Mit csináljak, ha ezzel álmodtam. Ugyebár, akadémiai dolgokkal kellett foglalkozni, vagyis kéjbarlangokkal, mivel eredetileg mégiscsak filológus volnék, ez álmomban átcsúszott először kínaiba, aztán óangolba, a vége felé már latinba, az arameus szint előtt felébredtem... na, szóval mégis volt valamiféle szoba, amiben volt egy ágy, de már nincs, sőt.

Jupiterre és a Sárga Császárra mondom, én halálosan biztos voltam abban, hogy ilyen szoba még csak nem is létezhetett. Voltaképpen igazam volt, mivel sinológusként elég praktikusan közelítettem meg a kérdést: ha egy szobának két ablaka van, akkor nem lehet egy ablaka, mint olyan. Mert még az egyablakos szobára sem egyszerű feladat vágni másikat, azonban a kétablakosból egyablakosat csinálni nehéz volna, még a Majomkirálynak is, pedig ő aztán mindent tud, és amit nem tud, arra viszont képes.

Szóval volt valami, de nem ott és nem akkor.

Jó, hát idézzük pontosan, mert csak tiszta forrásból.

„Szexuális együttlétekre berendezett helyiség nem létezik és soha nem is létezett a SZTAKI egyik épületében sem. Tény, hogy évtizedekkel ezelőtt a kutatóintézet egy korábbi vezetője a sajtóban megjelent videófelvételnek megfelelően rendeztetett be egy szobát, de ez soha nem működött kéjbarlangként. A szobát a jelenlegi vezetés már korábban felszámolta, így a megjelent valótlan információkat cáfoljuk és nyomatékosan kijelentjük, hogy jelenleg sem található az MTA épületeiben a Ripost által bemutatotthoz hasonló intim találkozóhely. Nemzetközileg elismert kutatóintézetként hiszünk az akadémiai dolgozók etikus és eredményes munkavégzésében, így a szervezeti kultúránkkal ellentétes feltételezést elutasítjuk; az intézet falain belül pedig kizárólag a hazai innováció fejlesztésére irányuló tevékenyseget támogatunk.”

Hát, izé. Egyetemeken és hasonló helyeken elég sok minden előfordul, köztük marhaságok is, elég annyit említenem, hogy a Sorbonne-on háromszáz évig tanították az ördögűzést, külön tanszéken, és senki sem mert szólni, hogy semmi értelme, lám, tartunk is ott, ahol. De én el nem bírtam volna képzelni, hogy ilyen szoba egyáltalán létezhetett. Ismerek pár akadémikust, igaz, kettő atomfizikus, egy zenetudós, egy meg irodalomtörténész, a többiek csak amolyan aprószentek, régészek, orientalisták, történészek, mozdonyvezetésből például egy sem kandidált, de hogy egyikről sem bírnám elképzelni a hedonista élvhajhászatot, az is biztos. Bár az egyikükkel kétszer is ettem tatárbifszteket. Tüntetési céllal: az volt a célunk, hogy eltüntessük minél előbb az ételt és sikerült is.

Na jó, akkor ez most mi?

Azt tudom, hogy tele van a világ hülyével. Magam tapasztaltam döbbenten, a G-nap előtt, hogy a Hír TV egyik decens riporternője, bizonyos Losonczi Kata körlevelet küldött a teljes független magyar sajtónak azon kérdésben, hogy megengedett-é szerkesztőségeinkben a promiszkuitás, élünk-é nemi életet az íróasztalon, és fogyasztunk-é könnyű, valamint nehéz drogokat, ha pedig nem, akkor hajlandóak vagyunk-é vizeletmintát adni őnéki?

Hát vizeletmintát mindenképpen, neki bármikor, vannak emberek, akiknek nem tudok én nemet mondani. Sőt, minden mennyiségben, tessék csak szépen odaállni a sarokba, már adom is... ja, nem. Csak akkor adok vizeletmintát, ha ő is ad nekem egy igazolást, miszerint nincsen néki trippere.

Hogy ez sértés, mert miért lenne? Az is sértés, hogy én kábítószeres volnék.

Na, erről van szó.

A világon bárkit meg lehet vádolni a világon bármivel, például Hailé Szelasszié abesszin négust is azzal, hogy megostromolta a Téli Palotát, ugyanis ha bizonyítéknak tekintjük, hogy a Téli Palota ostromlóinak többnyire két lábuk volt és azokon jártak, tagadhatatlan tényként kell elfogadnunk, hogy Júda Oroszlánjának is volt két lába. Sőt, két füle is volt.

