Amikor annak idején a Kurír című napilapnál már harmadik évben jelent meg ugyanaz a szalagcím az első havazás alkalmából, miszerint „Tél tábornok újra támad”, a főszerkesztő szelíd szavakkal ugyan, de közölte, hogy ha ez még egyszer előfordul, annak igen súlyos következményei lesznek, melyek közül még a legenyhébb, hogy szétrúgja mindenkinek a seggét. De tényleg: mit csináljunk, ha leesett az első hó?

Mit, mit... amit mindig, lepődjünk meg. Elvégre Magyarország minden évben alaposan és előrelátóan felkészül a télre, csak valahogy hóra, na, arra nem számít. Mindig meglepődik ez a kis kilencvenháromezer négyzetkilométer, ez a drótoktól ölelt, ahol a borzvár is alagút és állandó tudatfoglaló háború zajlik – meglepődik azon az apróságon, miszerint télen havazik, ráadásul ez így megy évről évre amióta a mérsékelt égövet feltalálták. Monoton rendszerességgel. Érzünk ebben valami politikai felhangot, valami ármányt, ami ellenünk, kizárólag ellenünk fenekedik (esetleg még a baráti Oroszország ellen, ahol szintén előfordul ilyentájt némi hó és jég), és emiatt valóban itt az ideje megszüntetni a történelemtudományt, ami azzal ámít minket, hogy az égövek régebbiek a politikánál, az emberiségnél, sőt, magánál az európai kontinensnél is, annak mai formájában.

Nem, ez a kitolás csak nekünk szólhat, esetleg még a barátainknak, de azért főleg nekünk. Ez háború, amit a magyar nemzeti szuverenitás ellen folytatnak mindenféle sátáni erők, és nem lehet igaz, hogy hosszabb ideje létezik hó, mint amióta Magyarország fennáll: ez csak balliberális propaganda, Magyarország ugyanis régebbi a Világegyetemnél is.

Így, hogy végeztünk az eszmei alapvetéssel hazafias szempontból, nézzük, mi lesz a hónak a gyakorlati következménye?

Első sorban az, hogy az ortopédiákon ugrásszerűen megnő a forgalom, mert mindenki csúszkálni fog, ezen nem tudunk segíteni, mint mondtuk a havazás minket rendszeresen váratlanul ér, és nem számolunk azzal sem, hogy fagypont szükséges hozzá, miáltal orvul befagynak a pocsolyák. Magam is törtem így el a bokámat 2001 decemberében, azóta bevezettem egy óvintézkedést a további törések elkerülése céljából, nevezetesen azt, hogy a lábam elé nézek. Tudom, ez egyéni módszer és tömeges alkalmazására nem is kerülhet sor, illetve csak akkor, ha az Unió támogatni fogja a minden év novemberében megrendezésre kerülő lábelénézési tanfolyamokat, melyeken bárki, akárki és mindenki elsajátíthatja a közlekedésnek ezt a módját. Ha ez így, ebben a formában szóba kerülhet, nem kétlem, hogy a kormány is felkarolja az eszmét, nemzeti nagylétünk részévé teszi a lábelénézést, óriásplakátokon fogják hirdetni: „Nézz, ne csak lépj!” és zsebre vágják a tanfolyamokra kapott dotációt. Azt már nem is említem, hogy ennek következtében minden, magára valamit is adó ellenzéki legalábbis bekötött szemmel fog járni az utcán, mert ő ezeknek nem néz, ha belegebednek sem.

Jó, hát ez egy ügyes kis üzleti terv, minden meg is van hozzá, kivéve az alapfeltételt, az uniós támogatást, tehát a pénzt, szóval amíg az nincs meg, addig csúszkálunk-bukdácsolunk tovább, mint vérzivataros századainkon át mindig. És ezen kívül még mi lesz?

Össze fogják hívni az operatív törzset, és Bakondit újra kinevezik télügyi kormánybiztossá, azért újra, mert 2012-ben egyszer már viselte ezt a csodálatos címet. Bakondi mester előmászik föld alatti rejtekéből, nyilatkozik a királyi tévének és elmondja, mekkora megtiszteltetés, hogy olyan magas külföldi vendéget biztosíthat kormányszinten, mint a Tél. A független lapok jelzik, hogy a télügyi kormánybiztos nem a telet biztosítja, amint a katasztrófavédelem sem a katasztrófát védi, emiatt közepes sajtóvita indul a kormánylapok részéről annak kapcsán, hogy ki nem tud magyarul. A CÖF Békementet hirdet a tél mellett. A tél kitart és a menet alatt bemutatja kedvenc ünnepi zimankóját, ettől a CÖF fellelkesedik és ifj. Lomnici Zoltán „a magyarság legnagyobb szövetségesének” nevezi az évszakot a Pesti Srácoknak adott interjújában.

