Forgókínpad

Forgókínpad

A Jangce haragja

2020. augusztus 22. - Szele Tamás

Soha még ilyen fejlett nem volt a világ hírhálózata, ebből következően soha még ilyen tisztán nem látszott, mennyire hiányzik az emberi nemből a kombinatív gondolkodás és milyen reménytelenül szűk látókörűek vagyunk. Ami messzebb van a hátsó udvarnál és a sarki kocsmánál, az nekünk vagy nincs, vagy ha van, akkor sem fontos, illetve nem értjük.

jangce_buddha.jpg

Nem értjük, mert nem is akarjuk érteni. Ha értenénk vagy legalábbis helyükön kezelnénk a Kínából frissen érkező híreket, még Magyarországon is nagyobb felvásárlási láz törne ki, mint a karantén bevezetése előtt, mindenki aranyba mentené a pénzét, akinek van, és összeülne egy fél tucat nemzetközi szervezet, hogy segítsen – bár mondjuk ez utóbbiak, az ENSZ-szel az élükön még a büdös életben nem oldottak meg semmilyen valós problémát, még azokat sem képesek, amiket ők maguk okoznak. Hát még a természeti csapások következményeit.

Röviden, pontosan: sosem látott árhullám vonul le a Jangcén, mindent elpusztítva, ami az útjába kerül. Márpedig Kínában a „sosem látott” kifejezés valóban nagyon nagyot jelent, tényleg példátlant, ugyanis ott az elmúlt hatezer évben már majdnem mindent láttak. Kivéve ekkora árvizet. És ez most nem stílusfordulat, újságírói túlzás: tessék komolyan venni, ekkora károkat az sem okozott, amikor Csang Kaj-sek 1938-ban átvágatta a Jangce folyó gátjait, hátha belefullad a japán hadsereg: a japánokat vagy három hónapra megállította ugyan, de sok millió kínai pusztult el emiatt. Aztán a japánok újra megindultak.

A helyzet egy hónappal ezelőtt kezdett komoly lenni, illetve már korábban is voltak jelei annak, hogy idén valami nagyon nincs rendben, ugyanis az várható volt, hogy áradni fog a Jangce, árad minden évben, és szabályozzák is, éspedig a Nagy Jü császár kora óta, aki a Hszia-dinasztiát alapította, vagyis röpke négyezer éve. De olyan még nem volt soha, mint most, mert a mostani árhullám idén már az ötödik, ami levonul. Már júniusban hetekig tartó heves esőzések voltak a Jangce felső folyása és vízgyűjtő területe mentén, melyek csaknem ötven helyi áradást okoztak. Júliusban jutott el a hullám a folyam középső szakaszához, Hubeibe, ahol olyan 34 millió embert érintettek a következményei, ebből kétmillió hajléktalanná is vált. Ha valaki nem tudná: Hubei közigazgatási centruma Vuhan városa. Mellékelnék is egy térképet Kína közigazgatásáról, hogy jobban eligazodjunk:

kina_kozigazgatasa.png

és egy másikat a Jangce folyásáról:

jangce.jpg

Az árhullám elért az alsó folyamszakaszhoz is tegnap-tegnapelőtt. A Három Szurdok gát dacol vele, és valószínűleg dacolni is fog, de borzalmas hírek érkeznek: a katasztrófa már elérte Hubei után Anhui tartományt is. Sőt, Szecsuánt is. Csungking víz alatt áll, az evakuáció folyik, csak Yaan városából harminchatezer embert telepítettek ki, az ár a leshani 1200 éves, 72 méter magas Óriás Buddhát is elsodorhatja – nagyobb baj azonban, hogy elsodort egy vegyi üzemet is, minek következtében Leshant és környékét teljesen ki kellett üríteni. Az anyagi károk eddig 25,8 milliárd dollárra rúgnak, de ez még csak az eleje a katasztrófának, a következményei súlyosabbak lesznek. A mentési munkálatokat 1,2 millió katona és háromszázezer rendőr végzi. Csak tegnap 900 kilométer töltést emeltek és 170 ezer embert evakuáltak, szóval nem szóvirág volt, amikor sosem látottnak neveztem az áradást.

