Borivás megvolt? Meg, kérem, nincs is annál kellemesebb így, tavaszidőn, mikor még Balassi is abbahagyta a hegy leve kedvéért a törökverést. No, ha megvolt, lehet vizet prédikálni. Brüsszelben, mármint. Nem viccelek, az a baj, hogy a magyar kormány sem viccel: úgy aláírták a politikájukat elítélő uniós nyilatkozatot, mint a huzat, még a plafon sem szakadt le.

Szóval, hogy is volt ez?

Úgy volt és van, hogy minálunk elfogadták hét elején azt a csodálatos felhatalmazási törvényt. Kinek ezért csodálatos, kinek azért, én már sokszor elmondtam róla a magamét és valahogyan egyszer sem voltam képes dicsérni. Van ilyen az életben, kérem, hogy ha az ember megtudja, miszerint ezentúl adott környülállások esetén bármikor becsukhatják huzamosabb időre, és a környülállásokat nem a jóakarói állapítják meg, hanem pont ellenkezőleg, hát nem tapsikol gyermeki örömében és nem táncolja körül a gangot dudaszóra, kézen fogva szomszédaival.

Ha élnék az ártatlanság vélelmével a törvény sajtóra gyakorolt hatását illetően, még tán mondhatnám, hogy „majd meglátjuk, ha csak a valódi álhírek ellen alkalmazzák, jó is lehet”, de nem élek, hiszen minden nap látom, ahogy a kormánymédia lapjaiban névtelen, írás ellen beoltott dilettánsok szorgalmazzák, mi több, követelik a maradék független sajtó munkatársainak letartóztatását. Szóval, sajtószabadság szempontjából sem tudom helyeselni a törvényt, de azért sem, mert óriási túlhatalmat biztosít a kormánynak, olyant, hogy még megszabadulni tőle sem lenne nekik egyszerű feladat, Országgyűlést kell ahhoz összehívni, megszavaztatni őket, és hát mivel az egész meghatározatlan időre szól, mindenképp azt mondom: cudar világ jön.

Mármost ezt elég sokan gondolják hasonlóképpen, határainkon innen és túl, például az Európai Unióban. Az uniós tagállamok főleg azért, mert ez a törvény veszélyes példát mutat bármely más tagállamnak is, ahol épp előkerül egy autokratikus hajlamú politikus és valahogy vezető lesz belőle (ezekből valahogy gyakrabban lesz vezető, mint a demokratikus, jóindulatú hajlamokkal megáldott Göncz Árpádokból) – hát hiszen elég egy rendkívüli helyzet, és már övé is a teljhatalom élete végéig. Ha ügyes,, utána is, bár megnézném azt a despotát, amelyik képes asztaltáncoltatás útján uralkodni a Pokolból.

Egyrészt emiatt ítélte el igen diplomatikusan fogalmazott jegyzetében tizenhárom uniós tagállam az efféle politikát, másrészt meg válaszul Budapest állításaira, miszerint „az Unió már nem is létezik, felbomlott, vége”. Azt nem mondta senki, hogy osszuk fel a vagyonát „aki bírja, marja” alapon aztán menjen, ki merre lát, de ez lenne a következő logikus lépés. A nyilatkozat, melyet tegnapelőtt adtak ki, nem említi név szerint Magyarországot, ugyanis diplomaták fogalmazták, nem okleveles baromhajcsárok és aranytorkú kocsmatöltelékek, de olyan szép alaposan körülírja, mivel nem értenek egyet a szignálók, hogy bolond, aki nem ért a szóból. Lássuk a szövegét!

„Belgium, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország és Svédország közös diplomáciai nyilatkozata 2020/01/04-én.

Ebben a példátlan helyzetben jogszerű, hogy a tagállamok rendkívüli intézkedéseket hozzanak polgáraik védelme és a válság leküzdése érdekében. Mélységesen aggódunk azonban a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok egyes jogsértő intézkedések elfogadásából fakadó megsértésének kockázata miatt.

A sürgősségi intézkedéseket a feltétlenül szükséges mértékre kell korlátozni, arányos és átmeneti jellegűeknek kell lenniük, rendszeres ellenőrzésnek alávetve, és tiszteletben kell tartaniuk a fent említett elveket és a nemzetközi jogi kötelezettségeket. Nem korlátozhatják a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát.

Közösen kell leküzdenünk ezt a válságot, és ezen az úton közösen kell megőriznünk európai alapelveinket és értékeinket. Ezért támogatjuk az Európai Bizottság azon kezdeményezését, hogy figyelemmel kísérjük a sürgősségi intézkedéseket és azok alkalmazását az Unió alapvető értékeinek fenntartása érdekében, valamint felhívjuk az Általános Ügyek Tanácsát, hogy adott esetben vegye fel a kérdést.”

Ennyi, látszólag általános és egyszerű dolgokról van benne szó, csak épp egy nagyon speciális esetben. Annak, aki még mindig nem értette, mi van odaírva, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tegnap még világosabban megmondta:

„Attól tartok, egyes intézkedések túl messzire mennek, különösen a magyarországi helyzet ad okot aggodalomra. Az ilyen veszélyhelyzeti intézkedéseknek arányosaknak kell lenniük, nem szabadna határozatlan időre szólniuk, és nagyon fontos, hogy rendszeres ellenőrzésnek vessék alá őket.”

