Örömmel értesítem a nagyérdeműt, hogy Budapest, Magyarország fővárosa a nagyvárosi lét újabb fokára hágott. Olyan szintre ráadásul, ami máshol eddig ismeretlen volt – eddig is világvárosban éltünk, metropolisban, de tegnaptól penetropolis is. Ami annyit jelent, hogy nem lehetett lélegezni a penetráns trágyabűztől a városban.

Honnét jött, hová tart az odőr: senki sem tudja, de olyan érzés volt levegőt venni, mintha egy nagyon, de nagyon patinás kicsiny, zöld kertvégi házacskában üldögélnénk, csak hát éppen – egész délután. Jöttek is a halálszellemes mémek, „Budipest”, „Büdipest”, csak éppen azt nem lehetett tudni, mi bűzlik ennyire. Olcsó poén volna azt mondani, hogy kicsapott a medréből a politika (persze sokan mondják, fogják is), még olcsóbb lenne szemünket forgatva azt mondani: ugyan már, a trágyabűzhöz hogy lehetne köze bármiféle politikumhoz – annak nálunk mindenhez van köze, igen, a szarhoz is, méghozzá elég sok, de azért az igazság természetesen valahol középen lehet. A bűzt nem valószínű, hogy személyesen valamelyik politikus okozta (ha mégis, át kell állítani az alfelét gázról villanyra, vagy cirkuszban mutogatni, de ekkora ülep még politikus sem lehet), azonban magát a bűzölgés tényét elképzelhető, hogy ilyen vagy amolyan politikai döntés tette lehetővé. Ha nem mostani döntés, akkor korábbi.

Ez természetesen semmit sem segít a szagon. Amit a Sziget fesztivál látogatói is a maga teljes pompájában élvezhettek (nem tudom, tetszettek-e észrevenni, maga a Sziget is erősen kitágult a nagy használatban – 1996-ban még csak 50 ezer fő fért el rajta, idén 96 ezer a telt ház, brit tudósok már vizsgálják a jelenség okát, de ez az illatorgia sokat dobhatott a tegnapi koncertek színvonalán és hangulatán is).

Az emberi természet olyan, hogy az eseményeknek először a magyarázatát keresi, én magam elsőre azt tippeltem, hogy vagy rossz címre érkezett egy szennyvíziszapot szállító hajó, netán uszály, vagy zátonyra futott, de ilyen balesetről nincs hír. Aztán az Indexből megtudtam, hogy a bűzre felfigyelt Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, neki a törökbálinti rendőrőrs azt a magyarázatot adta, hogy Zsámbékon nedvestrágyáztak és ez okozza a szagot.

Ez logikus magyarázat lenne, elvégre minek legyen trágyaszaga, ha nem magának a trágyának? Azonban az Index folytatta a kutakodást.

„Zsámbékon nem érezni a bűzt, mondta el az Indexnek Horváth László, a település polgármestere, aki épp a kertjében ül. Hozzátette, nincs Zsámbékon olyan cég, ami trágyázna, így biztosan nem onnan jön a szag. Ő arra gyanakszik, hogy a gyermelyi gyár lehet a forrás, ahol minden évben kiszórják a tyúktrágyát.

Telefonon kerestük a gyermelyi tésztagyárat, de egyelőre nem sikerült elérni őket.

„Nincs mérgező anyag a levegőben, csak kellemetlen szaga van a trágyázásnak” - válaszolta kérdésünkre Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő-helyettese. Előbb ugyan azt mondta, hogy a bűz forrása Zsámbékon van, később azonban korrigálta a hírt, hogy mégsem Zsámbékról jön a szag.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője lapunknak elmondta, nem tudják behatárolni, pontosan honnan terjed a bűz, de ezzel a katasztrófavédelemnek amúgy sincs feladata, így nem is keresik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat is reagált Facebook-oldalán a gyorsan terjedő hírre. Azt írják, „nem kifejezetten időjárási, de mindenképp légköri jelenség Budapesten...a város több, egymástól távol eső pontjáról is azt jelentették, hogy konkrétan *szag van.”

Budapesten a koraesti órákban enyhe nyugati szél fúj, azaz valóban a Zsámbéki-medence felől érkezik a levegő. Csakhogy a térség mintegy 30 kilométerre van a főváros központjától, így, bár nem kizárt, nem is túl valószínű, hogy tényleg arrafelé lenne a szarszag forrása.” (Index)

Ellenben a 444 nem sajnálta a pénzt, időt, fáradtságot, kiszaladtak Zsámbékra is, Gyermelyre is: semmiféle bűzt nem tapasztaltak. Jó illat volt, nyár és verőfény, valamint daloltak a madarak.

