Divat lett mostanság szidni a közösségi oldalakat, ami baj, ennél már csak az a nagyobb baj, hogy van is miért. Olyan problémák merülnek fel velük kapcsolatban – lassan tömegesen – amik az egyszerűbb lelkek számára apokaliptikus víziókat mutatnak, a bonyolultabbak se nagyon tudják hova tenni a helyzetet (pedig minden, csak nem váratlan), marad végül a technika démonizálása.

Ami ezzel szemben nagyon jól jön a politikusoknak, illetve várjunk csak... ugyanis a politikusok és zsoldosaik épp azokon a közösségi fórumokon szónokolnak a közösségi fórumok zsarnokságáról és cinkosságáról mindenféle háttérhatalmi világösszeesküvésben, mely fórumokat meg kívánnak emiatt szüntetni, tehát ha valóra válna az álmuk, azonnal elnémulnának, nem volna szócsöve de tere sem a propagandájuknak, szóval a politikusokat sem az eszükért szeretjük.

Mármint, aki szereti őket.

Szóval, vannak ezekkel az oldalakkal, fórumokkal nagyon is valós gondok, és vannak hazug problémafelvetések, melyek a valós hibákat kihasználva terjednek. Nem, a közösségi oldalak nem tiltanak több jobboldali tartalmat, illetve csak annyiban, hogy manapság minden penetránsan és undorítóan radikális, gyűlölködő figura szendén csak egyszerű „jobboldalinak” nevezi magát, szempilláit rebegtetve, aztán mikor kirívóan közösségellenes, embertelen tartalmakat osztogat, játssza az üldözött ártatlanságot. De nekem is tiltják, büntetik a tartalmaimat, a kedvencem a minap az volt, amikor az AdSense az „Állami Számvevőszék” kifejezést pornográfnak tekintette. Szóval nem csak jobboldalon zuhog a jégeső.

Ha most kicsit eltekintünk a magyar belpolitikának nevezett szűkkörű kaszinótól, mely kizárólag hamiskártyásokat fogad soraiba, és megnézzük, a nagyvilágban min vitatkoznak, ha szóba kerül ez a téma, nem látunk nagy különbséget – tulajdonképpen kétfajta kritikáját látjuk a közösségi médiának, éspedig az érzelmi alapút és az értelmeset.

Az érzelmi alapúra a legjobb példa a New York Times minapi jegyzete, Jamelle Bouie tollából, aminek már a címe is magáért beszél, nem árul zsákbamacskát:

„A Facebook katasztrófa lett a világ számára

Meddig engedjük még, hogy ez a platform gyűlöletet szítson és aláássa a demokráciát?”

Hát, én öreg vagyok, nagyon öreg, én még emlékszem tán Doberdóra is, meg arra, amikor a Körúton ősgyíkok flangáltak villamos helyett, és még nem volt Facebook sem... érdekes, akkor is volt gyűlölködés és akkor is megesett, hogy veszélybe került a demokrácia. Az ugyan igaz, hogy akkor akkor volt, most meg most van, foglalkozzunk a mostani bajokkal, de a gyűlöletet mégsem Zuckerberg találta ki. Ő legfeljebb csak átadott egy csatornát, amiben gyűlölet is folyhat. De lássuk az írást.

A szerző felsorolja az utóbbi évtized nagyobb népirtásait, melyekre való uszításban része volt a közösségi médiának – néhányat ki is felejt – majd idézi Sophie Zhangot, a Facebook volt adatkutatóját:

„A Facebookon töltött három év alatt a külföldi nemzeti kormányok szűnni nem akaró kísérleteit tapasztaltam annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszaéljenek platformunkkal saját állampolgáraik félrevezetése érdekében, és többször is nemzetközi álhíreket keltettek.”

Mondja azt is, hogy személyesen kellett korlátozó intézkedéseket hoznia megszámlálhatatlan politikus ellen – de hát mit tetszettek várni, a sok vásott Pistike kap egy gyönyörű, minden eddiginél erősebb csúzlit és nem fogja vele kilövöldözni az ablakokat? Dehogynem: ahol Pistike van, csúzli van és ablak van, ott törvényszerű, hogy perceken belül lesz üvegcserép is. A Pistikéknek ilyen a természete, a politikusoknak meg olyan, mint Midász királyé volt, csak fordított: amihez Midász nyúlt, az arannyá változott, amihez a politikus nyúl, az jó esetben csak propagandává és gyűlölködéssé, rossz esetben ganévá.

