Még szárad a hant az Akadémia sírján, még frissek rajta a rögök, de már van újabb rossz hírünk. Mert arról tett ugyan pártunk és kormányunk, hogy a mostani tudós embereknek ne érjen sokat Hunniában a tudományuk, arról viszont most tesz épp, hogy a jövőben ne is legyenek tudós emberek, csak olyanok, akik az ő emleiken nevelkedtek – és sovány az ő tejük, nincs benne egyéb, csak rikító, tizenkilencedik századi vulgárnacionalizmus.

(Fotó: 24.hu)

Birkózunk már avval több, mint száz éve, Ady szellemében – no, ugyan Ady se sok lesz a holnap magyar iskoláiban. De hát miről beszélek?

Csak arról, hogy, mint a mai HVG-ből megtudhattuk, valószínűleg Takaró Mihály alakítja át majd a Nemzeti Alaptantervet kellőképpen hazafiassá:

„Az irodalomtörténész felel a hvg.hu információ szerint azért, hogy a 2020-ban bevezetendő Nemzeti alaptanterv humán műveltségterületeket érintő részeiben jobban tükröződjön a hazafias szemlélet. Hogy ez pontosan mit jelent, azt ősszel fogjuk megtudni.

Az antiszemitizmusáról ismert Nyírő Józsefet és a numerus clausus hívét, Tormay Cécile-t zseninek, a Nyugatot viszont „kis zsidó lapocskának” tartó, Kertész Imre magyarságát megkérdőjelező, Spiró Györgyöt embernek nehezen nevező irodalomtörténészről ezúttal azonban még lesújtóbb hírünk van: a hvg.hu információi szerint ugyanis Takaró vezeti azt a munkacsoportot, amelynek feladata, hogy a tavaly szeptemberben elkészült, de rögtön átdolgozásra ítélt új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetében a kormánypártok ízlésének megfelelően írja át „hazafiasabbra” a humán műveltségterületeket – főként a magyar irodalmat és történelmet – érintő részeket.”

Nocsak, hát nem találtak egy még kevésbé rátermett embert erre a feladatra? Pedig a Fidesz nagy párt, mindenre van benne alkalmatlan ember. Főleg, ha megfizetik, márpedig információink szerint Takarót alaposan kistafírozták: a munkáért havi 1,123 millió forintot kap. Ami villamospénznek kicsit sok. De mi is a munkaköri leírása? Közvetlenül az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) van szerződése: a 2019 január elsejétől augusztus 31-ig szóló megbízás tárgya hivatalosan „bizalmi jellegű szakértői feladatok, minisztériumi háttéranyagok szakértése, összefoglalók ellenőrzése, lektorálása, segédanyagok készítése”.

Ebbe bizony bőven belefér, amit a HVG információi mondanak, vagyis a tanterv átírása. Nagyobb baj, hogy Takaró – aki egy időben a Trianoni Szemle szerkesztője is volt – Raffay Ernő és Kásler Miklós körének oszlopos tagja. És itt valami nagyon érdekeset figyelhetünk meg.

Éspedig azt, hogy a humán tárgyak tantervét pontosan az a klikk alakítja, amely a korábbi kultúrharcot is kirobbantotta, akiktől a különösnél különösebb rágalmak származnak mindenki ellen, aki a kultúra bármely területén valaha sikeres volt vagy esetleg lehet - nevezzük őket a Sikertelenek Bandájának. Nézetem az, hogy a dühöngő kultúrkampf nem tudatos kormánypolitika eredménye volt (ám mikor már zajlott, a kormány maximálisan kihasználta), hanem ennek a szövetkezetnek a magánakciója, akik Kásler kinevezésével olyan helyzetbe kerültek, hogy megvalósíthatták a dédelgetett álmaikat. Az már más kérdés, hogy ők csak egy szabadcsapat a magyar kultúra ellen vonuló hadseregben, és mivel ők mennek legelöl, azt hiszik magukról, ők vezetik az ármádiát. Szauron meg csak röhög rajtuk Mordorban.

Nem vezérek ők, hanem előőrsök, felderítők, ágyútöltelékek.

De tény azonban, hogy a konfliktus kirobbantásáért ők felelnek. Az egészet Szakács Árpád „Kinek a kulturális diktatúrája?” című cikksorozata robbantotta ki, ami azóta kötetben is megjelent, csak mivel kevés volt az anyag benne egy önálló kiadványhoz, felerészben hígították Bayerrel, így jött össze a terjedelme. És az egyik csúcsa kétségtelenül az volt, amikor Vastag Andrea, Raffay Ernő élete párja programcikkben gyalázta Ady Endrét. 

„De azért talán mégse a katonaságot egész életében betegesen, rettegve kerülő, a frontot közelről soha nem látó s rendre a feleségének köszönhetően elkerülő Ady Endrével kellene fémjeleznünk az első világháború magyar vonatkozásait!

