Tegnap arról írtam, hogy az SZVR, vagyis az orosz külföldi hírszerzés honlapja mintegy miheztartás végett rövid metodicskában, módszertani cikkben fasisztázta le Európát mindenestől, en bloc. Ez legyen Nairskin szíve joga, aki nagy úr, az SZVR vezetője és egyesek szerint Putyin potenciális utódja. Rendben, Európát elhelyezték a Történelem Szemétdombján, bár még meglátjuk, mennyire volt ez jó ötlet – de mi legyen a Szent Oroszországgal?

(Képünk illusztráció)

Ennek megállapítására már korábban is történtek kísérletek dugini-putyini alapon, leginkább olyan formában, hogy nem a Szent Oroszországot helyezték el a glóbuszon, hanem egy logikai bakugrással a glóbuszt Oroszországban, hogy Putyint idézzem: „Oroszországnak nincs határa”, minek következtében körbeér a planétán és önmagával határos. Ezek szerint nincs a bolygón sem szárazföld, sem tenger vagy óceán, sem légtér, de még egy nyavalyás mértani pont sem, ami ne lenne orosz, csak éppen ideiglenesen más népek bitorolják a területek egy részét. De majd gondoskodnak róluk, bár ebbe azért a „más népeknek” is lesz beleszólása. Azonban addig is, amíg erre sor kerül, el kell dönteni, hogy mit ér az ember, miféle, ha orosz – mert azt ugye a tegnapi SZVR-állásfoglalás már elmondta, mit ér, ha európai. Az, kérem, semmit. Az orosz önmeghatározás ennél bonyolultabb, de sikerült megfogalmazni azt is Haricsevnek, az orosz Elnöki Adminisztráció egyik vezetőjének – hitvallását a Meduza összefoglalója alapján ismertetem, és előre jelezném, hogy egyrészt mindenki kösse be magát, mert nagyon rázós útszakasz következik, másrészt nem fogom magamat megtartóztatni a pikírt megjegyzésektől, ezeket majd szokás szerint csillag alatt szúrom be. No, akkor lássuk Haricsev gondolatait.

A „Polgári felügyelet lapja” című orosz periodika programcikket közölt Alekszandr Haricsev, az Elnöki Adminisztráció (a továbbiakban: AP) társadalmi folyamatokat figyelő „ideológiai” osztályának vezetője tollából. Ebben a Kreml egyik legfontosabb tisztviselője az „orosz civilizáció fejlődéséről” értekezik, és arról, hogy mi „mozgatja az oroszokat”. A tanulmány, amely leginkább a „putyinizmus építőinek” kézikönyvéhez hasonlítana, ha létezne ilyesmi, tartalmaz egy fontos újdonságot: a Kreml először mondja ki egyes szám első személyben, hogy a hatalom Oroszországban „szent”.

Alekszandr Haricsev írásának összefoglalója szerint a cikk szövege „exkluzív”. A cikk egy olyan szakfolyóiratban jelent meg, amelyet a „Znanyije” társaság ad ki. A társaság felügyelőbizottságát Haricsev közvetlen felettese, Szergej Kirijenko, az elnöki adminisztráció első helyettes vezetője és a Kreml politikai blokkjának felügyelője vezeti.

Cikkében Haricsev Oroszország „értékszuverenitását” tárgyalja, amelynek szerinte ki kell egészítenie a szuverenitás többi formáját – a politikait, a gazdaságit és a technológiait. A tisztviselő szerint ennek az „értékszuverenitásnak” a lényege abban rejlik, hogy az orosz állam és társadalom képes megvédeni értékrendjét. Hariscsev emlékeztet arra, hogy a 17. századra „Oroszország a világ legnagyobb államává vált”, és földrajzi adottságai alakították „az oroszok gondolkodásának léptékét és határozták meg az ország fejlődését”. A Kreml osztályvezetője „az emberiség mentőbárkájának”* nevezi Oroszországot, hozzátéve, hogy „az ellenségeink évszázadok óta próbálják megszerezni az ország vagyonát”, azaz természeti erőforrásait.

