Most, amikor látszólag düledeznek a kamuhírlapok hazugságokból rakott falai, és a valódi sajtó, de a valódi olvasók is némi halvány reményt látnak arra, hogy ha másként nem, rendőri úton, de megszabadulunk ezektől a gyalázatos médiumimitációktól, ne feledkezzünk meg arról: már régóta folyt ellenük a harc. Csak nem úgy mint most, nem hatósági szinten.

Habár a hatósági fellépés folytatásában is, sikerében is kissé szkeptikus vagyok, magam is örülnék annak, ha sikerülne felszámolni ezeket a hálózatokat. Azonban a valódi álhír-ellenes tevékenységet, feltáró munkát eddig is civilek végezték, most is rájuk marad.

Én olyan hét-nyolc éve próbálok tenni ellenük – nem egy kötetre, többre való írást követtem már el ellenük, főként leleplezéseket, oknyomozó, tényfeltáró anyagokat publikáltam, valamelyes sikerrel (olyan eredményeim azért voltak, hogy jó pár különösen hazug és uszító írást sikerült levétetni, igaz, ehhez az is kellett, hogy az álhírlapok olvasói tömegével közöljék, hogy már ők sem hiszik a hírt, hiszen olvasták a cáfolatomat), de ezt a csatát nem én kezdtem és nem is egyedül vívtam.

Ugyanis az Urban Legends blog kezdte, jóval azelőtt, hogy én felfigyeltem volt a jelenségre, mely Marinov Iván vezetésével működik máig, két éven át pedig pótolhatatlan támogatást nyújtott a Fakepalm – ami aztán váratlanul megszűnt.

Igaz, keringenek a magyar közéletben felkent álhír-szakértők, akik előadásokat tartanak, konferenciákon szólalnak fel, csodás elméleteket köszönhetünk nekik: ezek a kiváló emberek érdekes módon az után jelentek meg, hogy az álhírek témakörét és az ellenük folytatott harcot az Európai Unió kiemelt támogatásra érdemes területnek nyilvánította és bőkezűen dotálja is az ilyen irányú kutatásokat.

A témával foglalkozó írásokat, leleplezéseket és oknyomozásokat, tényfeltárásokat viszont tudtommal nem dotálja, így konkrétan az a helyzet, hogy nagy tudású szakembereink tanulmányait olvassa, aki olvassa, rájuk talál, akinek sikerül, azonban a napi, háttérmunkát igénylő, idegölő csatározások ránk, kevesekre, civilekre maradnak. És nekünk nem jut se pénz, se posztó, csak a végeérhetetlen végvári harcok. Na nem, mintha hiányozna, hogy pár elméleti szakértő még irányítgasson is – az hiányzik, hogy fogják magukat, és menjenek utána annak az álhírnek, leplezzék le, kövessék az útját, találják meg a forrását, szedjék ízekre.

Ahogy mi.

Aztán néha mi is kidőlünk a sorból, ahogy nem túl régen a Fakepalm. Most, mikor értelmet kezd nyerni az álhírek irtása, Karácsony Csillával, az oldal valamikori tulajdonosával beszélgettünk a helyzetről.

- Kezdjük egy olyan kérdéssel, ami megvilágítja az olvasó számára, miről van szó és milyen mélységben kellett elmerülnötök az álhírek világában – miért és mikor jött létre a Fakepalm?

- 2017 végén jelentünk meg az információs sztrádán, hogy irtsunk mindent, ami a társadalom elleni szellemi merénylet. Informatikusokból (programozók és etikus hackerek) alakultunk, a háttérben orvosi (egészségügyi retardáltságokhoz), illetve jogászi segítséggel.

- Milyen sikereket tudtatok elkönyvelni?

- Feltérképeztük és beazonosítottuk az összes hazai álhír-hálózatot, akik visszaélnek az emberek hiszékenységével, és gyakorlatilag az összes média hírt adott eredményeinkről.

- Mit neveznél kudarcnak a Fakepalmmal kapcsolatban?

- Értelmetlen volt a tevékenységünk, mert nincs rá törvény, ami szabályozná a hazugsággyárak büntetését, miközben a hiteles oldalak felelősségre vonhatók. Utóbbinak estünk áldozatul mi is, a kamufirkászok, kamu webshopok, kamu marketingesek, kamu csodaszert értékesítők, illetve tisztességtelen építőipari cégek megsértődtek, szinte minden hétre jutott egy fenyegetés.

- És miért szűnt meg?

- Mert nem állt mögénk senki, ráadásul már nem csak a szabadidőnket áldoztuk be, hanem saját zsebből is kellett finanszíroznunk a végén. Ekkor döntöttünk úgy, hogy felszámoljuk, mert úgy éreztük, ez csak a mi szívügyünk.

- Most leállt a legkönnyebben azonosítható álhírlap-család, erről már napok óta ír a sajtó. Ezeket a lapokat jellegzetes, piros-sárga fejlécükről lehetett felismerni. Ezentúl miről ismerheti fel az olvasó – ha egyáltalán fel kívánja ismerni – az álhírt, álhír-lapot szerinted?

- A Kamu Kft.-k mindig az érzelmi nyomógombokat célozzák meg, kiprovokálva ezzel az olvasottságot, hogy a hiszékeny embereket pénzre váltsák.

A magyar nyelvű álhír- és kamuoldalak általában nem .hu végződésű domaineket használnak, mivel azokra szigorú szabályozás vonatkozik, a törvényesen bejegyzettek állításaikért felelősségre vonhatók – ellentétben egy .me, .blogspot.com, .club, .info, stb. végződésű domainre, amelyeket előszeretettel használnak a hazugsággyárak. Vagy éppen az impresszum – ez már pici nyomozást igényel, de megéri körülnézni a weblapon –, hiszen az elektronikus kereskedelmi törvény kötelezi rögzíteni a tartalmi elemeket, például a szolgáltató nevét, elérhetőségét, székhelyét, a tárhely szolgáltatóját, stb. Ahol nem találni felelőst, nincs beazonosíthatóságuk, amit senkihez sem lehet kötni, onnan meneküljünk.