Először tizenhárom ország írta alá, aztán csatlakoztak hozzájuk más tagállamok is.

A legvégén mi is aláírtuk.

Tessék?

Igen, aláírtuk.

Végső soron nem esik szó a dokumentumban név szerint Magyarországról, az uniós alapelvekkel állítólag (de csak állítólag és míg feltétlen szükséges) pártunk és kormányunk is egyetért, akkor pedig miért ne írtuk volna alá? – kérdezi szája sarkában huncut vigyorral a magyar külpolitika. „Nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem” – ravaszkodik vesszők nélkül a honi furfangoskodás (mert azért zseniális diplomáciai húzásnak vagy valódi furfangnak nem nevezném). Persze, jó az akusztikája Brüsszelben az aláírásnak, más esetben közreműködési szándékot, konszenzusra törekvést jelezne, csak hát más esetben – betartanák és ahhoz igazodnának, amit aláírtak. Itt és most erről azonban szó sincs, ne tessünk bolondozni.

A Nagy Aláírás után mi a kormany.hu vezető híre? 

„Politikai boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen

Nemcsak kritizálják Magyarországot a koronavírus elleni törvény miatt, hanem politikai boszorkányüldözés és összehangolt sajtó lejárató kampány zajlik.”

Itt ki kell segítenem a szépséges magyar nyelvvel reménytelen küzdelmet folytató Kovács Zoltán államtitkárt: az általa használt kifejezés nem azt jelenti, hogy összehangoltan lejáratnák a sajtót (azt ők művelik, majd mutatom is), hanem „összehangolt, lejárató sajtókampányt” akart ő mondani, csak sem neki nem sikerült, sem annak, aki a leiratot készítette. Nézzük tovább:

„Csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megnyilvánult a kérdésben. Ez pedig - fűzte hozzá Kovács Zoltán - tipikus példája a politikai kettős mércének, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök semmivel sem élvez több jogot és lehetőséget, mint a francia elnök békekörülmények között.”

No ja, édes úr, csakhogy a francia elnök tevékenységét és felelősségét a francia alkotmány szabályozza, Orbán Viktorét meg a magyar alaptörvény, tehát érzek némi, nüanszbéli különbséget. Olyan halovány árnyalatnyit, épp csak annyit, azonban ez az árnyalat: egy egész világ.

De ha támadunk, minek írtuk alá?

Épp azért. Mert támadja a magyar diplomácia az Uniót és még fogja is, aminek nem fognak örülni és valószínűleg szóvá teszik, miért nem tartja magát az ország a nyilatkozatban elfogadottakhoz – no akkor, majd akkor fog az Égre bődülni a külpolitikánk azzal a (remélhetőleg kicsit cizelláltabban megfogalmazandó) panasszal, hogy „de hiszen még alá is írtuk, hogy mernek nem úgy táncolni, ahogyan mi fütyülünk?”

Ennyi erővel Sztálin is beléphetett volna az Antikomintern-paktumba, sőt, szerintem ha előre látja, hogy meg fogják támadni a Szovjetuniót: be is lép, legyen majd mit panaszolni, ha úgy fordulnak a dolgok.

Békejobbot nyújtottunk tehát az Uniónak, csikorgó fogakkal, csak épp vaskesztyűben – én meggondolnám, markába csapjak-e annak puszta kézzel, aki így barátkozik. Lehet belőle fájdalmas parola is.

Hogy a dolgok a nyilatkozat aláírásától mit sem változtak, azt két ultrakormánypárti sajtóorgánum hangvétele is megerősíti: tegnap a Pesti Srácok kioktatta sajtóetikából a BBC-t, szóval senki se csodálkozzon, ha a mai nap folyamán komoly földmozgások lesznek a Kárpát-medencében, a Richter-skála szerint még nem tudom megmondani, mekkorák, de ne lepődjenek meg, ha leng a csillár, reped a fal ettől a mondattól, az lesz a csoda, ha elmarad a tűzeső:

„Az egykor állítólag korrektségéről híres BBC interjúnak álcázva provokálta Kovács Zoltánt”

A másik kormánypárti valami, a Minden Szó (melynek pecsétes papírja van arról, egy korábbi sajtóper miatt, hogy nem újság, nem hírlap, nem médium és nem blog, tehát voltaképpen senki sem tudja, hogy micsoda, de az nagyon) egyenesebben beszél a zsíros jutalomfalat reményében:

„Őszintén kívánjuk az EU mielőbbi felbomlását!”

Remélem, nem horgásznak, mert ha kifognák az aranyhalat, képzelem, milyen lenne a másik két kívánságuk – az meg biztos, hogy a végén akkor sem úszná meg az aranyhal a serpenyőt.

Ez a helyzet kérem. Azért írtunk alá saját magunk ellen, hogy később emlegethessük, különben pedig minden megy a maga útján, nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk, gyülekezni amúgy is tilos.

Pesten kicsit bort iszunk, Brüsszelben egy kicsit vizet prédikáltunk.

Szele Tamás