Sok mindenről nevezetes ez a kis drótoktól ölelt, igen sok mindenről, folyik tejjel, folyik mézzel, Dunával, Tiszával, hellyel és közzel, sőt, közhellyel, valamint ékes arany kalásszal is, mint rónaság – de a huszonegyedik század történetébe mégis a logikával fogja beírni magát. A különleges, magyar, sőt, kormánypárti logikával, mert annak párja nincs.

Még jó, hogy nincs, mert ritkítaná. Szóval mostanság a kormányoldalon felborulni látszik az oksági összefüggés, fel az időrendiség, dől-borul minden, mindig az igaz, ami épp elhangzik, nem baj, ha tegnap, holnap vagy fél óra múlva elhangzik az ellenkezője is, akkor az volt és lesz úgy, most, pillanatnyilag emez, a helyzet Apáczai Csere Jánosért kiált, aki hasonló állapotok között és ellen 1648 és 1653 között megírta a Magyar logicatskát, akkor még csak a kicsindedek számára, ma már haszonnal forgathatnák az egészen nagy dedek is, nem beszélve a sugar daddykről. Mert mit mond Apáczai ebben az alapműben?

„Az ok (causa) az, melytől vagyon valamely dolog. Minek okáért ez kútfeje minden tudománynak: úgyhogy többet nem tudsz jól, hanem csak aminek okát tudod adni.”

Ezzel szemben az a nézetem, hogy a miniszterelnök tegnapi beszédének nem, hogy én, de még ő sem tudná okát adni, ha csak azt nem, hogy kellett valamit mondani a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián. Hogy miért pont neki, amikor a lányának van elvileg szakirányú végzettsége a témában, nem tudom, de nem is firtatom. Lássuk azonban, mit mondott ez az ember, akit nem ok nélkül nevezünk gyakorta drágának?

„A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája.”

Ez már kissé bonyolult eszme. Mert mondjuk van egy annyi pénzem, felülök a buszra és elmegyek Velencébe, a Szláv Rakparton merengeni, a Dózse-palota tövében, nézem az Ólombörtön ablakait, a Sóhajok Hídját és a kismillió klasszikus festményt, iszom a méregdrága kávét, eszem a még drágább pastát, aztán mikor elegem lett az ácsorgásból (Velence óvárosában csak a Szent Márk téren lehet leülni ingyen, mindenhol máshol pénzbe kerül, nem is kevésbe, egy kávé 17-20 euró sokadosztályú helyen is, ha ülve fogyasztjuk – hiába, kereskedőváros, értenek a pénzhez), felülök a vaporettóra meg a buszra és hazajövök.

Ebben hol a hazaszeretet?

Maximum ott, hogy visszatérek és nem telepszem le Velencében vagy Kuala Lumpurban. Hiszen még az élményeket elmesélni is elég kétélű dolog – akinek nem futotta velencei útra, elfutja a sárga irigység, azt meg nem akarhatjuk. Talán létezik egy olyan megközelítés, hogy én azért megyek mondjuk Velencébe, mintegy annak érdekében, hogy ott rosszul érezzem magam, és mikor hazaértem, örömmel konstatálhatom, hogy mivel már nem vagyok ott, jól vagyok, vagyis másképp vagyok pocsékul és másért. Elég kacifántos alkat kell hozzá, de lehet, hogy Orbán Viktor ilyen.

„Büszkék vagyunk az országunkra, körülvesz a történelem, benne élünk, és életünk a fantasztikus magyar kultúra és műveltség folytatása is egyben.”

Hát az övé főleg, de például a Németh Szilárdé már a „klasszikus görög-latin” műveltség folytatása az illető saját bevallása szerint, magam sem tudom könnyek nélkül olvasni például Anakreón halhatatlan sorait a nyúljás pacalhoz. Mondjuk Anakreón Borkai polgármester kedvence is, hiszen:

„Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,
Háborut emleget és lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
Szép adományairól zengve szeretni tanít.”

Mármost az kétségtelen, hogy Borkai (polgár)mester valósággal dúskált Aphrodité adományai között, jó, nem ingyen, de dúskált. Anakreónról már csak annyit, hogy ha ennyire népszerű a kormánypárti körökben, kaphatna posztumusz egy magyar állampolgárságot a többi ógöröggel együtt, így minden magyar élete egyben az ő kultúrájuk és műveltségük folytatása lehetne. A gyakorlatban nem számítana túl sokat persze, de mégis, összefüggőbben néznének ki a dolgok.