A hiteles portálok mindig feltüntetik a forrást, amelyből dolgoznak vagy alátámasztják állításukat, ellentétben a netes pöcegödrökkel. Mindig ellenőrizzük máshol is, amit olvasunk! Mivel a kamuhírek sosem történtek meg, ezért a fősodrú média ezekről nem is tájékoztat. És az ismert emberekkel kapcsolatos „üzengetéseknél” érdemes a személyükhöz köthető Facebook oldalukat felkeresni, mert gyakran cáfolják a róluk szóló kamu „nyilatkozatokat” (vagy éppen kiderül a felületükről).

Bicskanyitogató átverés a rákos betegek gyógyulását ígérő kamucikkek, különösen, ha ezekhez megvásárolható „csodaszer” is társul. Megnyitva az adott firkálmányt hadovázás lesz kuruzslásokkal, a lényeg az elhelyezett reklámokban rejlik, mint pl: „Megrendelheted a rák ellenszerét!”, „Visszanyerheted az egészséged a speciális kapszulával”, stb. A csalók sok-sok ember pénztárcáját rabolják ki, akinek talán ez lehet az utolsó mentsvára, de önmagában az is pénzt termel egy oldalnak, ha a felhasználók nem vásárolnak, csak a hirdetésre kattintanak.

Végtelenül elképesztő az is, hogy az ámenezésnek létjogosultsága van az interweben, a vakbuzgó hittel rendelkezők szó szerint vakok, mert az átveréseket kritika nélkül elhiszik, ráadásul meg is osztják a hírfolyamban. Felháborító, amikor szerencsétlen sorsú emberek, de különösképp fogyatékos kisgyermekek képeit teszik közzé, érzelmi zsarolással felszólítva a közönséget („ma van a szülinapom, de engem senki nem köszönt fel, mert csúnya vagyok / rákos vagyok” – hasonló szövegkörnyezetben). Szörnyen brutális végtagjukat elvesztett, rendellenességgel született, vagy intenzív osztályon fekvő embereket látni, akikből csövek lógnak ki, de az is szomorú, hogy ez működik, mert tonnaszámra érkeznek alá a hozzászólások, megelégedve a jókívánságok haszontalanságával. (De kinek is írjuk, egy lopott fényképnek, a kamuoldalra?)

Dwayne Johnson nem osztja szét a vagyonát, de lájkokért sem fogunk Teslát nyerni. A „sorsolásokkal” duzzasztják Facebook oldalaikat, majd onnan a felhasználókat beterelik „megdöbbentő” tartalmaikkal a webes hulladékaikra. A trükk a káprázat, ahogy a szellemi neutroncsillagok fogalmaznak: „egy megosztás nem kerül semmibe, hátha”. Fordítsuk meg a gondolatmenetet: 10-20 ezer megosztásért megérné bárkinek is kisorsolni többmilliós értékeket?

Lehetne még folytatni, de ezeket elsajátítva már egy masszív alappal rendelkezünk a kamuhírek felismeréséhez. Igazán rutinosok pedig akkor leszünk, ha már ki is tudjuk egészíteni a felsorolást. Ne az nyerjen, aki hangosabban beszél, hanem az, aki igazat mond.

- Mit lehet tenni az álhírek ellen? Érdemes megtanítani az olvasót a kiszűrésükre, vagy jobb módszer volna a hatósági fellépés?

- Ahogy a tudomány csodáit, például az atomenergiát, úgy az internet varázsát is az emberiség egy része gonosz célokra használja – pont ezért érzem szükségét a gyomlálásnak és felelősségre vonásnak. A digitális analfabéták menthetetlenek, nincsenek jó tapasztalataim a tanításukról, kevés százalékban nevelhetők a hírfogyasztási szokásokra. Az érzelmi nyomógombos hitványságok felduzzasztja a lelküket akkorára, hogy kitölti azt az űrt, ami a fejükben tátong – de én nem akarom, hogy az ő butaságukat a csalók pénzre váltsák.

- Mik a terveid, folytatod a leleplező, tényfeltáró munkát?

- Mindent szeretek, ami az emberiséget gondolkodásra készteti. Most, hogy végre eljárást indítottak az egyik álhír-hálózat ellen (akiket már két éve beazonosítottunk és átadtunk adataikat a rendőrségnek), nagyon értékes évek következhetnek, ha ebből precedensértékű eset lesz. Látom értelmét, hogy leporoljuk a tevékenységünket, ami nem egyedül az én érdemem, hanem több ember összehangolt munkája. Az utolsókat simítjuk a Csaxólok felületen, ami nagyjából a Fakepalm feltámadása, kiegészítve fogyaszthatóbb menükkel is.

Hát itt tartunk, kérem itt: a hatósági fellépés után (ami minden bizonnyal a Fakepalm által átadott adatok alapján történt).Kezdik, kezdjük újra, századszor, ezredszer.

Mert kell, mert muszáj.

Mert sajtóban hazudni márpedig nem szabad, szóban meg tilos.

Azért legalább illúzióink lehetnének: de nincsenek. Az eddiginél több segítségre ezen túl sem számíthat az, aki álhírek ellen harcol – legfeljebb kicsit több sikerre.

Vagy nem.

Majd meglátjuk.

Ezen a hídon akkor kell átmenni, ha odaérünk.

Szele Tamás