*Természetesen bárka, sőt, talán gálya is: az evezősöket pedig a kolóniákon (régebben: gulág) korbácsolják.

Haricsev azt állítja, hogy Oroszország mindvégig hídként működött a nyugati és a keleti civilizációk között, megvédve őket az egymás közötti „pusztító konfliktusoktól”.* A tisztviselő „különleges államiságról” beszél, amely állítólag „vezető szerepet játszott a társadalom rendezésében, és nemcsak politikai intézményként, hanem szellemi központként is működött”. „Innen ered a polgárok különleges hozzáállása az államhoz: a paternalizmus, az egyszemélyes uralom felé orientálódás, a hatalom megszemélyesítése és szakralizálása” – vonja le kendőzetlenül a következtetést Haricsev. Korábban az AP munkatársai nem nyilvánítottak véleményt az orosz hatalom szakralizálásáról – legalábbis nyilvánosan nem.

*Erről sokat tudna mesélni Lengyelország is, Ukrajna is, Finnország is, más országok úgyszintén – valahogy amikor nem volt „pusztító konfliktus”, az Orosz Birodalom mindig gondoskodott róla, hogy legyen.

Haricsev ezután felvázolja az „orosz civilizáció” szerkezetét. Ennek középpontjában a személy áll – „az egyén, aki hozzájárul a társadalom fejlődéséhez”. A második szinten a „család” áll. A Kreml adminisztrációjának vezetője úgy határozza meg a funkcióját, mint „a civilizáció életének folytatása minden szinten, legyen az akár biológiai, akár társadalmi”. A harmadik fokozatban a társadalom határozza meg az etika és az erkölcs normáit, míg a fölötte elhelyezkedő állam irányítja a polgárok életét. E struktúra utolsó, legmagasabb egysége az ország, amely „megteremti az állam fejlődésének és jólétének feltételeit”. Haricsev így érvel az oroszok nevében:

„Számunkra a szellemi értékek fontosabbak, mint az anyagi javak – szükségszerűen igényünk van egy felsőbb szintű, olykor elérhetetlen célra. A hitet választjuk, a spiritualitást helyezzük előtérbe. A mi értékeink: a szolgálat, az emberség, az áldozatvállalás. Képekben gondolkodunk – Oroszországot nem lehet ésszel felérni. Hol a mennyek országát építjük a földön, hol a kommunizmust, vagy Európát terjesztjük ki Lisszabontól Vlagyivosztokig.”

*Le merném fogadni, hogy nem túl sokakat kérdeztek meg ezekről a tervekről Lisszabontól Vlagyivosztokig. Pontosabban: senkit sem. Ami meg az anyagi vagyiontárgyak másoderndű voltát illeti, semmit sem szoktak otthagyni, ami nincs lebetonozva.

A hivatalnok a polgárok „legfőbb céljának” a szolgálatot nevezi, vagyis „a család, a társadalom és a haza iránti kötelezettségek teljesítését”. Hozzáteszi, hogy „mi (az oroszok) másoknál könnyebben adjuk az életünket magas célokért”, és „inkább a kényelmet részesítjük előnyben, mint az áldozatos odaadást”.*

*Ez önellentmondás, de nem baj, hiszen úgyis dadaista verset olvasunk, nem valódi ideológiai tanulmányt.

A szövegben Haricsev szembeállítja a racionalizmust és a hitet, a törvények formális normativitását és az igazságot, az individualizmust és a családot. Nem nehéz kitalálni, hogy a szöveg szerzője szerint az orosz állampolgároknak a hitre, az igazságra és a családi értékekre kell támaszkodniuk. „Számunkra nem a törvény szelleme, hanem betűje a fontosabb... mi a csapatmunkát, a családot és a multinacionalizmust választjuk” – vallja meggyőződéssel az AP munkatársa. Saját értelmezésében a szabadság az akarat, amely abban áll, hogy „egyesüljünk, mozgósítsuk erőinket a közös győzelemért”.*

*Ez a multinacionalizmus és közös győzelem a gyakorlatban úgy néz ki, hogy bármely más nemzet tagjainak szabad, sőt, kötelező is szükség és igény esetén életüket adni az orosz érdekekért.

