A hír nem mai, merthogy tegnapi, de kötelességem foglalkozni vele. Vagyis igazából nem kötelez rá senki, de alapos emberként, ha egyszer foglalkoztam egy üggyel, és abban fejlemény mutatkozik, akkor arról is beszámolok. Márpedig vagyon fejlemény, éspedig a hajléktalanokat gyalázó, tavaly novemberi Ripost-írással kapcsolatban.

Igazi, mai magyar fejlemény mutatkozik.

Tetszenek még emlékezni az akkor közfelháborodást kiváltó írásra? Nem tetszenek, mert nem szokás megjegyezni dolgokat manapság. Nem baj, foglalkoztam én vele akkor, szerencsére kéznél van az én válaszom rá (http://huppa.hu/szele-tamas-quo-usque/). Dióhéjban arról szólt a műfajilag elég nehezen behatárolható valami (talán riportnak indult, de kentaur lett belőle), hogy, mint a címe is mutatja:

„Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével?”

Alcím:

„Nekik mindent szabad?”

A szerzője, bizonyos Jakab Judit sétált egy nagyot Budapest tömegközlekedéssel könnyebben elérhető, bizonyos szempontból központibb fekvésű részein, majd elmagyarázta, mely fertelmes vétség is hajlék nélkül élni. Azt külön csodálom, hogy sétája során összesen egy hajléktalant talált, nem többet, de mondjuk ez is megoldható – ha az ember nagy műgondot fordít arra, hogy írásának témáját messzire elkerülje. Lehet ezt is, csak igyekezni kell. Akit érdekel, itt van maga a botrány köve is, mert a Ripost nem vette le az archívumából, büszkén lobogtatja máig (https://ripost.hu/cikk-meddig-elnek-vissza-a-hajlektalanok-mindannyiunk-turelmevel).

Nekem erről az írásról igen lesújtó volt a véleményem, ugyanis már az alaphelyzet is aljas és nemtelen, miszerint a kormány gyakorlatilag a szegénység tényét bünteti, márpedig az nem egy cselekmény, hanem egy állapot, melyről a benne lévő nem tehet – nem élvezetből költözött az utcára, hanem kényszerből. Ez a rendszer már kilenc éve nem tud mihez kezdeni a szegénységgel, márpedig az a társadalom alapjelensége lett, eleinte olyanokat mondtak, hogy a hajléktalanok „menjenek haza”, a munkanélkülieket meg majd „visszavezetik a munka világába”, az egyik körülbelül annyira volt sikeres ötlet, mint a másik. Sőt, az első maga volt az önellentmondás. A második is: dolgozna a munkanélküli, ha munkát kapna, nem rabszolgamunkát (közmunkát) éhbérért. A hajléktalanság törvényi tiltása is őrültség. Nem választott életforma az. Idevág még Orbán minapi ki- és bejelentése, miszerint:

„Fel fogjuk számolni a szegénységet Magyarországon.”

Van egy olyan érzésem, hogy ez csak a szegények felszámolásával lesz lehetséges. Élénken érdekelne, hogy utána ki fog dolgozni. De lássuk, mi lett ennek a Ripost-anyagnak a sorsa?

Első sorban is mindenki felháborodott miatta, és aki írni tudott, megírta, milyen undorító. Sorra születtek a joggal felháborodott reakciók, ugyanis ebben a kérdésben mindenkinek van véleménye és kevesek értenek egyet a kormány álláspontjával, még azok közül is, akik pedig általában hívei a rendszernek. Nyilvánvaló, hogy ezt a bűnbakképzést ellenségkép-felmutatást már nem lehet lenyomni a magyar társadalom torkán. Hatalmas hiba volt ezt a szalagcímet kiengedni, mármint a kormánymédia szempontjából, hosszú időre adtak tiltakozni- és felháborodni valót minden jóérzésű embernek.

Másodsorban – több hasonló cikkel együtt, ugyanis az akkori törvényhozási szériában a kormánysajtó nagy része seggnyalási rohamot kapott – bejelentést tett ellene az Utcajogász Egyesület egyik önkéntes ügyvédje a Médiatanácsnál.

Ez eddig logikus, médiaügyekkel a Médiatanácshoz kell fordulni. Cipőt a cipőboltból.

Van olyan része a sajtótörvénynek, amelyet ez az írás (és a hasonlók) sért?

Van bizony. Íme:

„A médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő öncélú és sérelmes bemutatása.

