shin Bet vezetőjének elbocsátásának megakadályozása és „egy jobboldali miniszterelnök megbuktatása”.
A vizsgálat egybeesett Ronen Bar, az izraeli általános biztonsági szolgálat vezetőjének távozásával. A kormány március 21-én döntött a hivatalából való eltávolításáról. Mivel a Shin Bet olyan ügy kivizsgálásában vesz részt, amelyben a miniszterelnök tanúként szerepel, érdekellentét alakult ki, amely legalábbis megnehezítheti vagy késleltetheti Bar menesztését. Netanjahu szerint éppen ezért találták ki a „Qatargate”-et.
Egyelőre nem lehet eldönteni, hogy mi volt előbb – a miniszterelnök döntése a Shin Bet vezetőjének elbocsátásáról, vagy a vizsgálat megindulása –, és hogy a két esemény között valóban van-e valamilyen ok-okozati összefüggés.
Mi a következő lépés?
Annak ellenére (vagy tán épp azért?), hogy Netanjahu támogatja a gyanúsítottakat, továbbra is fennáll a gyanú, hogy Urich és Feldstein Katarnak dolgozott. Március 19-én a Kan közszolgálati műsorszolgáltató nyilvánosságra hozta egyes, Gil Birger izraeli üzletemberrel folytatott beszélgetések hangfelvételeit, amelyeken Gil Birger újságíróknak megerősítette, hogy barátja, Jay Footlik amerikai lobbista – Bill Clinton és John Kerry korábbi közel-keleti tanácsadója – kérésére pénzt utalt át Feldsteinnek. Footlik, aki jelenleg a katari kormánynak dolgozik, köztudottan találkozott Izrael főrabbijaival, és arra kérte őket, hogy levélben támogassák Katart, de elutasították.
Feldstein havonta 40 000 sékelt (kb. 10 000 dollár) kapott Footliktól Birgeren keresztül a munkájáért. Feldstein ügyvédei azt állították, hogy Birger és Footlik segítettek az izraeli miniszterelnöki hivatalnak megoldani Feldstein fizetésének kérdését – állítólag azért, mert Feldstein megbukott a Shin Bet átvilágítási eljárásán, nem rendelkezett engedélyekkel a miniszterelnöki hivatalban való munkavégzésre, és ezért hivatalosan nem is állt ott alkalmazásban.
A rendőrség azt gyanítja, hogy Feldstein fizetését Netanjahu tanácsadója, Yonatan Urich biztosította Israel Einhorn, a Likud pártnak dolgozó kommunikációs ügynökség tulajdonosa és Netanjahu fiának, Yairnak egy barátja segítségével. Yair mind a Likudon belül, mind a miniszterelnöki hivatalban befolyásos személyiség. Állítólag ő felel az online propaganda-tevékenységekért, és a pletykák szerint fontos szerepet játszik a kormányzati személyzeti döntésekben. Yair Netanjahu állandó lakhelye Miami, míg Israel Einhorné Szerbia.
Urich tagad minden vádat. Az izraeli média szerint azonban egy személyes szembesítés során Feldstein egyenesen hazugsággal vádolta Urichot.
Továbbra is tisztázatlan, hogy egy olyan személy, aki megbukott a Shin Bet átvilágításán, hogyan dolgozhatott ennek ellenére a miniszterelnöki hivatalban – és hogy valóban hozzáférhetett-e titkos információkhoz.
Amint azt az izraeli Miniszterelnöki Hivatal egyik forrása a The Insidernek elmondta: bárki, akit ott alkalmaznak, köteles minden üzleti kapcsolatát – mind a sajátját, mind a családtagjaiét – felfedni a biztonsági szolgálat előtt. Ha akár csak a gyanúja is felmerül az összeférhetetlenségnek vagy a biztonsági kockázatnak, a Shin Bet közbelép, háttérellenőrzést végez, és megakadályozhatja, hogy az illető munkát vállaljon. Úgy tűnik, ez történt Eli Feldsteinnel is.
