Forgókínpad

Forgókínpad

Koreai trónesélyek

2020. április 26. - Szele Tamás

Ma is vírusmentes hírrel foglalkozunk, kérem tisztelettel, valóságos csoda és felüdülés egyébről írni, mint ez az átkozott kórság. Tetszenek még emlékezni milyen volt hajdanában, mikor még nem a járványtól rettegtünk, hanem az atomháborútól? Ó, azok a régi, boldog, szép napok, auld lang syne, ahogy Robert Burns mondaná, mennyivel naivabbak, őszintébbek fiatalabbak voltunk...

kim_atombombaval.jpg

Mennyivel is?

Olyan fél évvel, nem többel. Csak azóta nagyot fordult a világ, éspedig olyan irányba, amire kevesen számítottak – mi meg most heves nosztalgiát érzünk az iránt a boldog és tiszta kor iránt, melyben Észak-Korea zsarolta a világot az ő kicsiny és meglepően pontatlan Hwasong-15-ös nukleáris töltetű rakétáival, néha mellé is lőttek, illetve mindig, ugyanis nem találni akartak, hanem zsarolni, most meg lám, szó sem nagyon esik róluk. Így múlik el a világ dicsősége.

Illetve az a helyzet, hogy fogalmunk sincs arról, miként múlik a világ dicsősége Kim Dzsong Un esetében, ugyanis az égvilágon semmi biztosat nem tudunk az egészségi állapotáról: de nagyon jól nem lehet, az biztos.

Híre jött, miszerint április 12-én szív- és érrendszeri műtéten esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban.

Aztán ezzel szemben annak is híre jött, méghozzá pekingi, felső politikai körökből – tehát nem véletlenül jött a hír! – hogy a beavatkozás közben rosszul sikerült egy orvosi eszköz (stent) beültetése, mert az orvos keze annyira remegett közben.

Egy japán magazin azt írta, az észak-koreai vezető vegetatív állapotban van a szívműtétje után, és élete hátralévő részében annyira lehet aktív, mint egy szobai fikusz, bár rohamos javulás esetén elérheti a fügekaktusz szellemi szintjét is.

Tegnap két fordulatot láthattunk az ügyben, az egyik mindenképpen igaz: kétségbevonhatatlan, hogy Kína egészségügyi szakértőket és kormányzati tisztségviselőket küldött Phenjanba – így kell lennie, egyrészt mert Peking sem titkolja, másrészt, mert a Reuters írja, ők pedig nagyon igényesen ellenőrzik a forrásaikat. A küldöttség a Kínai Kommunista Párt nemzetközi kapcsolatokért felelős részlegének egyik magas rangú tagjának vezetésével, csütörtökön indult Észak-Koreába

Aki ismeri a kelet-ázsiai történelmet, ettől a pillanattól kezdve nem számít semmi jóra. Most lehet elkezdeni aggódni: ahány dalai lámához, pancsen lámához, mongol kánhoz küldött orvost a kínai császár, annyi halt meg gyanúsan mérgezéses tünetek közepette... Ha nem gyógyítgatnák, még tán kilábalna belőle, bármi is a baja, de így esélye sincs a koreai diktátornak. Persze azért gyászolni nem lesz mit rajta: de Phenjanban már lehet méretet vétetni a gyászruhához, hogy időben elkészüljön.

Erről másik fordulatként a New York Post csodálatos című írásban számolt be, mely még a magyar nyelvű közösségi oldalakat is bejárta:

North Korean dictator Kim Jong Un rumored to be dead, brain dead or just fine” 

Észak-Korea diktátora, Kim Dzsong Un a pletykák szerint halott, agyhalott vagy jól van”.

Hát, esetleg még lábadozhat, más lehetőséget kapásból én sem tudnék mondani.

Azonban New York Post írása tényként került be a világsajtó vérkeringésébe, és a magyar lapok közül nem egyben már temetik is a kis, kövér zsarnokot. Hát speciel nem az az ember, akinek ész nélkül rohannék vért adni, ha bajban volna, az már igaz.

Ezzel szemben a KCNA, az észak-koreai hírügynökség egyetlen sort sem ír az állapotáról, bár ez sem sokat jelent, mert például a hanoi csúcstalálkozó idején is arról számoltak be, hogy megint sikerült kétszáz százalékra túlteljesíteni a tervet, Kim Dzsong Un és Trump neve elő sem került náluk. Az utolsó phenjani híradás, amiben a vezető nevét említik, arról szól, hogy Kim Dzsong Unt táviratban üdvözölte (és üdvlövöldözte) az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, abból az alkalomból, hogy a két ország kommunista pártja csúcstalálkozót tartott Vlagyivosztokban, melynek során egyezményt kötöttek a „kétoldalú, legfelsőbb szintű együttműködésről”, vagyis nem volt szó semmiről, de ettek és ittak egy jót. Kell is az.

