Pálinka. Tulajdonképpen ez az egy szó kifejezi a mai magyar valóságot. Ütős, hamar megzavarja a fejet, módjával nem ártana, de nyakló nélkül kapjuk, verekszünk is tőle eleget és minden reggel kín felébredni ebben a pálinkaszagú világban. Gyorsan egy féldecit, hogy segítsen rajtunk – segít is, újabb berúgás, újabb verekedés, újabb másnaposság felé, míg belé nem döglünk.

És most már a tananyag része is a pálinkafőzés, nehogy megfeledkezzünk erről a nemes alkímiáról, mely nemzeti hagyományaink része. Tamási Árontól a tatárjárásig sok minden kimaradhat a tantervből és ki is marad, de a pálinkafőzés és Wass Albert nem, a pálinka a kapudrog, a Wass a kemény.

Azért a pálinka sem éppen a legjobb ötlet.

Mikor minden uniós szabállyal szembeszállva pártunk és kormányunk engedélyezte a házi pálinkafőzést – bár csak adott mértékig, mennyiségig, de magasan húzták meg a határt – az ember arra gondolt: no, sokan fognak örülni, végre olcsón megússzák a vedelést. Aztán kiderült, hogy pálinkát sok mindenből lehet főzni, gumicsizmától tyúkszemétig (bár ez utóbbi nem alapanyaga a nedűnek, hanem inkább fűszere lehet), de iható pálinkát baromi nehéz alkotni. Mármost mit csinál a jó magyar ember, ha van száz-kétszáz liter olyan pálinkája, amit maximum vegyi fegyverként lehetne alkalmazni, repülőgépről permetezve, gerillák ellen, távoli országok harcterein, ahol kevéssé ellenőrzik a nemzetközi egyezmények betartását?

Először is megpróbálja meginni.

Nem lehet. Ha nagyon erőlteti: belepusztul, de nem erőlteti nagyon, mert ő főzte, tudja, mi van benne.

Akkor eladja. Érdekes módon nem csak a jó pálinkára akad mindig vevő Magyarországon, hanem a rosszra, ihatatlanra is. Hogy aztán ez átpalackozva milyen címkével kerül a kocsma polcára, az már más kérdés, de olyant ritkán látunk, hogy bezárják a becsületsüllyesztőt csak, mert pocsék volt a pálinka. Ha összekeveredik az etilalkohol a metilalkohollal az más, akkor becsukják, a tulajjal együtt, de ha csak annyiról van szó, hogy Jani bá ledarálta a traktorbelsőt, összekeverte lucernával és kifőzte pálinkának, akkor semmi baj, ez még nem indok a hatósági intézkedésre.

Ha meg Jani bá kever belé műtrágyát is, akkor jó esetben elszáll az üsttel együtt, Föld körüli pályára áll és ő lesz a legnagyobb magyar műhold, szóval annak is van haszna a nemzet távlati érdekeinek szempontjából.

Tehát nem alakult ki egészséges piaci verseny a pálinkapiacon a liberalizálástól, ha csak azt nem tekintjük versenyhelyzetnek, hogy rosszabbnál rosszabb pálinkákba ütközik a bátor kísérletező. Én nem vagyok bátor kísérletező, nem keresgélem az igaz pálinkát, ugyanis felfedeztem, csak nem Magyarországon: a nagyváradi piacon lehet kapni, egy liter valamivel több, mint ezer forint, és mindig ugyanolyan jó, bár házi: a kistermelő ugyanis tudja, hogy arrafelé rossz pálinkát csak egyszer ad el, nagy a kínálat, ha rossz az ital, másodjára már a szomszédhoz megy a vevő. Hogy ez Magyarországon miért nem így működik, az rejtély, „nemzetkarakterológiai misztikum”, mondaná Raffay Ernő, én meg azt mondom, hogy fogalmam sincs.

Na, de majd most. Ugyanis oktatni fogják a pálinkafőzést.

Kémiaórán.

A dologban van némi logika, mert így elvileg a jövő üstmesterei, pálinkalovagjai képesek lesznek különbséget tenni az etil- és a metilalkohol között, kevesebb kéne legyen a mérgezés, csak kérdés, hogy emlékezni fognak-e a leckére. Mert a két alkohol különben szagra, színre, ízre teljesen egyforma, elsőre még a hatásuk sem különbözik, másodikra annál inkább. De olyasmi ez, mintha a trinitrotoluol gyártását is oktatnánk, hogy ha az ember bombát gyárt, ne a kezében robbanjon meg ne is otthon. Majd ott, ahova szánja.