Apróbb atrocitások várhatóak ezután: aki havazás idején nem áll vigyázzba és nem fagy meg, azt a lelkesebb honfiak agyonverik, mert azt gyanítják, hogy ellenálló.

Ausztria, látván a nálunk uralkodó rendkívüli állapotokat, hókotrókat ajánl fel, azok meg is indulnak, de lévén a hó nulla milliméter, képtelenek vele bármit is kezdeni. Országos hóhelyzet alakul ki. Nulla vastagsággal, de hóhelyzet. Bevezetik a katonai törvénykezést, a rögtönítélő bíróságokat és első intézkedésként a fehérrépa után felemelik a sárgarépa árát is.

Felemelik, ugyanis a Magyar Nemzetben egy szabad szájáról és keresetlen szavairól ismert, utóbbi időben többszörösen sajtóper-vesztes publicista felteszi a kérdést: „Cui prodest?” „Kinek az érdeke?”

Miért van nálunk télen hó és jég, kinek hasznos ez? Nyilván csakis a természetellenes úton létrejött hóembereknek, akik enélkül meg sem születhetnének. A gyújtó hangú jegyzet veretes szavakkal ostorozza a liberális dekadenciát, mely Istennek képzeli magát, a Teremtés művébe avatkozik, és embert mer, akar formálni, ha hóból is. A Természet nevében parancsol megálljt ezeknek az istenkísértő próbálkozásoknak, és fenyegetően megjegyzi végül: „Ám a hóból nem csak embert lehet gyúrni, hanem golyót is. És ha mi titeket egyszer amúgy magyarosan meghógolyózunk, megnézhetitek magatokat!”

A Légió Hungária bevezeti a téli álcaruhát: egyelőre, a költségekre való tekintettel egyszerű fehér lepedőt fognak viselni utcai ruhájuk felett, csúcsos fehér csuklyával, rajta kivágott lyuk a szemeknek, világítás és melegedés céljából lángoló kereszt a kézben. Terveik szerint télen parlagfűirtással kívánnak foglalkozni, és bárkit szívesen parlagfűnek néznek, ha kell.

Az időjárásra való tekintettel a MÁV bevezeti a téli menetrendet, mely abból áll, hogy minden centiméter hó után hozzá kell írni a járathoz egy óra késést. A legfrissebb kormányhatározat szerint hatvan perc késés után az utasokkal nem történik semmi, nem kapnak sem folyamatos tájékoztatást, sem frissítőket, sem éjszakai szállást szükség esetén: ha a hó magassága eléri a 24 centimétert, aznapra hazamehetnek, de másnap kötelesek megjelenni a peronon a reggeli váltás idején.

Moszkvából hazánkba látogat Gyedmaróz és Sznyegurocska, gyümölcsöző tárgyalásokat folytatnak Szijjártó Péterrel és Kövér Lászlóval, majd látogatásuk fénypontjaként fogadja őket erkélyén Orbán Viktor is, akinek hoznak zsákban minden jót, aranydiót, mogyorót. Egyúttal megkötik a magyar–orosz államközi hó- és jégügyi egyezményt, melynek keretében hazánk roppant kedvezményes áron vásárolhat a legkiválóbb orosz hóból és jégből, nem kell beérje ezentúl a silány uniós utánzatokkal, ráadásul a szibériai légtömegek és anticiklonok ezentúl ingyen és vámmentesen haladhatnak át légterünkön.

A budapesti tömegközlekedésben a felszíni járatok késéseihez hasonlóan bevezetik a metrók késleltetését is, részint szolidaritásból, részint a járatok harmonizációjának okából: attól, hogy a föld alatt nincs hó, még ugyanolyan joguk van késni a metróknak is, mint bármely egyéb tömegközlekedési eszköznek.

A tél ezekkel a szezonális játékokkal és sportokkal majd csak eltelik valahogy, ám ne búslakodjunk: hamarosan jön a tavasz!

És végre nem a havazás fog meglepni minket, hanem az árvíz.

Mert arra sem számítunk soha.

Szele Tamás