A médiatartalom nem lehet alkalmas valamely nemzet, közösség, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely vallási közösség elleni gyűlölet keltésére.

 A médiatartalom nem lehet alkalmas valamely nemzet, közösség, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely vallási közösség kirekesztésére.”

Akkor bizony ezt a bejelentést meg kell vizsgálni.

Megvizsgálták.

És arra jutottak, hogy a mélyen megalázó, gyűlöletkeltő, sőt, helyenként uszító írás nem sérti a törvényt! Lássuk a határozat indoklását.

„A grémium állampolgári bejelentések alapján vizsgálta, de eljárásai lezárásaként nem találta kirekesztésre alkalmasnak (…) a Ripost nyomtatott és online lap Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével? című novemberi írását. A Médiatanács megállapította, hogy (...) a Ripost-cikk a közterületen élőket érintő jogszabály-módosítás hatásaival foglalkozott, de a hajléktalanok összességét nem ábrázolta sematikusan és egyoldalúan, hanem azokat az embereket emelte ki, akik nem rendeltetésszerűen használják a közterületeket, és éppen a kirekesztésükkel ellentétes üzenetet fogalmazott meg.”

Hölgyeim és uraim, tisztelt Médiatanács! Én ez úton kérném az ügy újbóli vizsgálatát, de most már független szakértők bevonásával, éspedig kérek egy elemi iskolai pedagógust szakértőnek, ugyanis nem tételezem fel önökről, hogy nem tudnak olvasni, de mégis, jó lenne szakembertől hallani, hogy önök egészen bizonyosan nem analfabéták, valamint kérem egy médiaszakértő bevonását is, aki azt vizsgálná, hogy a valódi cikket olvasták-e.

Nem tehetek róla, Arany János „Civilizáció” című rövid szösszenete jut eszembe a döntésről:

„Ezelőtt a háborúban

Nem követtek semmi elvet,

Az erősebb a gyengébbtől

Amit elvett, - elvett.

 

Most nem úgy van, a világot

Értekezlet igazgatja,

S az erősebb bármi bajt tesz,

Összeül és – helybenhagyja.”

Annyi tán a különbség, hogy pártunk és kormányunk ezt az elvet kiterjesztette a békére is, háború híján, de nem ők tehetnek róla, hogy háború nincs, bízzuk csak rájuk, csinálnak ők, ha hagyjuk.

Üdvös lenne továbbá valamiféle kitüntetéssel jutalmazni azon sokoldalú sajtómunkásokat, akik a kormánymédia hasábjain bármiféle központi döntést képesek lelkesen megünnepelni, légyen szó kölcsönügyletekről vagy a hajléktalanok további jogfosztásáról, mert igen nehéz munkát végeznek, melyhez nagyon komoly alkalmazkodóképesség kell. Ezt a díjat nevezhetnénk az idejétmúlt „Aranytoll” helyett „Aranytalpnak” esetleg „Aranyfarnak”, a nyalás tárgyát képező testrészről.

Végső soron pedig meg kell állapítanom, hogy a kormány politikája mindenképpen logikus és következetes. Miből gondolom ezt? Lássuk csak.

Gondot okoz a szegénység? Gondot okoz.

Akkor, amint Orbán Viktor megmondotta, fel kell számolni.

Gondot okoz a hajléktalanság? Gondot okoz.

Amint Orbán Viktor megmondotta, fel kell számolni, ez már zajlik is, törvényi úton.

Gondot okoz az Európai Unió? Gondot okoz.

Akkor, amint Orbán Viktor megmondotta, fel kell számolni. Erre történik kísérlet az idei választásokon.

Gondot okoz a sajtó? A Médiatanácsnak mindenképpen, mert foglalkozniuk kell vele.

Akkor, amint Orbán Viktor megmondotta, fel kell számolni.

Ez is zajlik. Ami marad a helyén, az minden lesz, csak sajtó nem.

Bár én inkább látom a dolgot leszámolásnak, mint felszámolásnak.

Azonban mi lesz, ha egyszer majd nagyobb embertömeg, melyet mindközönségesen „népnek” nevezünk fog arra az eszmére jutni, hogy gondot okoz a kormány?

Akkor, amint Orbán Viktor megmondotta...

Nem én mondtam, Orbán mondta.

Azt még megvárom.

De egyre türelmetlenebbül: és a nagy Ciceróval kérdem:

„Quo usque tandem abutere patientia nostra?”

Szele Tamás