Annyit még tudunk, hogy a 38North oldal, mely kizárólag Észak-Koreával foglalkozik, de azzal a legnagyobb részletességgel, műholdfelvételeken megtalálta Kim Dzsong Un személyes páncélvonatát (mely nélkül tapodtat sem mozdul) Vonszanban, ami vagy jelent valamit, vagy sem, de esetleg mégis, mert Vonszan a koreai-félsziget keleti partján fekvő kikötőváros, míg Hjangszan a félsziget közepén terül el, Phenjan pedig a nyugati parthoz van közel.

Hogy azután ennek igazából mi a fontossága, arról Kelet-Ázsia történelmének, földrajzának, néprajzának, kultúráinak és politikai viszonyainak ismeretében határozottan mondhatom: fogalmam sincs.

Eddig tartottak a hírek, ennyit tudunk, ha ez egyáltalán tudásnak nevezhető. Kim Dzsong Un nagyon rosszul lehet, ha ugyan él még, aminek az a biztos jele, hogy az állapotát még a Rodong Sinmun, a központi, hivatalos pártlap és a KCNA sem említi. No, de gyászoljuk, sajnáljuk mi ezt az embert, ha netán meghalt?

Sajnálja a hóhér ezt a mocskos zsarnokot, épp neki való munkadarab lenne. Azonban azt sem mondhatjuk, hogy „de jó, egy diktátorral kevesebb”, mert ünnepelni sincs mit azon, ha esetleg most már Jenlo istennel, a pokolkirállyal egyezkedik. Azt ugyanis csak az egészen naiv, ártatlanul pislogó, szende szüzek hiszik, hogy „akkor elhárult az akadály, egyesül a két Korea, Panmindzsonból múzeum lesz és boldogan élnek, míg meg nem halnak, meg mindenki K-popot énekel”.

Ez a legkevésbé valószínű forgatókönyv. Miről van szó?

Arról, hogy Dél-Korea gazdasági nagyhatalom, Észak-Korea katonai, vagy legalábbis úgy tudjuk róla (nem vagyok ugyanis meggyőződve arról, miszerint az egész atomzsarolást nem kínai segítséggel, kínai nukleáris töltetekkel és házi fejlesztésű rakétákkal hajtották végre, az, amit atomfegyverként mutogattak, szó szerint akármi lehet, bár a legjobban a phenjani planetárium körkörös kivetítőjére emlékeztetett, egy atombomba egyszerűen nem nézhet ki így). Dél-Korea mögött ott áll az Egyesült Államok, Észak-Korea mögött Kína, és mindezt féltékenyen lesi Oroszország, rettegve nézi Japán. Ideális tűzfészek, háborús válsággóc. Ehhez vegyük a déli gazdasági potenciált és az északi munkaerő-potenciált: minden nagyhatalom örülne, ha valahogy a befolyási övezetébe kaparinthatná a félszigetet. Ami nem mellesleg ideális ugródeszka minden kelet-ázsiai háború indításához, akár Kína, akár az Orosz Föderáció ellen.

Tegyük fel, hogy tényleg meghalt Kim Dzsong Un.

Három gyermeke van, de egyik sem nagykorú, ám az északi rendszert egyszerre vallásként és ideológiaként szabályozó dzsucse és a hétköznapi kasztrendszer, a szongbun szerint az országot csakis a Szent Család tagjai vezethetik. Azonban zsarnokocskánk még életében alapos rendet vágott a családtagjai között, kivégeztetett minden potenciális trónkövetelőt, féltestvértől nagybátyjáig, szóval Phenjanban érvényes volt, hogy „egyedem-begyedem, tengertánc, hajdú sógor, mit kívánsz? Nem kívánok egyebet, tányéron a fejedet”, mi több, a nagybácsit, Csang Szongtheket kutyákkal tépette szét elevenen ez a kis humanista, egy másik családtagját légvédelmi ágyúval végeztette ki, szóval sosem panaszkodhatott a fantázia hiányára. De utódlásképes családtag a húgát kivéve nincs a láthatáron.

És a húga nem követheti?

Hát, nagyot kéne ahhoz változzon a szongbun, hogy női vezetőt is elismerjen. De nem kétlem, hogy lenne, aki elfogadná, csak éppen többen volnának, akik nem bíznának Kim Jodzsongban, és elsősorban nem a népre gondolok – hogyan is tetszik képzelni, választás Észak-Koreában? A nap vicce! – hanem a hadsereg vezetésére, akik ebben az esetben a királycsinálók. Mellesleg Kim Jodzsong kicsit sem szelídebb vagy jobb indulatú, mint a bátyja volt, családi vonás náluk a szadizmus és a zsarnoki hajlam.

