Az európai és amerikai közönség nagy része végletesen egyszerűnek látja a világpolitikát. Ha valahol zsarnokság van, azt meg kell dönteni, és ha megdőlt, akkor bizonyára csakis demokrácia kerülhetett a helyére, mert mi más? A zsarnokság különböző szintjeiről és árnyalatairól nem vesznek tudomást, pedig a valóság például Szíriában távolról sem ennyire fekete-fehér. Azt most elő se vegyük, hogy Európában és Amerikában sem az. De lássuk, mint mond Szíriáról Antonio Giustozzi, a RUSIDSS (Royal United Services Institute for Defence and Security Studies) vezető elemzője.

(Képünk illusztráció)

Ahmed al-Sharaa ideiglenes szíriai elnök a 2010-es évek közepe óta, amikor az Aszad-ellenes iszlamista erői még Idlíbben állomásoztak, a Nyugattal való kapcsolatok újjáépítésén dolgozik. Akkoriban al-Sharaa együttműködése lehetővé tette, hogy frakciója elkerülje az amerikai légicsapásokat – ellentétben szinte az összes rivális csoporttal, amelyeket felszámoltak. Az ilyen diplomáciai erőfeszítések segítettek neki abban is, hogy Törökország támogatását megszerezze a Bassár el-Aszad rendszere elleni harcban. 2024. decemberi hatalomra kerülése óta az al-Sharaa szinte minden regionális és nemzetközi szereplővel egyszerre törekszik együttműködésre – beleértve Törökországot és Izraelt is. Al-Sharaa hajlandósága a közös nevező megtalálására azonban elégedetlenséget váltott ki saját támogatói körében. Néhányan már azt fontolgatják, hogy átállnak radikálisabb csoportokhoz, például az Iszlám Államhoz és az al-Kaidához, amelyek közül a jelentések szerint mindkettő igyekszik kapcsolatot teremteni az ideiglenes kormány kritikusaival.

Alkalmazkodás és túlélés

Szíria új ideiglenes elnöke, Ahmed al-Sharaa 2016 óta készíti elő a Nyugattal való kapcsolatfelvétel alapjait, amikor elkezdte az al-Nuszra lázadó csoportját az al-Kaidától való elszakadás felé terelni. Addig al-Sharaa csoportja az al-Kaida szíriai ágaként működött. A 2010-es évek közepén azonban elkezdte keresni a megegyezést a regionális és nemzetközi szereplőkkel, elsősorban Törökországgal. Ezek voltak azok az évek, amikor az orosz beavatkozás Szíriában az Aszad-rezsim javára fordította a helyzetet, és az Iszlám Állam elleni amerikai légihadjárat azzal fenyegetett, hogy magát az al-Nuszrát is elnyeli.

Ez a megosztottság elidegenítette al-Sharaa több ezer, az al-Kaidához hűséges támogatóját, akik ellene fordultak. Ugyanakkor egyértelműen azt gondolta, hogy a Törökországgal való szövetség – és az Egyesült Államok toleranciája – nélkül csoportja nem fogja túlélni az előtte álló, komoly kihívásokkal teli időszakot. Új szervezete, a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) belső források szerint tárgyalásokat folytatott az amerikai és brit hírszerzéssel, és az al-Kaidától való leválásnak köszönhetően valóban felmentést kapott az iszlamista mozgalmak elleni légi hadjárat alól.

Ez egy rendkívül pragmatikus cselekedet volt, de lehetővé tette a HTS számára, hogy megőrizze erejét egy olyan időszakban, amikor az összes fő konkurens szervezetet darabokra zúzták – akár az USA, akár az oroszok.

Az Aszad-rezsim bukása 2024 végén azonban kevésbé a HTS katonai képességeinek, sokkal inkább az Aszad-rezsim belülről való szétrohadásának volt köszönhető. Nyilvánvaló, hogy még al-Sharaa sem számított arra, hogy hatalomra kerül – legalábbis nem olyan gyorsan, ahogyan ez megtörtént.

Sokan úgy vélik, hogy a HTS már évek óta megosztotta az Egyesült Államokkal az al-Kaida és az Iszlám Állam tagjainak tartózkodási helyéről szóló hírszerzési információkat, akiket rendszeresen sebészi pontosságú légicsapásokkal sújtottak. Ha ez így volt, akkor ez titokban történt, és nem váltott ki túl nagy vitát a HTS-en belül.

Amióta azonban a HTS Damaszkuszban hatalomra jutott, al-Sharaa szélsőséges pragmatizmusa a nyilvánosság elé került. Nyugati jóváhagyásokat kért, felvette a kapcsolatot Izraellel, megállapodást kötött a főként kurd és baloldali csoportokkal, beleegyezett a tárgyalásokba Oroszországgal a szíriai támaszpontjairól, békét ajánlott Iránnak, és még az iszlám törvénykezés végrehajtását is felfüggesztette (amelyet a damaszkuszi rendszerváltás előtt a HTS erődjében, Idlibben általánosan alkalmaztak). Ezen ajánlatok némelyikét talán annak reményében tették, hogy elutasítják őket. Oroszországnak például felajánlották, hogy megtarthatja a támaszpontokat, cserébe azért, hogy visszaadja Bassár el-Aszadot és a korábbi rezsim más méltóságait, amit Moszkva nagy valószínűséggel nem fog megtenni.