Nagyobb baj, hogy a Facebook nem csak a szabadság, hanem a zsarnokság eszköze is lehet. Az írás öt módját mutatja meg annak, hogy az autoriter rezsimek a maguk céljaira használják fel, éspedig:

- Megszervezhetik rajta a civil társadalom vagy tiltakozó mozgalmak elleni antimozgalmakat. (Magyarországon: CÖF, Megafon, ezer és egy ultrajobb-ultrakormánypárti csoport, stb.)

- A nyilvános vitákat a saját feltételeikhez igazíthatják (Szakács Árpád kultúrharca, amiben ő mindig egy sötét paraszt lépéselőnnyel indul)

- Látványosan figyelmen kívül hagyhatják az állampolgárok panaszait és észrevételeit (kit érdekel a ti véleményetek vagy bajotok?)

- Összehangolhatják támogatóik elitjét erőforrásaik koncentrációja érdekében

- Felhasználhatják az ellenzéki aktivisták és újságírók megfigyelésére és zaklatására a közösségi oldalakat

Igen, ez igaz és használják is a Facebookot ilyen módon. De mire jut ennek alapján szerzőnk?

„Demokráciánk túlélheti a világjárványt. Nem világos azonban, hogy képes-e túlélni egy konspiratív gondolkodásra optimalizált platformot. Ahogyan ipari forradalom acélkohóiból a mérgező hulladékot a vizekbe ürítették, a Facebook is paranoiát és dezinformációt pumpál a politikai közegbe, amely a könyörtelen profitszerzés mérgező mellékterméke. Végül sikerült megszabadulnunk az akkori hulladéktól. Nyitott kérdés, hogy tudunk-e takarítani a Facebook után.”

Hát igen, a konspiratív gondolkodás. Valóban, ez az a tényező, amit azért nem vett figyelembe Zuckerberg mester, mert amerikai. Ebben a nagy országban soha nem vetődtek fel olyan kérdések, melyek Kelet-Európában vagy Ázsiában elsőként jutottak volna a fejlesztők eszébe, miszerint: és hogyan fog majd ezzel az eszközzel a hatalom visszaélni? Sokféle módon, ugye, mint láttuk. Még nagyobb baj azonban, hogy ez az egész történet már nem Zuckerbergtől függ, és nem is valamiféle homályos világösszeesküvéstől, reptilián gyíkemberektől, illuminátusoktól, hasonlóktól, hanem – maguk a felhasználók teszik tönkre a közösséget is, a kapcsolattartást is, éspedig azért, mert nem adhatnak mást, csak, mi lényegük.

Akkor most jöjjön az érzelmi alapú után a racionális kritika.

Úgy áll a helyzet, hogy ez az egész Facebook valamikor tényleg az volt, aminek mondták: némely hirdetések megtekintése ellenében összekötötte az embereket egymással. Nincs ezzel baj, mindennek ára van, és az sem zavar, ha Zuckerberg hihetetlenül meggazdagszik belőle. A baj a célzott hirdetésekkel kezdődött, ugyanis azok profilt alkotnak a felhasználóról, és igyekeznek csak azt mutatni neki, ami érdekli.

Mi ezzel a gond? Az, hogy ezt algoritmus és mesterséges intelligencia segítségével érik el, és ez az algoritmus szabályozza a felhasználó hírfolyamát is. Ha valaki sokat beszél, ír középkori kódexirodalomról teszem azt, rövid időn belül olyan hírfolyama lesz, amiben majdnem csakis erről szóló hírek fordulnak meg, és ha valaki mondjuk nem kódexek, hanem összeesküvés-elméletek iránt érdeklődik, az ő világa azokból fog állni. Ezt hívjuk információs buboréknak, a közösségi oldal automatikusan a felhasználót érdeklő, neki kellemes, érdekes témákat prezentál a kedves vendégnek, hogy – több időt töltsön az oldalon és több hirdetést lásson, mert abban van a pénz.