Viszont hagyjuk a miniszterelnök tegnapi beszédét, csupa ilyesmiket fecsegett, nem tudom eldönteni, rossz napja volt-e vagy túl jó: folytassuk a kormánypárti logika elemzését két példával!

Történt pedig a minap, hogy némi csavarok közepette, de szemlézett a magyar sajtó egy írást, mely eredetileg a New York Timesból származott és a magyar kórházi viszonyokat taglalta. Fogalmazzunk úgy, hogy a legkevésbé sem dicsérte őket. A csavar annak volt köszönhető, hogy az írás egyik szerzője, Novák Benjámin többek között a 444 külső munkatársa is, mely tényre Stukaként, vijjogó légkürtökkel zuhant rá a kormány is, a sajtója is. Holott a dolgok úgy működnek Pesten is, Amerikában is, hogy ha egy messzi országról írok és nincs időm, pénzem odautazni, mert hát az ember nem juthat el mindenhová, ha Port Moresbyben például ellopnak egy kerékpárt a posta elől, az ugyan hír, bár a magyar olvasót nem különösebben érdekli, ha aranyból volt az a kerékpár, akkor már inkább, de akkor mindenkit – azonban ilyen esetben is a helyi sajtó adataira támaszkodunk, esetleg megkérjük valamelyik helyi kollégát, hogy tudósítson a helyzetről. Ezt tette a New York Times is, véleményem szerint teljesen korrekt módon. Az ám, de a kormány már úgy közölte a történteket az RTL Klub híradójával, hogy:

„A Soros-birodalom folytatja a bevándorlásellenes nemzeti kormány elleni támadást. A New York Times Soros lapja, ami közölte a Soros által pénzelt 444 álhírét.”

Hát Soros nélkül tapodtat sem, annyi biztos. Soros, lakáskulcs, mobil, iratok, pénztárca és a kisbicskám, ezek nélkül nem lépek ki az ajtón, Orbán is előbb feledkezik meg a telefonjáról, mint Sorosról. Az Origo tódította a témát, rátett egy lapáttal:

„A 444 szerzője ír egy Magyarországot lejárató cikket a New York Timesban, majd a 444 úgy tesz, mintha észrevett volna egy Magyarországról szóló cikket a New York Timesban, és megjelenteti”

Tetszik érteni: ha valaki egyszer a büdös életben írt akár csak egy kommentet is a 444-re, onnantól máshová többet egy szót sem írhat, mert sorosbérenc. Magyar logikácska ez is. Különben sajnos nem hagyhatták ki a botránykeltést, ugyanis maga Deutsch Tamás vette volt észre a szerző kötődését a 444-hez, innentől kezdve kedves kötelességüknek érezték a kilométeres címet és a teljesen értelmetlen írást. Igen, Bordács Bálint követte el, a Disznótorok Hőse, ugyanis őt egy wellness-disznóvágáson ütötték újságíróvá még 2016-ban. Nem viccelek, akit érdekel, itt olvashatja egy régebbi írásomat ez ügyben.

Lehet ezt a logikát tovább fokozni?

Lehet. Ma reggel ugyanis a Pesti Srácok azzal foglalkozik, miszerint:

„Schmidt Mária a The New York Timesban osztotta ki a nyugati országokat és liberális politikai elitjüket”

A hol?

A New York Timesban, kérem.

„A Terror Háza Múzeum főigazgatója október közepén cikket jelentetett meg A populizmus védelmében címmel a The New York Times című amerikai újság internetes kiadásában a lap felkérésére.”

A fenébe, gyors ez a Soros, annyit mondhatok. Mikor Schmidt Mária terrorházmesternő írt a New York Timesba, még nem volt övé a sajtótermék, azonban mikor Novák Benjámin tette, már igen, miből is az következik, hogy a két időpont között vásárolhatta meg a lapot, mellényzsebből, és expressz. Gyorsított eljárással.

Mert azt én el sem bírnám képzelni, hogy Schmidt Mária Soros egyik lapjába írna, ráadásul felkérésre, mint a 444 akármely munkatársa.

Nem olyan asszony az.

Urak, tessék Apáczai Csere Jánost olvasni, van magyar logikácska, csak nem ilyen.

Nagyon nem.

Vagy legalább tessenek koherensen hazudni, az is egy lépés lenne a gondolkodás felé.

Szele Tamás