Az AP osztályvezetője az ezen elvek szerint élő Oroszországot fenyegető veszélyt a „transzhumanista és poszthumanista ideológiákban” látja, amelyeket a nyugati országok állítólag megpróbálnak Oroszországra erőltetni. Ezt azért tennék, hogy „értékválságot” vezessenek be és kettészakítsák a társadalmat. A tisztviselő azt javasolja, hogy a hagyományos értékek és a hazafiság segítségével vegyék fel a harcot a „kollektív Nyugattal”, hangsúlyozva, hogy a Kreml tisztviselői éppen ezt teszik:

„Az egyetlen megbízható gát az ilyen forgatókönyvekkel szemben a MI-elv. Minél többen vannak ebben a közös „mi”-ben, az orosz egységben, annál erősebb a társadalmunk, annál nehezebb elpusztítani az országot.”*

*Ebből már Zamjatyinnak is elege volt. Közös lónak mindig és törvényszerűen túros a háta. (Nem, nem túrós: a túr a ló hátán jelentkező kisebesedett dörzsölődés, heg).

Haricsev szövegének egy külön fejezetét szenteli az alacsony születési arányszámnak (ennek mutatói Oroszországban ma valóban a történelem legrosszabbjai közé tartoznak). A sok gyermek vállalását „társadalmi normának” nevezi, és félelmét fejezi ki, hogy Oroszország területei az alacsony születési ráta miatt „fejletlenek és védtelenek” maradnak.

Alekszandr Haricsev a cikkben többször is emlékeztet Vlagyimir Putyin nyilatkozataira és az orosz–ukrán háborúra. Például kijelenti, hogy „a fronton és a hátországban is azt hallani: »egy nagy család vagyunk«.”*

*Kár, hogy az atyuska kicsit szadista...

Szövegének befejezésében a főtisztviselő „a jövő emberének, az orosz civilizációs kód hordozójának” portréját rajzolja meg. Ez „egy meggyőződéses hazafi, aki képes a csapatmunkára, a világ megteremtésére és jobbítására”. Az orosz hazafi „hűséges a hagyományos erkölcsi normákhoz, erős, nagy családot alapít, és a szolgálatot tekinti az önmegvalósítás legmagasabb formájának”.*

*Ezt így, mind, egyszerre. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy alul harckocsi, felül békegalamb és ha kell, képes a feje tetejére is állni.

Nem ez Haricsev első ideológiai szövege. 2022-ben írt egy cikket „Oroszország társadalmi-történelmi fejlődése alapvető értékeinek, tényezőinek és struktúráinak felfogása tükrében” címmel. Ennek társszerzői Andrej Sutov, a Moszkvai Állami Egyetem politológiai karának dékánja, Andrej Polosin, a választásokkal és a Roszatommal kapcsolatos munkássága kapcsán régóta ismert kollégája, valamint Katerina Szokolova, a Kreml EISIE agytrösztjének munkatársa voltak.

A szerzők kormánypárti egyetemistákkal folytatott eszmecsere után arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország fejlődésének tényezői az egyén, a család, a társadalom, az állam és az ország - vagyis az „orosz civilizáció” szerkezetének mindazon elemei, amelyeket Haricsev új cikkében is említ. A „szolgálat” mint értékreferencia-pont és a szocializáció legmagasabb formája már korábban megjelent Haricsev és Polosin „Oroszország DNS-e”* című szövegében, amely a Kreml-barát Vzgljad című kiadványban jelent meg (ennek hivatalos alapítója az EISI).