Yakov Falkov hozzáteszi, hogy a miniszterelnöki hivatalnak saját biztonsági rendszere van, és senki sem jut be oda anélkül, hogy át ne menne rajta. Ha valaki megbukik a Shin Bet átvilágításán, ezt a tényt jelezni kell a rendszerben. Ha tehát az illető rendszeresen megjelenik a hivatalban, a biztonságiaknak észre kell venniük és riasztaniuk kell a Shin Bet-et. Valamilyen oknál fogva azonban ez Feldstein esetében nem történt meg.
Mit jelent ez Netanjahu számára? Ha kiderül, hogy az izraeli miniszterelnökhöz közel álló emberek egy olyan országnak dolgoztak, amely támogatja a Hamászt, a következmények súlyosak lehetnek. A legkevesebb, hogy ez ártana Netanjahu közmegítélésének, és több muníciót adna politikai riválisainak. Mégis, támogatói – különösen koalíciós partnerei – számára ahhoz, hogy elhagyják őt, a bizonyítékoknak túl kellene mutatniuk a megkérdőjelezhető kifizetéseken. Egyértelmű bizonyítéknak kellene lennie arra, hogy Izraelnek valódi kárt okozott.
A történet persze fordítva is elsülhet. Ha Netanjahunak sikerül meggyőznie a közvéleményt arról, hogy az egész csak egy csapda volt és ő egy lejárató kampány célpontja –, akkor az egész ügy valójában meg is erősítheti a pozícióját.
Alapvetően tehát elmondhatjuk, hogy nem bonyolult az ügy, csak épp tele van kérdőjelekkel. A rengeteg – magától értetődő – titkosítás miatt pont a kulcsfontosságú tények bizonyíthatatlanok. Az kétségtelennek látszik, hogy valamilyen szintű korrupcióról van szó, aminek érdekében megsértették az elemi biztonsági szabályokat is, ezért is magyarázza Netanyahu olyan energiával, miszerint nem ő piszkított a saját nadrágjába, hanem mindenki és bárki más, a kérdés inkább az, hogy ez a korrupció csak gazdasági természetű-e vagy külpolitikai érdekeket is szolgál. Katar nemzetközi szerepe nagyon erősen vitatható, sőt, vitatott is, az elemzés nem véletlenül említi külön a nyugati egyetemek finanszírozását, ugyanis ennek például közvetlen anyagi haszna nincs, sem az ország, sem a befektetők számára (akiktől érkezik a pénz), de politikai szerepe bizony van, például erős szimpátiát kérnek diplomáciai ügyeik iránt viszonzásul a dotációkért.
Ennél is érdekesebb Feldstein szerepe. Ennek az embernek mintha életcélja lett volna, hogy kerül, amibe kerül, tűzön-vízen át, de mindenképpen sajtótitkár lehessen Netanyahunál. Vállalta még az illegális foglalkoztatottságot és a lebukás veszélyét is, pedig ez a munkakör nem egy leányálom, okos ember nem is törekszik a megszerzésére, ugyanis sok és kellemetlen feladatot jelent, nem épp csillagászati, bár tisztességes fizetésért. Viszont ha úgy hozza a helyzet, bizony hazudni kell országnak-világnak a miniszterelnök helyett is. Tehát Feldstein ambíciói minimum gyanúsak, de erről sem tudunk többet, az mindenesetre gyanús, hogy nem egyedüli sajtótitkárként szolgált: kizárólag a katonai ügyek tartoztak rá. Pont, ami a legtitkosabb. De mégsem valószínű, hogy elvi-ideológiai alapon kémkedett volna akár Katarnak, akár más arab államnak, ugyanis az ultraortodox hitágazathoz tartozik. Azonban ha egyszerűen pénzért tette, az más kérdés.
Ködben tapogatózik a sajtó a Katargate ügyében és ez a köd mesterséges. Felelősen nem hozhatunk verdiktet a kérdésben az információhiány miatt, de az kétségtelen, hogy érdemes lenne körülnézni Netanyahu háza és kapcsolatrendszere táján.
Jaj bocsánat: hiszen épp ezt is teszik az illetékes szervek.
Szele Tamás