Vitatott pragmatizmus

Összességében ez a pragmatikus megközelítés lehet az egyetlen járható út egy olyan új rezsim számára, amely a török jóindulattól függ, nincs pénze, és korlátozott létszámú személyzetre támaszkodhat az ország irányításában (valószínűleg nem több, mint 30 000 fegyveres áll al-Sharaa közvetlen irányítása alatt). A legtöbb szíriai szunnita arab fegyveres csoport támogatásáról biztosította az új kormányt, és az SDF-fel kötött március 11-i megállapodás után a kurd milíciákkal is megállapodtak egyfajta de facto „szövetségi” megközelítésről.

Az azonban korántsem egyértelmű, hogy mindezek az egyezségek mennyire szilárdak. A HTS egyik vezetője márciusban azt mondta, hogy szerinte a Szíriai Demokratikus Erőkkel kötött megállapodást nem igazán egyeztették a törökökkel és a Szíriai Nemzeti Hadsereg megbízottjaival. Al-Sharaa sietett a megállapodással, miután súlyos nyugati bírálatoknak volt kitéve, mivel fegyveres erői március elején civilek százait mészárolták le Latakiában és Tartuszban. Ennél is fontosabb, hogy magának a HTS-nek és a legtöbb szövetségesének állománya még mindig elkötelezett dzsihadistákból áll, akik közül sokan elégedetlenek al-Sharaa politikájának egy részével vagy akár egészével is.

Az Oroszországgal a bázisairól folytatott tárgyalások váltják ki a legnegatívabb megjegyzéseket – ismerte el egy idlíbi HTS-parancsnok februárban. Azt mondta, hogy a legtöbb harcos úgy véli, fel kellene szólítani az oroszokat, hogy haladéktalanul hagyják el Szíriát. Al-Sharaa barátságos hozzáállása az USA-hoz kevésbé ellentmondásos, mivel a katonák többsége megérti, hogy az USA nem őket vette célba a légi hadjárata során.

Irán sokkal ellentmondásosabb témát jelent. Teheránnak éppen most ajánlották fel a normális diplomáciai kapcsolatokat, és nem meglepő módon a Szíriával való viszonya gyorsan megromlott. Az új kormány úgy véli, hogy Irán és a Hezbollah különböző csoportokat szólít meg, hogy mozgósítsa őket az új rendszer ellen – Damaszkusz szerint ők állnak a március 6-án kezdődött latakiai és tartuszi összecsapások mögött is. A Hezbollahhal vívott határ menti összecsapások meglehetősen gyakoriak.

Talán a legsúlyosabb kritikát azonban Al-Sharaa Izraellel szembeni toleranciája váltja ki – annál is inkább, mivel ez utóbbi nemcsak szíriai területeket foglalt el, hanem közvetlen kapcsolatokat is igyekszik kiépíteni a szíriai közösségekkel, például a suwaydai drúzokkal.

Ráadásul a palesztinok iránti szimpátia igen elterjedt a HTS soraiban, ahol a Hamász is nagy támogatottságot élvez. A HTS-en belüli kritikus hangok, mint például az új védelmi minisztérium egy februárban nyilatkozó tisztje, úgy vélik, hogy a HTS tagjainak többsége ellenzi al-Sharaa jelenlegi megközelítését Izraellel szemben. Bár sokkal jobban gyűlölik Iránt, úgy vélik, hogy Izrael nem részesülhet jobb bánásmódban nála.

A Törökországgal való kapcsolatok egyelőre nem problémásak – ami nem meglepő, tekintve, hogy Ankara milyen szerepet játszott a HTS sikerének biztosításában. Ennek ellenére a HTS tagjai továbbra is azt mondják, hogy nem akarják, hogy bármely külföldi ország beavatkozzon a belügyeikbe. A valóságban Törökországnak hatalmas befolyása van, mivel nemcsak Szíria legnagyobb fegyveres erejét – a Szíriai Nemzeti Hadsereget – ellenőrzi, hanem több mint 3 millió szíriai lakost is befogadott. A Törökországgal való baráti kapcsolatok fenntartása elengedhetetlen Szíria gazdasági fellendüléséhez. A HTS legtöbb tagja aggódik a török befolyás mértéke miatt, de készek elhalasztani a kérdés megvitatását, amíg az új rezsim meg nem szilárdul. A HTS szövetségesei megoszlanak a török proxyk és a Törökországgal szemben egyenesen ellenséges csoportok között, így nehéz lesz kiegyensúlyozott álláspontot kialakítani.