*Érdekes módon Európának előbb volt DNS-e, az is – saját állítása szerint – Orbán Viktor, aki nem hiszi, járjon utána, bár eléggé közismert az idézet. Össze kéne hozni már egyszer ezt a sok DNS-t egy konferenciára, hogy derüljön ki, melyik közülük a legnagyobb dezoxiribonukleinsav (vagy annak hordozó sejtje).

A Kreml tisztviselői már régóta írnak az „orosz civilizációról”. Ugyanezt a megközelítést alkalmazzák az „Az orosz államiság alapjai” című tantárgy oktatásában is, amelyet 2023. szeptember 1-jétől minden elsőéves egyetemi hallgató köteles tanulni. A tantárgy kidolgozója Andrej Polosin volt.

Haricsev új cikke az AP politikai blokkjával együttműködő két politológus szerint egyetlen olvasónak szól – Vlagyimir Putyinnak.

A szöveg egyértelműen Lev Gumiljov történész gondolataira utal, akire Putyin gyakran hivatkozik. Gumiljov filozófiája szerint a civilizációk mindig ugyanazt az utat járják be: létrejönnek, megélnek egy virágzó és egy hanyatló időszakot, majd elpusztulnak. Gumiljov szerint a civilizációk fejlődését az áldozatos szenvedélyek mozgatják. Putyin meg van győződve arról, hogy Oroszország mint civilizáció most éli fénykorát, és „dicsőségesen menetel”.*

*Minő csoda, az említett Gumiljov egyrészt az eurazsianizmus egyik korai atyja, másrészt némely munkáiban az Oroszország feletti mongol uralmat „termékeny szimbiózisnak” nevezte. Nem mondom, Putyinnak is van egy ízlése...

Ráadásul az utóbbi időben az elnök gyakran emlegette, hogy Oroszországnak növelnie kell a születési rátát. Erre válaszul a regionális és szövetségi tisztviselők egyre abszurdabb intézkedéseket javasolnak, amelyekkel ezt meg lehetne valósítani (például szülési prémium a teherbe esett középiskolás lányoknak, vagy rendszeres, ellenőrizetlen középiskolai diszkók és egyéb szórakoztató rendezvények tartása, kötelező jelleggel). Putyin ezen kívánságai Haricsev kiáltványában is megjelennek.

Végső soron egy, az AP-hez közel álló politológus, aki megismerte a cikket, így magyarázza Haricsev szövegének jelentését a Meduzának: „Ez a putyinizmus építőjének aktuális hitvallása a jelen történelmi pillanatban”.

Nem tehetek róla, erről a „jelen történelmi pillanatról” Groucho Marx egyik idézete jut eszembe:

„Íme, a nézeteim. Ha nem tetszenek, vannak másfélék is!”

Persze, azokhoz majd másik történelmi pillanat kell, esetleg egy másik vezető, bár lehetséges az is, hogy Putyinről kiderítik, miszerint Lenin avatárja, és mint ilyen, élt, él, élni fog, ami nagy megnyugvást jelentene Haricsevnek, hiszen egy következő, talán európaibb orosz rezsim netán még felelősségre vonná ezekért az ideológiai alapvetésekért. De ha Putyin örök, akkor nem lehet semmi baj.

A gond az, hogy nem Putyin örök, hanem ez a nála sokkal korábbi, messianisztikus, küldetéses orosz mentalitás.

Orosz Európát akarnak építeni Lisszabontól Vlagyivosztokig, de nem képesek arra, hogy ugyanezt megtegyék először kicsiben, mondjuk hozzanak össze némi demokráciát és emberi életszínvonalat Moszkvától Novgorodig.

Egy orosz demokrácia létrehozása tényleg nagyobb feladat volna Eurázsia meghódításánál.

De nem is őrültek meg, hogy az előbbivel próbálkozzanak. Ami lehetetlen, azt nem szabad erőltetni.

Szele Tamás