Forgókínpad

Ferdítési paragrafus

2020. március 25. - Szele Tamás

Ma reggel az a hír, hogy nincs nagyon sok rossz hír. Bár így is akad elég, harminckilenc új fertőzöttet találtak és sajnos egy brit állampolgár el is hunyt az éjszaka folyamán – nyugalmasabb időkben ez hónapokra adna munkát a sajtónak, de most rezignáltan beérjük azzal, hogy közöljük a hivatalos adatokat. Már ameddig közölhetjük, mert meglehet, rövidesen az is tilos lesz.

vargajudit.jpg

Olyan egy hetünk még biztos van, mivel tegnap az ellenzék végül nem szavazta meg a felhatalmazási törvényt: aztán majd meglátjuk, mi történik, de a történelem példái azt mutatják, hogy ha egy disznóság elkövetésére van lehetőség, akkor azt a találékony emberi nem el is fogja követni, a lehető leghamarabb és a legváltozatosabb módokon. Itt a sajtó szájkosárral történő szabályozásának lehetőségére gondolok, Gajdics Ottó és pályatársai úgy fogalmaznának, hogy „sivalkodok”, én meg úgy, hogy ők hörögnek és vicsorognak, én a magam részéről csak a lehetőségeket tekintem át.

Nem túl vidítóak.

Kezdjük azon, hogy a felhatalmazási törvény ugyan a sajtót egy szóval sem említi, de kiemelten foglalkozik a hírekkel. Márpedig a hír a sajtó nyersanyaga, munkadarabja – és természetesen ők is a sajtót akarják a hír útján zabolázni. A vita már itt mellékvágányra szalad, ugyanis mást ért a törvényhozó híren és mást a sajtómunkás: nekik az a hír, ami már megjelent, elhangzott, nekünk az, amiből megírjuk a megjelenő, elhangzó anyagot.

Kicsit olyan ez, mintha a politikusaink hittel hinnék, hogy a kenyér a péknél terem, esetleg a földeken, és hiába magyaráznánk nekik, hogy ott a búza vagy a rozs terem, azt hosszas munkálatok után le kell aratni, megőrölni, és a lisztből sütjük a kenyeret, ami külön mesterség... erre ők megvonnák a vállukat és mégis olyan törvényt hoznának, ami szerint a kenyér a péknél nő, esetleg ő tenyészti. Hogy a példánál maradjunk: ha a törvényből kimaradó rozsba beléesik az anyarozs, és utána mindenki mérgezést kap tőle, aki a kenyérből evett, meg színes hallucinációi lesznek – ennek az élősködő gombának ugyanis magas az LSD-tartalma – akkor erről a meghozott törvény még csak nem is gondoskodik, hiszen a gabonával nem foglalkoztak a megfogalmazásakor, csak a pékekkel. Vesszenek azok a mocskos pékek!

Szóval, ahogy a TASZ rá is mutat, rossz törvény készül, de erre már gondolni is pogányság, melynek hangoztatása máglyára vezet. Azonban lássuk a kifogásolható részt!

Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy valós tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A valótlan tényekkel nincs dolgunk, ha nem vagyunk álhírlap-írók, az odáig rendben van, a mostani jogrend is tiltja a közlésüket. Kicsit szigorúan tiltja, ugyanis a hatályos törvény alapján a bírói gyakorlat kötelességé teheti a sajtómunkásnak, hogy személyesen járjon utána mindennek, és azért ez fizikailag nem okvetlenül lehetséges, nem veszi figyelembe a szakma „három megbízható forrás” néven ismert szabályát (miszerint ha három megbízható forrás ugyanazt állítja, akkor az ténynek tekinthető), ami azt jelenti, hogy ha teszem azt Trump elnök mondjuk Erdogannal tárgyal, hiába írja meg a tárgyalás eredményét teszem azt a Reuters, a BBC és a CNN, addig nem írhatnám meg magam is, míg nem beszéltem Trumppal is, Erdogannal is és nem tőlük tudom. Nekem a telefonszámlám lenne szép, nekik a forgalmuk, szóval a jogalkotás eddig sem vette figyelembe a sajtómunka realitásait, de ez a mostani szösszenetük szó szerint mindenre alkalmas, valóságos svájci bicska.

