Óh, az én próféta lelkem... Épp öt éve írtam meg, hogy a milánói világkiállítás magyar pavilonja valószínűleg világcsoda, ugyanis egyszerre malom és sámándob, de leginkább csodaszampó. Tetszik tudni, mi az a csodaszampó? A finnugor mitológia mindent járó malmocskája, mindent jár, de legalább harminc százalékban pénzt. És fénykéményei vannak.

(Fotó: délmagyar.hu)

Kérem, ilyent még a Kheopsz fáraó sem tudott. Nem mondom, impozánsak azok a piramisok, de az Imhotep és tsa. cégen kívül pénzt nem termeltek senkinek, és Imhotepnek tényleg meg is kellett terveznie azokat a piramisokat, sőt, mikor az egyik félresikerült, majdnem megjárta. Nálunk például tervezésről úgyszólván szó sem esett, vagy mégis, vagy mégse. De hagyjuk az egyiptomiakat, lássuk a csodaszampó műszaki leírását a Kalevalából!

„Akkor Ilmarinen mester, időtlen idők kovácsa, kalapácsolásba kezdett, verte a vasat keményen. Szampót szerkesztett tudással: egy felében lisztet járjon, más felében sót daráljon, harmadikbul pénz potyogjon.

Szépen őrölt már a Szampó, tarka tornyai rezegtek: három hombárt egyhuzamra. Egy hombárt darált evésre, másat vásárra vivésre, harmadikat ház javára.”

Na, ugye. Ez a milánói magyar pavilon. De lássuk csak, miért is csodaszampó a sámándob?

Az úgy volt, hogy a pavilon építésére pályázatot írtak ki még annak idején. Érkezett is mindenféle terv, csak zavar támadt az erőben, ugyanis magát a pályázatot egy „Malom” nevű, pályamű nyerte meg, ámde valamiképpen mégis a Sámándob épült meg. Numi-Tórem atyácska útjai kifürkészhetetlenek, nézetem szerint a Malom legalább olyan alkalmas lett volna sikkasztásra, mint a Sámándob, sőt, a Malomban volt egy örökmozgó is.

Igen, örökmozgó. Lássuk a pályázat szövegét.

„Az épület: malom. Teteje esővízgyűjtő. A tetőről lefolyó víz energiája malomkereket hajt meg, a forgó kerék látványa a víz energiáját teszi érzékelhetővé, megélhetővé, élményszerűvé a látogatók számára. A víz a „malomárokban” jut el a napszivattyúhoz. A napszivattyút napelemek működtetik és arra hivatott, hogy visszaemelje a vizet a tetőre, ezzel a körforgás biztosított. A ház, tehát működő malom, ebben a malomban azonban nem az őrlés a lényeg, hanem a körforgást biztosító és megújuló energia élményszerű megjelenítése.”

Hogy is van ez? Fent összegyűlik a víz, mert esik az eső, ez eddig világos. Lefolyik, pörgeti a kereket, ez is. Továbbmegy a malomárokban, mint minden víz. Eljut a szivattyúhoz, amit napelem működtet – hiszen a napfényes Itáliában vagyunk – és visszakerül a tartályba, ahonnét megint lefolyik. Csodás. Tehát esik az eső és süt a nap, egyszerre, különben nem működik. Megvan a magyar perpetuum mobile, de csak akkor megy, ha veri az ördög a feleségét.

Akkor viszont nagyon. Örök kár, hogy nem ez épült meg, hanem a Sámándob, amiről első látásra mindenki tudta, hogy ősmagyar hamburger-fejlesztés, egyenesen a nyereg alól. Fénykéményekkel, ezek vastag üvegrudak, melyek száloptikai elven levezetik a fényt a különben belülről töksötét épületbe, habár azért mégsem olyan sötét, ugyanis rájöttek, hogy kell neki világítás, a fénykémények ugyanis működésképtelenek. Illetve, ezt sem állítanám ilyen határozottan: attól függ, mit várunk el tőlük. Fényt nem vezetnek, ez tény, de számla van róluk, és ez sokkal fontosabb. Maga az épület egyáltalán nem biztos, hogy épületnek nevezhető, ugyanis mikor napvilágot látott a terve, kiadott egy közleményt a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának Középülettervezési Tanszéke, mely szerint:

„Határozott tiltakozásunkat fejezzük ki az ellen, hogy a megvalósításra szánt elképzelést jelen ismert formájában egyáltalán építészeti alkotásként definiálják. Az építészet hivatás és szakma, vannak ismérvei, melyeknek az említett elképzelés nem felel meg. Tiltakozunk az ellen, hogy egy giccsbe hajló építészeti paródia képviselje Magyarországot a nemzetközi színtéren, mert ez ellentétes lenne az ország - mindannyiunk – érdekeivel.”

Mondjuk épületnek tényleg elég érdekes, de csodaszampónak már egészen megfelelő. Pénzt, azt például őrölt és most is őröl.

