Írt már ilyen címmel darabot Ion Luca Caragiale, írt ellopott levélről novellát Edgar Allan Poe, most már nincs mese, rajtam a sor, ha már nálunk is elveszett egy levél, bár nincs kizárva az sem, hogy ellopták. Előre szólok, hogy hosszú lesz, főleg, mert mindent eredetiben és teljes terjedelmében kell idézzek – aki sokallja, annak szokás szerint ajánlom Stuart képregényboltját az Agymenőkből.

Szóval hát elveszett a levél, vagy orv kezek eltüntették. Pedig minő szép episztola volt! Írták azt szívük vérével, selyem pergamenre, aranyos téntával, meg is hintették gyémántos porzóval, főbírák izenték, Handó Tündének, abból az alkalomból, hogy kinevezték alkotmánybírónak. Nem tudni, ki fogalmazta, de olyan remekül rendezte össze s vissza a szavakat, hogy biz' Isten, megérdemelne egy Sztálin-díjat is, harminc éves szibériai jutalomüdüléssel, ólombányák látogatásával.

Olyan ocsmány seggnyalás volt az az irat, hogy hozzá képest a Rákosihoz írt születésnapi versek gyűjteménye egy Nyugat-antológia – sok szépet láttam már kalandos életemben, de ilyen rondát, Jupiterre mondom, keveset.

A nagyközönség elsőként a birosag.hu- ról értesült róla, de a megadott helyen ne is tessék keresni, ugyanis figyelmes lett a lírai gyöngyszemre a napi sajtó, közzétette, minek következtében kitört a kravall, és alig pár nap tündöklés után levették, sőt, mordultak is egy illőt melléje, ahogy kell.

Lírainak nevezem, mert ugyan nem rímel, nincs kötött versformája, mégis poézis ez: himnikus költészet, ógörög gyökerekkel, a feltétlen rajongás, imádat dala. Én ugyan inkább írnék ilyent Aphroditéhez, Pallaszhoz, vagy ha rossz napom van, Dionüszoszhoz, de akinek csak Handó jutott, az neki ír.

Mármost lehet, hogy levették, de ami szép, az szép, ez meg olyan rusnya, hogy a kecskebéka mellette milói Vénusz és szamothrakéi Niké egyszerre – tartozunk annyival a nyilvánosságnak is, az utókornak is, hogy megőrizzük a szöveget eredetiben. Kár, hogy a szerző neve ismeretlen, mert az Artemisz-templomot felgyújtó, feledésre ítélt Hérosztratoszként őt is feljegyeznénk, dafke – de nem ismerjük a Névtelen Jegyző nevét (ez az Anonymus se gondolta volna a jó emlékezetű Béla király idejében, hogy bírósági segédfogalmazó válik belőle századok múlásával. Bár meg kell hagyni: ő sem kímélte a nyelvét a Gesta Hungarorumban, ha királyi vagy főnemesi alfelekről volt szó: far nem maradt tőle szárazon, tény, ami tény). No, de száz szónak is egy a vége, íme, a hét műtrágya, illetve műtárgya!

„Kedves Elnök Asszony!

A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódott, amelynek írásában jelentős szerepel vetted ki a részed. 2012 óta a bírósági szervezet mérföldes léptekkel haladt előre, melyek nyomán a siker, az eredményesség és a fejlődés hangjait visszhangozták a magyar igazságszolgáltatás templomai.

Köszönjük, hogy támogatásoddal az Alaptörvény szellemének legjobb értőivé, a merőben új eljárás jogi kódexrendszer legfelkészültebb alkalmazóivá váltunk, hogy iránymutatásod mellett a digitális fejlődés motorjai, és a társadalmi felelősségvállalás számos területének nagyszerű példái lettünk. Nem lehetünk elég hálásak azért, ahogy a bírósági szervezetet a hagyományaiban rejlő értékek megőrzésével és ápolásával átvezetted a 21. századba.

Irányításod mellett a magyar bíróságok ítélkezési teljesítménye Európa élvonalába repített bennünket, a jogszerűség, időszerűség, megalapozottság kihívásaira vitathatatlan eredményekkel válaszoltunk: a bíróságok ügyhátraléka és régi ügyeinek száma tovább csökkent, döntéseink elfogadottsága újfent javult.

Az innováció iránti elhivatottságodnak köszönhetően a bírósághoz fordulók a legmodernebb körülmények között, korszerű ügyfélközpontokban, egyszerűbben, gyorsabban intézhetik ügyeiket. A szervezet iránti közbizalom erősödött, az ügyfelek elégedettsége nőtt.

Magasabb szintre léptünk a bírói önigazgatás gyakorlásában és annak tökéletesítésében is. Soha annyi lehetőség nem kínálkozott a bíróságok dolgozóinak arra, hogy részt vállaljanak a szervezet működésében, és személyes közreműködésükkel, szerepvállalásukkal alakítsák annak sorsát, mint ma.

A bírói hivatás jelentőségét méltó módon elismerő illetmény iránti elszánt kitartásod célba ért, melynek eredményeként a bíró illetmény immár versenyképes jövedelmet, kiszámítható életpályát biztosít a hazánk bírói kara számára. Áldozatos és mindannyiunk iránt érzett felelősséggel végzett munkának hála a bírák és az igazságügyi alkalmazottak megbecsültsége megérdemelt helyre került. Köszönet és elismerés érte.

Soha el nem múló tudást, érzést kaptunk Tőled bírói hivatásról, bírói függetlenségről pártatlanságról, méltányosságról, elfogulatlanságról, igazságosságról, melyet ezúton is hálásan köszönünk.”

Eddig a Szépség, melyet névtelen, alázatos lantosként énekelt meg az Ismeretlen Bírósági Segédfogalmazó (de akárki is légyen, nagy karrier előtt áll). Kérek egy zsebkendőt, lilát, ibolyaillatút, hogy megtöröljem vaksi szememet, orromat, egyéb testnyílásaimat... oh, mely kár, hogy ez már nem hozzáférhető eredeti helyén, hogy lesújtott rá a Végzet, és porrá zúzta finom, áttört csipkéivel és egyéb firlefrancaival egyetemben. Mindig a jók vesznek el, én mondom...

Mikor elkezdett keringeni, sokan adtak hangot abbéli véleményüknek, hogy ez nem lehet komoly, valaki ironizál. Én ugyan akkor is azt mondtam, hogy de bizony komoly: viccnek ugyanis durva volna, és hát tekintsük, kik írták alá! Huszonnégyen, törvényszékek, bírói tanácsok, ítélőtáblák elnökei, ezek ugyan nem tréfálnak, és épeszű ember ővelük sem tréfál, mert ha perre kerül a dolog, ők hozzák az ítéletet. Egyszóval: eredeti volt a levél, nem hamis.

No, de miért vették le? Hiszen ez csak jó pont lett volna a bírói testületnek a mostani nehéz időkben? Azt, hogy konkrétan miért vették le, hivatalosan nem tudjuk, nem is tudhatjuk, mert senki meg nem mondta, azonban kezünkbe került a Magyar Bírói Egyesület közleménye az ügyben, az vet egy fénysugarat a homályba. 

„A Magyar Bírói Egyesület a bíróságok vezetői - a törvényszékek és az ítélőtáblák elnökei - dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal leköszönő elnökének távozása alkalmából közzétett nyílt levelében írtaktól elhatárolódik és egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy

- az abban írtak nem a bírói kar véleményét tükrözik;

- a levél stílusával és tartalmával nem tud azonosulni, mert az nem felel meg a Bírák Etikai Kódexében foglalt elvárásoknak, az alkalmas a bírói hivatás méltóságának, pártatlanságának, illetve ezek látszatának veszélyeztetésére;

- az aláíró vezetők megnyilvánulása saját méltóságukat és ezáltal az egész bírósági szervezet méltóságát is csorbítja!

A MABIE a bírák nevében visszautasítja azt, hogy a távozó elnök tanította volna meg a bírói kart bírói hivatásra, függetlenségre, pártatlanságra, méltányosságra, elfogulatlanságra és igazságosságra, mint ahogy azt is, hogy a bírósági szervezetrendszer minden egyes eredményét egy személynek tulajdonítja!

A MABIE kifejezetten az elmúlt időszak történéseivel ellentétesnek ítéli a levél bírói önigazgatás szintjének emelésével kapcsolatos állításokat, hisz az OBH (és egyes igazgatási vezetők) és az OBT között az elmúlt másfél évben gerjesztett konfliktusok, az OBT működésének akadályozására és negligálására irányuló törekvések ezzel épp ellentétes irányba hatottak.

Emlékeztet arra is, hogy az elmúlt 8 évben elért jelképes mértékű illetményemelés eddig nem jelentett és az OBH által előterjesztett – és mára törvénytervezeti formát öltő – illetményemelési javaslat sem jelent pillanatnyilag érdemi előrelépést a beosztott és az alsóbb fokú bíróságokon ítélkező bírák számára. A MABIE már többször kiemelte, hogy az OBH által javasolt illetményemelés jelentős aránytalanságokat eredményez az ítélkező bíró és az igazgatási vezetők között, az utóbbiak javára.

A MABIE köszönetet mond az ítélkező bíráknak és az igazságügyi alkalmazottaknak a bíróságok európai szinten is kimagasló eredményeiért és az elmúlt nyolc év sikereiért!”

No, ez már magyaros beszéd, ahogy illik. Egyenes, nem kertel – hiányzik belőle a „fentebb stíl”, a barokkos pompa, a lelkes alázat, de benne van az eb ura fakó, lényegre tör és kimondja azt: egyszóval, maguk a bírák nem így gondolják a dolgokat, még ha közülük egyes, magas polcon üldögélők alá is írták a himnuszt, mely méltó volt a Strébergi Mesternyalnokokhoz is.

Ami mit jelent?

Azt jelenti, hogy a NER, ez a korporatív államkísérlet, mely már majdnem tizedik éve gyömöszöli a népet mindenféle skatulyákba, dobozokba, akár szakmák, akár származás, akár más szempontok alapján, hazudik. Hiába állít fel ezer kategóriát, hiába kötelező lassan a kosárfonóknak és a kefekötőknek is a kamarai tagság, hogy aztán könnyebb legyen őket egyfelől kategorizálni, másfelől irányítani, zsarolni, fenyegetni, attól még az emberek nem lesznek egyformák, nem válik belőlük homogén, arctalan, gyúrható massza.

Vannak bírák, akik aláírják Handó Tünde émelyítő apoteózisát, és vannak, akik nem, sőt, tiltakoznak ellene.

És úgy nézem, hogy – mivel eltűnt, elveszett a levél az eredeti helyéről – egyelőre még az utóbbiak lehetnek többen.

Jó hinni, hogy van még Hunniában bírói függetlenség, emberi méltóság.

Aztán, hogy esztendőre lesz-e még, arról magunk is tehetünk majd.

De ez a levél elveszett.

Hála az Égnek.

Nincs is olyan nagyon bekötve Justitia szeme.

Megvan még a mérlege is, kardja is.

Szükség is lesz rájuk.

Ha nem előbb, akkor utóbb.

Szele Tamás