A másik probléma, amellyel al-Sharaanak szembe kell néznie, a kurd SDF-fel e hónap elején kötött nagyvonalú megállapodásból ered.
A kormánykoalícióban részt vevő egyes csoportok még mindig nem értenek egyet az elnökkel ebben a kérdésben.

Belső kritika

Nehéz lesz al-Sharaa számára, hogy a külföldi államokat kielégítse, miközben saját tömegbázisának elégedettségét is fenn kell tartsa. Szövetségesei közül sokan az Iszlám Államból származnak, akik Rakka eleste után csatlakoztak hozzá. A fiatalabb újoncok kivételével a többiek többsége az al-Kaidából érkezett, ahogy maga al-Sharaa is. Nem túlzás azt feltételezni, hogy az elégedetlenkedő tagok esetleg fontolóra vehetik a visszatérést.

Az al-Kaidát egyelőre nem tekintik fenyegetésnek: a HTS hivatalosan azt állítja, hogy a csoportot nagyrészt szétverték, és csak minimális jelenlétük maradt, az is illegalitásban. Az Iszlám Államról ismert, hogy sejteket és gerillacsoportokat tart fenn néhány hegyvidéki és sivatagi területen, különösen Rakkában, de a képességeit nagyon alacsony szintűnek értékelik.

Ennek ellenére a védelmi minisztérium szerint a jövőben mindenképpen elképzelhető, hogy al-Sharaa fiatal rendszerének disszidenseit az al-Kaida vagy az Iszlám Állam fogadja be, akik a HTS-en belüli egyes források szerint már most is toborozzák a tagokat.

Al-Sharaa állítólag szintén aggódik, és a HTS egyes magas rangú személyiségei már most feltételezik, hogy dezertálások várhatóak.
Egész csoportok hevetik fontolóra a kapcsolatok újjáélesztését bármelyik globális dzsihadista csoporttal, ha marginalizálódnak és elégedetlenné válnak. Elég egy kis hiba a vezetésben, és a jelenlegi ideiglenes kormány összeomlik.

A dezertálás veszélyének különösen a mozgalom számos (4000-6000) közép-ázsiai, ujgur, csecsen és dagesztáni tagja van kitéve, akik vagy egyénileg csatlakoztak a HTS-hez és szövetségeseihez, vagy csoportosan szövetkeztek velük. Sokan közülük 2017-ig az Iszlám Államhoz tartoztak, és nagyon valószínű, hogy legalább néhányan közülük megőrizték kapcsolataikat olyan barátaikkal és rokonaikkal, akik még mindig ott vannak.

Ugyanez igaz az al-Kaidához fűződő korábbi kapcsolatokra is.
Néhány közép-ázsiai csoport, például a Katibat al Tawhid Wal Dzsihád még 2019-ben megújította a néhai Ayman al-Zawahiri iránti hűségesküjét, annak ellenére, hogy akkor már a HTS-sel álltak kapcsolatban. Több más csoport soha nem szakított hivatalosan az al-Kaidával, vagy pedig visszavonta fogadalmát.

Al-Sharaa szíriai állampolgárság kiadásával próbálta megbékíteni a nyugtalan közép-ázsiaiakat és a többi külföldi fegyverest. Néhányuknak pozíciót is felajánlott az új szíriai hadseregben. Sokan nemcsak nagylelkűnek, hanem az egyetlen működőképes alternatívának tekintik al-Sharaa ajánlatát, és azzal érvelnek, hogy a közép-ázsiaiaknak el kell fogadniuk bármilyen pragmatikus lehetőséget is kínál a vezetés.

Mások viszont továbbra is azt mondják, hogy nem ezért harcolták végig a hosszú évekig tartó háborút – ők egy „teljes” iszlám jogi rendszer létrehozását akarják. Dühösek, mert al-Sharaa nem írta elő a hidzsáb viselését a szíriai nők számára, és mert úgy döntött, nem vezet be olyan vallási jogrendszert, mint amilyen Idlíbben volt. Ezek a közép-ázsiaiak dühösek al-Sharaa nyugati országokkal barátkozó politikája miatt is – különösen amiatt, hogy nem hajlandó elítélni Izraelt a szíriai megszállás miatt. Néhányan még a globális dzsihadizmus mellett is elkötelezettek maradnak – mondta nyíltan a Katibat Imam al Bukhari üzbég csoport egyik tagja a sajtónak.

A közép-ázsiaiak egy része és al-Sharaa között tehát egyre nagyobb a szakadék, még akkor is, ha az egyik ilyen közép-ázsiai kritikus szerint a külföldi harcosok többsége még mindig hajlandó esélyt adni neki arra, hogy a következő hónapokban változtasson politikáján. Ha ez nem sikerülne, akkor készek lennének búcsút venni tőle. Mert bizonyára mind a szíriai Iszlám Állam, mind az al-Kaida örömmel fogadná vissza elégedetlen külföldi fegyvereseit.

Mindenesetre Szíria jövője mindennek tűnik, csak egyértelműnek és fényesnek nem: valljuk meg, ebből egyhamar nem lesz demokrácia.

Szele Tamás