Az épeszű újságírónál alapvető, hogy ellenőrzi a hozzá befutó, még nyers információt (ami valójában a hír), anélkül el sem lehet indulni. Valótlan tényekkel nem foglalkozunk, sőt, még bizonyítatlanokkal sem: erre szoktam mondani, hogy nem az az érdekes, ami az újságban van, hanem az, ami kimarad belőle. Mostanság főleg: lapáttal kell kihajigálni az ablakon azt a rengeteg meg nem erősített információt, vélekedést, feltételezést, pletykát és városi legendát, amit a járvánnyal kapcsolatban az élénk elméjű és felajzott idegrendszerű önjelölt informátorok összehordanak nekünk, valóságos apokrif Jelenések Könyveit kell figyelmen kívül hagynunk minden nap, és ezeknek egy szabad szemmel is látható hányada erősen valószerű, csak éppen bizonyíthatatlan. De az olyan baromságokat, mint azt, hogy „Hullanak az emberek a Keletiben” tényleg büntetni kell és eddig is büntették. Volt is, van is rá törvény.

A másik kategóriával van a baj. Jogi szempontból ugyanis a világon semmit nem jelent az, hogy „valós tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa”. Jogi szempontból ennek nincs értelme, egy tény a bíróság előtt vagy igaz, vagy nem. A tény értelmezése már a vád illetve a védelem dolga: de ez a tény valós vagy hamis mivoltán nem változtat. Ha Pistike kenyeret lopott, Pistikét meg kell büntetni. Ha a vád kiemeli, hogy mások emiatt nem jutottak élelemhez, az súlyosbító körülmény, ha a védelem bebizonyítja, hogy Pistike napok óta éhezett, az erős enyhítő körülmény, de magán a lopás tényén nem változtat. Az büntetendő, ha megtörtént: a büntetés mértéke függ a körülményektől és azok értelmezésétől.

Ha a kormány például mond valamit a járványban elhunytak, megfertőződöttek számáról és a járvány elleni védekezésről, az egy tényállítás. Azonban ha nem vágnak egybe az adatok a más forrásból ismertekkel, akkor mi van? Akkor eddig lehetett közölni egyfelől a kormány, másfelől mondjuk az egészségügyi intézmények adatait, azonos terjedelemben, azonos helyen, és dönthetett az olvasó, kinek hisz inkább: a kormánynak vagy a saját szemének. Mostantól, az új törvény szellemében ez tilos lesz: a kormány éspedig a mindenkori kormány, tehát a következő és az azután következő is – lesz az abszolút igazság birtokosa, és felülírhatja a valóságot is. Sőt: a véleményeket is.

Hogyan értem ezt? Vegyünk egy példát. Tegnap ránéztem a tanult dr. Varga Judit miniszterasszony Facebook-oldalára, nem titkolom, azért, hogy lássam, ő miként vélekedik e kérdésben (számomra elkeserítően, de ez nem újság) és figyelmes lettem egy megosztására. Idézném:

Hinni szeretném, hogy a benyújtott törvényjavaslat elfogadásával a nemzet politikai bölcsessége nyilvánul meg, hogy a nemzet életösztöne sugallja, hogy érvényesítsük a jelen esetben nélkülözhetetlen prius vivere, deinde philosophari elvét, vagyis, hogy előbb teremtsük meg az élet lehetőségét, és csak azután vitatkozzunk.

#VIGYÁZZUNKEGYMÁSRA

I would like to believe that by adopting the submitted bill, the political wisdom of the nation manifests itself, that the instinct of the nation suggests that we enforce the principle of prius vivere, deinde philosophari, that is: first focus on living then on philosophy! – itt: Országház.”

Mármost nem tudom, hányasa lehetett római jogból, de hogy latin nyelvből most ki tudnám adni neki a szekundát, az bizonyos, mert az Arisztotelésznek (is) tulajdonított idézetben, amit a magyar szövegben is, az angolban is, tehát kétszer egymás után egyformán hibásan írt, nem „prius vivere” szerepel eredetileg, hanem „primus vivere”. Így sem értelmetlen, így is van jelentése, szó se róla, csak épp az eredeti világosan „primus, primum” alakot használ. Jó, nyilván egy jogi doktornak fontosabb a priusz, az jut először eszébe, sőt, itt egy priusz inter parest láthatunk, ha úgy vesszük, bár az még jövő idő és feltételes mód.

