El kéne magyarázni, mi is történik Los Angelesben, de az események továbbra is ellentmondásosak: egyfelől a városban már hét vége óta tartanak a tiltakozások az idegenrendészeti razziák miatt, másfelől pedig kivezényelték a tüntetők ellen nem csak a kaliforniai Nemzeti Gárdát, de hétszáz tengerészgyalogost is bevetettek a Marine állományából.

(Képünk illusztráció)

Ami baj, mert ez utóbbiak bevetését – lévén, hogy a Tengerészgyalogság külön fegyvernem – az 1878-as Posse Comitatus Act tiltja. Őket csak az 1807-es „lázadási” törvény alkalmazása esetén lehetett volna odaküldeni, ám ettől még Trump is óvakodik (egyelőre). Egyébként a zavargások eddigi összes ismert sebesültje néhány civil tiltakozó, halálos áldozatok nincsenek, az anyagi kár két felgyújtott önvezető autóból áll, melyek azonban nem Teslák voltak, és ebből rögtön le is vonhatjuk a következtetést: a demonstrálók között kevés az autószerelő.

Sokkal komolyabb az események elvi jelentősége. Lényegében véve arról van szó, hogy ha valaki amerikai elnök, akkor joga van-e ahhoz, hogy malomkövet hozasson magának, ceruzahegyezés céljából, közpénzen, avagy mégsem. Meg arról, hogy kinek van joga meghatározni a „lázadás” fogalmát és annak mértékét, zavargástól zendülésen át felkelésig és esetleg forradalomig. Ezt próbálom boncolgatni a mai írásomban a The New York Times és a Washington Post írásaiból merítve.

Vegyük először is azt, hogy a Nemzeti Gárdát jellemzően vészhelyzetekben, például természeti katasztrófák és polgári zavargások esetén, vagy közegészségügyi válsághelyzetekben – amikor a helyi hatóságoknak további erőforrásokra vagy munkaerőre van szükségük – szokás bevetni be az amerikai városokban.

Nem volt jele annak, hogy erre szükség lett volna Los Angelesben az elmúlt hétvégén, ahol a helyi rendfenntartó erők a szövetségi bevándorlási razziák miatti tüntetéseket nagyrészt ellenőrzés alatt tartották. A Nemzeti Gárda szinte mindig az egyes államok vezetőinek kérésére érkezik, ők kérik – amikor kérik – a bevetésüket, de Kaliforniában Gavin Newsom kormányzó a csapatok bevetését „szándékosan uszítónak” és a feszültségeket valószínűleg kiélezőnek nevezte. Több mint 60 éve nem fordult elő, hogy egy elnök saját elhatározásából vetette be a Nemzeti Gárdát.

Trump elnök szombati parancsa egyrészt megtöri a hagyományokat, másrészt hamis ürügyön alapul, és máris azt a káoszt idézi elő, amelynek megelőzésére állítólagosan hivatott. Trump az amerikai fegyveres erőkről szóló törvények egy ritkán alkalmazott rendelkezésére hivatkozott, amely lehetővé teszi a Nemzeti Gárda szövetségi bevetését, ha „lázadás vagy zendülés veszélye áll fenn az Egyesült Államok kormányának tekintélye ellen”. Ilyen lázadás nincs folyamatban jelenleg (bár igény talán volna rá). Ahogy a kormányzó szóvivője és mások is megjegyezték, a városokban élő amerikai polgárok rendszeresen több anyagi kárt okoznak minden sportmérkőzés után.

Az utolsó alkalom, amikor ezt az elnöki hatáskört egy kormányzó tiltakozása ellenére használták, az volt, amikor John F. Kennedy felülbírálta az alabamai kormányzó döntését, és csapatokat küldött a helyi egyetem szegregációjának megszüntetésére 1963-ban.

„Amennyiben a tiltakozások vagy erőszakos cselekmények közvetlenül akadályozzák a törvények végrehajtását, azok az Egyesült Államok kormányának tekintélye elleni lázadás egy formáját jelentik” – írta Trump az elnöki utasításban, amely nem törvény, hanem inkább – sőt, címe szerint is – egy emlékeztető a végrehajtó hatalom számára. Holott az amerikai nemzet a legközelebb épp akkor került a lázadás ilyen definíciójához, amikor Trump saját támogatói (akiket felbujtott, majd többnyire megkegyelmezett nekik) 2021-ben megrohamozták a Capitoliumot.

A korábbi elnökök – pártfüggetlenül – ritkán vetettek be fegyveres haderőt az Egyesült Államokon belül, mert tartottak a hadsereg belföldi alkalmazásától, és mert ennek jogi alapjai nem egyértelműek. A kongresszusnak haladéktalanul az ilyen megfontolások felé kellene fordítania a figyelmét. Ha az elnökök haboznak, mielőtt a hadsereget a természeti katasztrófák utáni helyreállításban való segítségnyújtás érdekében bevetnék, de nyugodtan küldhetnek katonákat bárhova, ahol felgyújtottak néhány autót, akkor a törvény riasztóan homályos.