Tézis, antitézis, szintézis, így készül az LSD. Szintetikus alapon.

És ha mondjuk talának egy kávédarálót a SZTAKI-ban, akkor azonnal meg lehet vádolni őket a lőpor-összeesküvéssel is. Mert kávén kívül még mit darálnak, na, mit? A lőport. Hamarjában kerülközni is fog egy szemfüles kis viceházmester, aki látta Guy Fawkest osonni a lágymányosi utcákon.

Ja, igen. A szoba nem ott volt.

Az meg kit érdekel?

Meg nem az volt, aminek látszik.

Csókolom, persze, hogy nem, de amióta ürgebőrbe varrt jugoszláv búvárokkal találkoztam egy csőszkunyhóban és mindegyiket Joszip Broz Titónak hívták, kivéve a Milovan Gyilaszt, pontosan tudom, hogy állambiztonsági nyomozás esetén a kávéfőző is lokomotív, mert mindkettő gőzgép, kivéve a kávéfőzőt.

Mondok egy példát.

Az én szobám falán vagy öt éven keresztül lógott egy szép, nagy kendő, mintegy falvédőként, amin commandante Ernesto „Che” Guevara volt látható. Tudtam én, hogy nem ő volt a legnagyobb hadvezér és nem is a legkomolyabb ideológus a huszadik században, amit el nem cseszett, elcseszték neki a haverjai, azonban én ezt a drapériát ingyen kaptam, és mivel repedt volt a fal, evvel fedtem el. Na, most akkor kérek egy vizsgálatot magam ellen, hogy miért nem tettem a falra ausgetippelt egy halasi csipkét, oly felirattal, miszerint „az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza”?

Egyrészt talán azért, mert nem volt kéznél ilyesmi. Korábban japán grafika lógott ott, szerencsére csak nyomtatott, de megette az idő vasfoga meg a macska karma. Azt már nem is mondom, hogy ha felteszek egy csipkefalvédőt az említett népművészeti tősgyökérrel, maga a fal adta volna meg magát és összerogyott volna a röhögéstől – de ettől én már Guevara híve lennék? Vidám kis kubai gránátos Kongó földjén, matyóhímzett AK-47-tel?

Nehezen lehetnék, ugyanis mikor elkoszolódott, levettem és kidobtam, helyette most egy párna lóg ugyanott, nonfiguratív motívumokkal, mert annyira nem lehet berúgni, hogy az ember ezekben a motívumokban figurákat lásson. Semmi baj, elvtársak, ha kiderül, úgyis bevallom körülbelül a harmadik héten, mert kiverik az emberből. Az Ermitázs szakértői is azért verhetetlenek az egyiptomi múmiák kormeghatározásában, mert mindegyik bevallotta nekik...

Szóval, a fene tudja. Lehet, hogy volt ott egy ilyen szoba, ki tudja mi célból, esetleg acélból, lehet, hogy a viselkedéspszichológiát vizsgálták benne, lehet, hogy hadront ütköztettek, de azt nehezen gondolnám, hogy huncutkodtak volna. Valahogy nem erről szól a tudomány, ez afféle boszorkányvádnak hangzik nekem – de szerelmes felebarátaim, ne feledjük, hogy a boszorkányperek ránk maradt iratai szerint létezett olyan német városka, aminek nem a teljes lakosságát égették meg boszorkányságért, hanem annak másfélszeresét, ugyanis mikor a derék inkvizítorok kifogytak a vádlottakból, behozták a környékbeli falvak lakóit is, az állította meg őket, hogy kifogytak a tüzelőfából.

Emlékszem én még a filozófusok perére is, amiben az volt a vád, hogy elkutatták a pénzt, amit pedig kutatásra kaptak.

Summa summarum: fogalmam sincs, mire volt ez a valami jó, de bona fide az a véleményem, hogy nem az, aminek látszik.

Különben is, évtizedekkel ezelőtt volt.

Az elég sok évtized lehet, például vagy hét évtizeddel ezelőtt volt még Vörös Sarok is a Közgázon, és veled voltunk, Korea (később Vietnam, a fene ezekbe a félszigetekbe). Azt nem tetszenek kinyomozni?

Tulajdonképpen egy dolog hiányzik a történetből, hogy teljes legyen a szürreális őrület: írja már fel valaki az épület falára, hogy „Romanes eunt domus” (Csak a klasszika-filológusok ki ne javítsák).

Akkor végre le lehet tartóztatni Názáreti Briant.

Vagy valami ilyesmit lehet tenni.

Szele Tamás