Ez nem egyéb, mint egy egyszerű (de következetes) elgépelés eredménye, normális esetben az első kommentelő szól, hogy „hiányzik egy „m” betű”, a megosztó észleli és pótolja. Nem nagy ügy, szóra sem volna érdemes. Azonban itt senki sem szólt, sőt, a százhetvennégy hozzászólás egyike sem említette ezt az apróságot, ellenben mindegyikük a feltétlen alázat és hódolat hangján kommentelt – ami legyen az ő bajuk és a miniszterasszony baja, bár nem állom meg, hogy a legszebbiket név nélkül ide ne idézzem:

Kegyelmes Asszonyom! Igen, Ön gyönyörű. Emellett Istent, az Ő megfellebbezhetetlen Természeti Törvényét, s annak magyarországi incarnatio-ját, Szentkoronánkat szolgálja. Hódolattal kérem Nagyméltóságodat, méltóztassék legőszintébb lelkesedésem nyilvánítását fogadni.

(A hangvétel tudatos. Egyrészt történelmi, magyar közjogi talajon áll, másrészt ellensúlyozni hivatott a Csonka-Magyarországon állomásozó ún. ellenzék gyalázkodásait. Móresre kell őket tanítani. Maguktól sosem térnek észhez. Bő 100 esztendeje bizonyítják.)”

Mint láthatjuk, még egy elütést sem javítanak ki az elkötelezett hívek. No jó, de hol van ebben a jogértelmezés?

Ugyebár, én ezt az apróságot megírtam, szóvá tettem. Egy pillanatig sem gondolom, hogy dr. Varga Judit szándékosan írt helytelenül, de ha ő úgy érzi, gondolja, akkor beperelhet azért, mert „elferdítettem a tényt, a szándékát”. El is veszíti a pert, ugyanis a ténynek semmi köze nem volt a járványhoz, így az én gondolatmenetem nem alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa.

Igen ám, de eddig azért veszítette volna el, mert a jog nem követeli meg tőlem, hogy belelássak az ő fejébe és ismerjem eredeti szándékát, azt, hogy mit akart írni. Most – és járványügyben – megkövetelné.

Aztán ezt a csodás gumiszabályt lehet még bővíteni, például kiterjeszteni a kormánytagok tekintélyének csorbítására is, létezik olyan kincstári logika, mely szerint az is akadályozhatja a védekezés eredményességét, de hát a nem létező „tény elferdítése” jogi kategória gyakorlatilag a tények értelmezését teszi büntethetővé, illetve minden olyan értelmezés büntethető lesz, ami nem azonos szó szerint a kormányéval. Megint hoznék egy példát arra, ez mit jelent.

Mondjuk süllyed a Titanic, és a parancsnok első dolga bevezetni a rendkívüli jogrendet, hiszen maga a helyzet is elég rendkívüli. Ezek után a rádiós le akarja adni a segélykérést, de ott áll mellette közben a kapitány és tegyük fel, ismeri a Morse-jeleket.

Titanic személyszállító … koordinátákon jéghegynek ütközött, segítséget kérünk”

Titanic, itt Carpathia személyszállító, útban a megadott koordinátákra. Mennyire súlyos a helyzet? Mire készüljünk? Léket kaptak? Süllyednek? Van elég mentőcsónak?”

Nem tudom, illetve nem foglalhatok állást a kérdésben, a hivatalos információk ezt nem említik. S.O.S.!”

És hát nem csak ebben a kérdésben lesz büntethető a hírek értelmezése, hanem mindenben: a magyar sajtó egyetlen nagy MTI-vé változik, kérdések és gondolatok nélkül, pusztán hivatalos közlönnyé, értelmetlen is lesz különböző címeken kiadni. Elég lesz egy kiadvány, „Az Újság” címmel – elegendő, de kötelező is.

Erre lesz jó a törvényjavaslat többek között, melyről tegnap a következőket írta Facebook-oldalán a miniszterasszony:

A védekezés eredményességét veszélyeztető szándékos hazugság, vagy a valóság hazug eltorzítása bűncselekmény. Bűncselekmény, amely szigorú büntetést érdemel, mert éppen arra jelent veszélyt, amiért most az egész nemzet együtt küzd.”

Rendben, vitathatatlan.

Csak értelmezhetetlen is.

Ahhoz, hogy tudjuk, mi „a valóság hazug eltorzítása”, ismernünk kéne magát a valóságot.

Ez a törvény pont arról szól, hogy erre ne kerülhessen sor, ha mégis sor kerül, ne törhessük rajta a fejünket, ha mégis törjük, ne írhassuk le.

Ha meg leírtuk, ne csodálkozzunk.

 

Szele Tamás