Egyes jogi szakértők megjegyzik, hogy Trump parancsa még ennél is tovább megy. „Engedélyezte a csapatok bevetését az ország bármely pontján, ahol a bevándorlási és vámhatóság elleni tüntetések zajlanak vagy várhatóan zajlani fognak, még akkor is, ha azok teljesen békések” – mondta Liza Goitein, a Brennan Center for Justice szabadság és nemzetbiztonság programjának vezető igazgatója egy közösségi bejegyzésben. „Ez példa nélküli és a joggal való egyértelmű visszaélés”.

A politikai tiltakozásnak azonban nagy hagyománya van az amerikai társadalomban. A tüntetők pedig csak ártanak ügyüknek, ha erőszakhoz folyamodnak. Trump rendelete azonban sem a törvényt nem juttatja érvényre, sem a rendet nem teremti meg. Sokkal inkább az az üzenete, hogy a kormányzatot csak a túlreagálás és a radikális túlkapások érdeklik. A Los Angeles utcáin vasárnap látható könnygázködös jelenetek ezt a szempontot hangsúlyozták: azt, hogy Trump elképzelése a törvény betartatásáról és a rend védelméről nem egyéb, mint egy erőskezű, aránytalan beavatkozás alkalmazása, amely káoszt, szorongást és kockázatot teremt az amúgy is feszült helyzetekben.

2020-ban Mark Milley tábornok, Mark Esper védelmi miniszter és William Barr igazságügyi miniszter volt az, aki közbelépett és felülbírálta Trumpot abban a törekvésében, hogy aktív szolgálatot teljesítő csapatokat alkalmazzon a Lafayette Square-en zajló tüntetések erőszakos felszámolására, ami nagy csalódást okozott az elnöknek. Jelenlegi főügyésze, Pam Bondi és védelmi minisztere, Pete Hegseth kevés fenntartást mutattak azzal kapcsolatban, hogy potenciálisan olyan helyzetbe hozzák a csapatokat, ahol dönteniük kell, hogy vagy teljesítik a törvénytelen és erkölcstelen parancsot, vagy megtagadják azt és ezzel szükségtelenül veszélyeztetik magukat. Ezek olyan férfiak és nők, akik a jelenlegi főparancsnoknál is hatalmasabb dologra tettek esküt: az Alkotmányra. Úgy tűnik, hogy az ilyen vezetés mellett nekik maguknak kell majd tanulniuk azt a törvényt és etikát, amelynek irányadónak kell lennie a viselkedésükben. Csak remélni lehet, hogy a helyes utat választják.

A legnagyobb kihívás, amit Trump a Nemzeti Gárda bevetésének szövetségi szintűvé tételével felvet, a következő: Mi a korlátozó elv Elrendelheti-e bármely elnök a szövetségi fegyveres erőknek, hogy érvényt szerezzenek a szeszélyeinek? És végső soron kit és mit szolgál az amerikai hadsereg – az amerikai lakosságot vagy az elnök politikai programját?

A Trump-féle Fehér Ház esetében nagy a valószínűsége annak, hogy a választ nem a jogállamiságban, a régóta vallott értékekben vagy a bevett normákban kell keresni. Ehelyett az fog eldőlni – mint mindig ennek a kormányzatnak az esetében –, hogy mi szolgálja leginkább az elnök érdekeit és késztetéseit.

Azonban a kérdésnek van egy jogi oldala is. A Washington Post jogi szakértője szerint:

„A rendfenntartó erők ellen elkövetett erőszakot szigorúan üldözni kell – akár a Los Angeles-i bevándorlási- és vámhivatal, akár a washingtoni Capitolium őrsége ellen irányul –, és a lázadás nem a tiltakozás legitim formája. (…) Viszont ez a bevetés szükségtelen volt, és az, hogy egy aktív szolgálatban lévő tengerészgyalogos zászlóaljat küldtek a területre erősítésként, még provokatívabb. Az állami és helyi rendfenntartó erők kézben tartották a helyzetet Los Angeles utcáin; az ő feladatuk a zavargások megfékezése. A szövetségi erők bevetése tovább szította a feszültséget, és meghosszabbíthatja az erőszakhullámot. Az amerikaiak önkormányzati képességére való büszkeség jele, hogy a szövetségi csapatok csak a legritkább esetben avatkoznak be olyan dolgokba, amelyeknek helyi ügyeknek kellene lenniük. Ennek nem kellett volna ezek közé tartoznia, és nem kellene modellként szolgálnia a jövendőbeli elnökök számára.”