Azonban ne feledkezzünk meg egy apró ténykörülményről, mely most nagyon fontossá válhat: Kim Ir Szen elvtársnak, a Szeretve Tisztelt Nagy Vezérnek kilenc gyermeke volt. Ők hasonlóképpen családszerető emberek voltak, tehát ideális állapotok szerint mintegy nyolcvan-száz trónképes Kim élhet most világszerte, habár ezeknek legalább a felét megölték már az előző és az azt megelőző kedves és szeretett vezetők idejében, de negyven-ötven akkor is lehet. Ráadásul, mivel a Kim (Arany) a leggyakoribb koreai családnév és nem kevesebb, mint tizenhét klán viseli, nagyjából akárkiről felfedezhetik az isteni származást, ha akarják.

De kiről akarják?

Most lesz annak kulcsfontossága, hogy egyáltalán léteznek-e a rettegett atomfegyverek, vagy Kim Dzsong Un Mussolini példáját követve egy töltetlen fegyverrel fenyegette a világot, ahogy Churchill fogalmazott annak idején. Ugyanis ha léteznek, szó szerint mindent meg kéne tenni, hogy az öröklés pillanatok alatt rendeződjön, akár annak az árán is, hogy egy újabb zsarnok kezébe kerül a hatalom – éspedig azért, mert jelen helyzetben minden adott egy izmos, elhúzódó polgárháborúhoz a hadsereg jelöltjei között, és ha ennek a hadseregnek nukleáris fegyverei vannak, akkor akár a teljes félszigetet is kiirthatják – bár, ha a régi koordinátákat, beállításokat használják, lazán megtámadhatják az Egyesült Államokat is. Vagy a fél világot, ami Phenjanból Amerikáig elér, elér máshova is.

Ha azonban sejtésem igaz, és a nukleáris arzenál nem létezik, akkor gyorsan elő fog kerülni egy csomó trónkövetelő, mindegyik egy-egy érdekelt nagyhatalommal a háta mögött, lesz majd saját Kimje Pekingnek is, Moszkvának is, Szöulnak is, Washingtonnak valószínűleg nem, de csak azért nem, mert Trump elnök áldatlan tevékenységének köszönhetően megszűnt még az Egyesült Államok külpolitikai doktrínája is, illetve nincs jelenleg olyasmi, amit így nevezhetnénk. Ha csak egy kicsit is értelmesebb volna az amerikai elnök, már most Langleyben vigyorogna egy Kim vezetéknevű, alaposan kiképzett úriember, sok pénzzel a zsebében és a repülőgépére várna.

Aztán győz, aki győz. Ami a legkevésbé elképzelhető, az a két Korea egyesülése, ugyanis komoly gazdasági hatalom lenne az egységes ország, esetleg katonai is, és a térség nagyhatalmainak kicsit sem érdeke, hogy ez létrejöjjön. Sem Oroszországnak, sem Kínának. Nem kell nekik a rivális, még akkor sem, ha esetleg katonailag nem volna annyira veszélyes. Nem is fogják megengedni az egyesülést semmiképpen sem.

A térség egyensúlyát mostanáig egy konvenció biztosította. Csak azért nem tört ki ott egy kisebb vagy nagyobb, netán világméretű háború, mert az íratlan megállapodás szerint Észak-Korea úgy tett, mintha volnának saját fejlesztésű atomfegyverei, a világ többi része meg úgy tett, mintha ezt elhinné neki.

A legjobb lehetőség tehát egy elhúzódó polgárháború a félszigeten – már, ha a járvány nem teszi lehetetlenné – a legrosszabb a nukleáris konfliktus, ha mégis léteznek azok a pattantyúk.

Már, persze, ha egyáltalán meghalt Kim Dzsong Un. Vagy ha egyáltalán bejelentik a halálát, mert a dolgok jelenlegi állapotában az sincs kizárva, hogy nem merik neki megmondani a halálhírét, és türelemmel viselt, hosszas szenvedés után, eszméletét sem visszanyerve holnap megnyit egy rakétagyárat.

Mindenképpen éleződik a helyzet a Sárga-tenger partján.

És még nem is említettem minden lehetőséget, csak a legfőbbeket.

Na, kérem: ugye, hogy van rosszabb a koronavírusnál?

Az atomháború és a koronavírus együtt például sokkal rosszabb.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása