Időről időre végigsöpör a magyar sajtón a hír, miszerint „újraindul a Szabad Európa Rádió” és ebből mindenféle következtetéseket vonnak le számosan. Most megint ez hírlik, és induljon, sok szerencsét nekik, de ha valaki azt hiszi, hogy megint lesz Teenager Party és lehet írni oda levelet „Farmotoros giliszta” jeligével, az csalódni fog – nem egészen erről van szó.

Az a helyzet, hogy ennek a kezdeményezésnek lassan komoly múltja kezd lenni, annyi ideje indul. Az eredeti Szabad Európát még Clinton elnök szüntette meg arra való hivatkozással, hogy a váratlanul kitört világbéke miatt semmi szükség rá. Ez akkor és Washingtonból nézve valóban logikus lépésnek tűnt, és a sajtószabadság 1993-s magyarországi állapota ellen 2020-ból visszatekintve a világon semmi kifogásunk nem lehet – tudom, hiszen akkor már rovatvezető (is) voltam egy országos napilapnál. Egyszerűen nem volt olyan tabutéma, amihez nem engedtek nyúlni, illetve a cég hirdetőit illett békén hagyni, de huszonhat évesen az ember amúgy sem foglalkozik átfogó, pénzügyi oknyomozással, vagy ha igen, akkor bajok vannak vele és a fiatalkorával is. Szóval, Washingtonnak úgy tűnt, erre a nagy múltú rádióra már nem lesz szükség.

Aztán mostanság meg úgy tűnik, hogy szükség van, akár Washingtonnak, akár a magyar hallgatóknak. Sőt, a magyar politikának is kéne, melyik oldalnak erre, melyiknek arra. Csak hát mindenkinek a régi Szabad Európa kéne... az meg nem lesz többé soha. Miről is beszélek?

Már hat-hét-nyolc évvel ezelőtt megjelent az igény az „ellenzéki rádió”, „ellenzéki tévécsatorna” iránt, részben a politikusok, részben pedig a magát ellenzékinek tekintő közönség részéről. El is kezdte fogni a fejét minden tisztességes sajtómunkás, ugyanis ez valami olyasmi volt, mintha kacsalábon forgó palotát kértek volna. Csak a palota kicsit olcsóbb és egyszerűbben megvalósítható óhaj.

Egyfelől, a politikai irányvonal átka minden ilyen törekvésre rányomja a bélyegét, ugyanis ha egy párt pénzt szerez ilyesmire, elvárja, hogy ő mondja meg azt is, milyen legyen az esti mese a médiumban. A minőség, élvezhetőség harmadlagos, sok példát lehetne mondani (és kedves politikusok, örüljetek, hogy nem mondok) arra, hogy ha bármilyen médium pártfüggő lett, vagy éppen párt alapította, mekkora semmibevétele zajlott minden szakmai szempontnak a politikaiak kedvéért. Olyasmi, mint a közmédiánál, csak persze aránytalanul kisebb mértékben. A politikai belviták eluralkodnak mindenen, az olvasó, hallgató, néző csak kapkodja a fejét. Árnyalatnyival jobb, ha üzleti alapú a médium, de vannak pártszimpátiái: akkor a politikához való viszonya egy civakodó, féltékeny párkapcsolatra emlékeztet a „se veled, se nélküled” jegyében, ilyent is hallhatunk minden nap az éterben. De ezek csak a sajtószakmai szempontok.

A műszakiak is fontosak.

Nem véletlen, hogy a 2010-es médiatörvény milyen gondossággal rendelkezik a frekvenciaelosztásról, frekvenciagazdálkodásról. Ugyanis frekvencia (másként, könnyebbség kedvéért: hullámhossz) nélkül nincsen semmiféle földi sugárzású tévéadás, rádióadás. Márpedig a frekvenciát a kormány adja és ő veszi el, olyan, mint a hűbérbirtok a középkorban. Szóval, enélkül lehet ugyan igény a műsorra, csak sugározni földi szórásban nem lehet. Nem kell mondanom: ritkán dobálják az ember után a frekvencia-engedélyt az utcán, olyan ritkán, hogy még nem is volt rá példa. Ezért gondolkodik minden ilyen induló vállalkozás, ideértve még a Szabad Európa Rádiót is online, podcast-alapú adásban, ugyanis az szabályozatlan, nem kell hozzá frekvencia, csak internetkapcsolat.

