Kérem, előre szólok, hosszú lesz ez az írás és a pártpolitikát minden elé helyezők számára érdektelen is, szóval akinek nincs, ideje, türelme vagy egész egyszerűen csak utál olvasni, ám kommentelni és mindenbe beleszólni szeret, az most menjen el, mert borzalmas dolgok következnek.
Mégpedig hosszan és messze földről, Kínából, szóval nem lesz benne egyetlen magyar politikai kedvenc sem, tessék őket máshol keresni.
Lassan egy hete rakosgatom a frissen érkező részadatokat, apróbb híreket Hszincsiang-Ujgur tartományból, eddig azért nem vettem elő őket, mert ugyan mindegyikük emberi tragédiák tömegét jelenti, de energiáimat lekötötték olyan, még ennél is sokkal fontosabb feladatok, mint annak elemzése, mikor mit mondott Kövér László vagy mivel magyarázzák még mindig a magyar önkormányzati választások (számukra) váratlan eredményét a kormánymédia vezető alelölülői. Hanem ma muszáj elővenni Hszincsiang ügyét, mert megjött az, amire régóta várt a világsajtó.
Megjött a bizonyíték.
Írott formában, a New York Timeshoz.
Mármint arról, hogy Hszincsiang-Ujgur tartományban legalább egymillió embert tartanak táborokban a kínai hatóságok és ezek a táborok már egyre kevésbé foglalkoznak kényszermunkával és egyre inkább, valljuk be, megsemmisítéssel.
A huszonegyedik században. És Auschwitz után.
Peking barátai mondhatják, hogy „nem igaz, aljas, amerikai, orosz, mindenféle imperialista rágalom”, hivatkozhatnak a terrorizmus elleni harcra, állíthatják, hogy azok csak szakmai átképző telepek, ahol foglalkozást adnak az elmaradott ujgurok kezébe, úgymint a pásztorokból programozó matematikust képeznek (hogy az átképzést nem is nagyon élik túl, vagy aki igen, az sem ép elmével, az ezek után érthető, nagy változás az ilyen és csak komoly erőszakkal megy), hivatkozhatnak arra, hogy az ujgurok eleve muzulmánok, tehát terroristagyanús elemek, mondhatnak bármit, amit eddig: most már kikerült a világsajtóba az a 403 oldalnyi belső dokumentum, amit éppenséggel kínai párthivatalnokok szivárogtattak ki, juttattak el Amerikába és ami végképp leleplezi ezeket a hazugságokat.
Pekingből bármi kiszivárgott? Az meg hogyan lehet?
Tény, hogy kevés példa akad erre a történelemben, de nyilván nem úgy, hogy nyolcmillió bürokrata véletlenül egyszerre nézett félre. Ami onnan kiszivárog, azt kiszivárogtatják, ez különben minden egyéb kiszivárgási esetben is így van: általában azt szoktam mondani, hogy csak csínján az így kikerülő információkkal, hiszen eleve manipuláltak, de itt érteni vélem a történések okát. Önös érdek is állhat az adatok kikerülése mögött: mint látni fogjuk, akad olyan kínai vezető hivatalnok, akit azért börtönöztek be, mert hanyagul végezte a népirtás feladatát, sőt, pár ezer embert el is engedett. Több ilyen is lehet, és az ő barátaik, hozzátartozóik, ügyfeleik segíthettek ezeknek az iratoknak az összeszedésében, kijuttatásában: hiszen, ha börtönben is, de addig élnek a bezárt hivatalnokok, míg a világ számon tartja a sorsukat, és kérdezi, mi van velük. Különben bármikor kivégezhetik őket, de annyira, hogy még az is kiderül: soha nem is éltek. Sőt, a családjuk sem.
Szóval, a motiváció egy része világos, meg hát a kínai emberek sem szörnyetegek, valószínűleg akik tudnak közülük a hszincsiangi állapotokról, azok többnyire rettenetesen szégyellik azokat. De hát milyenek ezek az állapotok? Szedjük pontokba.
-
A tartományban teljes a digitális diktatúra. Mindenkinek minden másodpercét, lépését számon tartják. Nem lehet kikerülni azzal, hogy nem használnak digitális eszközöket. A régióban mára minden autó GPS-jeladóval van felszerelve, az összes ujgur állampolgár DNS-mintáját begyűjtötte az állam, nincs mobiltelefon kormányzati kémprogram nélkül, az interneten a nem kormány által felügyelt kommunikációs csatornák elérhetetlenek, sőt, ha egy ujgur állampolgár vásárol egy konyhakést, személyes adatai a kés pengéjén lévő QR-kódba kerülnek. Ha a kést másnál találják, az is megy a táborba, akinek a nevén volt, az is, akinél meglelték. Háromszáz méterenként áll rendőrposzt, minden boltban, vendéglőben rendőr áll, vonatjegyet csak háromszori csomagellenőrzés után lehet venni. Ezek az intézkedések elvben az ujgur szeparatisták elleni védelmet szolgálják, csak hát egymillió terrorista nincs tán az egész világon sem, nem, hogy a Takla-Makán sivatagban.
-
Mik a Kína-ellenes tevékenység és a politikai radikalizmus ismérvei, melyeknek alapján bármikor, bárkit letartóztathatnak? A hosszú szakáll, a rendszeres imádkozás, a Facebook és Twitter használata; a külföldi hozzátartozókkal való kapcsolattartás; a hiányos mandarin nyelvtudás, valamint a kínai állam bírálata. Ezek alapján én például tökéletes ujgur terrorista lehetnék, bár a szakállamat mostanság nyírattam meg, de egyet se féljen senki: megnő az, mire én Hszincsiangba érek. Viszont nagyobb baj, hogy ezek nem csak rám illenek, de az emberiség jelentős részére is, ha a szakállat kivesszük belőle, egyenesen a többségére. Elég nem szép tőlünk, hogy még nem beszél mindenki tökéletesen mandarin nyelvjárásban, bizony, magam is elkövetek némely kiejtési hibákat, a sarki kínai vendéglős alig győz javítgatni néha: de csak tanuljunk szépen szorgalmasan és ápoljuk addig is kapcsolatainkat Hszi Csin-ping rendszerével, jó lesz az még valamire, meg tetszik látni.
-
Terrorizmus régebben nem volt, később már előfordult valamennyi szeparatizmus, most már viszont addig harcoltak ellene, hogy néha tényleg felüti a fejét. Arányaiban úgy képzeljük el, hogy a 21,81 milliós lakosságú tartományban először 2009 folyamán fajultak lázongásokká a tüntetések, akkor Urumcsiban ez körülbelül 190 áldozatot követelt. Ami nagyon sok, de a következő öt év folyamán a ritka elszórt támadások összesen száz áldozatot követeltek, majd történt egy különös és nehezen értelmezhető terrorakció a kunmingi vasútállomáson, mikor halálra késeltek 31 embert. Ennek következtében hirdette meg Peking a „terrorellenes népi háborút”, aminek most már milliónyi az áldozata – ha ugyan nem több. Ennek volt az egyik, a mostani helyzetet meghatározó, kezdeti mozzanata, hogy Hszincsiang új kormányzót kapott, éspedig Csen Csuankuot, aki korábban Tibetben töltötte be ugyanezt a posztot, mondhatni a nemzetiségek elnyomásának és felmorzsolásának specialistája.
-
2016 augusztusában durvultak el igazán a kormányzati módszerek, ekkor kezdtek elszaporodni az addig csak elszórtan létező büntetőtáborok is. Egy 2018-as ENSZ-jelentés szerint több mint egymillió, különböző szakértők szerint fél-másfél millió ujgurt zártak be bármiféle bírósági eljárás nélkül a táborokba. Utóbbi azt jelenti, hogy a felnőtt ujgur lakosság egyhatoda került rács mögé, ami miatt rengeteg gyerek szülő nélkül maradt. Ezek a táborok természetesen nem léteztek Peking szerint, majd, mikor eléjük tették az óriási létesítményeket mutató műholdfelvételeket, azt mondták: ja, azokban „szakmai átképzések” zajlanak. Hát, komoly cinizmus kell ehhez a hazugsághoz, de nem szenvednek hiányt benne, annyi biztos.