Annyira nagy a baj, hogy még a híresen vaskézzel irányított kínai sajtó, sőt, a központi pártlap, a Zsenmin Zsibao és a Xinhua hírügynökség sem tagadja, ellenkezőleg: maga Hszi Csin-ping irányítja a munkálatokat (mikor ez kiderült, szerintem felnyögött egész Kína: „ettől tartottunk...”). Az állami vezető pont olyan marhaságokat beszél, mint minden más állami vezető szokott, például azt nyilatkozta, miszerint:

Ez az árvízcsata a hadsereg vezetési és parancsnoki rendszerének, valamint a hadsereg harci készenlétének és a feladatok elvégzésére való képességének gyakorlati próbája.”

Azért szerintem inkább elemi csapás. Az pedig európai szemmel – de kínai szemmel is – tragikomikus, mikor a Zsenmin Zsibao szerint:

Hszi-nek szilárd hatásokra van szüksége a munka kulcsfontosságú területein, például a katonaság tizenharmadik ötéves tervének végrehajtásában, a tizenkettedik ötéves terv megfogalmazásában, valamint politikáinak és rendszereinek reformjában.

Hszi hangsúlyozta az elméleti és politikai oktatás megerősítésének, valamint a katonaság szigorúan a törvénynek megfelelő irányításának fontosságát.”

Ennél még egy szivattyú is fontosabb lenne, de mindegy, a kínai pártsajtó ilyen.

További baj, de nagy, hogy egyes hírek szerint elkezdtek mindenféle járványos megbetegedések is terjedni az árvíz sújtotta területeken, ugyan nem koronavírusról van szó, hanem egyszerű afrikai sertéspestisről és pár elszórt bubópestises esetről, de azért ez is eléggé nyugtalanító. Az egyetlen jó hír az, hogy az azonnali intézkedéseknek köszönhetően – azért Kínának négyezer évnyi folyamszabályozási gyakorlat alapján, a Nagy Jü óta van némi rutinja abban, mit kell tenni árvíz esetén – viszonylag kevés a halálos áldozat. Hála az Égieknek.

De mi lesz ennek a következménye?

Röviden: baj. Bővebben: piszok nagy baj.

Először is: éhínség. A rizs aratása nemsokára kéne következzen, csak ha a földek több méter víz alatt állnak, ez lehetetlen: az érintett területek terméshozamáról 2018-as adataink vannak, és ezek szerint Hubei tartomány adta az éves rizstermelés 19,66 százalékát, Anhui 16,81 százalékát, Szecsuán 14,79 százalékát, ha a kisebb károktól el is tekintünk, oda Kína idei rizstermésének több, mint a fele, egészen pontosan 51,26 százaléka! 

És a maradék sem nagyon fog rekordot dönteni várhatóan: Jáva szigetén március elején kitört a Merapi vulkán, és a levegőbe kerülő vulkáni hamu miatt így is nagyon rossz termés ígérkezett rizsből és kölesből, márpedig ez a két gabonaféle Kína alaptápláléka.

Hiába minden csúcstechnológia, az árvízben nem működik: ráadásul az érintett területek nem csak mezőgazdasági, de ipari szempontból is kulcsfontosságúak, ha leáll a termelés akár árvíz, akár éhínség, akár zavargások miatt, azt a kínai gazdaság nagyon alaposan meg fogja érezni, és a járvány már így is erősen megtépázta. Bármit is írjon a pártsajtó, idén növekedésre nem számíthatott eddig sem, sőt, félmillió vállalkozás ment csődbe májusig.

A másik problémát a koronavírus jelenti. Vuhan nem, ismétlem, nem áll víz alatt, csak a környéke, azonban ez pillanatnyi állapot: és nyilvánvalóan nem is Vuhan az egyetlen fertőzési góc, a „közeli” (kínai léptékkel közeli) Csungking legalább annyira fertőzött lehet. Valóban izolálhatóak a gócok, és a kínai hatóságok erre is törekszenek, de árvíz, evakuációk idején képtelenség elszigetelni a fertőzött népességet az egészségestől. Ha lesz a világjárványnak második hulláma, annak ez az árvíz hatalmas lendületet ad majd.

A Kínai Népköztársaság kormánya a lehető legpocsékabb helyzetben van, amben kínai kormányzat lehet Ce Hszi anyacsászárnő óta, akinek idejében egymás után tört ki a tajpinglázadás és a boxerlázadás. És legalább annyira is képes kezelni a helyzetet, mint annak idején az anyacsászárnő: mivel Kínában a közgondolkodás feltétel nélkül bízik az állam vezetőiben, de feltétel nélkül számít is rájuk, óhatatlan, hogy ne uralkodjon el legkésőbb késő őszre egy általános társadalmi elégedetlenség az ország teljes területén. Hiszen ne feledjük: Kína népe hatalmas fejlődésként éli meg, hogy már évtizedek óta nem volt éhínség, az életszínvonal folyamatosan emelkedik és az ország állandóan gyarapodik, sokkal többeknek van lehetősége a társadalmi felemelkedésre, mint bármikor korábban a kínai történelem folyamán: valóságos aranykornak érzik ezt a mostani időszakot.

Igen, de ennek az aranykornak a folyamatos gazdasági expanzió és az állandó termelés az alapja: az ipari termelés pedig már a világjárvány kezdete óta finoman szólva is akadozik, annyira, hogy a világ többi része is nagyon nehéz helyzetbe került a kínai alkatrészek, iparcikkek híján.

Ez a korszak most véget ér. Kinek végre, kinek valahára, kinek örömére, kinek bánatára, de Kínára zavaros idők várhatnak, ha az eddigi problémákhoz társul egy éhínség is.

Elég hozzá a világjárvány és a Jangce haragja.

A világ pedig meg fogja tanulni, hogy ez nem öröm neki sem. Attól, hogy valakinek rosszabb lesz, akinek eddig jól ment, nekünk még nem lesz jobb: ha a kínai gazdaság mélyrepülésbe kezd, az csak eleinte fog árcsökkenéssel és más gazdaságok előretörésével járni, hosszú távon mindenképpen a termelés lanyhulása és válsággócok kialakulása következik belőle.

A sárkány túl nagyra nőtt: ha irigylik is sokan a röptét, akkor sem okos lerántani a földre, mert agyoncsapja, aki alája kerül. Bölcsebb volna most inkább először segíteni a kínai gazdaságot, hogy újból magára találjon, azután ésszerű kompromisszumokra késztetni.

No, de amikor a világhatalmak csakis harcnak és versenynek képesek felfogni a diplomáciát, nem pedig a kényes egyensúly keresésének (igen, Kína is így viselkedik különben mostanság), addig erre esély sincs.

Reméljük, nem lesz éhínség és nem borul fel teljesen a világgazdaság.

Csak szólok: Kínában a felfordulások évtizedekig szoktak tartani, és rengeteg áldozatuk van.

Ne jöjjön most senki azzal, hogy „Kínában nem számít pár millió ember”, mert még számarányosan sincs igaza: mit szólna ahhoz, ha Budapest közepén éhen halna ezer ember?

Egy is számít, egy is sok.

És ne tessék örömködni a kínai gazdaság megtorpanásán vagy válságán: ha nem lesz kínai ipar, nem lesz európai és amerikai sem. Senki sem fog nekiállni kézzel legyártani naponta tízezer hatos anyacsavart vagy ugyanennyi papírszalvétát, üvegpoharat, bármit.

Lássuk be: ha Kína elszegényedik, mi is el fogunk, és ennek semmi köze a kínai kormány aljas, zsarnoki rendszeréhez.

Szóval: nagy a baj.

Megmozdult a Jangce folyó sárkánya.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása