Baljós jeleket lát a béljós, kérem, habár én azt mondom, egyelőre rosszul látja: a látomás lényege ugyan nem hibás, csak az időzítésben téved a derék haruspex. Azt mondja Steen Jakobsen, a dán Saxo Bank elemzője, hogy Magyarország 2020-ban kiléphet az Európai Unióból, méghozzá csupa ma is ismert ok miatt.

Hát – ha ez komolyan felvetődne, a teljes politikai vezető réteg húzhatná a hétmérföldes csizmát, köthetné a talpára a lapulevelet, tarisnyálhatná fel magát hamuba sült pogácsával, mert itt nem volna maradása, várfogság lenne abból, ha maradna: mármint az, aki a Várba költözött, többé ki sem jöhetne onnét, mert meghempergetnék kátrányban és tollban. No, de ne szaladjunk ennyire előre: lássuk, mit mondott Jakobsen mester.

Az előrejelzést a B1 blogcsalád is interpretálta tegnap, szóval nem szenzáció, idézzük őket!

„Egy dán befektetési bank, Saxo a 2020-as évre készített előrejelzésében felveti annak lehetőségét, hogy Magyarország távozik az Európai Unióból.

Önként, és azért, mert az Orbán-kormány nem tud dűlőre jutni Brüsszellel a jogállamisági eljárás tekintetében, azaz nem fogadja el a hatalmának korlátozását, inkább az egész országot kilépteti az Unióból.

A bank elemzője, Steen Jakobsen megemlíti, hogy Magyarország lenyűgöző növekedést ért el, amióta 2004-ben csatlakozott az EU-hoz. Azonban 15 év után a kapcsolat megromlani látszik, mert az Unió eljárást kezdeményezett a kormánnyal szemben, mivel Magyarország - illetve valójában Orbán Viktor - egyre szigorúbban korlátozza a független sajtót, a bíróságokat, az Akadémiát, a kisebbségeket és a jogvédőket, ami az EU szerint nem fér össze a jogállami normákkal és az európai értékekkel.

A válás valószínűsége erősödik, meglátjuk, Magyarország követi-e Nagy-Britanniát, és távozik-e az Unióból 2020-ban.

Jakobsen ugyanakkor „végtelenül ironikusnak” nevezi, hogy a magyar gazdasági sikerek nagyobb része a 2004 óta érkezett uniós befektetések eredménye. Idézik a KMPG tanácsadócég becslését, amely szerint az EU-tagság évente nettó 3 százalékkal járul hozzá Magyarország GDP-jéhez. Ennek ellenére a budapesti kormány keresi a konfrontációt Brüsszellel, amikor csak lehetséges.

A bank elemzése egy nyitott gazdaság esetében fenntarthatatlannak nevezi a szűklátókörű kormány, a bevándorlás és a sajtó korlátozását.

Jakobsen szerint nehéz lesz dűlőre jutni az EU-val jövőre. Annál inkább, mert - ahogy Magyarországon - a brüsszeli bürokraták és politikusok között sem maradt észrevétlen Orbán „retorikai fordulata”, azaz hogy már nyíltan beszél arról, a magyarok a türkök „vértestvérei”. A Saxo elemzője azt állítja, Orbán hangnemváltását és Törökországhoz való közeledését az uniós támogatások várható csökkentése okozta.

Azt is megjegyzi, hogy az az Unióból való esetleges kilépés még a jelenlegeinél is sokkal gyengébb pozícióba, az euróval szemben a 375-ös szintre vetné vissza a forintot, mert a tőkeáramlás megfordulna és a befektetések elhagynák Magyarországot.” (B1 blogcsalád)

Eddig a Hiób-hír, most akkor lássuk, hogy is állunk a dolgokkal valójában.

Nem egészen így.

Jakobsen úr lehet kiváló jós, de a lottószámokat nem tőle kérdezném meg, ha ilyenek az előrejelzései – ugyanis valószínű, hogy jó számokat mondana, csak nem a jövő hétre volnának jók, hanem valamikor a jövő évben. Ezzel a próféciával is az a helyzet, hogy reális tényekből indul ki, reális következtetést von le, azonban az időpont nem stimmel sehogyan sem.

Egyrészt, 2022-ig szó sem lehet semmiféle Huxitról, ötlet szintjén sem, ugyanis az egy dolog, hogy a kohéziós alapok támogatását már nem fogjuk kapni az Uniótól, és ez visszaveti a magyar építőipart, valamint átsúlyozza a tőkét a mezőgazdaságba és részben a szolgáltatóiparba (fogunk is ezzel kínlódni eleget), azonban a kohéziós támogatások csak egy részét képezik az összes uniós támogatásnak. És míg egy cent is jöhet Brüsszeltől, nem lesz itt szakítás. Legfeljebb új, fondorlatos módszerek kitervelése a dotációk lenyúlásának terén.