-
Mindezt súlyosbítja, hogy a kínai állam a polgári életet is lehetetlenné teszi azzal, hogy a Kínai Kommunista Párt több mint egymillió tisztviselőjét megbízták: időről időre költözzenek be családokhoz Hszincsiang tartományban. A tisztviselők kéthavonta legalább öt napot töltenek a jellemzően földművelő családoknál – de volt olyan példa is, amikor havi egy hétre nőtt ez az időszak. A családoknak a látogatás alatt részletes információkkal kell szolgálniuk a magánéletükről és a politikai nézeteikről, miközben a beköltöző tisztviselőtől aztán politikai oktatást is kapnak. „Megagitálják” őket. Egyet mondok: türelmes nép ez az ujgur, ha ezt magyarral próbálnák, már agyonvertek volna az egymillió tisztviselőből legalább hétszázezret.
Szóval, pokol az élet Hszincsiangban, ha ujgur vagy, pokol akkor is, hogyha han kínai vagy, csak akkor kevésbé visznek el a rettegett táborokba. Viszont itt kell felhívnom a figyelmet, hogy ez nem az ujgur és a han nemzet háborúja, sőt nem is a muzulmán vallásé és az ateista kommunizmusé: ez bizony a kínai rendszer háborúja a tulajdon polgárai ellen. Azért háborúzik ellenük, mert embertelen.
És, mint minden háborúban, ebben is akadnak, akik nem élvezik a tömegmészárlást. Az írás elején említettem, hogy volt, aki már nem bírta a kegyetlenkedést. Ő egy megyei vezető, bizonyos Wang Yongzhi (Vang Jongce), aki titokban 7000 foglyot engedett ki az egyik általa ellenőrzött táborból. De a dolog kiderült, ezért Csen Csuankuo kormányzó leváltotta, őrizetbe vetette, és eljárást indított ellene. A megyei vezető - valószínűleg nem önszántából - aláírt vallomása is a New York Times-hez eljuttatott dokumentumok között van.
És más hivatalnokok is szembeszegültek, gyakran nem is az emberségre, hanem a hideg logikára hivatkozva. Rajta kívül alacsonyabb rendű hivatalnokok ezreit is megbüntették vélt vagy valós bűnökért. Ezen bűnök a New York Times szerint jellemzően az internálás akadályozására vagy lassítására tett kísérletek voltak. Mint a 444 írja:
„A legtöbb ilyen hivatalnok a most nyilvánosságra került dokumentumok szerint arra hivatkozott, hogy a muszlimellenes lépések felerősítik az etnikai ellentéteket és veszélyeztetik a tartomány gazdasági növekedését.”
Ez is szempont, kérem... Az iratokban nemcsak arról számolnak be, hogyan visznek el szülőket a gyerekeik mellől, de arról is, hogy sok környéken nem maradt elég munkás ahhoz sem, hogy learassák a terményt, hiszen mindenkit táborokba zártak.
Hölgyeim és uraim: a vidéki kínai mandarinok rájöttek, hogy az embertelenség és a tömeggyilkosság akadályozza a gazdaságos kizsákmányolást. Ugyanis bizonyos szint fölött már nincs kit kizsákmányolni. De legyünk jóindulatúak, és mondjuk, hogy többségükben mégis az emberség szólalt meg – most már mindegy is a bizonyítékok kikerültek.
Mi fog történni?
A muzulmán világban, melynek szolidaritására eddig sem számíthattak az ujgurok, szokás szerint semmi. Írott és beszélt malaszt a testvériség Kína pénzéhez, erejéhez, világgazdasági szerepéhez képest.
Az ujgurok – és most már a helyi hivatalnokok, „mandarinok” egyetlen reménye a nyugati világ: annak a dolga, azon belül is az ezerszer átkozott sajtónak, hogy mint egy moszkítóraj a bölényt, úgy csipkedje folyamatosan a pekingi kormányzatot, kérdezzen rá minden héten, de ha kell, minden nap a letartóztatottakra, mert addig élnek, míg ez tart. Kérdezzen rá a táborlakókra, kérdezzen rá mindenre, mindig.
Ennél többet a világ talán legbefolyásosabb gazdasága ellen nem tehetünk.
Az ujgurok sorsa épp úgy nem fog javulni a bizonyítékok hatására sem, ahogy az eviani konferencia is cserben hagyta a Harmadik Birodalom üldözötteit, ráadásul őket Európa közepén bízták gyilkosaik kényére-kegyére.
Most is valami hasonlót fogunk látni.
Csak Ázsia közepén.
Semmi jóra nem számíthat Hszincsiang.
Szele Tamás