Tetszik látni tehát, miért ferdül el annyi világkép mostanság? Az optimalizáló mesterséges intelligencia tulajdonképpen csak alázatos szolgája a kuncsaft igényeinek, alázatos, és mértéktelen, elmegy a kiszolgálásunkban a falig és azon is túl. Akkor is, ha ezek az igények kicsit ostobák, betegek, perverzek.

Rövidesen nagyon azok lesznek, ilyen kiszolgálás mellett.

Van még rossz hírem ezek után?

Hogyne lenne.

Az a helyzet, hogy ezeket az algoritmusokat már jó ideje nem emberek irányítják. Nem is tehetnék, akkora apparátus kéne hozzájuk, az emberek meghatározzák az alapvető célokat, megírják az alapszoftvert, amit aztán a mesterséges intelligencia a hirdetésoptimalizálás érdekében továbbfejleszt, méghozzá folyamatosan.

És erkölcsi skrupulusok nélkül: ha hirtelen megnőne a kannibalizmus iránti érdeklődés a Facebookon, napokon belül a hirdetések embersonkákról szóló posztokra „ülnének rá”, ha nem lennének ilyenek, generálnának, a boltnak mennie kell.

A mesterséges intelligencia ilyen gonosz lenne?

Dehogy gonosz. Sem nem jó, sem nem rossz, merthogy nem ember, nincsenek erkölcsei. Ha sertéssonka mellé rakja azt a hirdetést (egyelőre azt mégis többen fogyasztják mifelénk) nálunk semmi baj vele, bár mondjuk Teheránban ennek sem örülnének. Nem lehet univerzális tilalmi listát és/vagy ajánlási felállítani, mert nincsenek univerzális emberek, univerzális, homogén társadalmak. Egy dolog látszik általánosnak: a macskákat mindenki szereti, minden felhasználó, lehet, hogy a macskák lesznek a közös nevező? Na, ne marháskodjunk.

Akkor szögezzük le: attól lesz egyre pokolibb hely minden közösségi felület, hogy tökéletes szolgát teremtettünk magunknak, ami túlzást nem ismerve szolgálja ki az igényeinket és próbálja kitalálni az óhajainkat. Többnyire sikerrel.

A vétkeseket a tükörben tessék keresni.

Van megoldás erre az állapotra? Kell legyen, ha nem akarunk digitális középkorba süllyedni. És nem az, hogy kidobjuk az egészet az ablakon, a ludditák óta tudjuk, hogy az nem működik.

Az első lépés az kéne legyen, hogy a politikai hirdetéseket semmivel se legyen szabad összekötni és mindenki kapjon belőlük véletlenszerűen. Esetleg kapja meg az összeset, és válasszon maga közülük. Tudom, gonosz vagyok.

A második lépés, hogy a vitatható tartalmakat folyamatosan ellenőrizzék, emberi fact-checking (tényellenőrzés) útján. Ez rengeteg pénzbe fog kerülni, és rengeteg munkahelyet teremt majd.

Most jön az, ami fájni fog: állítsuk le a felhasználóra optimalizált hirdetéseket és a hírfolyam személyre szabását. Ez fájni fog a világ összes hirdetőjének, mert hatalmasat csökken a hatékonyságuk tőle, és fájni fog a Facebooknak, mert irdatlan pénzt veszítenek majd miatta, de a másik alternatíva az emberi civilizáció pusztulása, illetve high-tech barbarizmusba süllyedése. Tessék elképzelni egy kora középkort boszorkányégetésekkel, eretnekekkel, inkvizícióval, zsákmányoló barbár hordákkal, jobbágysággal és – Facebookal.

Na, ezt kéne elkerülni.

Kerül, amibe kerül.

Sokba fog fájni, de muszáj.

Nem a technológia rossz.

Nem a tudomány rossz.

Mi vagyunk rosszak, a felhasználói – mi alkalmazzuk arra, hogy a tulajdon rossz vonásainkat erősítse meg és szolgálja ki.

A vasból lehet kardot is, ekét is kovácsolni. Ne dobjuk el magunktól a vasat a kard miatt, ha nem akarjuk faekével túrni a földet.

Egyszerűen csak ne kovácsoljunk kardot.

És ha már van: ne öljük vele egymást.

Szele Tamás