Aztán meg ott is téved Jakobsen úr, hogy ripsz-ropsz, egy év alatt ki lehet szaladni az Unióból. Nem kerek erdő az, hogy egyszer csak kijusson belőle az ember, ha egy irányba megy: tekintsük Angliát, mióta szenvednek a Brexittel!

Egy Huxithoz előbb népszavazást kéne rendezni, ezen már meg is bukna a terv, ugyanis a magyar nép hihet sok szamárságban, emberevő migránsoktól rézfaszú Sorosig és markolábig, de ha megkérdik tőle, el akarja-e veszíteni a szabad utazás és külföldi munkavállalás jogát, egyértelműen nemet fog mondani, ha kell, kapával-kaszával is. Ugyanis ezzel az utolsó reményét veszítené el arra, hogy legalább egyénenként, családonként boldogulhasson valamennyire. Persze, el lehetne csalni a népszavazás eredményét, nem volna az első eset, még az elmúlt tíz évben sem, de annak nagyon súlyos következményei volnának, ideértve az előbb említett kaszát és kapát is.

De ha ezt mégis valahogy keresztülvernék (nem menne), akkor is tárgyalni kéne a dologról az Unióval. Lévén, hogy Magyarország gazdasági és politikai súlya egy kilépés esetén össze sem hasonítható az Egyesült Királyságéval, a Brexit itt rossz analógia. Velünk ugyan sokat nem veszítenének, legfeljebb maradna egy kis pénzük, amit különben ránk költenének, tehát kutya legyek, ha sikerülne akár csak kicsit is kedvező feltételeket kialkudni. Mehetnénk, amerre a szemünk lát, de üres zsebbel, és olyan potenciális válsággóc válna belőlünk, mint Latin-Amerikában Venezuelából, annyi különbséggel, hogy ott legalább van olaj, van miért harcolni, itt csak nyomor lenne. Az meg senkinek sem kell, nem olyan árucikk, amire nagy igény volna. Szóval nincs hatalom, amelyik gazdasági okokból a szárnya alá venne minket, annyira azért nem szeretik Oroszországban az Erős Pistát, hogy a nyakunkba boruljanak érte, Túró Rudijuk meg van saját.

Jakobsen a török kapcsolatok erősödését prognosztizálja, ami egy gazdasági abszurdum, elég, ha kicsit ránézünk a török líra árfolyam-ingadozásaira: a török és a magyar gazdaság között az az egyetlen alapvető különbség van, hogy míg mi az uniós támogatásokból (nem segélyekből, ez egy közkeletű tévedés) élünk, addig ők bankkölcsönökből. De egyik ország sem termeli ki az egészséges gazdálkodáshoz elegendő hasznot.

Hogy a Türk Tanácsban mit keresünk, az az idei év húszmilliós kérdése, szerintem egy vasat sem, vagy ha mégis, nagyon keveset – az odatolakodásunk egyike lehet kardinális diplomáciai tévedéseinknek, ugyanis a Türk Tanács tagállamai akkor sem tudnának minket aktívan támogatni, ha akarnának, geopolitikai helyzetünk miatt (vagyis, elég messze vannak) – de hát nem is akarnak, türkök ők, nem hülyék. Ez tehát nem jelentene még zsákutcát sem egy, az Unióból kicsöppent Magyarországnak.

Szóval, ezek a jóslat gyenge pontjai. És mi az, amiben nem téved?

Abban tisztán lát Jakobsen úr, hogy egy nyitott gazdaság esetében fenntarthatatlannak nevezi a szűk látókörű kormányzást, a bevándorlás és a sajtó korlátozását. Ezek ugyanis nem csak az Unió alapértékeinek mondanak ellent, de hosszú távon magának a józan észnek és a természet, valamint a gazdaság törvényeinek is: az ellentét feloldhatatlan, ilyen alapon nem nyugodhat egy tartós társadalom, tehát valaminek vesznie kell. Vagy a társadalomnak, vagy ezeknek az alapoknak. Egy Huxit sem oldaná fel az ellentétet, maximum elodázná az elkerülhetetlen véget: ez a rendszer, amit mindközönségesen NER-nek hívunk, saját magát ítélte halálra, már alapjainak lerakásakor, és mi most egy törvényszerű, bár nagyon elhúzódó agónia tanúi vagyunk.

Igen, a rendszer az utolsókat rúgja – de belénk.

És még sokáig fog rugdalni, van még benne erő bőven.

Nem mondom, hogy később, egyszer, majd, egy kétségbeesett, kapkodó pillanatban a magyar kormány tulajdon bőrét és hatalmát mentve ne próbálkozhatna meg egy Huxit kísérletével – de körülbelül az is lenne az utolsó tévedése.

Jövőre semmiképp sem fajul idáig a helyzet.

Az is lehet, hogy sohasem vetődik fel ez az őrültség.

De hogy jövőre nem: az biztos.

Mondom: ezeket a Jakobsen-féle lottószámokat valószínűleg egyszer, valamikor megpróbálják majd kihúzni.

Csak nem egyhamar.

És azt nem tudni, mikor.

Szele Tamás