Van nekünk olyan költőnk is, aki odaveszett az első világháborúban, miközben Ady szabadkőműves barátaival a kávéházakban melegedett. Ott van például Gyóni Géza, kinek Csak egy éjszakára című versét sehol nem dívik mostanában idézni az első világháború kapcsán, de Ady Endrét annál inkább. Miért, miféle érdektől vezérelve, milyen alapon? És nem, nem csupán gróf Tisza Istvánról írt versei és egyéb írásai alapján ítéljük meg Ady Endrét, nem: egész életműve alapján! El kellene olvasni Raffay Ernő könyveit, amelyekben bizony ez történik meg, s a költőről mindennek alapján megállapítható tények mindennél többet mondanak.” (Magyar Idők)

Tartalmas egy kapcsolat lehet: a pár ül egymással szemben és egymást olvassa. Aztán cserélnek, és ki-ki saját magát. De ezzel nincs semmi baj, mindenkinek magánügye az ilyesmi, míg közügyet nem csinál belőle. Eredetileg – adataim szerint – az egész kampány kiváltó oka az volt, hogy Vastag Andrea, mint Csinszka-kutató irodalomtörténész képeket kért a Petőfi Irodalmi Múzeumtól az új kötetéhez, ami természetes lett volna, csakhogy a kiadója az előző kötete képeiért sem fizetett még. Megtagadták. Ebből lett az Ady-ügy, valóságos kis hadjárat, amiben elesett Prőhle Gergely igazgató is, az utódjától meg túl sok jót nem várhatunk, rosszat annál többet. Ez volt hát a casus belli, ennyin múlott az egész, ezer hajó indult Trójába Heléna illusztrációi miatt.

Mondjuk az is igaz, hogy ha megkapja a hölgy a képeket, találtak volna más okot: ez a hirtelen helyzetbe hozott társaság évtizedek sértődöttségét, gyűlöletét ápolja magában mindenki iránt, aki náluk jobb valamiben. Nagy hiba volt őket hatalom közelébe engedni.

Ha már viszont Ady, lássuk, mit mond róla maga Takaró Mihály a Demokratában! 

„Kétségbevonhatatlan, hogy Ady hatása a XX. századi magyar irodalomra felmérhetetlenül nagy, költészetének legjava örök érvényű. Ez a rendkívül zaklatott és kiegyensúlyozatlan életmű azonban nem veszi föl a versenyt Arannyal, Petőfivel, vagy hogy Ady kortársait említsem, Babitscsal és Kosztolányival. Ők széles körű, elmélyült műveltség birtokában voltak, több nyelvet ismertek, fordítói tevékenységük is jelentős.” (Demokrata)

Ha így vesszük, Adynál, sőt, a felsoroltaknál sokkal kvalitásosabb költő Ali, a sarki gyroszos, ő ugyanis még náluk is több nyelven beszél, munkássága közérdekű és közönségéről elmondható, hogy nagyobb a legtöbb lírikusénál. Az igaz: nem verset árul.

„Adyt tehát sokféleképpen lehet megítélni, és ezzel nincs is semmi baj. A probléma az, ha valaki a saját véleményét kizárólagos, megfellebbezhetetlen tényként akarja ráerőszakolni másokra.”

Én is ezt mondom, Takaró úr, jobb lenne, ha leszokna erről a csúnya magaviseletről.

És az irodalmi sajtóról mit gondol?

„Az Új Idők hetente harmincezer példányban jelent meg, a progresszív, polgári radikális Nyugat csúcsidőszakában, még a Trianon előtti Magyarországon 900 példányban fogyott, az 1930-as évekre pedig ez a szám 340-re csökkent.”

A gyémántot sem tonnaszám csiszolják, kérem. Különben az említett Új Időkből volt szerencsém birtokolni pár évfolyamot: változó színvonalúnak találtam, akadt benne kifejezetten olvashatatlan rész és kiváló írás vegyesen: ha Takaró úr tudná, hogy egy ideig Szerb Antal is oszlopos tagja volt a szerkesztőségnek, mindjárt nem szeretné annyira, de ezt neki nem kell tudni. Nem ezért fizetik.

„A líra műfajában a Nyugat meghatározó kiadvány volt, ez azonban nem mondható el róla sem a dráma, sem az epika szempontjából, irodalomkritikai munkássága pedig jelentősen hozzájárult ahhoz a szellemi árokásáshoz, ami máig kíséri a magyar irodalmat.”

Nem elemezném, de ekkora marhaságot láttam már ugyan, csak nem sokat. Ez a gondolatmenet a mai kultúrharcot akarja történelmi léptékűvé emelni, körülbelül úgy, mint amikor az ötvenes években „felfedezték” a Dózsa-féle (György, nem László!) parasztfelkelés és az 1848-as forradalom „osztálygyökereit”. Hát, ha akarom, visszavihetem én a kultúrharcot akár Janus Pannoniusig is, mibe kerül? Csak szamárság lenne. Ahogy szamárság a népi-urbánus ellentétet túldimenzionálni és régebbinek tekinteni az 1920-30-as éveknél.

Általában véve: ha és amennyiben igaz, hogy Takaró Mihály lesz az új NAT atyja, akkor csak azt remélhetjük, hogy legalább a kedves mama lesz szép és okos, bár erre kevés esély mutatkozik.

Beszántották az Akadémiát, beszántják az oktatást is, délibábos elméleteket tanítanak majd gyűlölködéssel vegyesen: sötét lesz itt minálunk nemsokára, nagyon, nagyon sötét.

Takaró úr irodalomszemléletét pedig Karinthy Frigyes már összefoglalta Szabolcska Mihály-paródiájában:

„A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.Kicsi kunyhó, szerető szív,

Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.”

És körülbelül ez lehet az új Nemzeti Alaptanterv lényege is, dióhéjban.

Takaró írja, Raffay diktálja.

Szele Tamás