Akkor meg van mentve a haza, adunk online?

Adhatunk, csak hallgassák is. Az meg nem megy olyan könnyen. Magyarországon leginkább a Klubrádiót hallgatja a közönség online, mivel őket szép lassan kiszorították a vidéki műsorszórásból, de igény volna ott is az adásukra. Nincsenek adataim arra, hányan teszik, de ez a csatorna sikeresen meghonosította, igaz, évek munkájával az online adását az elkötelezett hallgatói között. Azonban a Klubrádión kívül csak egy esetről tudok, amikor hallgatott volt az online rádióadó kis honunkban: ez a 2014-es választások hajrájában működő Pacsirta rádió volt. Magam is részt vettem külső szerzőként és alkalmilag a munkájukban, bár beszédhibámnak köszönhetően nálam alkalmasabb hangú színművészek olvasták fel az írásaimat (jobban is járt mindenki), azonban ez a kezdeményezés hirtelen csecsemőhalálban elpusztult, egyik napról a másikra. A finanszírozó párt nem nyert a választásokon és – nem ismerem sem a hátteret, sem a részleteket – egyszer csak leállt az adás. Az nem sokat számított, hogy a kísérlet sikeres volt, hallgatott volt: csodát nem tudott tenni, tehát eldobták, mint durcás gyerek a játékát. Pedig valódi szakemberek dolgoztak benne – abban a pár hónapban.

Hát a most, illetve jó hosszú ideje induló Szabad Európa is ilyen online, podcast-rádió lenne, szöveges honlappal. Ennek van előnye – olcsó, nem követhető, nem betiltható, az anyagok elérhetőek később is – és van hátránya, vagyis maga az internet.

Az összes rádióadónak ugyanis az az álma, hogy minden portán szóljon, mindenhol lehessen fogni. A politikai erők is így akarnak eljutni Pista bácsihoz, Mari nénihez, akikről az a kényszerképzetük, hogy ők „a nép”, és elég őket „felvilágosítani”, amint felnyílik a szemük, megrázzák magukat és a munkásököl, vasököl odacsap, ahova köll. Merthogy egyéb bajuk nincs, csak „tájékozatlanok”, de ezt megoldható néprádión keresztül.

Ez egy elég téves gondolatmenet, ugyanis a „népnek” (már a fogalom is értelmetlen, hiszen a nép meghatározás szerint mindenki, tehát maga a politikus is, innentől kvantummechanika az egész) valami mérhetetlenül alacsony az igénye arra, hogy a szemét nyitogassák, főleg, mivel már amúgy is nyitva van. Politikusaink összetévesztik a tájékoztatást a meggyőzéssel, propagandával, és elfelejtik, hogy nem írástudatlan muzsikokkal van dolguk, akiket esténként meglátogat az agitátor és okítja őket a maga szája íze szerint. Ha becsületesek akarunk lenni, nevezzük a meggyőzést meggyőzésnek, a propagandát propagandának és ne tartsuk hülyének a választókat, amennyiben szükségünk van a szavazatukra.

Igen ám, de a legendás Mari néninek, Pista bácsinak – nincs okostelefonja és utálja a számítógépet. Persze ezek fiktív alakok, egyenesen a politikusok fantáziájából, de tény, hogy a megcélzott közönség nagy része számára komoly kihívást jelentene még egy alkalmazás telepítése is egy még oly egyszerű okostelefonra. Kiguglizni az adó nevét a podcasthez? Talán gép kéne hozzá, szóval hatásos ellenzéki propagandaeszköz akkor lesz az online rádiókból, tévékből, ha vesznek hozzá készüléket a közönségnek, ajándékba. (És még akkor sem biztos, de mondjuk). Nem véletlen, hogy a magyar állam olyan nagyon vigyáz a földi sugárzásra. De annyira, hogy legnagyobb részt meg is tartja magának. Hiszen a közmédia vételéhez elég egy rádió, egy tévé, amit mindenki képes kezelni.