Innentől kezdve a de-eszkaláció lenne a legfontosabb. Sajnos Trump és Gavin Newsom kaliforniai kormányzó a jelek szerint egyaránt harcolni akar – egymással. Trump hívei Newsom letartóztatásával fenyegetőznek, a kormányzó pedig azzal hívja fel a figyelmet a blöffjükre, hogy erre buzdítja őket. A Trump-kormányzat azzal is fenyegetőzik, hogy megvonja a szövetségi támogatásokat Kaliforniától, Newsom pedig válaszul az adóbefizetések visszatartásával fenyegetőzik. A Los Angeles-i képek Trump legnagyobb politikai ütőkártyáját látszanak alátámasztani: az illegális bevándorlás iránti üssznépi rosszallást erősítik. Newsom eközben úgy tűnik, hogy olyan szélsőséges túlreagálásra próbálja rávenni az elnököt, amely még azokat az amerikaiakat is elidegenítené tőle, akik egyébként támogatják a bevándorlás szigorítását.

Az amerikaiak talán a bíróságoktól várhatnak racionálisabb választ. Newsom arra kéri a bírákat, hogy avatkozzanak be, és fogják perbe a szövetségi kormányt Kalifornia állam szuverenitásának megsértése miatt (illetve, már be is adta az idevonatkozó keresetet). Trump azonban úgy tűnik, szilárd jogi alapokon áll. Az elnök eddig elzárkózott attól, hogy hivatalosan is hivatkozzon az 1807-es „lázadási” törvényre, amely lehetővé teszi a Nemzeti Gárda szövetségi egységeinek bevetését a polgári zavargások elfojtására. Ehelyett a csapatok tevékenységét a szövetségi tulajdon és a tisztviselők védelmére korlátozta elnöki utasításában.

Ha az elnök a felkelésről szóló törvényre hivatkozna, és felhatalmazná a szövetségi erőket, hogy közvetlenül részt vegyenek a Los Angeles-i zavargások kezelésében, akkor potenciálisan erősebb jogi kihívással nézne szembe. Felháborodást váltana ki az is, hogy csapatokat vetne be amerikai állampolgárok ellen anélkül, hogy erre valódi szükség lenne, valamint kérdéseket vetne fel azzal kapcsolatban, hogy az elnöknek egyáltalán kell-e rendelkeznie ilyen hatáskörrel.

Korábban a demokratikus értékek és az alkotmányos normák tiszteletben tartása megakadályozta az elnököket abban, hogy egy olyan hatalommal éljenek, amely természeténél fogva ki van téve a visszaélés lehetőségének. Az, hogy Trump a határokat feszegeti, az elnöki hatáskörök csökkenését eredményezheti, ha a bíróságok ellene döntenek – vagy ha a jövőbeli kongresszusok felülvizsgálják a törvényt Trump jogalkalmazásának figyelembevételével.

Ez jót tehetne; a felkelési törvény némi reformot igényel, talán a csapatok bevetésének 30 napra való korlátozásával további kongresszusi felhatalmazás nélkül. De a főparancsnoknak némi mozgástérre van szüksége ahhoz, hogy valódi vészhelyzetekben helyreállítsa a rendet és érvényt szerezzen a törvénynek, ahogyan George Washington, Abraham Lincoln, Dwight D. Eisenhower és más elnökök tették. A jogi és politikai reakciók előidézése hosszú távon nem feltétlenül tesz jót az elnöki hatalomnak.

Mindenesetre ez a helyzet a lehető legrosszabbkor jött: a Musk-botrány után közvetlenül alakult ki, de a most hozott döntések mindenképpen befolyásolni fogják a jövőre tartandó félidős választások kimenetelét. Elég egy hibás reakció Trump részéről, ami össznépi ellenszenvet vált ki, és már készülhet is a jövő évben érkező, menetrendszerű impeachmentre.

Bár, amennyire ismerjük, nem gondolkodik ő ennyire előre.

Igaz, abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy amennyiben az események egy autokratikus fordulathoz vezetnek az Egyesült Államokban, egyáltalán lesznek-e jövőre félidős választások.

Vagy választások, úgy általában, mert az sem lehetetlen – kellő fegyveres erő alkalmazása esetén, kellő mennyiségű fegyvertelen civil ellen – hogy az Egyesült Államok Róma példáját követve egyszerűen császársággá alakul, és kész. Erre azért nem fogadnék nagyobb összegben, ha Trump mégis megpróbálkozik vele, úgy számíthat egy igen komoly felkelésre, éspedig nem csak a civilek, hanem a fegyveres erők részéről is.

De ne szaladjunk ennyire előre, most még csak az elvi kérdéseknél tartunk.

Az olyanoknál, hogy joga van-e az elnöknek fegyveres erőket bevetni fegyvertelen, ám számára ellenszenves tüntetők ellen, vagy nincs. Ha ez eldőlt, az következik, hogy milyen választ van joguk adni erre a tüntetőknek.

Isten óvja Amerikát!

Szele Tamás