De tény, hogy benne van a NAT-ban, éspedig a következő mondat írja elő:

„A pálinkafőzés tanulmányozása videofilm segítségével, a folyamat értelmezése.”

Most szerintem mindenki arra gondol, hogy megér ez egy kísérleti demonstrációt is, a folyamat értelmezésével együtt. A folyamatot vizespohárból értelmezi a kis kémikus, az elsőt úgy hívják, hogy „rézeleje”, a másodikat már pálinkának, a harmadiktól az ötödikig zajlik az elemzés, utána meg már mindegy is.

Igaz, ugyanebben a kémia-tantervben szerepel „a víz vagy vörösbor desztillációjának bemutatása, a desztilláció folyamatának értelmezése” is, a javasolt tevékenységek listáján, szóval akinek nem árt meg a pálinka, megárt majd az égetett bor, ami azért nem konyak, mert nem Franciaországban készül. De az alkoholt borból még könnyebb is lepárolni, mint cefréből, az igaz.

Azt nem értem, hogy a Molotov-koktél részletes receptje hogyan került át a kémia-tantervből a történelmibe? Bár, végül is abban keverék van, nem vegyület, konkrétan benzinből és gázolajból, ezek az anyagok nem egymással lépnek reakcióba, hanem az oxigénnel és a harckocsi hajtóművével, mely pedig szintén nem vegyület.

Rendben van, de mivel indokolják ezeknek az oktatását? Itt áll:

„Az élményközpontú tanításnak arra kell összpontosítania, hogy a tanulók tudatába beépüljön: a kémiai ismeretek szükségesek az élőlényekben zajló folyamatok megértéséhez, a mindennapokban használt tárgyaink előállításához, feladata a tudatos vásárlási és anyagfelhasználási szokások kialakítása, az egészségvédelemhez és az élhető környezet megóvásához szükséges ismeretek és szemlélet biztosítása.”

És stimmel. A pálinkafőzés a közvetlen előzménye egy, élőlényekben zajló biokémiai folyamatnak, mely végül fő termékként előbb részegséget, majd kerítésszaggatást, végül másnaposságot eredményez. A tudatos vásárlási szokások kialakításában is szerepet játszik ennek ismerete, ugyanis aki tud saját maga is pocsék pálinkát főzni, az nem fogja pénzért megvenni a másik ember pocsék pálinkáját. A tudatos anyaghasználat felvetése merész gondolat a tantervben és elképzelem, amint egy-két tapasztalt díler osztályfőnöki órán előadást tart a marihuána, a hasis és a bioherbál közötti jelentős különbségről, de lássuk be: ennek is van jogosultsága a mai világban.

Azért ez a pálinka-dolog akkor sem teljesen kerek nekem. A pálinka az az ital, aminek a készítéséhez a legkevesebb szakértelem kell, össze sem mérhető a pálinkafőzés a borászat ezer és millió árnyalatával, ismeretével, illetve ha valaki jó pálinkát főz, az összemérhető, csak az olyan ember ritka. Még egy iható kézműves sörhöz is sokkal többet kell tudni, mint egy bundapálinkához.

És hát a hatás sem ugyanaz. Nem véletlen, hogy a világirodalom tele van bordallal, még az is írt ilyent, aki különben nem volt nagyivó (szegény Petőfiről hitte azt a fél ország a bordalok miatt, hogy folyamatosan részeg, aztán aki személyesen megismerte, csodálkozott, hogy a harmadik pohár bort már elutasítja), de pálinka-dal – itt nem a whiskyre gondolok! – elvétve is alig akad.

Szép ez a tanterv.

Elképzelem a jelenetet:

– Pistike, táskádat becsomagoltad?

– Be, mama, még este!

– Pálinka van nálad?

– Van egy liter, meg két liter vörösbor is.

– Molotv-koktélt betetted?

– Itt van, a Wass-kötet mellett.

– Akkor mehetsz, Pistike, ne hozz szégyent rám!

Wass, pálinka, égetett bor, nem mindegy?

Csak ártson, tartja a magyar közmondás.

Ártani fog.

Keserű lesz a másnaposság, mikor véget ér ez a tivornya, annyit mondhatok, hallgassanak egy tapasztalt ember szavára.

Szele Tamás