Csak azt nem lehet pontosan megállapítani, mennyit. Ugyanis elvileg olyan 375 millió volt a költségvetése 2014-ben, de ez nem biztos, mert más adatok szerint 500 millió, megint más adatok szerint kétmilliárd, további információk végül 4,7 milliárd forintról tudnak. Az sincs kizárva, hogy a sok szám közül mindegyik pontos, csak éppen egymás után és egyszerre.

Mármost a csodás látványtervek dacára, melyeknek annyi közük volt a valósághoz, mint a Duna Aréna esetében (ott üvegpalotát ígértek nekünk és kaptunk egy parkolóházat) valahogy mégis megépült a Sámándob vagy Életkert, esetleg Alakor, már lassan én sem tudom, mi a neve ennek a hodálynak, mert ez a három mind, és hát nem esett tőle a tisztelt közönség sem hasra, sem hanyatt. Főleg, mert nem lett belőle olyan világcsoda, a gyakorlati kivitelezésnek és a fizika kegyetlen vastörvényeinek köszönhetően, mint azt várták. Tulajdonképpen egyszerűen egy hengeres épület lett.

A milánói világkiállítás lezajlott, a Sámándobot – most már maradjunk ennél a névnél, van olyan jó, mint bármelyik másik – haza kellett volna hozni, de nem hozták, mert csak. A milánói hatóságok kértek, követeltek, fenyegettek, még menekülteket is költöztettek belé, de nem és nem – hagytuk ott, ahol volt. Ugyanis még nem született döntés arról, hogy hova kerüljön. Aztán 2016-ban kiderült, hogy Karcagra viszik, hogy a sztyeppei lovasnomád életmód múzeuma legyen, ami igen szép dolog, ki is nevezték az áttelepítést felügyelő cég élére Nógrádi Györgyöt. Ekkor tartottak a költségek nyolcmilliárd forintnál.

A vállalkozás életképességéről elég annyit mondanunk, hogy Nógárdi lemondott a tisztségéről, méghozzá viharos gyorsasággal, bár, mint utólag kiderült, kinevezése előtt már majdnem egy évig ellátta ezt a munkakört, konkrétan 2016. január 14-től 2016. november 24-ig és ezért havi bruttó 150 ezer forintot kapott. Ez tényleg bagatell, egy Nógrádi ennyivel nincs megfizetve. Hiányzik legalább egy nulla az összeg végéről.

No, de ez is három éve volt, azt gondolná az ember, azóta már hujjogatnak is a Sámándob körül a szilaj karcagi lovasnomádok. Dehogy hujjogatnak: mint azt az épület alkotója, Sárkány Sándor 2017-ben a Hír TV-nek elmondta:

„Hazahozták a vázat, és ez a váz az alibi ahhoz, hogy több százmillió forintot, akár milliárd forintot lehívjanak ennek a felépítésére. Rengeteg mocskot raktak erre az épületre, rengeteg pénzt vittek el és nagyon szeretném, ha nem használnák alibinek tovább ezt a dolgot. És Karcag ne az én műalkotásomból csapja be az ott élőket és a magyar adófizetőket.”

Ez különben nevezetes forgatás volt, ugyanis az akkori karcagi polgármester úgy megijedt a Hír TV riporterétől, hogy hirtelen támadt ötlettel bezárta szegény sajtómunkást a toalettbe. Ez azért már Clochemerle szintje.

És azóta nem volt hír a legendák milánói és karcagi Sámándobjáról, mely, mint a mondák repülő kolostorai, a levegőégben vándorol, valamint nyeli a pénzt. Illetve a 2018-as költségvetésben kiutaltak 1,1 milliárdot a költöztetésre, ami elvileg már 2017-ben megtörtént, vagy nem, de az egészen biztos.

Tegnapig nem tudtunk biztosat, de hej, tegnap hírnök jött, pihegve szólt: mégis felállítják Karcagon a pavilont! Amint az Index írja:

„A karcagi önkormányzat néhány hete leszerződött a Maxicargó Kft. nevű céggel a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának újjáépítéséről – szúrta ki a Napi.hu a Közbeszerzési Értesítőben. Az előkészítő projekt keretében bruttó 378 millió forintot fizetnek területrendezésére és közművesítésre.”

Ne tessék, kérem, elhamarkodott lépés volna. Ez a csodaszampó már öt éve őrli a pénzt mindenkinek, aki a közelében jár, óvatos becslések szerint is minimum tízmilliárdba került eddig, most a helyzete rendezésével ennek vége lenne.

Szebb ez így, ősmagyar, finnugor, sztyeppei legendának.

Van valahol Milánó és Karcag között egy csodaszampó, mely a levegőégben vándorol, és ha egy szegénylegény megtalálja, annak annyi pénzt őröl, hogy vége lesz a mesének, mert gazdag legény lesz belőle.

Kérem: ez már maga a halhatatlanság, ez népmesévé nemesedett, ez a terülj-terülj asztalkám, ez a mindent járó malmocska.

Már tényleg csak az üssed-üssed botocskám hiányzik a történetből.

De egyszer az is meglesz!

Itt a vége, fuss el véle.

Szele Tamás