Jó, azonban eddig abból a senki által meg nem erősített tételből indultunk ki, hogy az induló magyar Szabad Európa markánsan ellenzéki lesz. Vagy legalább markánsan kormányellenes, mert a kettő nem ugyanaz. Hát ez bizony kétséges. Mit mondott Jamie Fly, a RadioFreeEurope Radio Liberty nemzetközi igazgatója a német Deutsche Wellének?

„Az erősen polarizált magyar sajtóban a semleges pont szeretnénk lenni, ahol pártállástól függetlenül mindenki megtalálja az információt.”

Adja Isten.

Csakhogy ilyen jellegű, mértékű semlegességet egyetlen termék képes nyújtani, és ez a telefonkönyv. Nem azért, mert szükséges volna a politikai elkötelezettség, sőt, bár ne lenne. Hanem azért, mert már maga a hallgató igénye is átpolitizált. Mit csináljon az, aki mondjuk arra az információra vágyik, miszerint „az Európai Unió felbomlófélben van és nem segít tagállamainak a járvány elleni védekezésben”? Nem fogja megtalálni a Szabad Európán, akárhogy keresi, hiszen nem igaz. Attól még igény, az lehet rá, csak kénytelen lesz a közmédiához fordulni emberünk. De az is, aki egy ellenkező irányból érkező, hasonló mértékű hazugságot keres (igen, van olyan is). Tehát igaz ugyan, hogy a politikai semlegesség az egyetlen médiumhoz illő álláspont (és a Kongresszus is ezt várja el), azonban nem fog túl nagy látogatottságot hozni.

Akkor legfeljebb eleinte nem fagynak le a szerverek a terheléstől, úgysem a reklámból él az adó. Azonban... semleges lesz-é egyáltalán?

„Jamie Fly tavaly szeptemberben találkozót is folytatott Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárral, majd reményét fejezte ki, hogy a kormány prominensei is nyilatkozni fognak a rádió munkatársainak az indulást követően.” (Média1)

Ez nyugati sajtómunkás fejével gondolkodva a világ legtermészetesebb dolga. Ha elmegyek valahova, beköszönök a házigazdának és igyekszem vele ha lehet beszélő viszonyt kialakítani. Nyugaton ez a normális, de Magyarország sem nem Kelet, sem nem Nyugat, hanem Hunnia, itt, ha interjút készítettem az egyik oldal vezetőjével, a másik oldalról még a helyettes atamánok sem fognak velem szóba állni egy ideig. Ez esetben mindegy, melyik oldal az egyik és melyik a másik. Az is mindegy, hogy az orgánum pártfüggetlen: lehet olyan semleges, mint egy nemesgáz, törvényszerűen besorolják ide vagy oda. Ha akarja, ha nem.

Aztán persze, majd csak megpróbálják befolyásolni, ez elkerülhetetlen.

Nyugaton úgy lett viszonylag objektív a sajtó, hogy leginkább nem párt- vagy állami finanszírozásban működött, hanem piaci alapon, esetünkben ezt a washingtoni támogatás pótolja, de ez csak a fennmaradást tudja garantálni: a hallgatottságot nem. Bár, ha az nem szempont, akkor nem tudom, mi az.

A régi Szabad Európa népszerűségét a markáns rendszerellenességen kívül két dolognak köszönhette: a tiltás és tűrés határán billegő rockzenének (ami mára nem mozgat meg tömegeket) és a színes, bulváros műsorainak, ami akkor hiánycikk volt a magyar médiában: a királyi tévében évente egyszer volt Parabola, a Szabad Európán minden nap volt Forgószínpad. Bulvársajtóból viszont azóta alaposan el vagyunk látva, igényessel is, igénytelennel is, ez a csillogás nem fog sokakat vonzani.

Tehát akkor milyen lesz az új, magyar Szabad Európa Rádió?

Pontosan nem tudjuk, de egy online híroldalról lesz szó, hallgatható podcasttel, nem egy romantikusan recsegő, sípoló rádióadásról, amit zavarnak és titokban kell hallgatni. Semleges szeretne lenni, független és elkötelezett a sajtószabadság mellett.

De most szólok, előre, hogy rögös, kanyargós útra lép, aki ezzel próbálkozik – nem lesz könnyű a munka és olcsó a siker.

Azért sok szerencsét. Hölgyek, urak, legyetek óvatosak, a Pannon-tenger vizei örvényesek is, zátonyosak is.

Szele Tamás