Ellentétben Budapesttel, illetve nyár meg verőfény itt is van, a többi nincs.

A HVG már „trágya-gate”-nek nevezi az ügyet, és kétségtelen, hogy ebben az orrfacsaró történetben felfedezhető arra való hajlamunk, hogy mindenből hosszú, bonyolult és legalább háromrészes cikksorozatra méltó ügyet csináljunk, legyen az trágyabűz vagy kólareklám. Egyszóval magyarosan kezeljük a helyzetet, sokat beszélünk róla és nem teszünk semmit.

De vajon példa nélküli lenne az eset?

Nem.

Napra pontosan tizenhárom évvel ezelőtt hasonló bűzválság volt Budapesten, akkor azt hitte mindenki, hogy a szennyvízcsatorna dugult el, három szippantós kocsival keresték a szag forrását.

Sőt, idén is volt már bűzriadó, igaz, nem Budapesten, hanem Dorogon, amint arról a Dorogi-medence című regionális hírportál be is számol:

„Augusztus 6-án, kedden reggel elég kellemetlen szagra lettek figyelmesek térségünk lakosai. Először Dorogról, majd a környező településekről is többen jelezték a közösségi oldalakon az orrfacsaró jelenséget.

Először szokás szerint a dorogi gyárakra asszociáltak, viszont kiderült, hogy olyan helyről is jelezték a szagot, mint pl. Süttő, ahol az uralkodó északnyugati szélirály miatt nem érezhették a dorogi üzemek „szagait”.

Később kiderült, hogy nem a gyárak felelősek a szagért, hanem a földeken való trágyázás. A közösségi oldalakon olvashattuk, hogy a dági elágazástól kezdve érezni töményen a szagot, amely a szemközti domboldalról, a Máriahalom melletti szántóföldekről ered. A fotón pedig jól látszik, hogy a munkagépekkel szelik és trágyázzák a földeket.” (Dorogi-medence)

Akkor mégsem szennyvíziszap szagát éreztük, hanem trágyáét, nem lehet véletlen az alig pár napos eltérés. Csakhogy adja magát a kérdés: mi a Jóisten csodáját kellhetett ennyire megtrágyázni, mekkora földet, mi terem rajta? Mivel trágyáznak és hol?

Ha ránézünk a térképre, világos, hogy a forrást Budapesttől nyugat-északnyugatra kell keresnünk, a híradások is megerősítik ezt, most már annak kellene utánajárni, kinek vannak ott földjei és mi az, amit ilyenkor, augusztusban trágyáznak. Hát, lombhullató fákat és örökzöldeket, biztos, hogy van valami haszonnövény is, amit ilyenkor kell, de meg kell vallanom, ennyire nem értek a dologhoz.

Viszont foglalkozzunk azzal a kérdéssel, hogy mi van, ha ez az állapot megismétlődik, illetve huzamosabb ideig így marad?

Budapest lakossága annyi mindenhez hozzászokott már az ihatatlan víztől és a parkolási rendtől kezdve a Nemzeti Együttműködés Rendszeréig, hogy kevés kivételtől eltekintve talán ezt is képes lesz elviselni, azonban a turizmus bizony megszenvedheti ezt a trágyaillatot. De erre is tudnék megoldást: a bűzt, ha szükséges, nyilvánítsuk hungaricummá, írjanak majd szép és lélekbe markoló cikkeket róla a KESMA lapjai, miszerint a szerzőket romlatlan, falun töltött gyermekkorukra emlékezteti, és igazából Budapest azóta magyar és nemzeti, amióta a trágyadombok felől fúj a szél. Azóta lett a nemzet valódi fővárosa, ahol a földműves és az egyetemi tanár egyaránt otthon érzi magát végre.

Sőt: legyen a trágyaszag kifejezetten turisztikai vonzerő, specialitás!

Már látom is a reklámszlogent:

„Budapest, a rusztikus főváros!”

Kelleni fog még ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel, kopár szík és sarj. Népi sarjadék, mely nem ég a napmelegtől.

A Várról el lehet terjeszteni, hogy ezt is abból a bizonyosból rakták eredetileg, csak újjáépítettük.

Ez magyarázná a szagot és erős helyi jelleget kölcsönözne a rendezvényeknek.

Ráadásul ennyi saját trágya mellett fel sem tűnnének a külföldi eredetű szennyvíziszap-tározók, ha valaki mégis megkérdi, mik azok, azt mondjuk, a külföldi és hazai excrementumok nemzetközi konferenciát tartanak nálunk.

Esetleg bűzbajnokságot. Világbajnokságot, persze.

Mondom én, lenne ebben pénz. És lehetőség, rengeteg.

Csak a szagot kéne megszokni.

Az egyelőre nem megy.

Szele Tamás